2021. június 24. csütörtök

jún. 24
10:06
A biológiai sokféleséget védő koalícióhoz csatlakozott a MATE (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) első magyar és a világ negyedik felsőoktatási intézményeként kapcsolódott az „Együtt a biológiai sokféleségért!” nemzetközi koalícióhoz, amelynek fő célja, hogy a részt vevő szervezetek együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának g
jún. 24
10:06
Berobban a nyári utazási szezon: a magyarok sokkal tudatosabbak, mint korábban (Növekedés)
Miközben a Magyar Turisztikai Ügynökség felmérése szerint 10-ből 7 magyar biztonsági játékot játszik, és belföldre tervezi a nyaralást, egyre népszerűbbek a hagyományos tengerparti célpontok, illetve az autóval gyorsan elérhető szomszédos országok is.
jún. 24
10:09
Elon Musk újabb cége mehet tőzsdére (Portfolio)
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk akkor fogja tőzsdére vinni a SpaceX űrinternetes vállalkozását, a Starlinket, amikor annak cash flowja ésszerűen kiszámítható lesz - írta a milliárdos vállalkozó szerdán késő este a Twitteren.
jún. 24
10:09
Itt majd jövő évig várni kell a turizmus beindulásáig: addig sokan csődbe mehetnek majd (Pénzcentrum)
A nemzetközi buszos turizmus lassú visszaépülését, a tartósan megcsappanó kereslet miatt a kínálat zsugorodását prognosztizálják a buszos vállalkozók – írja a Világgazdaság.
jún. 24
10:15
Itt a döntés: az idei diplomák is átvehetők nyelvvizsga nélkül! (Menedzsment Fórum)
Megszületett végre a kormány döntése: ahogy tavaly, a pandémia kezdő évében sem kellett teljesíteniük a végzős egyetemistáknak a nyelvvizsgára vonatkozó követelményt, úgy a most diplomázók is megkapják ezt a kedvezményt.
jún. 24
10:15
Máris érkeznek az újabb lazításról szóló kormányzati bejelentések (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 10:30-kor tartja szokásos Kormányinfóját, amit nagy várakozás előz meg, mert a kormány a szerdai ülésén tárgyalta a jelenleg hatályban lévő járványügyi intézkedéseket. A várakozások szerint a védelmi lépések nagy részét feloldja a kormány.
jún. 24
10:17
Opciós ügyletet kötött a Mol és az ING Bank (Portfolio)
Opciós szerződéseket számolt el és újakat is kötött a Mol és az ING Bank.
jún. 24
10:18
Különleges születésnapi kampány a Johnnie Walkertől (MMonline)
A legismertebb skót whiskeymárka sétáló alakja jelen volt az elmúlt két évszázad legfontosabb eseményeinél és meghódította az egész világot. Johnnie Walker idén nyáron a magyar főváros utcáit “járja”; a szemfüles járókelők városszerte felfedezhetik az emberméretű installációkat, melyek megelevenítik az ikonikus márka évszázadokon átívelő, kalandos
jún. 24
10:21
Kulcsfontosságúvá vált az élelmiszeripar a járvány alatt (Piac és Profit)
A dolgozók helytállása a járványhelyzetben azt eredményezte, hogy az agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazattá vált - mondta az agrárminiszter a hajdú-bihari Egyeken, ahol átadták a település új piacát és csónakkikötőjét.
jún. 24
10:21
Friss MNB előrejelzés Magyarországról: gyors kilábalás erős inflációs kockázatokkal (Portfolio)
Az inflációs pálya az MNB várakozásai szerint alakult eddig, ám annak szerkezete növekvő kockázatokra utal - derül ki az MNB ma megjelent inflációs jelentéséből. A piaci szolgáltatások áremelkedése, a feszes munkaerőpiac, illetve a világgazdaságban megfigyelhető súrlódásos problémák együtt vezettek oda, hogy az inflációs kép jegybanki beavatkozást
jún. 24
10:27
Közel húszezer diák örül a diplomához szükséges nyelvvizsga eltörlésének (Privátbankár)
Megszületett végre a kormány döntése: ahogy tavaly, a pandémia kezdő évében sem kellett teljesíteniük a végzős egyetemistáknak a nyelvvizsgára vonatkozó követelményt, úgy a most diplomázók is megkapják ezt a kedvezményt.
