Hiába, úgy tűnik nincs megállás, alig van már valami, amit ne tettünk volna blokkláncra, vagy ne terveznénk éppen, hogy hamarosan oda kerül(het). Most az In Vitro Fertilisation (IVF), vagyis a mesterséges megtermékenyítés került terítékre. A terméketlen házas- és szerelemspárok számára…
Új szakaszba lép a magyar oltási program, a 12-15 évesek oltásáról pedig nyár végén várható döntés – jelentette be Orbán Viktor a Kossuth Rádióban, írja a hvg.hu.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a kiemelt iparágként kezelt építésgazdaság versenyképességének, teljesítményének növelésén dolgozik. A tárca javaslatára a kormány a koronavírus-járvány hatásainak kezelése érdekében felülvizsgálta a stratégiai célokat, és újabb konkrét intézkedésekről döntött a következő három évre – jelentette be S
Magyarországon közel 1 millióan élnek diagnosztizált cukorbetegséggel, amely önmagában is nagymértékű lelki próbatételt jelent a betegséggel együtt élők számára. A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének (CEOSZ) legfőbb célkitűzése, hogy elősegítse a diabétesszel élők életminőségének javulását. Idén számos programjuk között helyet kap az inno
Tegnap megint visszagyengült csúcsáról a forint az euróval szemben, ez részben az euró-dollárban látott fordulatnak volt köszönhető. Az amerikai deviza a vártnál jobb munkaerőpiaci adatok és a Fed döntéshozóinak egyre egyértelműbb nyilatkozatai hatására kezdett erősödni.
Új történelmi csúcsra emelkedett a General Motors árfolyama, miután a vállalat közölte, hogy a vártnál jobban működtek a globális chiphiány kezelésére tett erőfeszítései, így javulni fognak a pénzügyi eredményei.
Az utazástól a magyarok 56 százalékát a pénzhiány tartja vissza – derült ki egy felmérésből. A többség idén csak maximum négyéjszakás, belföldi kikapcsolódással számol, mindössze 16 százalék tervez hosszabb külföldi nyaralást.
Kiküldte az eMAG a 3000 forint értékű kuponjait azon ügyfeleinek, akik az elmúlt egy évben vásároltak a weboldalán keresztül, egy májusban zárult versenyhivatali vizsgálathoz kapcsolódó vállalás részeként.
Áprilisban a kiskereskedelmi forgalom volumene (szezonálisan és naptárhatással igazítva) 1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest. A zavarba ejtő visszaesésnek részben statisztikai okai is lehetnek. Eközben a forgalom az előző év áprilisához képest 10,6%-kal volt magasabb, amit természetesen a koronavírus-járvány első hulláma alatt történt t
A K&H saját fenntartható működése mellett a lakosság és a cégek felelős tevékenységét, működését is ösztönzi. Ezzel pedig triplán nyerhetünk. A környezetünk védelme mellett ugyanis a fenntarthatóság elvét követő vállalatok versenyelőnyre tehetnek szert, a lakossági befektetők pedig a társadalmilag felelős alapokon (social responsible investment – S
A csütörtöki kereskedést eséssel zárták a tengerentúli tőzsdék, részben a vártnál jobb munkaerőpiaci adat miatt, hiszen az emelkedő foglalkoztatottság és a megugró infláció arra késztetheti az amerikai jegybankot, hogy változtasson az ultralaza monetáris politikáján. Ezt követően az ázsiai tőzsdéken is nagyrészt a negatív hangulat volt jellemző, a
Egy friss kutatás szerint mégsem ördögtől való az, hogy a gyerekek is maszkot viseljenek: a légszennyezés ugyanis felnőttkori magas vérnyomást okozhat náluk még akkor is, ha serdülőkorban elkerülik a magas ppm-arányú környékeket.
Áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene - a hónap közepétől fokozatosan megszüntetett korlátozások és a tavaly áprilisi mélypont eredményeként - a nyers adat szerint 9,9, naptárhatástól megtisztítva 10,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Orbán Viktor által a reggeli rádióinterjúban elmondottnak megfelelően 269 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt egy napon Magyarországon és 26 áldozatot követelt a koronavírus járvány – derül ki a péntek reggeli adatokból.
Rusvai Miklós hallott már olyan esetről, ahol ellenanyag hiánya miatt az orvos harmadik oltást is adott a páciensének – írja az atv.hu. A virológus szerint ez nincs tiltva.
Hamarosan tőkeemelést hajt végre a 4iG, a tranzakció kapcsán a vállalat felkérte a PricewaterhouseCoopers Magyarország Kft-t az apportálásra kerülő tulajdonrész apportértékének meghatározására, és ezzel kapcsolatos független szakértői jelentés elkészítésére. A PwC most közzétette az értékelését.
