Csökkenő bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a második negyedévben a JP Morgan Chase, amely az amerikai nagyvállalatok közül elsőként hozta nyilvánosságra gyorsjelentését.
A magyar szülők több mint kétharmada a nagyszülőkre támaszkodik a gyerekek nyári elhelyezésében, 33 százalékuk ráadásul legalább egy teljes hónapra rájuk bízza az unokákat – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból. A válaszadók közel harmadánál az idősebb generációk digitális
A hónap végére a Wizz Air kapacitásai már meghaladhatják a 2019-es szintet, a cég vezérigazgatója, Váradi József bízik benne, hogy lesz egy nagyon jó nyaruk. A vírusmutációs miatt azonban még nem vagyunk a végén a történetnek, de reméli, hogy a magas átoltottság kiegyensúlyozottabb döntéshozatalt eredményez a kormányok részéről, ha újabb korlátozás
A Universal Robots kobotjairól világszerte mindenkinek a siker, a piacvezetés, a sokrétű együttműködés jut az eszébe. Bár minden alkalmazás egyedi, az átfogó eredmények egyértelmű képet mutatnak: a megnövekedett teljesítménymutatók, minőségi mutatók javulása, az ismétlődő folyamatok során felmerülő kevesebb emberi hiba és a jobb munkakörülmények mi
Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív startupokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezni - közölte az uniós bizottság k
Mi vár ránk a negyedik hullámban, mit tehetünk ellene? – Tette fel a kérdést Kemenesi Gábor, biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa friss Facebook-posztjában.
Az idei évre tervezett gazdasági növekedést az uniós helyreállítási támogatás nélkül is eléri Magyarország – mondta el Szijjártó Péter az RTL Híradónak arra reagálva, hogy az Európai Bizottság meghosszabbította a tárgyalásokat a kormánnyal.
Az igazán magas minőségű masszázsmedencéknek számos ismérve van. Ezek közül az egyik legfontosabb a személyre szabhatóság. Hiába vesszük ugyanis bizonyos célzattal a jakuzzit, bármikor előfordulhat olyan élethelyzet, hogy valami más funkcióra lesz szükségünk. Sokkal célravezetőbb tehát egy olyan modell mellett letenni a voksunkat már az elején, am
Több mint 40 ezren végezték el sikeresen a gazdaságvédelmi akcióterv részeként indított 8 hetes ingyenes informatikai képzést, erre épült rá a programozói képzés, amelyben 1076-an vettek részt - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Romániában 16,9 százalékkal nőtt az ipari termelés az idei első öt hónapban a nyers adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet. A szezonális és naptárhatással kiigazított növekedés 17,5 százalék volt.
Németország 9,3%-kal megemelte a 2030-as villamosenergia-fogyasztásra vonatkozó előrejelzését az elektromos járművek bevezetése, az egyre szigorodó éghajlati célkitűzések és a szénhidrogénalapú üzemanyagok fokozatos kivonása miatt.
A fővárosi ingyenes antitestszint-vizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem találtak elegendő, koronavírus ellen termelődő antitestet - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
Németország 9,3%-kal megemelte a 2030-as villamosenergia-fogyasztásra vonatkozó előrejelzését az elektromos járművek bevezetése, az egyre szigorodó éghajlati célkitűzések és a szénhidrogénalapú üzemanyagok fokozatos kivonása miatt.
Az induló hatvanról a megalapítása óta eltelt két hónap alatt kilencvenhatra nőtt a Magyarországi Drón Koalíció (MDK) tagjainak száma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szervezet első plenáris ülésén megválasztotta a kilenc tagú elnökségét, és döntött a szakmai munkacsoportok létrehozásáról is.
Megszavazta kedden a londoni alsóház a külföldi segélyezés csökkentését célzó kormányzati kezdeményezést, bár a tervvel a kormányzó Konzervatív Párt számos képviselője is szembefordult, és a kormány ellen voksolt a kedd esti szavazáson.
