2021. december 20. hétfő

dec. 20
17:27
Decemberi élelmiszer-ellenőrzés: több millió forintos bírságot kellett kiszabni (Agroinform)
A téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzések december 12-ig tartó első szakaszában jók a tapasztalatok, de vannak szabálytalanságok.
dec. 20
17:27
Odacsapott a GVH: 23 milliós bírságot szórtak ki a Gődény Györggyel árult vitaminok miatt (Pénzcentrum)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Nutriversum Kft. az uniós ágazati szabályokkal ellentétesen, a fogyasztókat megtévesztve reklámozta étrend-kiegészítőit dr. Gődény György gyógyszerésszel. A versenyhatóság 23,6 millió forintos bírságot szabott ki a jogsértésért.
dec. 20
17:39
Eséssel zárt a magyar tőzsde, gyengélkedett az OTP és a Mol (Portfolio)
A nemzetközi piacokon ma elsősorban koronavírus omikron variánsával kapcsolatos aggályok miatt volt rossz hangulat, így a versenytársakkal együtt esett ma a magyar tőzsde is. A hazai blue chipek közül az OTP teljesített leggyengébben, azonban a Magyar Telekom és a Richter pluszban tudott zárni.
dec. 20
17:39
Új csarnokkal bővítette kecskeméti gyáregységét a Motherson cégcsoport (Demokrata)
A cégcsoport hat beruházást valósított meg az elmúlt tizenkét évben Magyarországon.
dec. 20
17:45
Magas volt az elmúlt két évben a kkv-k beruházási kedve (ProfitLine)
Szinte minden második vállalkozás végrehajtott beruházást az elmúlt két évben – derül ki a Magyar Bankholding kis- és középvállalkozásokra fókuszáló piackutatásából. A megkérdezett vállalatok elsősorban kapacitásbővítés és technológiai fejlesztés céljából döntöttek a beruházások mellett, amelyeket leginkább saját tőke bevonásával finanszíroztak, de
dec. 20
17:45
A veszélyhelyzeti szabályozás őket is érinti: könnyítésre számíthatnak ezek a vállalkozások (Pénzcentrum)
Az érintett vállalkozások a 2021-es energiamegtakarítási kötelezettségeiket 2022. december 31-ig teljesíthetik majd a kormány döntésének köszönhetően, közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) hétfőn.
dec. 20
17:57
Padlót fogott az OTP, felpattant a Richter (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 416,16 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 50 471,14 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
dec. 20
17:57
Csökkenéssel kezdte a hetet a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 416,16 pontos, 0,82 százalékos csökkenéssel, 50 471,14 ponton zárt hétfőn.
dec. 20
17:57
Támogatások, projektmegvalósítás 2022-ben (Agrárágazat)
Mezőgazdaság előtt álló pályázati dömpingben többmilliárd forintot osztanak a következő ciklusban is.
dec. 20
18:03
Drasztikus jövedékiadó- és áfacsökkentés Lengyelországban – olcsóbb lesz az üzemanyag és a háztartási energia (Adózóna)
Az Európai Unióban megengedett minimális szintre csökkent Lengyelországban mától átmenetileg az üzemanyagok után kivetett jövedéki adó a múlt héten jóváhagyott, inflációellenes csomag részét képező törvény értelmében. Januártól az áram- és a gázárakat terhelő adók is csökkennek.
dec. 20
18:21
A privátbanki ügyfelek általában kockázatvállalóbbak – mondja a CIB Bank igazgatója (Menedzsment Fórum)
Dócs János közlése szerint, míg két éve 50 százalék körül volt a kötvények és azon belül is az államkötvények súlya, addig ez mára 35 százalékos arányra mérséklődött, miközben a direkt egyedi részvénykitettség már 20 százalék közelében tartózkodik.
dec. 20
18:21
Négy motorral érkezik majd a Tesla Cybertruck (Alternatív Energia)
Fokozatosan csepegteti Elon Musk az információkat a tervek szerint jövő év végén érkező Tesla-kisteherautóról. A Cybertruck a legfrissebb hírek szerint négy motorral kerül majd le a gyártósorról.
dec. 20
18:21
Légzési nehézség, idegbénulás, halál! – 5 mérgező szobanövény (Agroinform)
Persze nem kell mindjárt száműzni a szobából kedvencünket, de nagyon fontos, hogy betartsuk a szabályokat az ilyen típusú növényekkel kapcsolatban.
dec. 20
18:21
Akár havaseső és zápor is várható kedd estig (Biztosító Magazin)
Felhőátvonulások várhatók, az északkeleti megyékben hózápor, havaseső-zápor előfordulhat. Éjszaka a Tisza vonalának tágabb környezetében lehetnek elsősorban felhősebb tájak, ott egy-egy futó hózápor kialakulhat.