Az új divízió célja, hogy az adat-, média- és kreatívterületek összehangolásával a kommunikációs ügynökség a korábbiaknál is hatékonyabban támogassa az ügyfelek üzleti céljait. MediaCom Creative Systems néven indított új globális divíziót a MediaCom, amely a médiát, a technológiával megtámogatott kreativitást és az adatokat integrálja egy nagy e
„Az orosz vakcina nagyon népszerű a magyarok körében, egymillió állampolgárt már be is oltottak vele” – büszkélkedett el a szentpétervári gazdasági fórumon járt Szijjártó Péter az Izvestia című orosz lapnak.
Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese Facebook-posztjában jelentette be, hogy megtarthatják az egyetemek a diplomaosztókat.
Elon Musk magyar idő szerint ma hajnalban egy rejtélyes üzenetet posztolt a Twitteren, a kiírást a digitális eszközök világában sokan úgy értelmezték, hogy a milliárdos szakít a bitcoinnal. Ahogy azt már megszokhattuk, a kriptoközösséget kimondottan érzékenyen érintette a poszt, el is indult az eladási hullám a kriptovaluta-piacon, több nagyobb coi
Közel minden tizedik kkv-t érint megrendelői oldalról a katás adózás idén életbe lépett szigorítása. A cégek túlnyomó többsége ezért a 3 millió forintos éves megbízási díj eléréséig tervez szerződést kötni katás vállalkozóval, illetve más adózási forma választását javasolja számukra – derül ki a K&H kkv-k körében végzett kutatásából. Az adóhatóság
Meghalt 26, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 269 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A tegnapi adathoz képest ez a mutató 46-al esett. A koronavirus.gov.hu pénteken kiemelte: eddig 5 238 903 embert oltottak be Magyarországon, közülük 3 814 194-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Néhány nap múlva az egészségügyben áttérnek a készenléti oltásra, sokkal kevesebb helyen lehet majd oltakozni - jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádióban.
Dél-Korea egyik legnagyobb kriptopénz tőzsdéjének, az Upbitnek, tizenegy felhasználója csoportos keresetet nyújtott be a tulajdonos Dunamu Inc. ellen. A felhasználók kártérítést követelnek egy feltételezett technikai hiba miatt. Az Upbit, körülbelül 3 millió felhasználóval és átlagosan 900.000 heti aktív ügyféllel rendelkezik.…
Az összehasonlító független ügyletek meghatározásához – bizonyos transzferárképzési módszereknél – nemzetközi adatbázisok alkalmazhatóak. A magyar adóhatóság 2021. május 28-án kiadott iránymutatásában található, hazai és nemzetközi gyakorlatban alkalmazott standard adatbázis-kutatás kvantitatív és kvalitatív lépéseit Orbók Ilona, a BDO Magyarország
Felemás év lett a legnagyobb alapkezelőknél a koronavírussal szegélyezett tavalyi év: a friss beszámolók szerint az OTP Alapkezelő profitja egy év alatt lefeleződött, miközben a Hold Alapkezelő profitja 70%-ot ugrott. A legnagyobb vagyont befektetési alapokban továbbra is az Erste Alapkezelő kezeli, de ha a pénztári és biztosítói vagyonokat is nézz
A digitális technológia és a fenntarthatóság terén végrehajtott gyors beruházások akár 5,7 millió új munkahelyet is teremthetnek Európában 2030-ig – állapította meg az Accenture és a BusinessEurope közös új kutatása. Az „Európa új hajnala – az iparág új alapokra helyezése a jövőbeni versenyképességhez” (Europe’s new dawn – Reinventing industry fo
Vizsgálatot indít az Európai Központi Bank annak felderítésére, hogy a nagy (főleg amerikai) befektetési bankok nem rejtik-e el előle az EU területén végzett tevékenységük egy részét a Brexit után is azok londoni könyvelésével – írja a Bloomberg.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége kiáll a KAP észszerű reformja mellett, és továbbra is a tanácsi álláspont érvényesülését támogatja.
A Johnnie Walker márka születésének 200. évfordulója éppen a pandémia idejére esett. Ez sem szegte kedvét a többszörös díjnyertes Anthony Wonke filmrendezőnek, hogy feldolgozza a világ legismertebb skót márkájának történetét, az elmúlt 200 évünkre gyakorolt hatását, mindazokat a gazdasági, társadalmi, kulturális mérföldköveket, melyeknek volt egy k