2021. május 16. vasárnap

máj. 16
10:54
Több tízmillió forintot és kábítószert foglaltak el a rendőrök két dílernél (vg.hu)
A két szlovák férfira pár hónappal ezelőtt figyeltek fel olyan adatok alapján, hogy a magyar férfi a szlováktól rendszeresen szerez be kábítószert.
máj. 16
10:54
Egész évben díszít a kacurafa (Agrofórum)
A különleges név egy ritkább, de annál érdekesebb fa nevét rejti. A kacurafa, vagyis a Cercidiphyllum japonicum egész évben díszít változatos lombszínével és habitusát tekintve is igen pompás.
máj. 16
10:56
Megtarthatók a gyerektáborok: ilyen árakra számíthatnak a szülők (Portfolio)
Szentkirályi Alexandra a május 13-i Kormányinfón bejelentette, hogy június 1-től megtarthatóak gyerekeknek táborok Magyarországon. A Pénzcentrum Tóth Bélával, a Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlító portál vezetőjével beszélt arról, milyen árakra számíthatnak a szülők.
máj. 16
11:06
Az első negyedévi GDP adatok érkeznek a napokban (ProfitLine)
Az egyetlen statisztikai jelentés a bruttó hazai termék (GDP) első negyedévének első becslése lesz a jövő héten; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikálja az adatot.
máj. 16
11:12
Így pakolják ki az elhagyott tanyákat – és lopják el az otthagyott járművet! (Agroinform)
Az elkövetők ezúttal rendőrkézre kerültek!
máj. 16
11:12
Az élelmiszerek 2,4 százalékkal drágultak áprilisban (Agrofórum)
Az élelmiszerek ára 2,4, ezen belül az étolajé 22,8, a büféáruké 7,8, a rizsé 7,7, a margariné 7,5, a liszté 7,4, a száraztésztáé 6,8, a cukoré, illetve a gyümölcs- és zöldségleveké pedig egyaránt 4,9 százalékkal emelkedett 12 hónap alatt, 2020. áprilishoz viszonyítva – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) fogyasztói árakról szóló gyorst
máj. 16
11:14
Ki kellett menteni a horgászokat a Balatonból! (Agroinform)
A bajba jutott páros a vízirendőrök segítsége nélkül nem tudott volna biztonságosan a partra jutni.
máj. 16
11:14
Egy paradicsom lett a legjobb biotermék (Agrofórum)
A World Food Innovation Awards a spanyol Monterosa paradicsomot találta a legjobb természetes és bioterméknek.
máj. 16
11:18
Havi 5 ezer forintos megtakarítással is megkaphatjuk ugyanazt, amit 5 milliárddal (Menedzsment Fórum)
A Klasszis-díjak közül a legjobb ingatlanalapnak járó elismerést évek óta a Raiffeisen Alapkezelő nyeri el, de a társaság az értékpapír-alapok terén is erős. Idén már a rendszeres megtakarítóknak is kínálnak programot, az ESG-befektetésekkel pedig a hazai élmezőnyt célozták meg. Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly vezető értékesítés-támo
máj. 16
11:18
Így pakolják ki az elhagyott tanyákat – és lopnak, amit érnek! (Agroinform)
Az elkövetők ezúttal rendőrkézre kerültek!
máj. 16
11:20
A Hagyományok Háza képviseli Magyarországot egy angol folkfesztiválon (Agroinform)
.
máj. 16
11:24
Adókedvezmények: érdemes figyelni a lehetőségekre (Piac és Profit)
Nagyjából 240 ezer ember mentesülhet idén az szja-fizetés alól.
máj. 16
11:24
Kiderült, hányan mentesülhetnek az szja-fizetés alól (vg.hu)
A legtöbben a családi kedvezménynek köszönhetően mentesülnek az adófizetés alól.
