Románia nem vesz részt a Nemzetközi Beruházási Bank tőkeemelésében - jelentette ki Florin Citu román miniszterelnök kedden. "Vizsgálatot kell indítanunk, hogy lássuk, ki győzte meg a volt tárcavezetőt, hogy Romániának hasznos lenne finanszírozni ezt az orosz bankot" - mondta.
Az egyeztetések zajlanak a magyar hatóságok és az uniós illetékesek között, az ország finanszírozása biztonságos, és a magyar helyreállítási terv késedelmes uniós elfogadása nem veszélyezteti a magyar programok megvalósítását – hangsúlyozta kedden Brüsszelben Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően. A pénzügyminiszt
Két héttel a javaslat megszületése után már több bank kínál díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást a moratóriumból kikerülő ügyfelek számára – tudatta az egyik hitelközvetítő. Mint viszont kiderült: a közjegyzőnek csak akkor nem kell fizetni, ha időközben módosítják a szabályokat.
Az európai uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin kedden elfogadta 12 tagállam nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása.
Az európai uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin kedden elfogadta 12 tagállam nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása.
Az európai uniós tagállamok gazdasági és pénzügyminisztereinek tanácsa, az Ecofin mai ülésén elfogadta 12 tagállam nemzeti helyreállítási tervét, amelyek fő célja a koronavírus-járvány okozta gazdasági károk utáni talpra állás finanszírozása.
Átadta kétmilliárd forintos beruházását a Pápai Hús Kft. Az évszázados múltú cég az elmúlt években újra fejlődő pályára állt. A most üzembe állított új gépekkel növelheti a termelését, és ki tudja szolgálni a gyorsan változó élelmiszerfogyasztói igényeket.
Reális számítások szerint Magyarországon is el fog indulni egy negyedik járványhullám - nyilatkozta kedden egy rádióműsorban Kásler Miklós. Az emberi erőforrások miniszterének nyilatkozata is beleillik abba a képbe, miszerint a magyarországi járvány nyugalmi állapota véget ért.
Számos utazási korlátozást oldottak fel vagy épp enyhítettek az európai országok a turizmus fellendítése érdekében a nyárra készülve, vagy a nyár elején, azonban a delta variáns felütése ismét komoly fejtörést okoz egyes kormányoknak. A magyar konzuli szolgálat egyébként általánosságban továbbra sem javasolja a koronavírus világjárvány miatt a külf
Zacher Gábor és Dobson Szabolcs gyógyszeripari szakértő szerint is berobbanhat a koronavírus-járvány negyedik hulláma. A szakemberek szerint ez a delta variáns terjedése, illetve a beoltatlanok magas száma miatt lehetséges – mondták el a 168.hu-nak.
Visszavetik a cégek növekedési kilátásait az elhúzódó szerződéskötési folyamatok – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogi szakértő bevonásával készült közös kutatása.
Minden eddigiél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program – jelentette be az agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján.
