2021. május 11. kedd

máj. 11
9:06
Csökkenés várható a tőzsdéken (ProfitLine)
Jelentős, 1 százalékot meghaladó csökkenéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai értéktőzsdék kedden, miután előző nap New Yorkban újabb erős eladási hullám indult a technológiai részvények körében, ami lerántotta az indexeket az ázsiai piacokon is.
máj. 11
9:06
A koronavírus újabb súlyos következménye: több gyerek lesz elhízott (Portfolio)
A koronavírus-járványhelyzet miatt megnőhet a gyermekkori elhízás előfordulási aránya - figyelmeztetett egy kedden közzétett jelentésben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodája.
máj. 11
9:06
Nem érdemes próbálkozni: védettségi kártya nélkül nem fogadnak a szállodák (Pénzcentrum)
Nagy forgalomra számítanak pünkösdkor a szállásadók, az előzetes foglalások alapján 80 százalékos kihasználtsággal működhetnek majd. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke, Flesch Tamás kijelentette: még az a vendég sem mehet szállodába, akit ugyan beoltottak, de még nem jött meg az igazolványa.
máj. 11
9:08
Hivatalos: tényleg csúnyán elszálltak az árak Magyarországon (Portfolio)
Áprilisban 5,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami 2012 novembere óta a legerősebb ütem – közölte a KSH kedd reggel. Az adat kicsivel meghaladja az előzetes várakozásokat, ráadásul a szakemberek májusra még várnak egy kis emelkedést.
máj. 11
9:09
A közösségi média önmagában kevés a márkaépítéshez (Márkamonitor)
Ha vállalkozni szeretnénk, ma már nem elég, ha ahhoz a termékhez vagy szolgáltatáshoz értünk, amit kínálunk. A vevők eléréséhez elengedhetetlen a marketing, a kommunikáció, amire nagyszerű lehetőséget nyújt a közösségi média. Ez azonban még kevés, ugyanis ahhoz, hogy hosszú távon meg tudjuk tartani a vevőket, tudatos márkaépítésre van szükség. A K
máj. 11
9:10
Padlón volt a magyar turizmus márciusban is (Portfolio)
A beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a járvány megfékezését célzó védelmi intézkedések hatására a belföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken (szállodákban, panziókban, kempingekben, üdülőháztelepeken, valamint közösségi szálláshelyeken) eltöltött éjszakák száma 66%-kal esett vissza az előző év azon
máj. 11
9:12
Hivatalos: tényleg csúnyán elszálltak az árak Magyarországon, nyolcéves csúcson az infláció (Portfolio)
Áprilisban 5,1%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon, ami 2012 novembere óta a legerősebb ütem – közölte a KSH kedd reggel. Az adat kicsivel meghaladja az előzetes várakozásokat, ráadásul a szakemberek májusra még várnak egy kis emelkedést.
máj. 11
9:14
Fordulat az E.On-nál, nagyot emelkedett az eredmény (Portfolio)
Jelentősen emelkedett az E.On üzemi eredménye és profitja, amiben fontos szerepet játszott a hűvös időjárás miatti megemelkedett földgázértékesítés és a brit operáció újrastrukturálása is. A menedzsment optimista, megerősítette a rövid és középtávú várakozásokat.
máj. 11
9:16
Joe Biden nem lát bizonyítékot arra, hogy a munkanélküli segély miatt nőtt a munkanélküliség (Portfolio)
Joe Biden amerikai elnök szerint nincs bizonyíték arra, hogy a heti 300 dollárra emelt munkanélküli segély miatt nőtt a munkanélküliségi ráta áprilisban. Az elnök további támogatásokat ígért az állástalanoknak, de egyben figyelmeztette IS őket.
máj. 11
9:18
Koronavírus: az indiai tripla mutánstól tarthat a világ (Portfolio)
A világon 159,0 millió fertőzést, 3,3 millió halottat és 95,0 millió gyógyultat tartanak nyilván a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a pandémia kezdete óta – mutatják a Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai. Miután a WHO figyelmeztetést adott ki az indiai tripla mutáns miatt, Magyarországra ma hajnalban megérkezett az utolsó 200 ezer adag S
máj. 11
9:18
A mezőgazdasági drónozásról érthetően – kérdések és válaszok (Agroinform)
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Facebook oldalán válaszolt meg néhány fontos kérdést a mezőgazdasági drónozással kapcsolatban.