dec. 20
18:33
Mivel koccintunk az ünnepen? (Piac és Profit)
Ha karácsony, születésnap, kitüntetés, szilveszter, fogadás – akkor pezsgővel koccintunk. Nem champagne-nal természetesen, hiszen azt csak a franciaországi Champagne megyében leszüretelt szőlőből lehet, ott, helyben készíteni, a régi francia metódus szerint – de magyar rokona is egyre népszerűbb. Sikeres hazai borpincészetek újabban kiváló pezsgőkk
dec. 20
18:39
Mennyire okoz súlyos betegséget az omikron variáns? (Privátbankár)
A dél-afrikai adatok biztatók, az omikron-vírusvariáns nem okozott nagy emelkedést a kórházban ápoltak és a halottak számában. Európában azonban nem sikerült olyan összefüggést találni, ami szerint az omikron-variáns szelídebb lenne elődeinél. Újabb adatokra kell várnunk.
dec. 20
18:39
Már 15 omikronos esetet azonosított Magyarországon az NNK laborja (Portfolio)
Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak - közölte a koronavirus.gov.hu. Csak a Neumann Labsnál már napi négy esetnél tartanak.
dec. 20
18:51
Alee és az X-Faktor verhetetlen volt, de mit nézünk karácsonykor? (Menedzsment Fórum)
Véget ért az X-Faktor jubileumi 10. évada, ami erős nézettségi számokat hozott az RTL Klub számára, igaz, a finálé nézettsége jócskán elmaradt a TV2 korábban befejeződött tehetségkutatójának, a Sztárban sztár leszek az utolsó adásától. Aki a karácsonyt a tévé előtt tölti az készülhet a klasszikusokra.
dec. 20
18:51
Duráció - még nincs itt a bearish hangulat ideje (ProfitLine)
A jegybankokra két fronton zajló gazdasági háború vár 2022-ben. Visszatért az infláció, és lelassult a Covid utáni visszapattanást követő növekedés. Bár a befektetők számíthatnak némi szigorításra, a pénzügypolitikusok az összességében magas adósságszintek miatt nem engedhetik túl magasra szökni a reálkamatlábakat, és szükség esetén be fognak avatk
dec. 20
18:51
Ajándékozz saját készítésű finomságokat karácsonyra! (Agroinform)
Idén ajándékozz saját készítésű finomságokat karácsonyra. Adunk is pár tippet.
dec. 20
18:51
Tisztában kell lenniük a fogyasztóknak az uniós mezőgazdasági termékek értékeivel (Magyar Mezőgazdaság)
A következő évre 185,9 millió eurót különítettek el az unióban termelt agrár-élelmiszeripari termékek közösségen belüli és kívüli népszerűsítésére. Az ideihez hasonlóan a jövő évi promóciós munkaprogram is azokra a termékekre és gyakorlatokra összpontosít, amelyek segítenek megvalósítani az európai zöld megállapodás célkitűzéseit. Így például a bio
dec. 20
19:09
Nem engedik, hogy lakópark épüljön Óbuda fontos városrészén (Portfolio)
Óbuda-Békásmegyer önkormányzata kezdeményezi a fővárosi településszerkezeti terv módosítását annak érdekében, hogy lakóövezetből zöldközponttá minősítse át a Mocsárosdűlő teljes területét - döntött hétfői ülésén a képviselő-testület.
dec. 20
19:09
30 nap alatt feledésbe merülnek a tréningek, ha nincs utánkövetés (KKV Magazin)
A koronavírus-járvány kirobbanásakor bénultság lett úrrá a gazdaságban, a cégek a marketingköltségek mellett a képzésekre szánt összegkeretet szűkítették le pánikszerűen leginkább. Dr. Gyarmathy Miklós nagyvállalati tréningszakértő arról beszélt, hogy az elmúlt két évben rendeződött a piac, de kiegyenlítődött az online és offline képzések aránya, a
dec. 20
19:15
A téli szünetben is ingyen utazhatnak a gyerekek Kajla-útlevéllel (Adózóna)
Ingyenesen utazhatnak a téli szünetben, december 22. és január 2. között a MÁV-Start, a Volánbusz és a GYSEV belföldi járatain azok az alsó tagozatos gyerekek, akik a jegyvásárláskor bemutatják sárga Kajla-útlevelüket és személyazonosításra alkalmas igazolványukat – közölte a MÁV.