Az állásinterjúkon már igenis diktálhat a munkavállaló, érdemes figyelni a baljós jelekre, kutatni a munkáltató cég hátterét, valamint kérdezni, kérdezni és kérdezni. A járványt követő gazdasági válság jelentősen növelte a
Bár a Z generáció a digitalizáció motorja, képviselői a világjárvány után a személyes kapcsolatok elsőbbségét hirdetik. A pénz kulcsfontosságú az anyagi függetlenségük szempontjából, de a fiatalok számára a kapcsolatok és az értékek az igazán fontosak. A magyar fiatalok 59 százaléka szívesebben fizet kártyával, mint készpénzzel. Számukra az érintés
Megjöttek a fővárosi koronavírusantitest-vizsgálatok első eredményei, amit a Fővárosi Önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködve indított a múlt hét elején a 60 év feletti budapesti lakosok számára – írja a 24.hu. Az itthon alkalmazott hat vakcinából 5 jól szerepelt, a Sinopharmmal oltottak közel negyedénél azonban nem tudtak kimutatni
Mark Cuban – aki az NFT-k egyik legnagyobb támogatója – egyik cége a Nifty’s 10 millió dolláros befektetést kapott és Space Jam NFT-kkel debütál a piacon. Az első feliratkozók pedig ingyen Space Jam NFT-vel lesznek gazdagabbak – cikkünk írásának pillanatában…
Kíváncsiak voltunk, hogy mekkora hatással voltak a múlt heti, nagy port kavaró építőiparra vonatkozó kormányrendeletek az egyes alapanyagok, úgymint a kavics és homok árazására. A rendeletek egyike ugyanis hatósági árat határozott meg egyes alapanyagok árára. Megkérdeztünk néhány bányászattal foglalkozó, valamint betontermékeket gyártó céget, hogy
Az OTP Bank júniustól számlát nyitó junior ügyfelei (14-24 évesek) kapnak a magyar piacon elsőként 85,5 százalékban újrahasznosított műanyagból készült bankkártyát. A bank ezzel a kezdeményezéssel is szeretne hozzájárulni a környezeti terhelés és a hulladék mennyiségének csökkentéséhez.
Újabb rekordot döntött a koronavírusban elhunytak napi száma Oroszországban: az elmúlt 24 órában 780 ember halt bele a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségbe - jelentették be kedden az orosz hatóságok. A halálozási arányszám így a jelenlegi időszakban elérte a 2,48 százalékot.
A Fővárosi Önkormányzat által biztosított antitest vizsgálatok szerint a 60 év felettieknél a Sinopharm vakcina alkalmazásakor az érintettek negyede nem rendelkezett megfelelő védettséggel.
Bár az áruforgalmi egyenleg közel 700 milliárd forinttal javult tavaly 2019-hez képest, a koronavírus-járvány hatására a szolgáltatások külkereskedelmi egyenlege több mint ezer milliárd forinttal romlott 2020-ban az azt megelőző évhez viszonyítva. A nettó export 2,1 százalékponttal járult hozzá a GDP volumencsökkenéséhez ‒ derül ki a Központi Stati
Minden korábbinál nagyobb szabású, négynapos programsorozat lesz idén augusztus 20. alkalmából - közölte a a nemzeti ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzset vezető Kovács Zoltán a Facebook-oldalán.
Lényegesen egyszerűbb lett a vállalkozás indítása az élelmiszerforgalmazás, vendéglátás és étkeztetés területén, amihez eddig külön engedély kellett, ahhoz most már a bejelentés is elég - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján.
Lényegesen egyszerűbb lett a vállalkozás indítása az élelmiszerforgalmazás, vendéglátás és étkeztetés területén, amihez eddig külön engedély kellett, ahhoz most már a bejelentés is elég - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden a honlapján.
Az ingyenes orvosi ellátás nem a tanév végéhez, hanem a diákigazolvány érvényességéhez igazodik – szögezi le az adóhatóság. A tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése után a diákigazolvány október 31-éig érvényes. Ez után még további 45 napig jár az ellátás, ha a jogviszony a megszűnése előtt legalább 45 napig folyamatos volt.
A világjárvány alapjaiban változtatta meg az emberek utazási szokásait, így mára egyre többen választják a belföldi turizmus adta lehetőségeket, és fedezik fel hazánk rejtett kincseit. Ennek következtében egy rendkívül nehéz első félévet követően, tavaly az elmúlt 30 év legjobb főszezonját tudta produkálni a magyar turisztikai ágazat - mondta el Sz
Hollandiában meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, főleg a fiatalok körében, a járványügyi szakértők az ügyvivő kormányt hibáztatják, amiért a tanácsaikat figyelmen kívül hagyva, túl korán vezetett be járványügyi lazításokat - írta kedden a holland sajtó.