máj. 16
11:30
Ledöbbent Berlin és Párizs: vad Izrael-ellenes tüntetések mindkét országban (Privátbankár)
A német városokban sorra tartják az Izrael-ellenes tüntetéseket, számos incidenssel fűszerezve. Eközben mind a német, mind a francia kormány Izrael mellett állt ki, de a francia külügyminiszter elítélte a kelet-jeruzsálemi kitelepítéseket is. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 16
11:30
A japánok közel hatvan százaléka lefújná az olimpiát (Portfolio)
A legújabb közvéleménykutatások szerint a japánok közel hatvan százaléka lefújná az idén nyárra halasztott tokiói nyári olimpiát.
máj. 16
11:54
Megkezdődőtt a Lánchíd vízi környezetének lőszermentesítése - Búvárok vizsgálják át a Dunát (Portfolio)
A hídfelújításhoz kapcsolódóan megkezdődött a Lánchíd vízi környezetének fém- és lőszermentesítése. A munkák előreláthatóan másfél hónapig tartanak - közölte a BKK.
máj. 16
12:00
Federer tudni szeretné, lesz-e olimpia a nyáron (vg.hu)
A világ számos pontján javul a járványhelyzet, így folytatódik a nyitás.
máj. 16
12:06
Meghaladta a négymilliót a beadott oltások száma Szerbiában (ProfitLine)
Meghaladta a négymilliót a beadott koronavírus elleni vakcinák száma Szerbiában vasárnapra - közölte a belgrádi kormány.
máj. 16
12:06
Forgalmi vizsga tippek kezdőknek: a forgalmi vizsga menete, forgalmi vizsga hibapontok, forgalmi vizsga 2021 (Pénzcentrum)
Alig várod, hogy élesben vezethess, azonban előtted áll az ijesztő forgalmi vizsga? Segítünk, hogy minden a rendben legyen: ezek az örök aktualitású forgalmi vizsga tippek garantáltan támogatnak, hogy a forgalmi vizsga menete zökkenőmentes legyen!
máj. 16
12:12
Csirke- és használtautó-hiányt is hozott a járvány (Infostart)
A globális ellátási láncokban még mindig vannak fennakadások. Számos termék tekintetében felborult a kereslet és a kínálat, az árak pedig elszabadultak.
máj. 16
12:12
Délkelet-Ázsia legnagyobb bankja a szupergazdagokról gondoskodik (Kripto Akadémia)
A Bitcoin, az Ethereum és más kriptovaluták új történelmi csúcsokat értek el az elmúlt napokban, hetekben. Az irántuk való érdeklődés, az intézményi és lakossági befektetők részéről szintén nagymértékben nőtt. A hagyományos bankoknak muszáj lépést tartani az új digitális befektetési lehetőségekkel,…
máj. 16
12:12
A klímaperek a demokráciát ássák alá (Portfolio)
A klímaváltozással kapcsolatos súlyos aggodalmak ellenére a választópolgárok nem kívánnak ezer milliárdokat költeni az emisszió jelentős csökkentésére. Emiatt a klímavédelmi mozgalmak egyre inkább új stratégiát választanak: bíróságokon keresztül erőszakolják ki a klímavédelmi intézkedéseket. Szerte a világban az ENSZ legalább 1550 ilyen klímapert t
máj. 16
12:12
Május végére lecsenghet a harmadik hullám (vg.hu)
A különböző oltóanyagok kombinálására szükség lehet, mivel nem minden országban áll rendelkezésre ugyanaz az oltóanyag.
máj. 16
12:14
Galgóczi Ágnes: a 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált az oltásra (Portfolio)
A 16-18 évesek több mint 50 százaléka regisztrált a koronavírus-elleni vakcinára, az oltások beadása jelenleg is tart - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője vasárnap a közmédiának.
máj. 16
12:18
Rusvai Miklós: május végére lecsenghet a harmadik hullám (Portfolio)
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 aktuális csatornán vasárnap.