Vidéken a nyári hónapokban 80-90 százalékos a foglaltság a belföldi turizmusnak köszönhetően, Budapesten viszont nagyon kevés a külföldi vendég a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint.
Mi vár ránk a negyedik hullámban, mit tehetünk ellene? – tette fel a kérdést Kemenesi Gábor biológus, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa friss Facebook-posztjában.
Korábbi bejelentése ellenére Málta mégsem zárja le határait a koronavírus elleni oltással nem rendelkező turisták előtt - közölte a vallettai vezetés kedd este.
Történetének második legnyereségesebb negyedévét tudhatja maga mögött a Goldman Sachs befektetési bank, amihez jelentősen hozzájárult a befektetési banki és a vagyonkezelési üzletág kiugró teljesítménye.
A világjárvány alapjaiban változtatta meg az emberek utazási szokásait, így mára egyre többen választják a belföldi turizmus adta lehetőségeket, és fedezik fel hazánk rejtett kincseit. Ennek következtében egy rendkívül nehéz első félévet követően, tavaly az elmúlt 30 év legjobb főszezonját tudta produkálni a magyar turisztikai ágazat - mondta el Sz
Jelentős mértékben drágul augusztus 1-től a bukaresti tömegközlekedés, miután a felszíni közlekedést és a metróhálózatot kezelő két vállalat bejelentette, közös tarifákat vezetnek be.
A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt ígéri, hogy amennyiben jövőre miniszterelnök-jelöltje, Dobrev Klára alakíthat kormányt, akkor bevezeti a nyugdíjak svájci indexálását és fejenként 150 ezer forinttal kárpótolja a nyugdíjasokat.
100 százalékos részesedést szerzett a Raben Group a Bas Csoportban Hollandiában – 2021. január 1-ig visszamenőleges hatállyal. Az ügylet révén a Raben tulajdonába kerül a Bas Csoport valamennyi hollandiai, szlovákiai és olaszországi telephelye, emellett 210 fős csapat is csatlakozik a nemzetközi logisztikai vállalathoz. A tranzakciót az illetékes v
Ukrajna gabonaexportja eddig 575 000 tonna volt az új 2021/22-es július-júniusi gazdálkodási szezonban, szemben a 2020/21-es azonos időszaki 719 000 tonnájával - mutatták a kijevi agrárminisztérium adatai.
A magyar szülők több mint kétharmada a nagyszülőkre támaszkodik a gyerekek nyári elhelyezésében, 33 százalékuk ráadásul legalább egy teljes hónapra rájuk bízza az unokákat – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) megbízásából készített országos reprezentatív kutatásból. A válaszadók közel harmadánál az idősebb generációk digitális
Soha nem látott szintre, 20 milliárd dollárra emelkedett tavaly a zsarolóvírus támadások miatt globálisan kifizetett váltságdíjak összege. A bűnözők céltábláján, régiótól függetlenül a nagyok mellett a kis- és közepes vállalkozások is rajta vannak, így nekik is gondoskodniuk kell modern védelmi rendszerekről. Az esetükben kért pénz előteremtése ugy
Bejárta a világot, külföldre küldték tanulni, és egy családi vállalkozást is örökölt, de Babits Tamás ennél többet akart. Azt, hogy egy magyar cég ne csak beszállítója legyen a nyugat-európai márkáknak, hanem a saját névjegyét is letegye.
A természetes fehérjék közreműködésével miként fejleszthető elektromos áram a levegőben lévő páratartalomból, ezt vizsgálják a Massachusetts Műszaki Egyetem kutatói.
Bár április végén befejeződött az RTL sikeres üzleti showműsora, a Cápák között, az éves beszámolók elkészültével most realizálható, hogy melyik Cápa, vagy Cápák húztak el erőteljesen a társaiktól.
