2021. július 4. vasárnap

júl. 4
13:21
Bajban az oroszok, január óta nem volt ennyi új fertőzött (Portfolio)
Oroszországban január eleje óta először mutattak ki ismét 25 ezernél több új koronavírusos fertőzöttet, a Covid-19 következtében elhunytak száma pedig - mint június vége óta minden nap - vasárnap is meghaladta a hatszázat.
júl. 4
13:33
Ferenc pápa hivatalosan is bejelentette, hogy Budapestre jön (Portfolio)
Köszönetet mondott budapesti látogatása előkészítéséért Ferenc pápa a vasárnap déli Úrangyala-imádságot követő beszédében, amivel hivatalosan bejelentette, hogy szeptember 12-én délután az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) zárómiséjét koncelebrálja.
júl. 4
13:51
Ki viselje a maszkot a nagy lazítások után? (Portfolio)
Aki nagyobb biztonságot szeretne, az viselje továbbra is a maszkot zárt terekben és nagyobb tömegben is - jelentette ki Boldogkői Zsolt genetikus-virológus szakember az RTL Klubnak annak kapcsán, hogy július 3-ától már nem kötelező szinte sehol sem a maszk viselése.
júl. 4
13:57
Elkészült az aranyvarrat a fontos projektben (Infostart)
Összekapcsolták a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszert.
júl. 4
14:03
Ezek az agyvérzés előjelei: Mi az agyvérzés, mik az agyvérzés tünetei, az agyvérzés okai, mitől alakul ki az agyvérzés? (Pénzcentrum)
A világ egyik legrettegettebb megbetegedése az agyvérzés, ami hirtelen, minden előzmény nélkül csap le az áldozatára, ezzel olyan veszélybe sodorva őt, mint a bénultság vagy a tartós felnőttkori rokkantság. Mik lehetnek az agyvérzés előjelei, az agyvérzés jelei, hogyan ismerjük fel az agyvérzés okozta tüneteket?
júl. 4
14:09
Tíz éves a világ legfiatalabb országa, ahol a humanitárius válság még borzasztóbb dologgá fajulhat (Portfolio)
Jövő héten ünnepli függetlensége kikiáltásának 10. évfordulóját Dél-Szudán, a világ legfiatalabb állama. Az ország önálló államiságának egy évtizedét jórészt polgárháború, vagy összecsapásokkal kísért törékeny békefolyamat jellemezte, így a kelet-afrikai országban valójában nincs nagyon mit ünnepelni. A polgárháború közel 400 ezer ember halálát oko
júl. 4
14:21
Különleges helyzetben vannak azok, akik most keresnek kiadó lakást (Piac és Profit)
A bérleti díjak növekedést mutatnak havi szinten, de még mindig olcsóbbak mint egy évvel ezelőtt. A tartósan olcsóbb bérlemények és az általános újraindulás miatt pedig a kereslet is 5 éves rekordszintre nőtt.
júl. 4
14:24
Elkezdődött a negyedik hullám Izraelben (Növekedés)
Emelkedni kezdett a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség súlyos eseteinek száma Izraelben a járvány negyedik, a delta variáns okozta hullámában - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
júl. 4
14:45
Nyári program: Látogatható a Hegyi doktor gazdasága! (Agroinform)
Kiépült a turizmus a Wilder Kaiser-hegység falvaiban, ahol biztosan bármelyik gazda szívesen hűsölne egy-két napot! A Hegyi doktor – Újra rendel sorozat gazdasága is látogatható!
júl. 4
15:15
Friss adatok jöttek arról, hogy mennyire védenek a vakcinák (Portfolio)
A gazdasági okok mellett erőteljes egészségügyi indokok is a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások teljes feloldása mellett szólnak - írta vasárnap megjelent cikkében Sajid Javid brit egészségügyi miniszter, aki azt is részletezte, hogy mennyire hatásosak a vírus elleni védőoltások.
júl. 4
15:21
Provokációval vádolja Oroszország az USA-t (Portfolio)
Az Egyesült Államok áll az olyan provokációk mögött, mint amilyent nemrégiben egy brit romboló követett el az orosz területi vizeken a Krím közelében - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője vasárnap a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
júl. 4
15:33
Megvan, meddig tartanak a szigorú horvát beutazási szabályok (Portfolio)
Idén nyáron még népszerűbb célponttá vált a horvát tengerpart a magyarok körében, ezért egyáltalán nem mindegy számukra, hogy mikor milyen beutazási szabályok érvényesek.