dec. 20
19:15
Készüljön fel az év végi adóhatáridőkre és változásokra! (ProfitLine)
Nemcsak az ünnepek, hanem számos adóhatáridő is közeledik, amikre fontos odafigyelni az érintetteknek. Több adózással összefüggő témában kiemelten fontos határidő 2021. december 20. és december 31. Jelentős változások az idei évtől, hogy a gyermeket nevelő szülők visszakaphatják a 2021. évre befizetett személyi jövedelemadójuk bizonyos részét, vala
dec. 20
19:15
Listavezetőként búcsúzott az X-Faktor (MMonline)
Bár az X-Faktor volt a hét legnézettebb műsora, de hétköznapokon egész szoros verseny alakult ki az RTL Klub és a TV2 között. Jó nézettséggel futott ugyanis a Farm VIP és a Nagy Ő is. A korábbi héthez képest az elmúlt hét napban az RTL Klub főműsoridős közönségaránya 0,5 százalékponttal, a TV2-é 0,6 százalékponttal nőtt. Az […] A Listavezetőként bú
dec. 20
19:27
A szennyezett levegőből fakadó rákkockázatot felerészt a fatüzelés okozza (Alternatív Energia)
A városi légszennyezésből fakadó rákkockázatot csaknem felerészben a fatüzelés okozza - állapította meg egy görög tudósok által készített új tanulmány.
dec. 20
19:27
Vihar előtti csend: hamarosan magyar cégek százai mehetnek a levesbe (Pénzcentrum)
2021 novemberében némi meglepetésre csupán 2026 cégtörlés került közzétételre Magyarországon, ezzel megtört a kényszertörlési eljárások újraindítása által indukált cégtörlési hullám.
dec. 20
19:45
A kamatok drágulása miatt már a használt lakások alternatívája a modern, zöld otthon (ProfitLine)
A piaci és a támogatott zöld hitelek közötti kamatkülönbség miatt ma már olcsóbb energiatakarékos új lakás vásárlására szerződni a hitellel vásárlóknak és a jegybanki kamatemelések folytatódásával közel az idő, amikor már a használt lakás vásárlásánál is jobb alternatíva lesz a zöld hiteles új lakás finanszírozása.
dec. 20
19:45
Sinopharmot harmadik oltásnak? Friss kutatási eredmények jelentek meg erről (Portfolio)
Új kínai vizsgálat jelent meg a Sinopharm emlékeztető („harmadik”) oltásának semlegesítő hatásáról az omikron ellen, ennek eredményeit ismertette Dobson Szabolcs szakgyógyszerész.
dec. 20
19:51
Így válaszd ki a tökéletes karácsonyfát (Agroinform)
A karácsonyfa az ünnep egyik legfontosabb díszlete. Segítünk, hogy megtaláld az igazit.
dec. 20
20:09
Újabb ország vezeti be a vasárnapi boltzárat és munkaszünetet a közelünkben (Portfolio)
Január elsejétől Észak-Macedóniában szinte senkinek nem kell dolgoznia vasárnaponként, és a legtöbb üzlet is zárva tart majd - erről döntött hétfői ülésén a szkopjei parlament.
dec. 20
20:09
Magyarország nem támogatja a kvótakereskedelmi rendszer kiterjesztését (Demokrata)
Steiner Attila államtitkár az Európai Unió Környezetvédelmi Tanácsának egynapos ülésén vett részt.
dec. 20
20:21
Végleg megváltozhatnak a karácsonyi ajándékozási szokások egy felmérés szerint (Alternatív Energia)
Az Intrum követeléskezelő felmérése szerint az európaiak több mint harmada, míg a magyaroknak majdnem a harmada gondolja, hogy a karácsonyok nem lesznek többé olyanok, mint a járvány előtt.
dec. 20
20:21
Régiónkhoz képest kirívó mértékben nőttek a budapesti lakásárak (ProfitLine)
A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A Kpmg által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástula
dec. 20
20:21
Szárnyra kaptak a felvásárlások Magyarországon: rengeteg befektetőt vonz ez a szektor (Pénzcentrum)
A technológiai szektor jelenleg a legvonzóbb célpont a befektetők számára idehaza - derült ki egy felmérésből. Magyarországon 58 lezárt tranzakciót hoztak nyilvánosságra 2021 első félévében. Látványosan növekedett azoknak a hazai cégeknek a száma is, akik felvásárlóként jelentek meg külföldön.
dec. 20
20:39
Nem támogatja Magyarország a kvótakereskedelem kiterjesztését a háztartásokra és a közlekedésre (Portfolio)
A régió egyetlen országa, így Magyarország sem támogatja a kvótakereskedelmi rendszer kiterjesztését a közlekedési és a háztartási szektorra - jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára Brüsszelben hétfőn.
