Biztosításközvetítő rendszert fejleszt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft., a Budapesti Corvinus Egyetemmel és a suIt Solutions Informatikai Szolgáltató Kft.-vel konzorciumban, az 1,177 milliárd forintból megvalósuló fejlesztéshez 798,65 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el
A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI) riasztást ad ki az Apache Log4j könyvtárt érintő kritikus kockázati besorolású sérülékenységgel kapcsolatban. A nulladik napi sérülékenységet egyszerű kihasználni, az érintett könyvtárt több millió Java alkalmazás használja.
Immáron bizonyítottan jelen van Magyarországon is a legújabb, omikronnak elnevezett, Dél-Afrikából származó koronavírus-mutáció, amit egészségügyi szakmai szervezetek az „aggodalomra okot adó” kategóriába soroltak. Az eddigi két igazolt omikron-variáns által okozott fertőzést a Neumann Labs-ben azonosították, további gyanús eseteket pedig még vizsg
Jelentős érdeklődés, 1,7-szeres túljegyzés mellett bocsátotta ki első zöld jelzáloglevelét az Erste Jelzálogbank. Az Erste ügyfelei számára rendkívül fontos, hogy fenntartható otthonban éljenek, a pénzintézet új jelzáloglevél programja pedig – a zöld jelzáloghitelezés erősítése révén – hozzájárul a környezeti szempontokat is figyelembe vevő lakáspi
Alaposan és kimerítően megvitatták a migráció és a jogállamiság kérdését - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a V4+Franciaország csúcstalálkozón.
Egy colorádói állattenyésztő közel 5 millió dolláros kárt okozott egy piramisjátékkal, melyben a befektetőknek 10 százalékos hozamot és egy új szarvasmarha fajta létrehozását ígérte, melyből nem volt igaz semmi.
Megkezdte kedden börtönbüntetésének letöltését Claude Guéant volt francia belügyminiszter, akit még 2017-ben ítéltek el egy sikkasztási ügyben. Nicolas Sarkozy volt államfő egykori legfőbb bizalmasa az első olyan volt francia kormánytag, aki börtönbe vonult.
Ismét az RTL Klubon futó X-Faktor bizonyult a hét legnézettebb műsorának. A TV2-nek jó nézőszámot hozott a Farm VIP és az M4 Sport egyik közvetítése is felkerült a nézettségi toplistára. A korábbi héthez képest az RTL Klub főműsoridős közönségaránya 1,7 százalékponttal csökkent, a TV2-é 1,5 százalékponttal nőtt. Az RTL Klub heti szinten 14,6 százal
Akár hetekig is képes pótolni a leállt tüdőt, szívet, vagy akár mindkettőt az az ECMO-nak nevezett speciális gép, amelyet a súlyos légzési szindrómában szenvedő Covid-betegeknél is bevetettek már szerte a világban. De mindenütt nagyon komoly protokollok szerint használják, mert kockázatos, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel megmenthető a páciens.
Zavargásokba torkollt a koronavírus-járvány lassítását szolgáló korlátozások és a tervezett kötelező oltást ellenzők számos tüntetése Németországban a hétvégén, több demonstráción rendőrökre és újságírókra támadtak.
Orbán Viktor a V4-es országok és Franciaországgal tartott csúcstalálkozó után a ferihegyi repülőtér visszavásárlásáról közölte: egyelőre úgy látja, hogy ezt az üzletet a választások előtt semmiképpen nem ésszerű nyélbe ütni tekintettel a magas inflációra és a nemzetközi pénzügyi helyzet bizonytalanságára.