júl. 4
15:39
Európa egyik fele már túl van a válságon, a másik fele évekig szenved még - Magyarország a nyertesek között (Portfolio)
Ha megnézzük, hogy az európai országok milyen messze vannak a válság előtti gazdasági teljesítménytől, akkor órdító különbségeket látunk. Van néhány ország, amelyik már most meghaladta a válság előtti szintet, és sok olyan van, amelyik a következő negyedévben fogja - ide tartozik Magyarország is. De a többség nem ilyen szerencsés - a spanyolok és p
júl. 4
15:45
Kiderült az igazság: ez dühíti a budapestieket, vidékieket a magyar boltokban (Pénzcentrum)
Friss felmérésünk eredményeit, amelyben többek között arra kerestük a választ, hogy a vásárlóknak mennyire fontos szempont, hogy magyar terméket vegyenek a boltban, elégedettek-e a választékkal, árral, minőséggel, vagy hogy mivel lehetne őket ösztönözni a hazai áruk választására, egy cikksorozatban dolgozta fel a Pénzcentrum. Foglalkoztunk már külö
júl. 4
15:51
Nagy nap lesz szeptember 12. érkezik a pápa! (Menedzsment Fórum)
A NEK zárómiséjét koncelebrálja, utána Szlovákiába utazik. A magyar kormány minden szükséges segítséget biztosít annak sikeres lebonyolításához.
júl. 4
15:54
Összekapcsolták a földgázvezeték-rendszert (Demokrata)
A Magyarországról átsajtolt csővég, illetve a szerb vezeték végpontjának összehegesztésével, az aranyvarrat elkészítésével megtörtént a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer fizikai összekapcsolása.
júl. 4
15:57
Itt az újabb javaslat: utalvány a második adag vakcina után (Portfolio)
Bulgária utalványokat adhat azoknak, akik beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen, így ösztönözné, hogy az emberek beoltassák magukat - jelentette be vasárnap Sztefan Janev ideiglenes bolgár miniszterelnök.
júl. 4
16:03
Újra szállítható Kanadába és Thaiföldre a magyar baromfi (ProfitLine)
Feloldotta Kanada és Thaiföld illetékes hatósága a Magyarországra vonatkozó korlátozásokat, amelyeket a magaspatogenitású madárinfluenza kitörése miatt vezettek be - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken honlapján.
júl. 4
16:15
A Hatoslottó nyerőszámai a 26. játékhéten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 2021/26. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálat, így a 27. játékhéten 680 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
júl. 4
16:21
Vége a korlátozásoknak – újra munkaerőhiány van (Piac és Profit)
Az elmúlt időszakban a világjárvány átalakította a munkaerőpiacot, nyár elejére azonban visszarendeződött a pandémia előtti évhez hasonló állapotra: ismét munkaerőhiány mutatkozik, csakúgy, mint 2019-ben. A Profession.hu saját adatbázisa alapján készített friss felméréséből jól látszik, hogy bár az egy hirdetésre jelentkezők száma egyelőre a világj
júl. 4
17:21
Láncügylet számlázása, áfabevallása (Adózóna)
Hogyan kell számlázni egy olyan háromszereplős láncügyletben, ahol a felek olasz-magyar-svájci adóalanyok? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Juhász Péter jogász-adószakértő, a HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. munkatársa válaszolt.
júl. 4
17:24
Komoly gyűjtők a még mindig pörgő magyar bélyegpiacon (Növekedés)
Hamisítását a törvény bünteti, csak négy nyomda alkalmas a nyomtatására itthon, és komoly művészek tervezik: ez a magyar bélyeg. A külföldi gyűjtők közt is megbecsültek a Posta bélyegei. Jövőre Bélyeg-világbajnokságot rendeznek a fővárosban. Utánajártunk, hogy áll ma a bélyeggyűjtés helyzete Magyarországon.
júl. 4
17:39
Több mint félmilliárd forintot gyűjtöttek a támogatóktól tavaly az indexből kiugró telexesek (Menedzsment Fórum)
Nyolcszor nagyobb összegre tettek így szert, mint amennyi a hagyományos értékesítési modellből folyt be. Mérlegen az első, tört év.
júl. 4
17:45
Aratás 2021: Árpa, búza, repce betakarítás közé becsúszott egy Mtz traktor is – Képek, videók (Agroinform)
Dübörög a határ, zajlik a kalászosok aratása. Olvasóink jobbnál-jobb fotókat és videókat küldenek – de úgy néz ki, hogy megvan az évszázad bakija is egy learatott MTZ traktorral.
júl. 4
17:48
Törökország nem nyugszik: továbbra is gáz után fog kutatni a közép-mediterrán térségben (NRGreport)
Törökország folytatja az olaj- és gázfeltárásokat a Földközi-tenger keleti részén - mondta Tayyip Erdogan elnök pénteken, felizzítva ezáltal az Európai Unióval és Görögországgal fennálló feszültségeket - pont miközben megpróbálják helyrehozni a megromlott kapcsolatokat.
