A teherforgalom fokozatos emissziómentesítését egy-két évtizeden belül meg kell valósítani. Ez komoly elvárásokat támaszt a gyártók felé, de gőzerővel dolgoznak is a megoldáson, tudtuk meg Fáczán Gergelytől. Az elektromos teherautóit idén Magyarországon is bevezető Volvo Trucks értékesítési igazgatója úgy véli, a technológia még sok fejlődésen átes
A hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő vállalati ügyfelek a védőernyő miatt megspórolt összegeket döntően a mindennapi működésre fordították, és többségük idén év elején már visszatért a törlesztéshez - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése alapján.
Rendkívül lelassult a népességnövekedés az elmúlt évtizedben Kínában, a tízévente elkészített népszámlálás kedden közzétett eredményei szerint mértéke nem volt ilyen alacsony a feljegyzések készítésének kezdete, az 1950-es évek eleje óta.
Az informatikai rendszerhibák, az adatfeltörések és a szervezet gyenge ellenállóképessége jelentik a legsúlyosabb kockázatokat a vállalatok működésére – derül ki a Baker McKenzie és a Risk.net 100 pénzügyi szakember bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A döntéshozók a kevésbé sebezhető, felhőalapú technológiákkal, valamint részletes akcióter
A babaváró támogatás legvonzóbb eleme a kamatmentes törlesztés, ami az első öt évben minden igénylőt megillet - ezután csak azokat, akik teljesítették a gyermekvállalás feltételeit. Kiszámoltuk, hogy egy személyi kölcsönnel vagy a babaváró hitellel járunk-e jobban abban az esetben, ha nem tervezünk gyermekvállalást.
Okosút lesz az M2-es Dunakeszinél, dinamikus forgalomirányítási berendezéseket szerelnek majd fel a gyorsforgalmi út főváros közeli szakaszán, amelyekkel csökkenthetők a torlódások - írta a Magyar Nemzet keddi számában.
Engedélyezte a 12-15 év közötti gyerekek beoltását a koronavírus elleni, amerikai-német fejlesztésű Pfizer-vakcinával hétfőn az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA).
Négyszeresére nőtt 2015 óta a 10 ezer lakosra jutó új lakások száma Magyarországon. Budapest "ereje" csökkent, a fővároson kívül több megye is egyre nagyobb élénkülést mutatott. A lakásépítési kedvet azonban 2020-ban visszavetette a járvány és a kedvezményes lakásépítési áfa korábbi eltörlése. Az érdeklődések száma éves szinten 160 százalékkal nőtt
A PET Kupa szakemberei és önkéntesei az Aktív Magyarország Program támogatásával ártéri hulladékgyűjtő akciót indítottak Mosolygó Zsák néven több Tisza-menti településen. Szelektív gyűjtő zsákok kihelyezésével ösztönözték a lakosságot a folyópart megtisztítására. Az ártéri hulladék több mint fele újrahasznosítható, amelynek fortélyait egy mobil kiá
A magyar pezsgő tudatos, mértékletes fogyasztását népszerűsíti a világhálón a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (Hnt) - közölte a szervezet az Mti-vel hétfőn.
Kiemelkedő nyári szezon lehet az idei a belföldi turizmusban, teltház lesz mindenhol, ám külföldi turistákra nem igazán számíthatnak a szállodák – mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a Blikknek.
A globális munkaerőpiaci átlagnál valamivel többen, a megkérdezett magyarországi dolgozók 80 százaléka azonnal visszamenne a munkahelyére, amint ez lehetséges - írta a Népszava kedden a Randstad Workmonitor felmérése alapján.
Minden katonai díszszemlének van valami sugallt mondanivalója, amely megfejthető az esemény stílusa, a felvonultatott fegyverrendszerek, a vezetői beszédek alapján. A 2021-es moszkvai május 9-i, a Győzelem Napának 76. évfordulóján megtartott katonai parádé sem volt kivétel. Egy meglehetősen fáradt arcú Vlagyimir Putyin jelent meg a részvevők között
Az olaj ára is megérezheti, amennyiben elhúzódik a lezárás, de a szakértők arra számítanak, pár napon belül helyreállhat a szállítás a teljes vezetékrendszeren.
