Paksot kivéve szinte minden nagy állami látványberuházás jól halad. A mostani állás szerint majdnem mind a tervezett időben elkészülhet, egyiket-másikat még a választások előtt átadják.
Felére csökkenti Ausztrália az országba érkezők maximálisan megengedett számát a koronavírus-járvány elleni intézkedések keretében, miután a kontinensen nemrég felbukkant a vírus delta variánsa - jelentette be pénteken Scott Morrison ausztrál miniszterelnök.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette, a kormány eddig több, mint 4800 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá közel 522 millió for
A tavaszi hónapokban a vetések előtt fontos tisztában lenni a talajlakó kártevők jelenlétével. Kikkel állunk szemben és hogyan szemlézhető a jelenlétük a területeinken?
A lassan másfél éve kezdődött világjárvány nemcsak a lakosságot, a gazdaságot vagy akár az egészségügyet viselte meg, de a kormányzati pozícióban lévő politikusoknak is igencsak nehéz feladatot adott. Egészségügyi miniszterek sora bukott bele a dologba, de kormányok és elnökök is áldozatul estek a járványnak.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a közlekedési szabálytalanságok bizonyításához megfelelő minőségű képet készítő és sebességet is mérő berendezéseket vásárol, ezúttal negyven darabot - írta a napi.hu az európai uniós közbeszerzési értesítőből (TED).
A korábbi mutánsoknál fertőzőbb delta variáns terjedése következtében számos olyan ország is bekerül a hírekbe, amely korábban nem állt járványügyi szempontból a figyelem középpontjában. Vasárnapi koronavírushíreink egy helyen.
A NAK Szántóföldi Napok Marton Genetics búza fajtabemutató mellett megismertük az új fajtákat. Az extrém-bőtermő 14 tonnára is képes Kondásra- és a javító-javító minőségű, nagyon magas beltartalmi értékekre képes MV Felleg búzafajtákra több ezer szakmai látogató volt kíváncsi a rendezvény két napja alatt.
A Tempo vetőgép páratlan sebességének és pontosságának jelentősége soha nem látott mértékben felértékelődött idén. A tavaszi fagyok és a csapadékos napok miatt rengeteg vállalkozás 24 órás műszakokban dolgozott, hogy be tudja fejezni a napraforgó és kukoricavetést időben.
Péterffy Tamás 22 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ leggazdagabb magyar embere. Évtizedek óta Amerikában él, de június elején Budapesten járt, beszélgettünk vele.
Túl nagy kockázatot vállalnak a bankok a nagy tőkeáttételes hitelügyletek és részvények derivatív piacán, ennek következtében magasabb tőkekövetelményekre számíthatnak a felügyelet részéről – figyelmeztetett Andrea Enria, az Európai Központi Bank bankfelügyeleti vezetője.
A Youtube havi kétmilliárd nézőt számlál, és ebben a percben is, amíg ezt a bevezetőt olvasod, nagyjából 500 órányi videóanyagot töltenek fel a felhasználók a platformra. Ebben a cikkben 5
Nem jött össze a július 4-i Függetlenség Napjára kitűzött 70 százalékos átoltottsági arány, a lakosság 56 százaléka kapott már egy oltást, 47 százalék pedig kettőt. A gazdaság évtizedek óta nem látott tempóban emelkedik, idén 7 százalékos GDP növekedés várható.
Négy divatkereskedelmi cég ellen indított vizsgálatot a francia ügyészség Kína muszlim ujgurok lakta Hszincsiang tartományában elkövetett emberiesség elleni bűntettek gyanújával.
A kereskedelmiingatlan-piac több területét is jelentősen megütötte a járvány, üzlethelyiségek zártak be, irodák ürültek ki, azonban ez az időszak sok esetben az innovációs folyamatokat is felgyorsította. Hogy pontosan milyen, piacot befolyásoló változások történtek, és fognak történni, azokat nemzetközi kutatások alapján pontokba szedve gyűjtöttük
A héten „ünnepelte” kétéves születésnapját a babaváró hitel: a kormány 2019. július 1-jével indította el minden idők egyik legnépszerűbb családtámogatási formáját. Az elmúlt hónapokban azonban mégsem ez a legnépszerűbb hiteltípus: a lakáshitelek lakossági felvétele dönt újabb és újabb rekordokat.
Neked is hiányoznak a traktorhúzó- és gyorsulási versenyek? Amíg élőben nem láthatjuk a legerősebbek viadalait, mutatunk néhány őrült videót: A belgák hidegvérű lovakat kötöttek a fékpad elé!