máj. 16
12:24
Fordulat az agglomerációban – merre tart a lakáspiac? (Piac és Profit)
A járvány felpörgette az agglomerációban lévő használt családi házak iránti érdeklődést, a legdrágább négyzetméterár a pilisvörösvári járás településein, illetve Dunakeszi és Szentendre térségében alakult ki. Keresettek a 200 milliónál drágább luxus családi házak is, de nehéz a vevői elvárásokat a kínálattal összeegyeztetni, derült ki az Otthon Cen
máj. 16
12:30
Két hét múlva véget ér a koronavírus harmadik hulláma? (Privátbankár)
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en vasárnap.
máj. 16
12:30
A 16-18 évesek több mint fele regisztrált az oltásra (vg.hu)
Már több mint 5 millióan regisztráltak védőoltásra és 4,6 millióan kapták meg legalább az első vakcinát.
máj. 16
12:48
Lehet, hogy kombinálni kell az oltásokat - mindjárt itt a harmadik hullám vége? (Menedzsment Fórum)
Javulnak a járványügyi mutatók, a legutóbbi adatok alapján csökkent a szennyvízben a vírus örökítőanyagának mennyisége, ez is azt jelzi, hogy május végére lecsenghet a pandémia harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós virológus az M1-en vasárnap.
máj. 16
12:48
Az Mlbkt május végén tartja meg éves közgyűlését (Transpack)
Online tartja meg az idei éves rendes közgyűlését a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság.
máj. 16
12:54
Zidane távozik a Real Madridtól (vg.hu)
Zidane már a múlt vasárnapi, Sevilla elleni, 2-2-es döntetlennel zárult mérkőzés előtt bejelentette a játékosoknak a döntését.
máj. 16
12:54
Occitan rövidtárcsa, már vontatott változatban is (GépMax)
Eddig az Occitan rövidtárcsa függesztett kivitelben készült. Idén viszont megérkezett vontatott is.
máj. 16
13:00
Javult a kukorica, romlott a búza terméskilátása (Mezőhír)
Rosszabbul zárhatja a búza a szezont, mint amit várt tőle a világ.
máj. 16
13:00
Zalai körkép a vetésekről (Agrárágazat)
Az időjárás miatt több napos csúszásban vannak a mezőgazdasági munkák.
máj. 16
13:00
Tényleg kitiltható a menzáról, aki nincs beoltva? (Forbes)
A munkaadók akkor sem kötelezhetik a munkavállalókat oltásra, ha amúgy kötelességük gondoskodni a biztonságos munkavégzés és munkakörnyezet feltételeiről.
máj. 16
13:06
Nőtt a fiatalok megtakarítása hajlandósága (ProfitLine)
Nőtt a fiatalok megtakarítása hajlandósága: a K&H ifjúsági indexe évek óta felméri a 19-29 évesek pénzügyi magatartását, amelyből kiderül, hogy évről évre jellemzőbb rájuk a takarékoskodás, 2021 márciusában a fiatalok 60 százaléka rendelkezett félretett pénzzel, ami az eddig mért legmagasabb arány.
máj. 16
13:12
Veszélyes kór fenyegeti a magyar családokat: minden hálóban, fürdőben ott lapul (Pénzcentrum)
Nem is gondolnánk, hogy milyen súlyos veszélyek lapulhatnak párahuzatunkban. Bármennyire tiszta is lakásunk, testünk természetes működése  is olyan kártevőket vonzhat, amik akár komoly kockázatot is jelenthetnek egészségünkre. A megoldás a párnahuzatok és az ágynemű rendszeres tisztítása lehetne, de  ha rossz a mosógépünk, vagy nem megfelelő mosási
máj. 16
13:12
Merész intézkedésekkel tolná meg a nap- és szélenergiát az EU (Portfolio)
A jelenlegi tervekben szereplő 32 százalékról 38-40 százalékra emelné a 2030-ra a bruttó végső energiafelhasználáson belül elérendő megújuló energia részarányra vonatkozó célszámot az Európai Bizottság. A kiszivárgott terv emellett egyéb, helyenként igencsak radikálisnak tűnő lehetséges intézkedéseket is tartalmaz.