A 2020-as évben az autómárkák mozgatták meg legjobban az online közösséget, szépségápolás kapcsán a fórumokon történt a legtöbb bejegyzés, a koronavírus hozta korlátozások miatt pedig megnövekedett az internetes párbeszéd az élelmiszerboltok körül. A magyar online közönség véleményét mérő Social Index 6 kategóriában, 338 márka kapcsán kutatta az in
Leghamarabb néhány napon belül, kevésbé optimista esetben május végéig összejöhet az intézmények közötti alku az uniós digitális oltási igazolványról, így tartható az a cél, hogy június 21-re jogszabály legyen az EU-n belüli nyári utazást megkönnyítő vívmányról – írja a portugál soros elnökség berkeiből származó magasrangú informátorra hivatkozva a
Budapesten az eladásra hirdetett új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára április végén, május elején 907 ezer forint volt, míg Debrecenben 663 ezer, Kecskeméten 624 ezer, Győrben pedig 521 ezer forint.
Mínuszban zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Elsősorban a technológiai részvények teljesítettek gyengén, és a Tesla is több mint 6 százalékot esett. A gazdasági kilábalás ugyan folytatódik, de a befektetők az esetleges túlárazások és az infláció miatt aggódnak. Az ázsiai piacokra
Az egy évvel korábbi enyhe veszteség után 557 millió eurós nyereséggel zárta 2021 első negyedévét a K&H anyabankja. Javított a számokon, hogy nettó 76 millió eurónyi kockázati költséget felszabadított a társaság.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) frissítette a titán-dioxid biztonsági értékelését, eszerint a színezék felhasználása élelmiszer adalékanyagként már nem tekinthető biztonságosnak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn.
Milyen szerepük van a marketingeseknek az ügyfélélményben, hogyan viszonyulnak a hazai vállalkozások ehhez a témához, miért van létjogosultsága egy átfogó kutatásnak erről a területről – többek között ezekről beszélt az mmonline.hu-nak Tengerdi Laura. A CXPA (Customer Experience Professionals Association) magyar szekciójának vezetője, a Budapest Ba
A hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő vállalati ügyfelek a védőernyő miatt megspórolt összegeket döntően a mindennapi működésre fordították, és többségük idén év elején már visszatért a törlesztéshez - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése alapján.
Első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv tavaly visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt - derül ki az ingatlan.com saját adatokon é
A Magyar Telekom a tavalyi eredmény után 15,3 milliárd forint osztalékot fizet és 10,2 milliárd forint összegben vásárol Telekom-részvényeket, az utóbbira aukció keretében június 10-én kerül sor.
Zöld közösségi térrel bővül Józsefváros a Szigony utca és a Tömő utca találkozásánál a Corvin Innovation Campus irodafejlesztés keretében. Az irodaházat megvalósító Futureal a komplexum területén önerőből alakít ki egy nyilvános emlékparkot, amit a nemzet színésze, Psota Irén után neveznek el. A lombos fákkal, különleges vízjátékkal és közösségi fu
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szokásos napi online sajtótájékoztatóját ma ismét 11.15-re hirdették meg, de csaknem félórás késéssel kezdődött a tájékoztató. Az eseményről a Portfolio élőben tudósít.
Több mint egymilliárd euró adózás utáni nyereséget ért el az idei első negyedévben a Biontech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizerrel közösen kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az
Az interneteken sok furcsa dolog van, ezt már megszokhattuk. Van, aki szereti nézni, ahogy mások esznek, van, aki szereti nézni, ahogy mások más testrészeikkel csinálnak valami egészen mást. Van, aki cipőket keresgél egész nap, méghozzá nagyon drága cipőket. Van, aki…
Engedélyezte a 12-15 év közötti gyerekek beoltását a koronavírus elleni, amerikai-német fejlesztésű Pfizer-vakcinával hétfőn az Egyesült Államok élelmiszer- és gyógyszerfelügyelete (FDA).
Új dizájnnal és megújult oldalfelépítéssel a SorozatWiki tévés – szakmai portál, az oldal új honlapmotorra is váltott. Az oldal megújult struktúrája könnyebb áttekinthetőséget ígér asztali és mobil nézetben egyaránt. „A SorozatWiki 2008-as indulása óta ez már a harmadik megújításunk, azonban minden eddiginél nagyobb mértékű. Egyértelmű volt, hogy m
Összesen 3,5 milliárd forintot biztosít a kormány az ötezer lakos alatti települések településtervei elkészítésének támogatására - írja a Magyar Közlöny. A projekt a Lechner Tudásközpont bevonásával valósul meg.
Sok minden befolyásolta az elmúlt hónapokban a bitcoin árfolyamát, a nagyobb pénzintézetek lépéseitől az intézményi befektetők növekvő érdeklődésén át egészen Elon Musk Twitteres magánakcióiig - de mindig van új a nap alatt, a tegnapi esés mérséklését ugyanis vélhetően Mark Zuckerberg kecskéi segíthették.