Fokozatos az újraindult szállodákban a forgalom felfutása. A balatoni hotelekben májusban még nem volt forgalom, míg a júniust élénk utazási érdeklődés jellemezte, bár ez még nem volt olyan jelentős, mint 2020 első nyári hónapja. A júliusi forgalom viszont nagyon erős lesz – árult el a Magyar Nemzetnek a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének á
Az elmúlt 24 órában nem volt halálos áldozata Magyarországon a koronavírusnak, és a beoltottak száma eléri az 5,5 milliót – jelentette be Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádióban – írja a hvg.hu.
Július 1-jétől egyszerűsödnek az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az EU-ban. Szakértők szerint a könnyítés az e-kereskedelem további élénkülését és a hazai export bővülését eredményezheti. „A változás tetemes adminisztrációs tehertől szabadítja meg az e-kereskedőket. Eddig egy külföldre is értékesítő e-kereskedőnek jóformán annyiféleképpe
Egy nap alatt 37 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 197 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Nincs újabb elhunyt, így az elhunytak száma változatlanul 29 992 fő. A lazítások feltételéül szabott 5,5 millió beoltottat nem értük el egyelőre.
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulatot részben a kedvező gazdasági adatok támogatták. A vezető indexek közül az S&P 500 új csúcsra ment, ami már egyhuzamban a 6. ilyen kereskedési nap volt. Ezt követően viszont az ázsiai tőzsdéken már kifejezetten rossz volt a hangulat, részben azért, mert előtérbe kerülte
Október 1-jével megszüntetheti a felügyelete alá tartozó bankok osztalékfizetési és részvényvisszavásárlási korlátozását az Európai Központi Bank, amennyiben nem következnek be kedvezőtlen fejlemények.
5 millió 495 ezer 888 beoltott van, 37 az új koronavírus-fertőzöttek száma, egyetlen fertőzött beteg sem hunyt el Magyarországon. Több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérését követően. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlö
A Tesla cégvezére, Elon Musk nemrég a bitcoin és más kriptovaluták bányászatának energiafogyasztásával kapcsolatban szólalt fel egy twitteres poszt formájában, megkérdőjelezve a jelenlegi energiafogyasztás fenntarthatóságát, és hangsúlyozva a megújuló energiaforrások bevezetésének fontosságát - a rengeteg ember által kedvelt és megosztott kiírás és
A dollár továbbra is erősödik a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutat a dollárral és euróval szemben.
5 millió 495 ezer 888 beoltott van, 37 az új koronavírus-fertőzöttek száma, egyetlen fertőzött beteg sem hunyt el Magyarországon. Több korlátozás feloldásának újabb szakasza lép életbe az 5,5 millió beoltott elérését követően. A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának hatodik fokozatáról szóló kormányrendelet szerdán jelent meg a Magyar Közlö
Az építőanyag exportjának kötelező bejelentéséről és állami elővásárlási jogról döntött a kormány – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában.
Világszerte erősödnek a félelmek a koronavírus delta variánsával kapcsolatban, hogy a lezárások újabb köre jöhet, vagy akár újabb gazdaságélénkítésre is szükség lehet. Egyelőre nem tudni, hogy a korábbi koronavírus-törzseknél veszélyesebbnek és fertőzőbbnek tűnő delta variáns milyen súlyos járványt okoz majd a jelenlegi átoltottsági szintek mellett
Már Magyarországon is az adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló logisztikai megoldásokat kínáló DoDo segíti a KFC melegétel-rendeléseinek kiszállítását. A sikeres csehországi együttműködés nyomán a startup már hazánkban is részt vesz a gyorsétteremlánchoz érkező házhoz rendelések teljesítésében, egyelőre egy tesztüzemmód keretében, amely
Hosszú idő után ismét 11 ezer fölé emelkedett az importált használt személyautók havi mennyisége, ami 11 százalékkal haladja meg a májusi szintet, és messze az év eddigi legmagasabb értékének számít.
