Új laktanyába költözik a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a FER, a Mol 100 százalék tulajdonú, ipari főfoglalkozású létesítményi tűzoltósága. Az új központ elődjéhez hasonlóan a teljes iparegység, illetve Tiszaújváros és a régió biztonságát is óvja majd. A 2,5 milliárd forint értékű beruházásra azért került sor, hogy a Mol Petrolkémia üzem
Akár 10 százalékkal is megemelkedhet a hitelek egy részének törlesztőrészlete az eddigihez képest, miután a szigorodó monetáris politika hatására több mint hat éve nem látott csúcspontra emelkedtek a bankközi kamatok az elmúlt hetekben. A jelenség leginkább a változó kamatozású hitellel rendelkező lakáshiteleseket, köztük az egykori devizahitelesek
A Skoda leállítja a Fabia kombi gyártását, így az új, nemrég leleplezett modellből nem készül puttonyos kivitel. Ezek az autók pedig éppen a magyarhoz hasonló árérzékeny piacokon voltak keresettek.
A gyomlálást senki sem szereti. Csak a csodás, gyommentes kert látványát. Segítünk, hogy egyszerűbb legyen és könnyebben rá tudd venni magad erre a nagyon fontos feladatra.
Havi 200 dolláros fizetésmegvonással sújtja a Delta Air Lines azon alkalmazottait, akik eddig nem oltatták be magukat, ezzel anyagilag is ösztökélve őket arra, hogy vegyék fel a vakcinát.
A digitális transzformáció évekkel ezelőtt elindult tendenciáját az elmúlt másfél év erősen felgyorsította, valamint kiterjesztette. Szakértők régóta hangoztatják, hogy azok a szervezetek, amelyek nem fejlesztenek, lemaradnak; ennek ellenére a hazai kis- és középvállalatok jelentős része nem fektetett kellő hangsúlyt a digitális megoldásokra, onlin
A koronavírus okozta járvány miatt az elmúlt időszakban ideiglenesen bevezetett otthoni oktatás és tanulás alapvetően befolyással volt az iskolai kellékek értékesítésére, ugyanakkor a barkácsáruház idén forgalomnövekedéssel számol, illetve széles termékválasztékkal, különösen forgószékekkel és az íróasztalokkal várja az iskolásokat és szüleiket.
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után mindig nagy az izgalom szülőkben és diákokban egyaránt, hogy jut-e, marad-e kollégiumi férőhely, és ha nem, akkor mennyiért sikerül kiadó lakást találni. Megvizsgáltuk az Ingatlantájolón az elmúlt fél évben, a nagy egyetemi városokban hirdetett kiadó lakásokat, és azt tapasztaltuk, hogy egyre kevesebb a
A Moderna befejezte a Covid-19 vakcina teljes körű engedélyezéséhez szükséges valós idejű felülvizsgálati eljárást a 18 éves és idősebb korosztályban - közölte a vállalat szerdán.
Állattartó telepek fejlesztésére országosan eddig 621 nyertes pályázat 290,5 milliárd forint támogatást kapott - mondta az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára.
A Kolozs megyei katasztrófavédelmi bizottság éjszakai kijárási tilalmat vezetett be csütörtöktől Meregyó (Margau) községben, ahol az elmúlt napokban 12 ezrelék fölé ugrott a koronavírusos fertőzöttségi ráta.
Felmondhatnak Szlovéniában azoknak a tanároknak, akik nem rendelkeznek védettségi igazolással - közölte a szlovén sajtó, arra körlevélre hivatkozva, amelyben az oktatási minisztérium tájékoztatta az iskolaigazgatókat.
2014-ben az alkalmazás kitette a chat funkciókat mobilappjából, ezzel kényszerítve a felhasználókat a Messenger mobilra való telepítésére. Mark Zuckerberg ezt akkor jó ötletnek látta, szerinte ugyanis könnyebbé vált így a kommunikációs app fejlesztése, valamint egyszerűbbé vált a kommunikációs lehetőségek gyakori használata.
A Delta Air Lines szerdán közölte az alkalmazottaival, hogy a be nem oltott munkavállalóknak havonta további 200 dollárt kell fizetniük a vállalat által támogatott egészségügyi ellátásért.
Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
Egyre kevesebbet fogják kérdezni a boltban, lehet-e két dekával több, vagy kevesebb, hiszen az adatok szerint nincs, aki kérdezzen – írja közleményében a blokkk.com.
Rendszeres tesztelés, kötelező maszkviselés, oltás ösztönzése – így kezdik majd a tanévet az osztrák iskolák. Az oltatlan felnőttek pedig számos korlátozásra számíthatnak, ha továbbra sem fogadják el a koronavírus elleni vakcinát. Nyugati szomszédunknál a lakosság csaknem 40 százaléka továbbra sincs beoltva. A napi Covid-halottak száma egyelőre nem
Jövő héten kezdődik az új tanév, és az iskolák még mindig nem kaptak semmilyen útbaigazítást, vagy protokollt a negyedik hullám küszöbén. Például, hogy tervezik-e az iskolások tesztelését, amiből jóval reálisabb képet kaphatnánk a fertőzöttség jelenlegi szintjéről.
Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) – tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
Ha a cégvezetés karanténkötelezettséget ír elő külföldi vakáció után, arra az időre alapbér jár – mondta a VG-nek Zsédely Márta, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértő ügyvédje.
A héten újabb adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 8 millió adagot.
Idén nyáron az utazók zöme inkább a közeli úti célokat választotta, a Netrisk.hu 99 százalékban európai célpontokra értékesített utasbiztosítást. Azonban a belföldi utakra a becslések szerint mindössze az utazók néhány százaléka kötött kockázatviselést.
Az amerikai elnöki adminisztráció komoly piacbefolyásoló tényező lett a kommunista Kínában. Miközben a Fehér Ház tiltólistákkal porba sújt vállalatokat, helyzetbe hozza a konkurenciát.