júl. 4
17:54
HySeed-termesztéstechnológia: a termés garanciája (Mezőhír)
Ismerje meg Ön is a HySeed-termesztéstechnológiát, a nagyobb termés és a termésbiztonság garanciáját.
júl. 4
18:03
Összekapcsolták a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszert (ProfitLine)
Összehegesztették a Magyarországról átsajtolt csővéget, illetve a szerb vezeték végpontját a vajdasági Horgos határában vasárnap; az úgynevezett aranyvarrat elkészítésével megtörtént a szerb és a magyar nagynyomású földgázvezeték-rendszer fizikai összekapcsolása
júl. 4
18:09
Politikai botrány forr Amerikában: káosz és ellenséges légkör veszi körül az alelnököt (Portfolio)
Káosz, fejetlenség és ellenséges légkör uralja Kamala Harris amerikai alelnök irodáját – állítja a Politiconak több mint két tucat bennfentes. Az alelnök kabineti főnökével kapcsolatosan érkezik a legtöbb panasz, aki állítólag Joe Biden csapatának egyes tagjaival is összeveszett. Azért is érdekes, hogy milyen hatékonysággal tudja menedzselni Harris
júl. 4
18:09
Óriási veszélyben a kutyák és a macskák: ilyen könnyen kaphatják el a koronavírust (Pénzcentrum)
Két új kutatás szerint is nagy eséllyel megfertőzhetik a velük együtt élő kutyákat és macskákat a koronavírussal fertőzött emberek. Kanadai kutatók szerint a legveszélyeztetettebbek a gazdáik ágyában alvó macskák.
júl. 4
18:15
Bárcsak így lenne: Kániukula az aratóknak, majd zivatar a kapás növényeknek? (Agroinform)
Középtávú időjárás előrejelzésünk azoknak is adhat némi reményt, akik nem kaptak eddig elegendő csapadékot.
júl. 4
18:39
Automatizált örökség (KKV Magazin)
A harminc éve alapított Controlsoft Automatika Kft. vízközművekkel, vízgazdálkodással kapcsolatos munkákkal indult, de nevéhez fűződik az országos jégkármérséklő rendszer is. A kft. irányítását édesapjától vette át dr. Berzsenyi Miklós.
júl. 4
18:51
"Éjjel-nappal" azon dolgozik Izrael, hogy megszüntesse vakcinafeleslegét (Portfolio)
Tárgyalásokat folytat Izrael más országokkal, hogy megszüntessék a Pfizer/BioNtech vakcinájából meglévő feleslegüket, a hónap végén ugyanis lejár ezek szavatossága – közölte egy egészségügyi minisztériumi illetékes.
júl. 4
19:15
Spanyolországban is berobbant a koronavírus delta variánsa (Portfolio)
Nagy-Britannia, Portugália és Oroszország után újabb európai országban lendült be a koronavírus delta variánsa.
júl. 4
19:15
Megvásárolható a traktor-bomba: Deutz-Fahr 7 Ttv – továbbfejlesztve! (Agroinform)
Már a kereskedésekben van a 7-es széria továbbfejlesztett változata és az újítások kiterjednek a 7250 TTV és 7250 TTV HD típusokra is. A két utóbbi nemcsak nagyobb munkakomfortot kínál, de az új SDF TTV kompound-váltóműveknek köszönhetően megnőtt a vonóerő és az erőátvitel hatékonysága egyaránt. Nőtt a megbízhatóság, alacsonyabbak az üzemeltetési k
júl. 4
19:51
Koronavírus: már a következő 5 év járványtervén dolgoznak a britek (Portfolio)
Kötelező maszkviselés és visszatérés a távolságtartáshoz – ezt is tartalmazza az a készenléti terv, amelyet Nagy-Britanniában a következő 5 évben, különösen a téli időszakokban alkalmazhatnak.
júl. 4
20:09
A franciák a nyaralóhelyeken is kérhetik az oltást (Portfolio)
Franciaországban a következő két hétben dől el, hogy a koronavírus-járványnak a fertőzőbb delta variáns miatt ősszel lesz-e egy negyedik hulláma - mondta vasárnap az oltási kampányért felelős kormánybiztos, Alain Fisher. Az oltási hajlandóság növelése érdekében hétfőtől az oltás két adagjára két különböző oltóközpontban is lehetséges időpontot fogl
júl. 4
20:21
Zárul a hétvége: torlódás az M7-esen, lassú forgalom az M3-ason (Portfolio)
Erős a járműmozgás a Balaton felől Budapest felé az M7-es autópályán, telítettek a sávok és több helyen is torlódásokra kell készülni Balatonvilágos és Székesfehérvár között, Polgárdi és Szabadbattyán térségében araszol a kocsisor - közölte az Útinform.