Az őszi árpa csaknem 98 százalékát learatták Zala megyében, a szántóföldeken megkezdődött az őszi búza, valamint a magborsó betakarítása - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke az MTI-vel.
Borbély Alexandrának és Nagy Ervinnek sütöttek esküvői tortát a Mestercukrász versenyzői. A versenyzőket nem csak az lepte meg, hogy egy igazi sztárpárnak kell esküvői tortát készíteniük, hanem az is, hogy az egyik emeletnek laktózmentesnek kell lennie, hiszen emiatt duplán is figyelniük kellett az ízekre és az állagokra. A laktózmentes termékek ug
Minden kertben vannak prioritások. Ezt főleg azok a kerttulajdonosok tudják, akik veteményeznek is és dönteni kell, hogy az adott napi öntözési időbe vagy vízfelhasználásba mi fér bele és mi az ami „huszadrangú”. Nyilván a gyep sem az, főleg nem ökológiai szempontból, de most, amikor un. vízstop is van, gyakran a gyep látja kárát a fontossági szemp
A fővárosi újlakás-piacon az egy évvel ezelőttihez képest kevesebb projekt indult, ezekben kevesebb lakás épül, ám az átlagos kínálati négyzetméterár 8,5 százalékkal nőtt: az Otthon Centrum kimutatása szerint a középérték 1 millió 113 ezer forint a fővárosban. A belvárosban kereken kétmilliót ér egy négyzetméter átlagosan.
A Universal Robots kobotjairól világszerte mindenkinek a siker, a piacvezetés, a sokrétű együttműködés jut az eszébe. Bár minden alkalmazás egyedi, az átfogó eredmények egyértelmű képet mutatnak: a megnövekedett teljesítménymutatók, minőségi mutatók javulása, az ismétlődő folyamatok során felmerülő kevesebb emberi hiba és a jobb munkakörülmények mi
Minden kerttulajdonosnak nagy nehézség, amikor egy viharos idő után kármentenie kell a kiskertben. Hogy mit lehet tenni és mivel segíthetjük növényeink regenerálódását, erről kérdeztük Varga Szabolcs agrármérnököt, növényvédelmi szakmérnököt, akinek bevett gyakorlata van már saját gazdaságában, szabadföldön a problémák megoldására.
A Balatonon növekedett meg a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest a foglalások száma. Július második felére, de augusztusra is telt házzal számolnak mindenhol. Az InfoRádió a Balatoni kör elnökségi tagját kérdezte.
Nyárra számos úti cél újra megnyílt a magyar utazók előtt. Indulás előtt azonban érdemes felkészülni az esetleges kellemetlenségekre és utasbiztosítást kötnünk. A váratlan helyzetek között pedig egyre inkább számolnunk kell a földrengésekkel is. A közeli országokban is egyre gyakrabban pusztító, európában korábban szokatlan méretű viharok és egyre
Kazahsztán elnöke menesztette Saparkhan Omarov mezőgazdasági minisztert arra hivatkozva, hogy a minisztériuma nem tett eleget ahhoz, hogy kezelje a több régióban a gazdálkodókat érintő aszály hatásait.
Megújult a Billingo MobilAPP! Az alkalmazás minden billingós számára ingyenesen letölthető az Apple Store, illetve a Google Play áruházból. Ez az egyszerű, felhasználóbarát és hasznos applikáció nem véletlenül a vállalkozók nagy kedvence. Az alkalmazással még egyszerűbbé és átláthatóbbá vált a mobilszámlázás. A legújabb fejlesztési technológiának
Nem mondunk újdonságot azzal, hogy az elmúlt hetekben jelentősen lelassult a magyar oltási tempó, jelenleg a felnőttek kicsit több mint 60 százaléka van beoltva hazánkban. Persze a kezdeti roham után mindenhol visszaesik az oltakozási kedv, azonban egyáltalán nem mindegy, milyen szinten éri el a plafont, tekintettel arra, hogy minden bizonnyal hozz