Minden eddigiél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program - jelentette be az agrárminiszter. Nagy István közölte, hogy a felhívás kedden jelenik meg, a pályázatokat augusztus 2-től a Herman Ottó Intézet Nkft. honlapján lehet kitölteni. A benyújtási időszak augusztus 9-től a keretösszeg kimerüléséig, vagy augus
Soha nem látott szintre, 20 milliárd dollárra emelkedett tavaly a zsarolóvírus támadások miatt globálisan kifizetett váltságdíjak összege. A bűnözők céltábláján, régiótól függetlenül a nagyok mellett a kis- és közepes vállalkozások is rajta vannak, így nekik is gondoskodniuk kell modern védelmi rendszerekről. Az esetükben kért pénz előteremtése ugy
Génszerkesztéssel gátolták a SARS-CoV-2 vírus terjedését emberi sejtekben laboratóriumi kísérletekben ausztrál kutatók, akik remélik, hogy a módszer kipróbálása hamarosan megkezdődhet állatkísérletekben.
Megkapta az amerikai kormány engedélyét Jeff Bezos űripari vállalata, a Blue Origin, hogy embereket juttasson a világűrbe, köztük magát az amerikai milliárdost is.
A hazai műkincspiacon magánkereskedelemben a nyilvános eladások között a valaha volt legmagasabb áron vásárolták meg Csontváry Kosztka Tivadar Hídon átvonuló társaság című festményét a Virág Judit Galéria nyári kiállításán. Az egykori Bedő-gyűjtemény főműve a festő egyik legrejtélyesebb festménye.
Az évtized végére 50 százalékra emelik az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között a Volkswagen csoportnál (VW) a német társaság kedden bemutatott stratégiája szerint.
Meredeken emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma Hollandiában, főleg a fiatalok körében, a járványügyi szakértők az ügyvivő kormányt hibáztatják, amiért a tanácsaikat figyelmen kívül hagyva, túl korán vezetett be járványügyi lazításokat - írta kedden a holland sajtó.
Minden eddiginél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program – jelentette be sajtótájékoztatón Nagy István agrárminiszter. A felhívás ma jelenik meg, a pályázatokat augusztus 2-ától a Herman Ottó Intézet Nkft. honlapján lehet kitölteni. A benyújtási időszak augusztus 9-étől a keretösszeg kimerüléséig, vagy augus
Letették az M6 autópálya befejező szakaszának alapkövét, a hiányzó 20 kilométeres szakasz 2024 elejére készülhet el, 88,6 milliárd forintból - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Dunaújvárosnak szerződései is voltak arról, mennyi bevétel járna az SK Innovations épülő, gigantikus akkumulátorgyárától. De mivel már a polgármesteri posztot és a képviselői mandátumot is elbukta a Fidesz, találtak rá módot, hogy ne kaphasson pénzt a város.
Enyhe csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden. A befektetők szabadulni igyekeztek a gazdaság alakulására kényesen reagáló részvényektől a vártnál erősebb amerikai inflációs adatok láttán, de az aggodalmakat tompította, hogy több nagyvállalat is a vártnál jobb gyorsjelentéssel rukkolt elő.
Kutatásokba kezdett az AstraZeneca és a Johnson & Johnson azzal a céllal, hogy úgy módosítsák a koronavírus-vakcinájukat, hogy az csökkentse a ritkán előforduló, de veszélyes vérrögképződések kockázatát, amit az oltásoknak tulajdonítottak.
Lényegesen egyszerűbb lett a vállalkozás indítása az élelmiszerforgalmazás, vendéglátás és étkeztetés területén, amihez eddig külön engedély kellett, ahhoz most már a bejelentés is elég – hívta fel a figyelmet honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az olasz kormány kedden döntést hozott arról, hogy kitiltja a tengerjáró hajókat a velencei lagúnából, hogy megvédje a térség ökoszisztémáját, kulturális örökségét. A lépéssel többévnyi tétovázásra tettek pontot, a lakosok és a kulturális intézmények követeléseit a turizmus érdekei elé helyezve.