Alapjaiban kell átalakítani a hazai gazdaságot, hogy képes legyen felvenni a versenyt a világ vezető gazdaságaival, mert a hatékonyságot tekintve még a régiós versenytársaktól is lemaradunk. Erre pedig csak úgy lehetünk képesek, ha alkalmazkodunk az új, a digitális világhoz, és fenntartható módon, a klímacélok szem előtt tartásával fejlesztjük szűk
Július 1-jétől új szabályok léptek életbe a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személy kapcsán megállapítandó magasabb összegű családi pótlékról. Az alábbi cikkben ezeket az új rendelkezéseket ismertetjük.
Miközben Magyarországon már bőven akadhat olyan benzinkút, ahol a történelmi rekord fölé ugrott az üzemanyagok ára, a nemzetközi piacon egészen más a helyzet. Azon a napon ugyanis, amikor az olajár a csúcson volt, egy euróért csak 241 forintot kellett fizetni. Jelenleg ennek 148 százalékán áll az árfolyam.
Visszavetik a cégek növekedési kilátásait az elhúzódó szerződéskötési folyamatok – állapítja meg az EY és a Harvard Law School Center 1000 jogi szakértő bevonásával készült közös kutatása. Egy késve vagy hiányosan elkészített szerződés akár egy fontos üzletet is veszélybe sodorhat. A szerződések lassú és szakszerűtlen előkészítése nagyban ak
A Stratasys, a polimer 3D nyomtatási megoldások vezető gyártója, áprilisban mutatta be Stratasys F770 néven új, nagy formátumú FDM technológiájú 3D nyomtatóját, mely áthidalja az additív gyártási megoldások hiányosságait: lehetővé teszi komplex, nagy méretű, akár 1 méter hosszú alkatrészek megfizethető, megbízható és pontos 3D nyomtatását, javítva
A járványhelyzet és az ebből adódó járványügyi korlátozások a szállodákat nem csupán a hirtelen bezuhanó kereslet és az ebből következő bevételkiesés miatt érintették negatívan. Meghatározó problémának bizonyul a szektort érintő bizonytalanság kapcsán kialakult munkaerőhiány, mely a fővárosban érzékelteti leginkább a hatását. A szállodák üzemeltető
Felpörögtek a kockázati tőkés befektetések az idei év első felében, van, aki szerint már a dotkomlufi időszakára, 1999-re emlékeztet a helyzet. Soha annyi unikornis nem volt, mint most, repkednek a 100 millió dolláros „csekkek” a forrásbevonáskor, a befektetők egyszerűen csak nem akarnak kimaradni. A Nasdaq index háromszorozódott öt év alatt és a l
Bevezette az SAP legmodernebb, felhő alapú vállalatirányítási rendszerét, az SAP S/4HANA-t a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága, illetve annak Bv. Holding nevű leányvállalati szervezete, amely a fogvatartottak foglalkoztatásáért felel. A fogvatartottak egyebek mellett élelmiszer-, textil- és a bútoripari terméket állítanak elő. Az államig
A tartalmi fókuszú weboldalak működtetésére és üzemeltetésére egyre nagyobb hangsúlyt fektető Central Médiacsoport eladta apróhirdetési portálját. A Startapro.hu új tulajdonosa és üzemeltetője a Russmedia Digital SRL. A Startapró több mint 20 éves múltra visszatekintő klasszikus apróhirdetési portál, amelyen magánszemélyek és cégek szolgáltatások
Vannak olyan termékek, amire nem sajnálják a pénzt. Itt a friss példa: az M7 CEREF II befektető cég megvásárolta a Terrapark Next A&B irodaház-komplexumot Budaörsön.
A Yale Egyetem orvosai összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat arról a koronavírus-mutánsról, amely jelenleg a legtöbb fertőzést és ezzel a legnagyobb gondot okozza világszerte, és amely idehaza is a 4. hullám kitörésével fenyeget.
A lagúnák védelme, a városkép megőrzése és a lakosok érdekeit vette figyelembe az olasz kormány. Kedden pontot tett több évnyi tétovázás végére az olasz kormány: kitiltja a tengerjáró hajókat a
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 5 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nőtt.
