2021. augusztus 5. csütörtök

aug. 5
6:36
Aranyérmet szerzett a kajakos Tótka Sándor (Növekedés)
Tótka Sándor szenzációs versenyzéssel aranyérmet szerzett a kajak egyesek 200 méteres versenyében a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Csizmadia Kolos negyedik lett a döntőben.
aug. 5
6:42
Az élelmiszeriparban a termelőiár-index hét százalékkal nőtt (Agrofórum)
Az élelmiszer, ital, dohánytermék gyártás alágazatban az ipar termelőiár-indexei átlagosan 6,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal Ipari termelői árakról közzétett gyorstájékoztatójából. Ez azt jelenti, hogy gyorsult az árindex emelkedése, ugyanis májusban még 6,1 százalék, áprili
aug. 5
6:42
Nyaralni ment a használtlakás-piac – kevesebb vevő vásárolt (KKV Magazin)
Júliusban enyhén, 5 százalékkal csökkent a lakáspiaci forgalom. Az idén összességében - a használt és új lakásokkal együtt - a tavalyi 112 ezernél több, de a 2019-es 157 ezernél kevesebb tranzakcióra van kilátás az ingatlan.com előrejelzése szerint.
aug. 5
6:42
Csipes Tamara ezüstérmes 500 egyesben (Növekedés)
Csipes Tamara ezüstérmet szerzett a kajak egyesek 500 méteres versenyében a tokiói olimpián, míg Kozák Danuta, aki a japán fővárosba a szám kétszeres címvédőjeként érkezett, ezúttal lemaradt a dobogóról, negyedik lett.
aug. 5
6:42
A célzott lombtrágyázások jelentősége a kertészetekben (Mezőhír)
Yara termékek hosszú évek óta bizonyítottak a napi termesztés során.
aug. 5
6:45
A Nemzeti Hitvallást kell kitenni a középületben a nemzeti együttműködési nyilatkozat helyett (Menedzsment Fórum)
A szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg az erről szóló kormányhatározat.
aug. 5
6:48
Az ukrán gabonaexport a 2,5 millió tonnás szinthez közelít (Agrofórum)
Ukrajna gabonaexportja 2,47 millió tonnára nőtt júliusban, az új 2021/22 július-június gazdálkodási szezon első hónapjában. Ez 136 ezer tonnával több, mint egy évvel korábban - mutatták a kijevi mezőgazdasági minisztérium adatai.
aug. 5
6:54
Bőven van még tartalék az agrár-külkereskedelemben is (vg.hu)
Bár a 2010 óta szárnyaló magyar agrár-külkereskedelem számai impozánsak, néhány vetélytárs, illetve referenciaország teljesítményével összehasonlítva már árnyaltabb a kép, és nem elkerülhető a nagyobb hozzáadott értékű hazai termékek márkáinak és piacainak felépítése – állítják elemzésükben az OTP Agrár szakértői.
aug. 5
6:54
Hogyan szállj szembe a zsarolóvírusokkal úgy, hogy be se férkőzzenek a rendszereidbe? (Forbes)
A mérsékeltebb prognózisok azzal kalkulálnak, hogy a 2018-ban regisztrált 18,5 milliárd után 2023-ra a globálisan hálózatba kapcsolt eszközök száma meghaladja a 29 milliárdot. Ezek a számok örömteliek, hiszen egy cég
aug. 5
6:57
Új kormánybiztost nevezett ki Orbán Viktor (Privátbankár)
Ezúttal a roma ügyeknek lett felelőse.
aug. 5
7:00
Tótka Sándor olimpiai bajnok (vg.hu)
A magyar versenyző remek teljesítménnyel, végig vezetve szerezte meg az aranyérmet.
aug. 5
7:00
Pár kivétellel eltüntette az Aldi és a Lidl az alapvető zöldségek és gyümölcsök szezonját (G7)
A banán, a burgonya, a répa és a hagyma ára nagyon stabil lett, de még az almáé sem mutat igazi szezonális trendet. Csak a lecsó maradt kétszer drágább télen, mint nyáron.