máj. 11
9:21
Koronavírus: 500 alatt az új fertőzöttek száma (Növekedés)
493 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 792 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
máj. 11
9:24
Hiteltörlesztési moratórium: mire kölötték a cégek a be nem fizetett összeget? (Piac és Profit)
A hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő vállalati ügyfelek a védőernyő miatt megspórolt összegeket döntően a mindennapi működésre fordították, és többségük idén év elején már visszatért a törlesztéshez - írta a Világgazdaság kedden a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felmérése alapján.
máj. 11
9:27
Akcióban a MüMü: műanyaghulladékból készíthetnek vonalzót a Tisza-parti gyerekek (MMonline)
A PET Kupa szakemberei és önkéntesei az Aktív Magyarország Program támogatásával ártéri hulladékgyűjtő akciót indítottak Mosolygó Zsák néven több Tisza-menti településen. Szelektív gyűjtő zsákok kihelyezésével ösztönözték a lakosságot a folyópart megtisztítására. Az ártéri hulladék több mint fele újrahasznosítható, amelynek fortélyait egy mobil kiá
máj. 11
9:27
KSH: áprilisban 5,1 százalékos volt az infláció (Növekedés)
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 11
9:36
Koronavírus Magyarországon: idei mélypont közelében a friss adat (Portfolio)
493 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon az elmúlt 24 órában a koronavírus-járványban, idén csak egyszer, január 26-án volt ennél alacsonyabb (459) ez a szám. Elhunyt 99 beteg, kórházban 3282 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 379-en vannak lélegeztetőgépen. A beoltottak száma 4 346 089 fő, közülük 2 530 147 fő már a második oltását is m
máj. 11
9:36
Koronavírus: drasztikusan csökken az aktív fertőzöttek száma (Pénzcentrum)
493 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 792 879 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 99 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 28 792 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 583 802 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 180 285 főre csökkent. 3282 koronavírusos beteget
máj. 11
9:38
Megütötték a forintot az inflációs adatra (Portfolio)
Gyengüléssel kezdett kedd reggel a forint az euróval szemben, ami jelentős részben annak köszönhető, hogy az áprilisi infláció meghaladta az előzetes várakozásokat. Persze még így is 360 alatt járunk, vagyis korai lenne aggódni, azonban a reggeli adat lehet a fordulat jele is.
máj. 11
9:42
Az európai e-kereskedelemnek kedvezett a járvány (ProfitLine)
A Magyar Posta szerint az európai e-kereskedelemnek kedvezett a pandémia, míg az unión kívülről, különösen a Távol-Keletről érkezett küldemények visszaszorultak.
máj. 11
9:48
Komoly lefordulás a tőzsdéken, kedvezőtlen inflációs adatok érkeztek (Portfolio)
Mínuszban zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is. Elsősorban a technológiai részvények teljesítettek gyengén, a Tesla is több mint 6 százalékot esett. A gazdasági kilábalás ugyan folytatódik, de a befektetők az esetleges túlárazások és az infláció miatt aggódnak. Az ázsiai piacokra is
máj. 11
9:48
El akarták adni az illegálisan kifogott óriásharcsát – súlyos büntetésre számíthatnak (Agroinform)
Vádemelést javasoltak a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság rendőrei a nyomozás lezártával két tiszaburai orvhalásszal szemben, aki idén januárban a tilalom ellenére kifogott egy nagyméretű szürkeharcsát a folyóból és eladásra kínálta egy halétteremnek – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
máj. 11
9:50
Elhajtják állampapírjaiktól az európai országok a nagy hedge fundokat (Portfolio)
Egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a hedge fundok az európai országok által kibocsátott állampapírok iránt, így egyes kormányok úgy döntöttek, hogy limitálják a hedge fundok által vásárolható állampapírok mennyiségét, hogy ezzel a hosszú távú befektetőknek kedvezzenek – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
máj. 11
9:51
A vetések után az egyenetlen fejlődésen segít az Amalgerol (Agrárágazat)
A stresszfaktor hatása csökkenthető a megfelelő kezeléssel.