jún. 24
10:27
Hivatalos: idén is átvehető nyelvvizsga nélkül a diploma (Pénzcentrum)
Nyelvvizsga nélkül is kézhez vehetik diplomájukat, akik 2021. augusztus 31-ig sikeresen befejezik felsőoktatási tanulmányaikat. A rendelet ma fog megjelenni a Magyar Közlönyben.
jún. 24
10:27
Megvan a megállapodás a nagy amerikai infrastruktúra-fejlesztési terv legfőbb pontjairól (Portfolio)
Összejött szerdán későn este az Egyesült Államok kétpárti szakértői delegációja és a Fehér Ház között annak a megállapodásnak a kerete, amely Joe Biden elnök számára kulcsfontosságú és az ország infrastruktúrafejlesztését célozza a koronavírus-válság utáni helyreállítás jegyében.
jún. 24
10:36
MNB: az elmúlt 100 év leggyorsabb gazdasági helyreállása zajlik Magyarországon (Növekedés)
Az MNB friss inflációs jelentése alapján a magyar gazdaság idén 6,2, jövőre 5,5 százalékkal bővülhet. A munkanélküliségi ráta ismét 3,5 százalékra süllyed. Hamarosan visszatérhet a munkaerőpiac a 2019 év végi állapotához. Ezzel párhuzamosan a bérek 7,4 százalékkal emelkedhetnek 2021 során. A folyó fizetési mérleg egyenlege folyamatosan pozitív mara
jún. 24
10:39
Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét az NMHH (ProfitLine)
Elfogadta egy gyöngyösi frekvenciapályázat tervezetét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa. A testület emellett elvégezte egy pápai frekvenciapályázat alaki vizsgálatát, és döntött négy vidéki pályázati eljárás nyerteséről is.
jún. 24
10:48
Kiderült, hogy állnak a vidékiek az elektronikus fizetéssel (MMonline)
A vidéki háztartások is az országos mintákhoz hasonlóan alkalmazzák az infokommunikációs eszközöket és szolgáltatásokat, illetve jelentős hányaduk rendelkezik a szolgáltatások eléréséhez szükséges eszközökkel – derül ki az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ) újabb országos reprezentatív közvélemény-kutatásából. Az internet-ellátot
jún. 24
10:51
Ezért nem mindegy nekünk, milyen állapotban vannak a német autóipari cégek (Menedzsment Fórum)
A magyar ipar és külkereskedelem számára kiemelten fontos a német autóipari cégek helyzete. Bár a német állam jelentős támogatásokat nyújtott az ottani vállalatoknak, az autóipari cégek egy része nem felelt meg a kritériumoknak, ennek eredményeként 32 százalékkal nőtt a fizetésképtelenségi eljárások száma – derül ki a Coface hitelbiztosító elemzésé
jún. 24
10:51
Megjöttek a kormány lazító bejelentései: nem kell védettségi az étterembe, szállodába (Portfolio)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 10:30-kor kezdte a Kormányinfót, ahol bejelentette a kormány szerdai ülésének döntéseit. Ezek szerint 5,5 millió beoltottnál jelentős könnyítések jönnek a járványügyi védelmi intézkedésekben.
jún. 24
10:51
Gulyás Gergely: megszűnik a kötelező maszkhasználat, nem kell védettségi igazolvány szállókba, éttermekbe, strandokra (Pénzcentrum)
A két újraindításért felelős operatív törzs javaslatait tárgyalta tegnap a kormány. Lazításokról döntöttek.