dec. 20
20:45
Csempészcigi és vízipipadohány is lapult az almák között (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai vízipipadohányt és cigarettát találtak egy kisteherautóban.
dec. 20
20:45
Tizenöt omikronos magyarról tudnak eddig (ProfitLine)
Tizenöt omikronos esetet azonosítottak a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) laborjában és további omikrongyanús mintákat is vizsgálnak - közölte az NNK hétfőn a koronavirus.gov.hu oldalon.
dec. 20
20:45
Megszólalt az államtitkár a pedagógus béremelésről: ez a terv 2023-ra (Pénzcentrum)
Januártól 10 százalékos béremelés lesz a pedagógusoknál, ennek a többletfedezete mintegy 63 milliárd forint - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.
dec. 20
20:57
Bankot bírságolt az MNB pénzforgalmi jogszabálysértések miatt (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma publikált határozatában hatmillió forintra bírságolta a KDB Bank Zrt.-t. A Hitelintézetnek az MNB kötelezése alapján részben 2022. március végéig, részben június végéig orvosolnia kell az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket - közölte a felügyelet a honlapján.
dec. 20
21:15
Mit hozott 2021 a lakáspiacon, és mit hozhat 2022? – Mutatjuk (Infostart)
Az idei év legfontosabb lakáspiaci trendjei, valamint a 2022-es várakozások összefoglalása szerepel a legfrissebb Takarék Index elemzésben.
dec. 20
21:15
Éles piaci verseny, növekvő fogyasztói igények és gyorsuló digitalizáció jellemzi a globális médiapiacot (ProfitLine)
A világjárvány felgyorsította a már megmutatkozó iparági trendeket és megváltoztatta a szórakozással kapcsolatos magatartásunkat – derül ki a Deloitte legújabb Digital Media Trends felméréséből. A hosszú távú pontos következményeket még a média- és szórakoztatóipari (M&E) vállalatok sem ismerik teljesen, de az már biztosan látható, hogy a digitális
dec. 20
21:15
Megindult a roham: külföldiek ezrei állnak sorban ezekért a magyar munkahelyekért (Pénzcentrum)
Ugrásszerűen megnövekedett azoknak a külföldi diákoknak a száma, akik a műszaki felsőfokú tanulmányaik befejezése után a magyarországi nagyvállalatoknál szeretnének elhelyezkedni pályakezdő mérnöki pozíciókban.
dec. 20
21:39
Erdogan bejelentést tett, őrületes erősödésbe kapcsolt a török líra (Portfolio)
Közel 30%-os erősödést mutatott be a dollárral szemben a török líra hétfőn este, miután Recep Tayyip Erdoğan elnök a gazdaság dollarizációjának visszaszorítását célzó, hosszabb távon kétes sikerű rendkívüli intézkedéseket jelentett be.
dec. 20
21:45
Megvan az Antenna Entertainment ügyvezető igazgatója (ProfitLine)
Benda Gergelyt nevezték ki az Antenna Entertainment ügyvezető igazgatójának, a szakember a régió 12 országában felel a cégcsoport közép- és kelet-európai televíziós üzletágáért - közölte az Antenna Group hétfőn az MTI-vel.
dec. 20
21:45
A FIFA 4,4 milliárd dollár plusz bevételt ígér kétévenkénti vb esetén (Portfolio)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőn arról tájékoztatta 211 tagszövetségét, hogy ha a sportág világbajnokságát nem négyévente, hanem minden második esztendőben megrendeznék, az 4,4 milliárd dollár plusz bevételt jelentene.
dec. 20
22:15
További hat megye lakosai jelentkezhetnek a napelemes pályázatra (ProfitLine)
Hétfőn indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat harmadik szakasza, amelyben újabb hat megye, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói igényelhetnek támogatást családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítésé
dec. 20
22:15
Akcióban a NÉBIH: diót, mákot, bejglit teszteltek a magyar laborokban (Pénzcentrum)
Országszerte összehangoltan, december hónapban kerül sor a hagyományos téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésre. Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár által elrendelt, a Nébih irányításával zajló akció első, december 1-jétől 12-ig tartó időszaka kedvező tapasztalatokkal zárult.
dec. 20
22:45
Magyarország betárazott gázból (ProfitLine)
Nem lehet olyan extrém hideg, hogy korlátozni kelljen a lakossági gázfogyasztást; a tárolókban lévő mennyiség mellé folyamatosan érkezik az utánpótlás Oroszországból és a hazai lelőhelyekről - hangsúlyozta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) elnökhelyettese a hatóság hétfői közleménye szerint.

Keresés