Egy friss felmérés szerint a hazai kis- és középvállalkozásokat is utolérte a digitalizáció a fizetések terén. Az is kiderült, hogy az ilyen vállalkozások közel fele (48%) tudta hozni 2020-ban a korábbi év eredményeit és 52 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ezt a szintet most is elérik majd.
A nép körében Raiszi gyűlölt figurának számít, mivel 1988-ban Teherán főügyészeként több ezer politikai fogoly kivégzésének volt a felelőse. Raiszi lehet a betegeskedő Hámenei legfőbb vezető utódja is. Káncz Csaba jegyzete.
Minden szempontból rekord éve volt Mészáros Lőrinc zászlóshajó cégeinek, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek, illetve az R-Kord Kft.-nek. A bővülés töretlenül folytatódott a koronavírus-járvánnyal beárnyékolt évben is.
A Total részvényesei rendkívüli közgyűlésen, egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, melynek értelmében a Total, TotalEnergies-re változtatja a nevét. Emellett megszavazták a társaság stratégiai átalakulását is, azzal a céllal, hogy a jövőben egy széleskörű energetikai vállalattá váljon.
Németországban a várakozásokat meghaladó éves szintű inflációt mértek májusban, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt, ami a vártnál magasabb euróövezeti árnövekedést vetít előre.
A részvényesek rendkívüli közgyűlésén, egyhangúlag fogadták el azt a határozatot, melynek értelmében a Total, TotalEnergies-re változtatja a nevét. A névváltoztatással párhuzamosan, a TotalEnergies új vizuális arculatot is kap. Emellett megszavazták a társaság stratégiai átalakulását is, azzal a céllal, hogy a jövőben egy széleskörű energetikai vál
Korábban már többször beszámoltunk róla, hogy az OTP néhány éve komoly versenyben van azért, hogy megszerezze az egyik legnagyobb szlovén pénzintézetet, a Nova KBM-et, ami az OTP történetének legnagyobb értékű bankvásárlása lenne. Az már korábban kiderült, hogy az OTP mellett az Erste is érdeklődik a második legnagyobb szlovén bank megvásárlása irá
Igaz, fogalmunk sincs, hogy ki lehet a Nakamoto Szatosi neve mögött rejtőző ember vagy emberek, de ez nem akadályoz meg egy csoportot abban, hogy szobrot állítson neki.
Az indiai gazdaság az idei első negyedévben a várakozások felett nőtt, az elemzők azonban pesszimisták a további kilátásokkal kapcsolatban, látva a tavaszi súlyos járványhullámot.
A koronavírus-járvány jelentősen növelte a magánegészségügyi szolgáltatások iránti keresletet és a piac szereplői örömmel nyugtázzák, hogy a felhasználói oldal egyre tudatosabb – a magánszemélyek és a munkáltatók is egyre nagyobb arányban választják az egészségpénztári befizetést, mint megtakarítási formát. A pénztártagságnak ugyanakkor nem lehet a
Bár április végén már gyülekeztek a viharfelhők az amerikai és a globális részvényindexek felett, végül a sokak által várt 10-15 százalékos esések elmaradtak. Sőt, a hónap végére a vezető globális részvényindexek szinte mindegyike pluszban zárt. Az esés nem a részvénypiacon jött, hanem ahogy február és április között is, a vezető indexeken kívüli t
A szlovén kormány járványhelyzettel foglalkozó szakbizottsága javasolni fogja a kabinetnek, hogy kezdje meg a 12 évnél idősebb gyermekek koronavírus elleni oltását - közölte hétfőn Bojana Beovic, a szakbizottság elnöke.
Az Assicurazioni Generali SpA, a legnagyobb olasz biztosító 1,17 milliárd eurós vételi ajánlatot tett kisebbik helyi riválisára, a Cattolica cégre, hogy tovább erősítse piacvezető helyét Olaszországban.
Már lassan a csapból is az folyik, hogy mit kell tenned, ha el akarod érni a céljaidat az életben. Arról viszont kevés szó esik, hogy mik azok a rossz szokások, amik csak hátráltatnak minket az előrehaladásban. Most összegyűjtöttünk 7+1 ilyet, hogy mindenki tisztában legyen vele, mi húzza vissza őt az életben.
Javította idei gazdasági növekedési előrejelzését Magyarországra vonatkozóan az OECD a járvány során nyújtott gazdaságvédelmi támogatások és a magas átoltottság pozitív hatásait nyugtázva.