jún. 24
11:03
Több terméknél kötelező magyar nyelvű használati útmutató (Adózóna)
Júliustól a korábbinál szélesebb termékkörnél lesz kötelező használati útmutató, az esetek többségében viszont elegendő lesz online formában hozzáférhetővé tenni – közölte csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
jún. 24
11:09
Külföldön terjeszkedne a céged? Mire figyelj, milyen buktatók lehetnek? (Portfolio)
A megfelelő, körültekintő előkészítésen és a mindenre kiterjedő tanácsadáson múlik a külföldi terjeszkedés sikere, amelyben már egyre több hazai cég gondolkodik. Ha egy vállalkozás Magyarországon már elérte a növekedési korlátait, akkor jó lépés a külföldi entitás létrehozása, esetleg meglévő cég felvásárlása. Számos olyan kérdés van azonban, amely
jún. 24
11:12
Szenegáli kórháznak adományoz napelemes rendszert a magyar kormány (Tiszta Jövő)
A Hungary Helps programban a Betegápoló Irgalmasrend napelemrendszert épít ki a szenegáli Thiesben működő Istenes Szent János Kórházban - közölte a rend szerdán az MTI-vel.
jún. 24
11:15
Ha meglesz az 5,5 millió beoltott, nem kell maszkot viselni (Privátbankár)
A belső terekben sem kell maszkot viselni, ha meglesz az 5,5 millió beoltott. Emellett a kormány arról is döntött, hogy szállodákba, éttermekbe, fürdőkbe és a strandokra is védettségi igazolvány nélkül lehet bemenni.
jún. 24
11:15
Rusvai Miklós szerint elkerülhető a koronavírus negyedik hulláma (Portfolio)
Rusvai Miklós szerint nem kell nyáron új koronavírus-hullámtól tartani, de az adatok nem lesznek olyan jók, mint tavaly ilyenkor.
jún. 24
11:15
Főnixmadárként támadhat fel a magyar gazdaság: az infláció ugyancsak szárnyal (Pénzcentrum)
Kénytelen volt beavatkozni a jegybank az infláció alakulásába és emelni az alapkamatot. Most a legfrissebb Inflációs jelentéséről szóló online sajtótájékoztatón meg is indokolták: bár az  inflációs pálya az MNB várakozásainak megfelelően alakult, a piaci szolgáltatások áremelkedése, a munkaerőpiac alakulása és a világgazdaságban mutatkozó problémák
jún. 24
11:15
Illegálisan kilőtt medvéket találtak két zalai vadásznál (Agroinform)
Természetkárosítás bűntette miatt emelt vádat a Nagykanizsai Járási Ügyészség két zalai vadász és egy preparátor ellen, akiknél egyebek közt illegális vadászaton lőtt, majd preparált medvéket, továbbá védett madarakat foglaltak le.
jún. 24
11:17
Gazdát cserélt egy 23 ezer négyzetméteres Váci úti irodaház (Portfolio)
Értékesítette az Atenor a Váci Greens F épületét. A tranzakció megvalósulását a CBRE Hungary és a Cushman & Wakefield támogatta.
jún. 24
11:19
Fizetésképtelenségtől félti az Egyesült Államokat a pénzügyminiszter (Portfolio)
Az Egyesült Államok kormánya augusztus közepére fizetésképtelenné válhat, hacsak a Kongresszus nem emeli meg vagy függeszti fel a törvény által meghatározott úgynevezett adósságplafont - mondta Janet Yellen, az USA pénzügyminisztere szerdán a szenátus egyik albizottsága előtt. Az Egyesült Államok kormánya a történelem folyamán még sosem vált fizeté
jún. 24
11:21
Se maszk, se védettségi igazolvány: nagyot lazít a kormány, ha meglesz az 5,5 millió beoltott (Menedzsment Fórum)
A belső terekben sem kell maszkot viselni, ha meglesz az 5,5 millió beoltott. Emellett a kormány arról is döntött, hogy szállodákba, éttermekbe, fürdőkbe és a strandokra is védettségi igazolvány nélkül lehet bemenni.