Július 12-én került sor Budaörsön, a Porsche Hungaria telephelyén a vállalat új, nemzetközi szinten is különlegesnek számító oktatási központjának alapkőletételére. A közel 20 autószerelő állással ellátott tanműhely és újautó átadó központ feladata a márkaszerviz hálózatban dolgozó több, mint ezer szakember rendszeres továbbképzése lesz. Az ünnepél
A járványhatás miatt a nagyvárosokból a nyaralótérségekbe költöző munkavállalók miatt lehet enyhébb a verseny a nagyvárosi albérletekért a csúcsidőszak előtt. A Balaton északi partján a kiadó ingatlanok átlagos bérleti díja 280 ezer forint volt július elején, de Balatonfüreden ennél is drágábban kínálták azokat. A déli partot pedig 250 ezer forinto
A világ műanyagszennyezés-problémájára a tehenek gyomrán keresztül vezethet az út – legalább is egy friss kutatás szerint biztosan. Osztrák szakértők azt mondják, hogy a tehéngyomorban található speciális baktériumok lehetnek a kulcsai a műanyag környezettudatos lebontásának.
A váci, a veresegyházi és a ceglédi vonalon szerdán is korlátozásokkal közlekednek a vonatok, továbbra is késésekre kell számítani, mivel Rákospalota-Újpestnél még tart a műszaki mentés az előző napi baleset után – hívta fel a figyelmet a Mávinform.
Két héttel a javaslat megszületése után már több bank kínál díjmentes előtörlesztést és szerződésmódosítást a moratóriumból kikerülő ügyfelek számára. A következő napokban a bankok döntő része elérhetővé teszi a lehetőséget, amellyel elkerülhető a futamidő több hónapos, éves meghosszabbodása. A banki mellett az egyéb (közjegyzői) költségek eltörlés
A fővárosi ingyenes antitestszint-vizsgálat első eredményei szerint a Sinopharm-vakcinával oltott 60 év felettiek mintegy 24 százalékánál nem találtak elegendő, koronavírus ellen termelődő antitest - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-t.
Európában kisebb ingadozások mellett leginkább oldalazást láthattunk a vezető részvényindexeknél tegnap, délutánra jött egy kisebb hangulatromlás, a magyar tőzsde is mínuszban zárt, bár a Mol ennek ellenére is jól teljesített. Az amerikai tőzsdéken mérsékelt esés látszott a keddi kereskedésben, miután a friss adatok alapján az amerikai infláció 30
Mintegy 1200 jelentkezőnél került sor a Semmelweis Egyetemen június 15-én meghirdetett térítésmentes koronavírus ellenanyagszint-vizsgálatra, melynek kapcsán mind az öt, Magyarországon használt vakcina hatására létrejött ellenanyagszintet vizsgálta az egyetem laboratóriuma. Az esetek 88 százalékában pozitív eredményt adott a Roche cég SARS-CoV-2 ví
Az Apple 15-20 éve nem az a cég, ahonnan érdekes pletykák szivárognak ki. Igaz, mostanában nem a meglepetések cége. Most kijutott fintech vonatkozású hír: azonnali áruhitel szolgáltatást indítanak.
A tartalmi fókuszú weboldalak működtetésére és üzemeltetésére egyre nagyobb hangsúlyt fektető Central Médiacsoport eladta apróhirdetési portálját. A Startapro.hu új tulajdonosa és üzemeltetője a Russmedia Digital SRL. A Startapró több mint 20 éves múltra visszatekintő klasszikus apróhirdetési portál, amelyen magánszemélyek és cégek szolgáltatásoka
Az autógyárak összeszerelő csarnokát általában villámgyors robotkarok rengetegeként képzeljük el: mindegyik eszköz elemeket mozgat, forraszt, illeszt és fest. Vannak viszont további feladatok is, amelyeket automatizálni lehet – ezt ismerte fel a spanyol SEAT, amikor martorelli gyárában munkára fogta az EffiBOT-ot. A high-tech távirányítós autóra em
Emmy-díjra jelölték Rév Marcellt, az HBO számára készített Eufória sorozat egyik epizódjáért (Trouble Don’t Last Always). A nemrég az Oscar-zsűribe is beválogatott Rév Marcellt „Kiemelkedő operatőri munka egykamerás sorozat (egy órás)” kategóriában,
Minden eddiginél nagyobb, 5 milliárd forintos keretösszeggel jelenik meg idén a zártkerti program - jelentette be az agrárminiszter keddi sajtótájékoztatóján.
