Már gyártják a Lánchíd új acél pályaszerkezetét, amelynek elemeit a következő hetekben különleges útvonalengedéllyel, közúton fogják a helyszínre szállítani - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-t.
Már reggel erősödéssel kezdte a napot a forint, aztán délutánig több hullámban összességében határozott erősödést produkált, így a jegyzések átmenetileg a 357-es szintig jutottak, de itt elakadt a forint lendülete. Mindez egyúttal azt jelenti, hogy a 360-as régiótól el tudott távolodni a magyar fuzetőeszköz, és két lényeges technikai szinten is át
Újabb szigorításokat tervez bevezetni a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Davor Bozinovic belügyminiszter.
Konzorciumi tagként keretmegállapodást köthet a Delta Technologies Nyrt. 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Digitális Kormányzati Ügynökséggel. A megállapodás értelmében a társaságot mobiltelefonok beszerzésével és kiszállításával bízhatják meg.
A fitoftóra a 19. században Európa-szerte óriási terméskieséseket, sőt Írországban éhínséget váltott ki, és kártétele a burgonyatermesztésben jelenleg is elérheti a 6-7 milliárd eurót évente. Egy egyszerű módszerrel 65 százalékkal csökkenthető a fertőzés.
Augusztustól kell alkalmazniuk a kollektív befektetési vállalkozásoknak és alapkezelőknek a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sikerdíjas alapoknak szóló ajánlását. A sikerdíj számítási modelljének összhangban kell lennie az alap befektetési céljaival, s az ügyfelek részére egyértelmű tájékoztatást kell adni róla.
A budapesti albérlet árakhoz képest akár 60 százalékkal drágábban tudnak csak lakást bérelni a külföldön tanuló magyar diákok, derült ki az Otthon Centrum összegzéséből.
Ma dördül el a startpisztoly a felsőoktatásban, azonban a következő két hónap nemcsak a frissen felvett hallgatók, hanem sok pályakezdő és munkahelyet váltó számára is egyet jelent az aktív lakáskereséssel. A megnövekedett kereslet miatt a lakástulajdonosok számára is kiváló időszak ez a bérbeadáshoz, ám kezdőként az ideális bérlemény és ideális bé
A magyar felnőttek 54 százaléka az első helyre rangsorolja az érdeklődési kört a pályaválasztásnál, a jövőbeni keresetet és a biztos megélhetést csupán kevesebb mint a negyedük tartja elsődleges szempontnak; a 18-39 éves korosztály osztja leginkább ezt a véleményt - közölte az OTP Bank.
A Magyar Bankholding a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felsővezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett - olvasható a Magyar Bankholding kö
Bár most valamelyest csökkennek az üzemanyagok átlagárai a hazai kutakon, még mindig a történelmi csúcs közelében maradnak a literenkénti átlagárak. Az egyes kutak árai között akár 60-70 forintos eltérés is lehet! Így pedig bizony nem mindegy, hol is töltjük tele az autót, hiszen egy tankon több ezer forintot is spórolhatunk, ha okosan választunk t
A vártnak megfelelően 6,67 milliárd eurós második negyedéves árbevételt ért el az SAP. Az 1,92 milliárd eurós operatív profit pedig enyhén felülmúlta az 1,86 milliárd eurós várakozást
A vírus delta variánsának globális - és különösen európai - terjedése egyelőre nem fogta vissza a magyar turisták utazási kedvét. Akkora pörgés ugyan nincs, mint 2019-ben, de egyre többen utaznak újra a közkedvelt tengerparti célpontokra. Főképp Törökországba, Görögországba, Horvátországba és Olaszországba utaznak az emberek. Újdonság, hogy most a
A réz ára visszaesett ugyan a tavaszi csúcsokról, de így is magas szinten áll hosszú távú összehasonlításban. Az egyik nagy befektetési bank rendkívül optimista hosszú távon, mert a bányavállalatok továbbra sem akarnak beruházni. A bányászok viszont szkeptikusak, mert már többször megjárták ezzel.
Varga Mihály pénzügyminiszter hat pontban foglalta össze a Kárpát-medencében és a Közép-Kelet-Európa országaiban a következő években várható gazdasági folyamatokat és összességében a gyors és sikeres újraindítás kilátását emelte ki – derül ki a tárca közleményéből.
A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt – derül ki abból az átfogó online kutatásból, amelyet a Nemzeti Utalvány készített el, több mint 1200 fő megkérdezésével. A munkavállalók számára az elmúlt idősz
A Magyar Bankholding Zrt. a márciusban elfogadott stratégiája újabb állomásaként két felső vezető kezdte meg munkáját a bankcsoportban: Ginzer Ildikó a standard, Szabó Levente pedig az egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettesként csatlakozott a menedzsmenthez, jelenlegi pozíciójuk megtartása mellett.
Újabb szigorításokat tervez bevezetni a horvát kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében - jelentette be a csütörtöki kormányülést követően Davor Bozinovic belügyminiszter.
