Orbán Viktor a péntek reggeli szokásos rádióinterjújában jelentette be, hogy a kormány milyen új intézkedésekkel akar véget vetni az építőiparban látott látványos áremelkedésnek. Néhány konkrét terméket is megemlített, melynek piacába beavatkozik az állam és azt is elmondta, miért döntöttek így.
A Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. a 4iG által vezetett konzorcium ajánlatát nyertes ajánlatként hirdette ki egy közbeszerzésen - tette közzé a tőzsdei vállalat.
Egyre gyakrabban szembesülünk borzalmas történetekkel és megdöbbentő adatokkal, amelyek megmutatják, hogy a kapcsolati erőszak és a nemi megkülönböztetésen alapuló erőszak milyen mértékben van jelen mindennapjainkban. Habár a statisztikák csak a legsúlyosabb bántalmazási formákat vizsgálják, világszerte minden harmadik nő elszenvedett már valamilye
Már több mint 42 ezren igényelték az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását – közölte egy közleményben Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai álamtitkára.
Az MNB elvárja a pénzügyi intézményektől, hogy ne számítsanak fel díjat, ha ügyfeleik teljesen vagy részben előtörlesztenék a törlesztési moratórium alatt felhalmozódott kamat- és díjtartozásukat. Ingyenes szerződésmódosítás szükséges akkor is, ha az adósok önként magasabb havi törlesztést vállalnának a futamidő rövidítése érdekében - közölte a jeg
A 4iG egy 204 milliárd forintot meghaladó keretösszegű programba került be egy konzorcium tagjaként - ez még nem jelent automatikus megrendeléseket, de szerverek és tárolók beszerzése ügyében versenyezhetnek a következő három és fél évben.
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos "utolsó jeges térség" néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.
Egy jól működő, prosperáló vállalkozás működtetése erősen igényli, hogy a vezetőség részére az egyes munkafolyamatok állandó monitorozása alapján sorozatos visszajelzések álljanak rendelkezésre arról, minden a tervek és az előírások szerint halad-e. Ennek a kontrollnak a része a céges iratok optimalizációja is.
Kim Bu Kjum dél-koreai miniszterelnök pénteki televíziós beszédében azt mondta: válságos ponthoz érkezett az ország járványkezelése, határozottabb óvintézkedésekre van szükség, mert emelkedik a koronavírusos fertőzöttek száma.
Jellemzően nyári időszakban történténnek sűrűbben olyan káresemények, amelyek nagyobb kárt tehetnek az ingatlanokban, főként ha a tulajdonos, bérlő éppen nyaral. Nemcsak a betörések gyakoribbak ebben a szezonban: a viharkárok és a csőtörés, amelyet senki sem észlel időben, több százezer forintos kárt képesek előidézni az ingóságokban, és magában a
"Régi motoros vagyok a szakmában, a 80'-as évektől termesztem a Martonvásári fajtákat és minden évben a fajtabemutatókon nézem ki az ígéretes újdonságokat. Az Mv Nádor több éve szépen teljesít nálunk azonban az Mv Ménrót idén először került be hozzánk..."
Július 19-én érkezik az RTL Klub társkereső realityjének 4. évada, az epizódok az RTL Most+ platformon is megtekinthetők lesznek. A reality-ben négy gazda párkeresését követhetik nyomon a nézők. Viki, Gergő, Zoli és Pista gazda végre találkozhatnak azokkal a társra vágyó jelentkezőkkel, akik szeretnének velük megismerkedni. A műsor idén is minden h
Az óceán mesterséges lúgosításával ellensúlyozni lehetne a savasodással összefüggő változásokat az ausztrál Nagy-korallzátony területének csaknem egészén - állapították meg az ausztrál nemzeti tudományos intézet (CSIRO) szakemberei.
Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében megszűnik a névtelen adományozás lehetősége Magyarországon a civil szervezetek részére – írja a 444.hu.
Az OTP és a horvát állam közösen kérte a nemzetközi választottbírósági eljárás megszüntetését a Befektetési Viták Rendezésének Nemzetközi Központjától (Icsid). Az eljárás a svájci frank devizahitelek 2015-ös euróra történő kötelező átváltásával volt kapcsolatos.