Az idei év egyik slágertémája a Bitcoin hálózat energiafogyasztása, pontosabban az a környezeti terhelés, amit okoz. A Tesla is erre hivatkozott, amikor kihátrált a BTC elfogadásból, ami mögött jó eséllyel egy zsíros állami pályázat állt valójában, és Kína is erre…
Melyik generáció vállát nyomja a leginkább a bolygó megmentésének terhe? Ki mit tesz a fenntarthatóságért? A SteiGen és az UniCredit Bank közös kutatása négy generáció - a Baby Boomerek, az X, az Y és a Z - véleményét térképezte fel a fenntarthatóságról: mit gondolnak róla, mit tesznek érte, milyen tevékenységeket társítanak hozzá. A kutatás rávilá
Korábban már hírt adtunk arról, hogy Kína egyre keményebben lép fel a kriptobányászattal szemben. A kínai bányászok ennek hatására olyan országokba menekülnek, ahol kevésbé szigorúak a feltételek. A legtöbb kínai bányász első körben Kazahsztánt választotta. Azonban Kazahsztán, egy újonnan elfogadott…
Több mint három és fél milliárd forint folyt be a Magyar Labdarúgó Szövetség kasszájába az Európa-bajnokság pénzdíjaiból – mondta el az InfoRádiónak Dénes Ferenc sportközgazdász
A Mestercukrász – az édesszájú Konyhafőnök negyedik adásában a játékosoknak egyszerre kellett megtéveszteniük a zsűritagok szemét és elkápráztatniuk őket az édes ízekkel. Az elődöntőbe jutás napjának első feladatában a versenyzőknek minden képzelőerejükre szükségük volt, hiszen nem csupán egy finom desszert megalkotását várták tőlük, annak úgy is
Vádat emelt csütörtökön a New York-i ügyészség adócsalás és üzleti feljegyzések meghamisítása miatt a Trump Organization ingatlanvállalattal, illetve annak pénzügyi vezetőjével szemben.
A Bartolomeu Investmens szavazati jogának mértéke átlépte az 5 százalékos küszöbértéket a 4iG-ben, miután a cég megszerezte a 4iG tőkeemelése révén tegnap megkeletkeztetett, mintegy 5,2 millió részvényt.
A társadalmi igények és a digitalizáció nyújtotta lehetőségek határozták meg a K&H elmúlt évi társadalmi felelősségvállalási tevékenységét. Az innovatív megoldások nemcsak a vírusjárvány kordában tartását segítették, de mára a mindennapi pénzügyi szolgáltatások részévé váltak. A K&H csatlakozott a Svéd Kamara által szervezett CSR Tudatossági Héthez
Az Oxfordi Egyetem által végzett klinikai vizsgálatok szerint a Vaxzevria kifejezetten erős immunválaszt váltott ki mind különösen hosszú (akár 45 hetes) oltási intervallum, mind a 3. ismétlő oltás beadása esetén. Az AstraZeneca önkéntesek bevonásával továbbá megkezdte az AZD2816 továbbfejlesztett, meglévő új és várható koronavírus variánsok ellen
Richard Branson milliárdos vállalkozó az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic július 11-i tesztrepülésén az űr peremére utazik - közölte csütörtökön Branson cége, megelőzve ezzel a szintén milliárdos "űrhajósjelölt" Jeff Bezost.
Pályázható lesz a Budapest 105,9 MHz, valamint öt vidéki városi helyi rádiós frekvencia – döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa e heti ülésén. A magyar testület jelzésére a cseh társhatóság bírságot rótt ki az AMC szolgáltatójára.
Bár a NATO-misszió véget ért, elképzelhető, hogy a közeljövőben úgy alakul a politikai helyzet, hogy visszatérnek a magyar katonák Afganisztánba – mondta el Benkő Tibor honvédelmi miniszter egy csütörtöki sajtóeseményen. A miniszter arról is beszélt, hogy Magyarország számára a legnagyobb fenyegetettség délről jön, a migrációs útvonalakon keresztül
Kísérleti jelleggel péntektől egy online felületen férhetők hozzá a hazai vasúttársaságok jövő évi menetrendi tervei. Az elképzeléseket már nyáron bárki megismerheti és két héten át véleményezheti. Ha a kezdeményezés hasznosnak bizonyul, 2022-ben élesben is működhet az új lehetőség - jelenti pénteki közleményében az Innovációs és Technológiai Minis
Befejeződött Tiszeker Dániel új alkotása, a NAGYKARÁCSONY forgatása. A januárban indult 41 napos munka a járvány miatt a márciusra tervezetthez képest végül most ért véget. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő romantikus vígjáték forgatásában 30 hivatásos tűzoltó és több mint 60 színész – köztük 22 gyerekszereplő – vett részt. A mozivásznon
5,2 millió darab új részvényt bocsátott ki a 4iG, amelyeket a cég új nagytulajdonosa, a Bartolomeu Investmens szerzett meg, a befektető ezzel átlépte az 5 százalékos küszöbértéket a 4iG-ben.
Budapest egyes kerületeit kimondottan kedvelik a lakásvásárlók, ahol a kínálat, az árazás, a környezet, és az elhelyezkedés mind lehetővé teszi, hogy széles tömegek gondolkodjanak el a lakásvásárláson. Ezek jellemzően nem a legdrágább, de nem is a legolcsóbb kerületek, nincsenek a belvárosban, de tömegközlekedéssel jól elérhetők. A Duna House Barom