máj. 11
9:51
Szuperszámítógép szállítása? 1,9 milliárd + áfa lesz! (Forbes)
A Debreceni Egyetem számára szállít majd szuperszámítógépeket a Jászai Gellért-féle 4ig Nyrt.
máj. 11
9:54
Koronavírus: elhunyt 99 beteg, de sokan kaptak oltást (Menedzsment Fórum)
Újra felpörgött az oltakozás, viszont alig van tesztelés.
máj. 11
9:54
Koronavírus: mit mutatnak a keddi magyar adatok? (Piac és Profit)
Ezúttal 493 új fertőzöttet azonosítottak.
máj. 11
9:57
Érkezik A fehér hercegnő az Epic Drama-ra (MMonline)
Két minisorozat is érkezik júniusban az Epic Drama csatornára, illetve jön egy film is, a főszerepben Agatha Christie-vel. A „királyregények királynőjeként” aposztrofált Philippa Gregory azonos című regényéből készült A fehér hercegnő, amely hatalomról, családról, szerelemről és árulásról mesél, méghozzá Nagy-Britannia történetének egyik legtumultu
máj. 11
10:00
Koronavírus: közel száz újabb áldozat, de sokan kaptak oltást (Privátbankár)
Újra felpörgött az oltakozás, viszont alig van tesztelés.
máj. 11
10:00
Újabb közbeszerzést nyert el a 4iG (Portfolio)
A Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte a társaság a nagy összegű szerződés megkötését.
máj. 11
10:06
Fekete április: 9 éve nem látott drágulás volt (Menedzsment Fórum)
Az optimistának nem nevezhető elemzői várakozásokat is meghaladta a fogyasztói árindex áprilisi emelkedése. A havi inflációs mutató 2012 óta nem volt ilyen magas, a KSH jelentése szerint 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
máj. 11
10:06
Érdemes átnézni a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet (ProfitLine)
Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
máj. 11
10:06
Jó biznisz a vakcina: euró milliárdokat kaszált a nyugati gyártó (Pénzcentrum)
Egy év alatt hetvenszeresére emelkedett a Pfizer-vakcinát is gyártó BioNtech, német biotechnológiai kutatóvállalat árbevétele. A cég egymilliárd euró adózás utáni nyereséget könyvelhetett el az előző negyedévben.
máj. 11
10:06
Hiába az Ipar 4.0, sokan még mindig „fapados” gépekre ruháznak be (Portfolio)
Kevés olyan gyártócég van, amely termékét ne kellene felületkezelni, legyen szó tisztításról, festésről vagy korrózióvédelemről. A magyar tulajdonosi hátterű Kematechnik Innomontage Kft.-nél 30 éve gyártanak felületkezelő berendezéseket a termelőcégek gyártósoraiba, így jó rálátásuk van az új technológiák terjedésére és hogy milyen fejlettségi szin
máj. 11
10:12
Elszabadultak az árak – közel egy évtizede nem volt ekkora infláció (Privátbankár)
Az optimistának nem nevezhető elemzői várakozásokat is meghaladta a fogyasztói árindex áprilisi emelkedése. A havi inflációs mutató 2012 óta nem volt ilyen magas, a KSH jelentése szerint 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
máj. 11
10:15
Exatlon Hungary: Újabb rendbontás a Faházban, ezúttal is az ajtó bánta (Márkamonitor)
A történelem ismétli önmagát, az őrületes energiák nem maradtak el, ezúttal Herczeg-Kis Bálint szakította le az ajtót a helyéről.   EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Újabb rendbontás a Faházban: Ezúttal is az ajtó bánta https://tv2play.hu/exatlon/ujabb_rendbontas_a_fahazban_ezuttal_is_az_ajto_banta   EXATLON HUNGARY – ADÁSRÉSZLETEK Kempf Zozo kím
máj. 11
10:21
Erős első negyedévet zárt a Volkswagen Csoport (MMonline)
Az előző évhez képest a cégcsoport 21,2 százalékkal több – 2,4 (2,0) millió – gépjárművet szállított, az elektromos járművek értékesítése pedig több mint kétszeresére, 133 300 egységre nőtt. A Volkswagen Csoport által a 2020. év második felében tanúsított pozitív üzleti fejlődés az idei év első negyedévében tovább folytatódott. Ez erős pénzügyi tel
máj. 11
10:21
MKT-konferencia: A nyugdíj és a gyermekvállalás kapcsolata (Növekedés)
.