A gyors oltási programnak köszönhetően Magyarországon sikerült letörni a világjárvány harmadik hullámát, így fel tudtuk oldani a szigorú korlátozó intézkedéseket és újra tudtuk nyitni az országot. Most a gazdaság újraindítása következik, amely a leggyorsabb lesz Európában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és Külügyminiszter Ipolytölgyese
Interjúnk során dr. Geml Józseffel, az MTA-EKE Lendület Környezeti Mikrobiom Kutatócsoport vezetőjével beszélgettünk a növények és a talaj mikrobiomjának jelentőségéről és arról, hogy ez hogyan befolyásolhatja a termesztett növényeink állapotát.
Emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, a hangulatot részben a kedvező gazdasági adatok támogatták. A vezető indexek közül az S&P 500 új csúcsra ment, ami már egyhuzamban a 6. ilyen kereskedési nap volt. Ezt követően viszont az ázsiai tőzsdéken már kifejezetten rossz volt a hangulat, részben azért, mert előtérbe kerülte
Az internetezők közel egyharmada hallgatott podcastot a Reuters Institute for the Study of Journalism és a YouGov közös felmérése szerint a kutatást megelőző egy hónapban. A vizsgált 20 piac közül Írországban volt a legmagasabb a podcastot hallgatók aránya, míg a spektrum másik végén az Egyesült Királyság volt. Az IAB Hungary Audio Munkacsoportja m
Richard Branson, a Virgin Galactic alapítója lehet az első milliárdos az űrben. Az üzletember július 11-én látogat az űrbe, ezzel 9 nappal előzi meg Jeff Bezost.
Az előzetes egyeztetésen az Opec+ tagországok még nagyjából egyetértettek abban, hogy már augusztustól, viszont csak napi 400 ezer hordóval növelik a kőolaj kitermelést decemberig - olvashatjuk az Erste mai elemzői anyagában.
A dollár továbbra is erősödik a ma délutáni munkaerőpiaci közlés előtt, a régiós devizák - köztük a forint is - kis gyengülést mutat a dollárral és euróval szemben.
Hatan haltak meg a Seychelle-szigeteken koronavírusban, azt követően, hogy mind a két oltást megkapták. Közülük öten az AstraZeneca Indiában gyártott verziójával voltak oltva, míg a hatodik Sinopharmot kapott.
A privátbanki szolgáltató igazgatósági taggá választotta Szabó Sándort, az MKB és a K&H Bank Private Banking korábbi vezetőjét, aki 2019 májusától irányította az SPB Befektetési Zrt. prémium banki üzletágát.
Ez a nap is jól kezdődik a részvénypiacokon, később pedig fontos amerikai foglalkoztatási adatok szabhatják meg az irányt. Az EKB a bankok osztaléktilalmának feloldását tervezi, ez az OTP-nél is szép kifizetést eredményezhet. Számos más árupiaci termék után most a narancslé-sűrítmény drágult meg.
Enyhén csökkent tavaly a megelőző évhez képest az OTP Bank Romania piaci részesedése, amelyet három éven belül kíván megduplázni a magyar tőkéjű pénzintézet. A romániai top 10-be 2020-ban annak köszönhetően került be az állami EximBank, hogy elhalászta az OTP elől, és bekebelezte a Banca Romaneascát.
Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki éveken keresztül üzletszerűen élt csalásokból, többnyire nem létező ingatlanokat kínálva megvételre.
"Szövetségünk kéri a miniszterelnök úr intézkedését, hogy a statisztikai mintavétel elve alapján önként jelentkező 60 év feletti nyugdíjasokon az állam költségén végezzék el azt a hatásvizsgálatot, olyan létszámban, amely meggyőzően bizonyítja vagy cáfolja a médiában és a közbeszédben tetten érhető véleményeket" – többek között ez áll abban a Népsz
Várhatóan még a választások előtt leteszik a 300 milliárd forintért épülő dél-budai szuperkórház alapkövét. Mintegy 30 milliárd forintért további közlekedési beruházás is kezdődhet a környéken.
A miniszterelnök által a gyermekesek számára kilátásba helyezett adó-visszatérítés nemcsak a politikusokat, a szakértőket, de az érintetteket is fejtörésre készteti, hogy a gyakorlatban mennyi pénzre és miként számíthatnak a gyermekes családok.
Az elmúlt hónapokban a nemzetközi gazdasági kör egyik legfontosabb szakmai kérdése volt a globális minimumadó, amelyet a legfejlettebb államok szorgalmaznak. A téma nem először került napirendre, most viszont úgy tűnik, legalább az alapelv kapcsán egyetértés körvonalazódik.