Megállapodás született arról, hogy a Magyarországon jelenleg építés alatt álló Nemzeti Oltóanyaggyár alkalmas lesz a koronavírus elleni kínai vakcina előállítására is, ami nagy stratégiai előnyt jelent majd az ország számára - jelentette be Szijjártó Péter hétfőn Kínában.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
A Pick Szeged Zrt. tavaly 5,3 milliárd forint adózott eredményt ért el az előző évi 4,2 milliárd forint után - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett 2020. évi jelentésében.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
Jelentős értékű keretszerződés nyerteseként hirdette ki a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság a Delta Systems Kft.-t. A 16 milliárd forint értékű keretmegállapodás értelmében a társaságot térfigyelő kamerarendszerek beszerzésével bízták meg.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piaci konzultációt kezdeményez az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével (ÉVOSZ), a konzultáció célja az építőipari szektorban tapasztalható áremelkedés okainak feltárása és az ágazat esetleges versenyproblémáinak feltérképezése - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
A muskátli megítélése kettős, sokan avíttos, kissé régimódi hangulatú dísznövénynek tartják, ugyanakkor évtizedek óta tartósan az egyik legnépszerűbb balkonvirág, melyet szinte minden ház erkélyén vagy ablakpárkányán megtalálni.
Az OMV közleménye szerint lezárult a Gas Connect Austria-ban lévő 51 százalékos részesedésének értékesítése. A vásárló a szintén osztrák Verbund, amely Ausztria vezető villamosenergia vállalata és Európa egyik legnagyobb vízenergia-termelője. A vételár több mint 450 millió euró volt.
Június 30-ig meghosszabbította a társasági adó (tao) bevallásának határidejét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. A NAV május 17-i közleményéből kiderül, hogy a koronavírus-járvánnyal összefüggésben bevezetett halasztás azonban egyáltalán nem automatikus, és nem is terjed ki minden esetre, figyelmeztet a Mazars szakértője.
A céges beszámolót elnézve kifizetődőnek tűnik a sugarbaby-üzlet a tulajdonosok számára, hiszen több mint 55 millió forintos adózott eredménnyel zárta a 2020-as üzleti évet a Puncs.hu portált üzemeltető Ntice Kft., ezt rögtön ki is fizették osztalékként.
Sikeres licitálást követően a Budapest Gyógyfürdő és Hévízei (BGYH) Zrt. szerezheti meg a Rác fürdő ingatlanjait. Budapest 2019-ben hivatalba lépett városvezetésének egyik kiemelt célja volt, hogy a Rác fürdő régi fényében kerüljön vissza a fővároshoz - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
2021 I. negyedévében folytatódott az előző negyedévben elkezdődött növekedés, a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, illetve – szezonálisan kiigazítva – 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest. Az élénkülést az előző negyedévhez hasonlóan ismét a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta
Adásvételi megállapodást írtak alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80 százalékos és az EBRD 20 százalékos tulajdonában álló Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról.
Adásvételi megállapodást írtak alá az Apollo Global Management leányvállalatai által menedzselt befektetési alapok 80 százalékos és az EBRD 20 százalékos tulajdonában álló Nova KBM 100 százalékos részesedésének megvásárlásáról.
Barna Zsolt szerint a három, külön-külön is erős hazai hitelintézet már most minden piaci szegmensben meghatározó, vagy piacvezető szereplő, akik jól kiegészítik egymást.
Magyarországon az elmúlt 10 évben nőtt a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások száma, azonban ezek még így is csupán 14% körüli arányt képviselnek a teljes hazai cégállományon belül. A magyar SKC-Consulting kft. vezetésével indult el a közel 660 millió forintos keretösszegből megvalósuló Wingate nemzetközi vállalkozásélénkítő program
Bizonyára mindenki hallott már arról, hogy érdemes lehet portfóliót tartani, ha már befektetünk. Az ötlet elméleti hátterét még Nobel-díjjal is jutalmazták. Meg ugye ezt az újságot is úgy hívják, hogy Portfolio. Ehhez képest Warren Buffett, a világ egyik leghíresebb befektetője rendszeresen belerúg a modern portfólióelméletbe. Szerinte jobban tessz
Magyarországon az elmúlt 10 évben nőtt a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások száma, azonban ezek még így is csupán 14 százalék körüli arányt képviselnek a teljes hazai cégállományon belül. Egy hazánkon kívül további négy európai országot lefedő projekt első lépéseként nemzetközi felmérés keretében azt vizsgálta, hogy valójában mire