Egy új gombafaj segítségével vegyszeres kezelések nélkül lesz lehetséges a mézelő méheket súlyosan károsító, globális szinten elterjedt ektoparazita, a varroa atka (Varroa destructor) elleni küzdelem. A Washington State University által gondozott kutatás a Scientific Reports tudományos folyóiratban jelent meg.
Kedden megint gyengült a forint az euróval szemben, így ismét 357 felett jár a jegyzés. Az elsődleges ok a délután megjelent amerikai inflációs adat, mely újabb csúcsot hozott, így a dollár 1,18 alá erősödött az euróval szemben.
Osztrák-francia és magyar-szlovák társulás sem maradna ki a következő 35 év legnagyobb üzletéből. Három konzorcium jelezte eddig indulását a Miniszterelnöki Kabinetiroda felé, hogy ajánlatot tennének a magyar autópályák 35 éves
A kriptopénzek hosszú és tekervényes történetének újabb abszurd fejezetét jelenti a Baby Doge, a mémcoin szekció legfiatalabb tagja. Történt ugyanis, hogy Elon Musk nemrég közzétett egy nehezen értelmezhető, kissé bizarr tweetet, amiben a “kölyökkutyát” bíztatta, feltéve, hogy valóban így kell…
A minmálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán a nemzeti konzultációról szólva.
Az Európai Bizottság útnak indította a Women TechEU nevű uniós programot, amely mélytechnológiával, vagyis az új tudományos, illetve kézzelfogható innovációs eredményeken alapuló technológiával foglalkozó, nők által vezetett induló és innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett startupokat támogatja, a finanszírozásra november 10-éig lehet jelentkezn
Több mint kilenc éve nem látott, rekordszinten a hazai üzemanyagárak átlaga. A fő ok a forintgyengülés. Igaz, azóta az árak és a fizetések is nőttek – írja a nepszava.hu.
56 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 808 612 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 beteg, így az áldozatok száma 30 013 fő - derül ki a napi jelentésből.
Az Apple egy olyan szolgáltatáson dolgozik, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy részletekben fizessenek a vásárlásokért - jelentette kedden a Bloomberg. A hír megjelenése után az Afterpay és más "buy now, pay later" (BNPL) vállalatok részvényei nagyot estek.
Az évtized végére 50 százalékra emelik az elektromos meghajtású járművek arányát az eladott új gyártmányok között a Volkswagen csoportnál (VW) a német társaság kedden bemutatott stratégiája szerint.
A Balatonon növekedett meg a legnagyobb mértékben tavalyhoz képest a foglalások száma. Július második felére, és augusztusra is telt házzal számolnak mindenhol. Az InfoRádió a Balatoni kör elnökségi tagját kérdezte.
Meghosszabbították az ausztrál hatóságok Sydney lezárását legalább 14 nappal, június 30-ig, miután a három hete bevezetett korlátozások nem tudták megfékezni a járvány felfutását – írja a Reuters.
A világ növekvő tej- és húsfogyasztása miatt a takarmánygyártás továbbra is perspektivikus ágazat, amelynek magyarországi fejlődése főként a hatékonyság javításától függ – derül ki az Otp Agrár szakértőinek legutóbbi elemzéséből. A szakcikk arra is kitér, hogy a következő egy-két évtizedben nem várható, hogy a mesterséges húsok számottevő mértékben
Folytatódott az árak emelkedése az agrárpiacokon, igaz Chicagóban a búza 0,7 százalékot vesztett értékéből, de a többi termék drágult. Ezzel szemben a kukoricáért 1,5 százalékkal, a szójababért 0,1 százalékkal, a repcéért pedig 5 százalékkal kellett többet fizetni. Európában mind a négy fontos agrártermék, így a malmi búza, a repce, a kukorica és a