jún. 24
11:21
Gigafelvásárlást jelentett be a Visa, a nyílt bankolásban terjeszkednek (Portfolio)
A Visa felvásárol egy svéd fintech vállalatot, a Tinket, mintegy 1,8 milliárd euróért – írja a CNBC.
jún. 24
11:21
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe (Agroinform)
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe csütörtöktől – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
jún. 24
11:21
Újrahasznosított palackokból készítené a Lego a legújabb elemeket (Forbes)
A dán vállalatcsoport célja, hogy két éven belül már újrahasznosított műanyag palackokból készült kockákat tehessen a polcokra.
jún. 24
11:24
A biológiai sokféleséget védő koalícióhoz csatlakozott a MATE (Agrofórum)
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) első magyar és a világ negyedik felsőoktatási intézményeként kapcsolódott az „Együtt a biológiai sokféleségért!” nemzetközi koalícióhoz, amelynek fő célja, hogy a részt vevő szervezetek együttes erővel hívják fel a figyelmet a természeti válságra és emeljék fel szavukat az élővilág változatosságának g
jún. 24
11:27
Kiderült, mikor hagyhatjuk el végleg a maszkokat (Piac és Profit)
Komoly enyhítéseket jelentett be Gulyás Gergely.
jún. 24
11:27
Koronavírus: Oroszországban január óta nem látott szinten az új fertőzöttek száma (Portfolio)
Oroszországban az elmúlt egy nap alatt 20 182 új koronavírusos fertőzöttet diagnosztizáltak - közölte csütörtökön az orosz operatív törzs.
jún. 24
11:27
Itt vannak az újabb enyhítések: nem kell maszk beltérre, a szállodákba és éttermekbe védettségi igazolvány sem (Forbes)
A napokban elérjük az 5,5 millió beoltottat.
jún. 24
11:29
Valaki egy kisebb vagyont fizetett Winston Churchill festményéért (Piac és Profit)
Csaknem kétmillió dollárért árverezték el szerdán New Yorkban Winston Churchill egy festményét, amelyet a néhai brit miniszterelnök Arisztotélisz Onasszisz görög hajómágnásnak adott ajándékba.
jún. 24
11:30
Erős a verseny a bankok között (MMonline)
Az átutalások és fizetések számítanak a digitálisan legfejlettebb terület a lakossági bankolásban a Deloitte Digital kutatása szerint. A hazai bankok jól is szerepelnek ebben a kategóriában, felhasználói élmény tekintetében itt van a legkisebb lemaradásuk a globálisan élenjáró szereplőkkel szemben. A tanulmány 17 ügyféléletút lépést vizsgált a szám
jún. 24
11:33
Szárnyal az olaj árfolyama, az Opec fékezni próbálja (ProfitLine)
Miután a Brent 75 dollár fölé szaladt, a szaúdi olajminiszter hűteni próbálta a kedélyeket azzal, hogy az Opec+ tagállamok felelősek abban, hogy csökkentsék az inflációs nyomást.
jún. 24
11:39
95%-ban véd a kórházba kerüléstől a Pfizer a delta variáns ellen, de Izraelben újra kötelező lehet a beltéri maszkviselés (Portfolio)
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat izraeli képviselője szerint a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet csütörtökön.
jún. 24
11:45
Kormányinfó a maszkhasználatról, a védettségi igazolványról (Adózóna)
A maszkviselést is eltörlik majd, csak az egészségügyi intézményekben kell majd továbbra is hordani – mondta a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, olvasható a hvg.hu-n.