A kimozdulás, a személyes szabadság, a találkozások korlátozottsága – mindez erőteljesen rányomta a bélyegét a lakosság közérzetére, a legrosszabbul azonban a bizonytalanságot, a jövő kiszámíthatatlanságát tűrtük a harmadik hullám idején. Az NN Biztosító kutatásából nem csak az derül ki, mik ma a legerősebb félelmeink, és mely korosztály aggódik a
Az orosz, ukrajnai és kazahsztáni búzakivitel 2021/22-ben növekedhet az elemzők szerint - derül ki a Reuters felméréséből. Ezt a magas termés és készletek, valamint a megnövekedett globális kereslettel indokolták.
A tokiói játékok megnyitóján a vívó Mohamed Aida és az úszó Cseh László viszi majd a magyar zászlót, előbbi sportoló a hetedik, utóbbi az ötödik olimpiáján vesz részt.
Rekordszámú, 566 vállalatba fektettek be a magántőke-társaságok Közép- és Kelet-Európában 2020-ban, ami 15%-os növekedést az előző évi rekordhoz képest. A befektetési ügyletszám alapján Magyarország áll a dobogó tetején 236 céggel, amiből 220 kockázati tőkét kapott. Erős évet zártak a nyilvános tőzsdei bevezetések is a magántőke-kiszállások révén.
A Kaseya IT-szolgáltatócég feltörése miatt legalább negyven különböző vállalathoz jutott be zsarolóvírus. Az áldozatok között van a svéd vasúttársaság is.
A hazai háztartások 88 százalékában van internet-hozzáférés, a 16–74 évesek 79 százaléka pedig naponta barangol a neten. Az uniós állampolgárokhoz képest többen vagyunk fent közösségi oldalakon, és nagyobb arányban nézünk videós tartalmakat. Tavaly közel 11 százalékponttal nőtt a hazai netes vásárlók aránya, ugyanakkor a netezők több mint fele tová
A statisztikák azt mutatják, hogy Magyarországon drasztikusan visszaesett az oltakozási kedv, miközben komoly készletek halmozódtak fel a különböző vakcinákból. Ennek megfelelően a koronavírus elleni oltóanyag diplomáciai eszköz lett, a kormány egy részét adományként juttatja el szegényebb országoknak, más részét pedig kölcsönadja.
Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
Az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését támogató pályázatnak már a nyolcadik fordulója nyílik meg július 5. és 9. között, a kormány eddig több mint 4,8 ezer elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlásához járult hozzá csaknem 522 millió forinttal - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitká
A tavaly tavaszi koronavírus-válság óta kitart a vegyes alapok jó szériája, az járt a legjobban, aki nem félt egy kis kockázatot vállalni, ugyanis a részvénytúlsúlyosabb alapokkal 5-12% között is lehetett keresni az elmúlt fél évben. A legjobban teljesítő forintos sorozat idén eddig már közel 12%-ot hozott befektetőinek, egy év alatt pedig közel 29
A konzervatívabb közgazdászok gyomra továbbra sem veszi be a bitcoint, és gyakran támadják. Egy vélemény szerint az emberi kultúrában az arany olyan mélyen gyökerezik, mint a gazdagság és a nagy érték szimbóluma, hogy ezzel a digitális pénzek nem kelhetnek versenyre. Ám a változások nagyon gyorsak, a fiatalok pedig mintha ezt máris igencsak másként
Van, ahol pénzt adnak annak, aki elmegy felvenni az oltást, máshol büntetést helyeztek kilátásba, ha kimarad a második dózis. Németországban az utóbbi hívei hallatják a hangjukat.
Első alkalommal rendezték meg az Iváni vágtát, amelyet Csetény lovasa, Vörös József nyerte meg Marina nevű, hatvan százalékban telivér génekkel rendelkező lovával.
Nehéz egyensúlyt és hatékonyságot teremteni a munkában, ha a nap nagy részét megbeszélések teszik ki. Amellett, hogy egymást érő, sokszor több mint 60 perces meetingeken ülünk, el kell látnunk saját feladatainkat is. Ez azt eredményezheti, hogy állandóan versenyt futunk az idővel, kicsúszunk a határidőkből vagy beáldozzuk a minőséget az időnyomás m
Fontos mérföldkőhöz érkeztek a Magyarországot és Szerbiát összekötő nagynyomású földgázvezeték építési munkálatai. Július 4-én, vasárnap délelőtt sor került az úgynevezett „aranyvarrat” elkészítésére, azaz a Magyarországról átsajtolt csővég, illetve a szerb fél által lefektetett csővezeték végeinek összehegesztésére. Az ünnepélyes eseményen az FGSZ
Harminc év 30 ezer borát elemezték, és kiderült: egyre erősebb vöröseket iszunk. Az okok összetettek, de az biztos, hogy van már igény az alkoholmentes borra is.