máj. 11
10:24
Elszálltak az árak – évek óta nem láttunk ekkora drágulást (Piac és Profit)
A havi inflációs mutató 2012 óta nem volt ilyen magas, a KSH jelentése szerint 5,1 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest.
máj. 11
10:24
Büntetik a tavalyi év sztárpapírjait, eladási hullám söpör végig a világon (Portfolio)
Komolyabb eladási hullám bontakozott ki a tegnapi amerikai kereskedésben és ma reggel az ázsiai tőzsdéken a technológiai részvények piacán. A mostani esést az erősödő inflációs kockázatok, ezzel összefüggésben az esetleges vártnál korábbi monetáris szigorítás válthatta ki, de az sem kedvez a szektor megítélésének, hogy az árfolyamok utóbbi időben l
máj. 11
10:26
Megjelentek az MNB inflációs mutatói: itt is van majdnem 14 éves csúcs (Portfolio)
A KSH reggeli adatközlése után délelőtt az MNB is frissítette inflációs mutatóit, melyek közül a ritkán változó árú termékek áremelkedése 2007 augusztusa óta a legmagasabb szintre ugrott. A jegybank értékelése szerint továbbra is a szokottnál nagyobb bizonytalanság jellemzi az inflációs folyamatokat.
máj. 11
10:33
WHO: Aggasztó az indiai variáns (Forbes)
A WHO szerint a jelenleg használt oltóanyagok továbbra is hatásosak az indiai vírus ellen.
máj. 11
10:36
Tavaly augusztus óta nem volt ilyen magas a nyugdíjasok inflációja, mint a múlt hónapban (Menedzsment Fórum)
Csak az évközi nyugdíjemeléssel és a 13. havi ellátás visszaépítésével lehet kompenzálni az időseket.
máj. 11
10:36
Így alakult az infláció áprilisban (ProfitLine)
Áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal nőttek - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
máj. 11
10:36
Újabb hadszíntéren folytatódik a csatározás - Tajvan súlyos vádakkal illette Kínát (Portfolio)
Tajvan azzal vádolja Kínát, hogy szándékosan blokkolja hozzáférését a WHO-hoz és ezzel a politikát az emberek egészsége elé helyezi, miután Peking megtagadta, hogy Tajvan részt vegyen a WHO soron következő közgyűlésén – írja a Reuters.
máj. 11
10:39
Tényleg kilőttek az árak (Azenpenzem)
Az idén áprilisban – mint a KSH közzétette – a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen. A drágulás az előző hónaphoz képest is érzékelhető volt.
máj. 11
10:39
HNT-kampány a pezsgőfogyasztás népszerűsítéséért (Márkamonitor)
Elindult a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) „PEZSEGJ SZABADON!” kampánya, melynek célja a pezsgőfogyasztás népszerűsítése. A koronavírus-járvány utáni újranyitás kiváló alkalom nemcsak a pezsgőnyitásra, hanem a szabadság élményének közös megélésére is, melyből a legnagyobb hiányt szenvedtük a karantén hosszú hónapjai alatt.   A Hegyközségek Nemze
máj. 11
10:42
Sétáltatás közben verte a kutyáját – egy szemtanú hívta a rendőrséget (Agroinform)
A VII. kerületi rendőrök állatkínzással gyanúsítanak egy férfit, aki az utcán verte kutyáját.
máj. 11
10:45
NAV: a személyi jövedelemadó bevallási tervezetet érdemes átnézni (Növekedés)
Az adóhatóság által elkészített személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetet mindenképpen érdemes átnézni, szükség esetén módosítani - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
máj. 11
10:48
Óriásit lökött a járvány az infláción - íme a friss KSH-adatok (Infostart)
Utoljára 2012 decemberében volt majdnem ekkora az infláció.
máj. 11
10:48
Magyar Post: több árut rendelünk a járvány miatt, de nem a Távol-Keletről (Portfolio)
A Magyar Posta szerint az európai e-kereskedelemnek kedvezett a pandémia, míg az unión kívülről, különösen a Távol-Keletről érkezett küldemények visszaszorultak.

Keresés