Egy nemrégen született, a Nestlé és a Cargill nagyvállalatok érdekeit hat egykori mali gyerekrabszolga érdeke fölé helyező amerikai bírósági döntés kapcsán írt erős véleményt Joseph Stiglitz. A Nobel-díjas közgazdász szerint a nagyvállalatok egy 220 évvel ezelőtti amerikai törvényre hivatkoznak, és tudatosan használják ki, hogy afrikai országokban
Az Instagram a maga több százmillió, folyamatosan növekedő felhasználói bázisával a YouTube, a Facebook, a Twitter és a TikTok mellett a világ egyik legnépszerűbb közösségi oldala – azonban az Instagram esetében is számtalan inaktív profil jelenlétével kell számolnunk. Sokakban merül fel azonban az a kérdés is, akik megunták az alkalmazást, vagy sz
Az LG Electronics (LG) a mai napon bejelentette, hogy fenntarthatósági stratégiájának részeként 2050-ig teljesen átáll a megújuló energiaforrások használatára. Az LG friss fenntarthatósági riportjában megjelent célkitűzés a vállalat Zero Carbon 2030 nevű korábbi kezdeményezését egészíti ki, amelyben az LG ígéretet tett arra, hogy 2030-ig a 2017-es
160,9 millió forintos megrendelést nyert el gázhálózat rekonstrukciós munkára az Opus Global érdekeltségi körébe tartozó Mészáros és Mészáros Kft. a Vabeko Kft.-vel konzorciumban.
Idén augusztustól kell alkalmazniuk az érintett kollektív befektetési vállalkozásoknak és alapkezelőknek az MNB által közzétett, sikerdíjat alkalmazó alapokra vonatkozó ajánlást. A sikerdíj számítási modelljének hangsúlyosan összhangban kell lennie az alap befektetési céljaival, s az ügyfelek részére egyértelmű tájékoztatást kell adni annak minden
Számos humán erőforrásra irányuló beavatkozás joggal vet fel kérdéseket a vezetőkben. Hogyan mérjük a tréningek valódi hatását az üzleti eredményekre? Kit vegyünk fel? Mennyibe kerül egy munkatárs megtalálásának teljes folyamata?
Számos humán erőforrásra irányuló beavatkozás joggal vet fel kérdéseket a vezetőkben. Hogyan mérjük a tréningek valódi hatását az üzleti eredményekre? Kit vegyünk fel? Mennyibe kerül egy munkatárs megtalálásának teljes folyamata?
Egy átfogó kutatásban a két dózissal beoltott lakosság védettségét elemezte az angol népegészségügyi hivatal. A Pfizerrel beoltottak 88 százaléka, az Astrazenecával beoltottak 67 százaléka szerzett védelmet a koronavírus delta variánsával,
Új, saját fejlesztésű szállásfoglalás applikáció bevezetésével nyitotta meg a nyári szezont a Hotel & More Group, annak érdekében, hogy Vendégeik gyorsan és könnyen tudjanak szállást foglalni a cégcsoport szállodáiban.
Az MNB 500 ezer forintos felügyeleti bírságot szabott ki a Molra – írta a társaság rendkívüli tájékoztatásában a Budapesti Értéktőzsde zárását követően.
Világszerte közel megháromszorozódott a vállalati felvásárlások és akvizíciók értéke az év első hat hónapjában, és meghaladta a 2600 milliárd dollárt a 2020 hasonló időszakában elért 926 milliárd dollár után - közölte az EY globális szervezet.
Aláírták a létesítéséről szóló megállapodást csütörtökön, a szerződést a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, valamint a két székhelytelepülés, Iváncsa és Rácalmás polgármestere látta el kézjegyével.
Közel 4800 új hallgató kezdheti meg tanulmányait idén szeptembertől a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME). Az elmúlt években követett stratégiát folytatva idén is magas felvételi pontszámokat állapított meg az intézmény: az alapképzésekre felvett állami ösztöndíjas hallgatók átlagpontszáma meghaladja a 425 pontot.
Csalódottságát fejezte ki az Északi Áramlat-2 német-orosz gázvezetékről szóló amerikai-német egyezség kapcsán csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, úgy vélekedve, hogy az amerikai és az európai szövetségesek önző módon viszonyulnak a projekthez. Andrzej Duda elnök szerint az egyezség a kész tények elé állítás politikájára biztatha
A magyar munkavállalók 46 százaléka részesül rendszeresen béren kívüli juttatásban, egytizedük azonban az idén nem kapott cafeteriát munkáltatójától a pandémia és a gazdasági visszaesés miatt - derült ki a Magyar Utalvány Zrt által készített online kutatásból.
Nyilvánosságra hozták csütörtök este az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat a felvi.hu oldalán. A diákok 20 órától, a korábbi évek gyakorlat szerint, SMS-ben közvetlen értesítést kaptak az eredményükről. Egyben kiderült az is, hogy nőtt a továbbtanulási kedv, tavalyhoz képest 11 százalékkal emelkedett a felsőoktatásba jelentkezők száma.
Csütörtök este kihirdették a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Nincs meglepetés, megint főleg gazdálkodási szakokra jelentkeztek sokan, gazdasági nyomozó már 408 ponttól lehet valaki.