jún. 24
11:45
Tajvani külügyminiszter: fel kell készülnünk a háborúra Kínával (Portfolio)
Fel kell készülnie Tajvannak egy kommunista Kínával való esetleges katonai összecsapásra – mondta Joseph Wu, a Kínai Köztársaság külügyminisztere egy CNN-nek adott interjúban.
jún. 24
11:51
Esik a hashrate, bővül a Lightning Network (Kripto Akadémia)
Az elmúlt két hónap meglehetősen turbulens eseményei után megnéztük, hogy miként fest a Bitcoin hálózat, hogy hatott rá az elmúlt időszak. A változás látványos, nem csak rossz hírek vannak azonban. Csapjunk bele! A Lightning Network rendszere szépen bővül, június 21-én…
jún. 24
11:54
ÁSZ: a monetáris politika kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat (Növekedés)
Kifejezetten mérsékelte a költségvetési kockázatokat a 2017-2020. közötti monetáris politika - szögezik le az Állami Számvevőszék szakértői a költségvetési kockázatokat értékelő elemzésükben.
jún. 24
11:57
Kft.-ből GmbH? Uniós irányelv segíti a vállalkozások szabad letelepedését (Adózóna)
Megszűnés nélkül, jogi személyiségét megőrizve változtathat társasági formáján és helyezheti át a székhelyét is valamelyik uniós tagállamba egy magyar kft. vagy zrt. A lépésre egy tavaly óta hatályos uniós irányelv ad lehetőséget, amely jelentős újításokat hoz a társasági jogban. Az irányelvet legkésőbb 2023. január 31-étől kell alkalmazni Magyaror
jún. 24
11:57
Lerázta a német gazdaság a koronavírus-válságot magáról, elképesztő az optimizmus (Portfolio)
A várt 100,6 pont helyett 101,8 pontra, 2,5 éves csúcsra ugrott a német gazdaság legfontosabb konjunktúra-indexe, a müncheni Ifo-index júniusban a májusi 99,2 pontról. Az emelkedésben mind a jelenlegi helyzetmegítélésnek, mind a következő hónapok kilátásaival kapcsolatos indexnek a várt feletti ugrása szerepet játszott; utóbbi 11 éve nem látott mag
jún. 24
11:59
Kiszámoltuk, melyik naptól nem kell majd a védettségi igazolvány az éttermekbe, szállodákba (Portfolio)
A kormány szerdai döntése értelmében 5,5 millió első beoltott fő esetén jöhet az újranyitás következő lépcsőfoka, a járványügyi korlátozások jelentős lazítása. A Portfolio ezért most bemutatja, mikor jöhet el ez az átoltottsági szám, mikortól élhetünk még szabadabban.
jún. 24
12:03
Meglepte az infláció az MNB-t, változtatni kényszerültek (Infostart)
Ahhoz, hogy az infláció a monetáris politika horizontján 3 százalékon stabilizálódjék, proaktív jegybanki lépésekre van szükség, amelyek első állomása a monetáris tanács keddi döntése volt - mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője a jegybank sajtótájékoztatójá
jún. 24
12:03
Az infláció a mi legnagyobb ellenfelünk, nincs többé McAffee (Privátbankár)
Az európai tőzsdék szép emelkedésbe kezdtek ma, egyesek szerint a jó konjunktúra-indexek miatt, mások szerint pedig annak ellenére. A BUX-nak csak minimális erősödésre futja, ismét 350 alatt áll viszont az euró. Számos közgazdász az inflációt nevezi meg fő ellenségként. Öngyilkos lett a vírusirtók, majd a kriptodevizák fenegyereke.
jún. 24
12:03
A lépcsőfokos elfordítható polclétra előnyei és potenciális hasznosítása (ProfitLine)
Mi az a lépcsőfokos elfordítható polclétra? Hogyan érdemes elképzelni egyáltalán a szerkezetét? Miben rejlik a hozzáadott értéke, és milyen formában tudjuk kiaknázni az általa kínált előnyöket?

Keresés