máj. 16
13:12
Nézők előtt rendezik a Magyar Nagydíjat (vg.hu)
A mogyoródi versenyeken részt vehetnek azok a szurkolók, akik rendelkeznek védettségi igazolvánnyal.
máj. 16
13:18
Iskolába nem mehettek, bankba pedig nem akartak menni a magyar fiatalok (Privátbankár)
A fiatal korosztály életére a járványhelyzet miatt bevezetett digitális oktatás nagy hatással volt, összesen 70 százalékuk került kapcsolatba a virtuális tanulással – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. A felmérés szerint a 19-29 éves korosztály 51 százaléka kevesebbet találkozott a családtagjaival, vagy mozdult ki otthonról, mint korábban. A fi
máj. 16
13:24
Érkezik egy fontos adat Magyarországról – mire várhatunk a héten? (Piac és Profit)
Az egyetlen statisztikai jelentés a bruttó hazai termék első negyedévének első becslése lesz a jövő héten; a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden publikálja az adatot.
máj. 16
13:30
Az éttermek 10 százaléka is becsődölt a járvány miatt Nagy-Britanniában (Portfolio)
A nagy-britanniai éttermek csaknem tíz százaléka tönkrement a koronavírus-járvány tavaly tavaszi elhatalmasodása óta - áll két üzleti és szakmai tanácsadó cég vasárnap ismertetett átfogó közös felmérésében.
máj. 16
13:36
Terjedhet az izraeli-palesztin konfliktus (vg.hu)
Majd egy hete tart az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus, melyben eddig közel kétszázan vesztették életüket.
máj. 16
13:48
Az orvosi kamara is reagált a minisztérium tervezési rohamfeladatára (Privátbankár)
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége közleményt adott ki az EMMI által a Szakmai Kollégiumnak adott tervezési rohamfeladatról. Szerintük már csak azért is komolytalan a kezdeményezés, mert a minisztérium két munkanapot adott a válaszadásra.
máj. 16
13:54
Az orvosi kamara figyelmeztet: nem lehet két nap alatt átalakítani az egészségügyi ellátórendszert (Menedzsment Fórum)
A Magyar Orvosi Kamara elnöksége közleményt adott ki az EMMI által a Szakmai Kollégiumnak adott tervezési rohamfeladatról. Szerintük már csak azért is komolytalan a kezdeményezés, mert a minisztérium két munkanapot adott a válaszadásra.
máj. 16
13:54
Egyre több céget érdekel ez a lehetőség (Piac és Profit)
A klímaváltozás elleni küzdelem fontosságát egyre több vállalkozás és pénzügyi befektető ismeri fel. Emiatt a fejlett országok piacain egyre élénkebb a kereslet a fenntartható beruházások finanszírozását szolgáló zöld kötvények iránt.
máj. 16
14:06
A jövő évi költségvetést tárgyalja az Országgyűlés (ProfitLine)
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő héten. A képviselők szerdától péntekig 30 órás időkeretben tárgyalják a kormány 2022-es költségvetési javaslatát.
máj. 16
14:06
Újabb 1,2 millió Sinopharm-vakcina érkezett Magyarországra (vg.hu)
Vasárnap újabb 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, ezzel már 4,5 millióra nőtt a leszállított kínai vakcinák száma.
máj. 16
14:12
Hány évente kell műszaki vizsga? A műszaki vizsga érvényessége, a műszaki vizsga ára (Pénzcentrum)
Bárki, akinek van autója, tudhatja, hogy a műszaki vizsga egy olyan ismétlődő rutinellenőrzés, amelyre mindenképpen szükségünk van ahhoz, hogy biztonságosan és legálisan közlekedhessünk a magyar utakon.
máj. 16
14:24
Határidő előtt jött még 1,2 millió adag kínai vakcina Magyarországra (Portfolio)
Vasárnap újabb 1,2 millió adag Sinopharm-vakcina érkezett Kínából Magyarországra, ezzel már 4,5 millióra nőtt a leszállított kínai vakcinák száma - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek.

Keresés