júl. 4
20:57
Hat beoltott halt meg koronavírusban a világ egyik leginkább átoltott országában (Portfolio)
A Seychelles-szigetek népességének 69%-a már megkapta mindkét oltását, ezért is érdekes, hogy alakul a koronavírus miatti halálozások száma az országban.
júl. 4
21:09
I. REL-EXPO beszámoló: A Covid is visszaigazolás a kistermelőknek: szükség van rájuk! (Agrofórum)
2021. június 25-én rendezték meg Gödöllőn az I. Rel-Expot. Az I. Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc Expo és Konferencia egy rendhagyó esemény, amelyen olyan szervezetek, cégek mutatkozhattak be, akik segíteni tudják a Rel-ben értékesítő termelőket és a velük együttműködésben dolgozó Rel segítőket. A kiállítás mellett a Smartchain „Okos megoldások a röv
júl. 4
21:15
Kórházba szállították a koronavírusos luxemburgi miniszterelnököt (Portfolio)
Elővigyázatosságból kórházba szállították Luxemburg koronavírussal megfertőződött miniszterelnökét – írja a Bloomberg.
júl. 4
21:57
Úgy tűnik, az AstraZeneca vakcinája sem véd mindenkit a delta variánssal szemben (Portfolio)
A megvizsgáltak 16,1 százalékának szervezetében nem találtak neutralizáló antitesteket az AstraZeneca által kifejlesztett, Indiában gyártott Covishield vakcinában a koronavírus delta variánsával szemben egy indiai tanulmány szerint.
júl. 4
22:03
Úgy tűnik, az AstraZeneca vakcinája sem véd meg sokakat a delta variánssal szemben (Portfolio)
A megvizsgált kétszer oltottak 16,1 százalékának szervezetében nem találtak neutralizáló antitesteket a koronavírus delta variánsával szemben az AstraZeneca által kifejlesztett, Indiában gyártott Covishield vakcina esetében egy indiai tanulmány szerint.

2021. július 5. hétfő

júl. 5
0:06
Vérszerződést kötöttek a lehúzás ellen, üzleti alapokra helyezték a jótékonykodást (Forbes)
Az Impact Design nemet mond a pro bono munkákra és tudatosan kezeli komoly üzleti partnerként a hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztató szervezeteket. Legyen szó autisták által csomagolt csokoládéról, roma asszonyok által
júl. 5
3:03
Újra látogathatók a büntetés-végrehajtási intézmények (ProfitLine)
Csütörtöktől ismét látogathatók a fogvatartottak az ország valamennyi büntetés-végrehajtási intézetében - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) az MTI-vel szerdán.
júl. 5
3:18
Németország az atomenergia zöld besorolása ellen lobbizik (NRGreport)
Németország támogatást gyűjt az atomenergia "zöld" és fenntartható befektetési célú besorolása ellen az EU-s országok között- derült ki a Reuters pénteki, a Bizottsághoz intézett leveléből.
júl. 5
4:09
Termőföldre napelemet? Hasznot termel, de megéri? (Alternatív Energia)
Milyen előnyei és hátrányai vannak a termőföldre telepíteni a napelemparkokat?
júl. 5
4:42
Rangos elismeréssel díjazták Németországban a Pick szalámikat (Márkamonitor)
A vezető német élelmiszeripari szaklap rangos elismerését, a Lebensmittel Zeitung Top-Marke 2021 díjat vehette át a szalámi kategória győzteseként a PICK, ugyanis az eladásait leggyorsabban növelő márkának bizonyult a német piacon a tavalyi évben. A német díj azt is bizonyítja, hogy egyre több külföldi család is előszeretettel választja a több mint
júl. 5
4:42
Az Oracle vállalta, hogy 2025-re világszerte megújuló energiára vált (newtechnology.hu)
Az Oracle újabb vállalással növelte a fenntarthatóság iránti elkötelezettségét: 2025-re megújuló forrásokkal kívánja biztosítani a globális működéshez szükséges energiaellátás 100 százalékát, a létesítményekét és a felhőjét egyaránt. „A megújuló energiákra való támaszkodás fontos lépés egy fenntarthatóbb jövő felé” – nyilatkozta Safra Catz, az Orac
júl. 5
5:03
Bővült Budapest szennyvízelvezető hálózata (ProfitLine)
A budapesti szennyvízelvezetési átfogó beruházás eredményeként az eddig ellátatlan területeken is kiépült a szennyvízelvezető hálózat, az összegyűjtött szennyvíz száz százalékban a fővárosi szennyvíztisztító telepekre kerül, ahol a legkorszerűbb eljárásokkal tisztítják meg - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
júl. 5
5:12
Jó hírt kapott, aki most telepítene napelemes rendszert (Tiszta Jövő)
Júliustól is hasonló feltételekkel telepíthet napelemes rendszert, az aki otthonfelújítási támogatást veszi igénybe.

Keresés