aug. 5
7:06
Növelte forgalmát és nyereségét a Honda (ProfitLine)
Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
aug. 5
7:09
Magyarország marad a karanténkötelezett kategóriában a briteknél (Menedzsment Fórum)
Vasárnaptól több EU-tagállam átkerül az angliai utazási lista zöld kategóriájába, vagyis az Angliába érkezők számára karanténkötelezettségtől mentesített országok csoportjába a brit közlekedési minisztérium szerda esti tájékoztatása szerint.
aug. 5
7:12
Magyarország a világ harmadik legnyitottabb gazdasága - Csak egy ország előz minket Európában (Növekedés)
A városállamokat és adóparadicsomokat leszámítva a visegrádi és balti térségben van a világ legnyitottabb gazdaságainak többsége. Mi ennek az oka?
aug. 5
7:15
WHO: várjanak az emlékeztető oltásokkal! (Menedzsment Fórum)
Moratóriumot sürgetett a koronavírus elleni emlékeztető oltásokra az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője szerdán, hogy sok országban be tudják adni az első adag oltást.
aug. 5
7:15
Amerikai fegyvergyártókat perel Mexikó (Privátbankár)
Mexikó beperelt több amerikai fegyvergyártót szerdán egy amerikai szövetségi bíróságon, azzal vádolva őket, hogy gondatlan üzleti gyakorlatuk, amely illegális fegyverek "áradatát" juttatja el a mexikói drogkartellekhez, ezrek halálát okozza.
aug. 5
7:18
Még mindig a Microsoft a hackerek kedvence (vg.hu)
Az idei második negyedévben is a Microsoft volt az adathalászat által leginkább sújtott márka, vagyis a cég nevével visszaélve próbálkoztak legtöbbször a kiberbűnözők – derül ki a Check Point jelentéséből.
aug. 5
7:20
Éremesőt hozott a csütörtök (vg.hu)
Az olimpia bajnok Tótka Sándor mellett a szintén kajakozó Csipes Tamara és a nyíltvízi úszó Rasovszky Kristóf is ezüstérmet szerzett az olimpia csütörtöki napján.
aug. 5
7:24
Koronavírus: 650 ezernél többel nőtt egy nap alatt a fertőzöttek száma a világon (Adózóna)
A világon 200 163 166 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 255 638 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai szerint.
aug. 5
7:24
Még a járvány sem fogott ki a pecapiacon (vg.hu)
Már 750 ezer regisztrált horgászt tartanak számon Magyarországon, a számuk pedig egyre nő, bár már nem olyan ugrásszerűen, mint az elmúlt években.
aug. 5
7:42
A recruitment halála a halogatás (Behaviour)
Jó néhány vállalatvezető mintha leragadt volna a tavalyi évnél, ami a toborzást illeti. Pedig 2021 nem 2020, különösen, ami a munkaerő elérhetőségét illeti – ha jó munkaerőt találunk, azonnal fel kell venni. » Nincs idő várni – Azonnal le kell csapni a jó jelöltekre   Amikor lakást vagy használt autót keres valaki, ritkán elégszik meg az első szemb
aug. 5
7:42
Amerikai fegyvergyárakat perelt Mexikó (vg.hu)
Mexikó szerint az amerikai fegyvergyártók tudatában voltak annak, hogy üzleti gyakorlatuk eredményeként a termékeik a mexikói kartellek kezében kötnek ki.
aug. 5
7:42
Széles körű, rovarokkal szembeni rezisztenciát eredményező géneket fedeztek fel (Agrofórum)
A növények egyes betegségekkel szembeni rezisztenciáját eredményező gének azonosítása meglehetősen bonyolult folyamat. Egyetlen gén általában egy betegség vagy kártevő elleni védelmi mechanizmust képes kódolni.
aug. 5
7:48
Ambíciózus építkezésbe kezdett a Gloster (vg.hu)
Felaprózza részvényeit a Gloster. Az igazgatóság tizedelésre vonatkozó előterjesztése után a mostani, négyezer forint körüli árszint helyett nagyjából négyszáz forintba kerül majd egy Gloster-papír. Erről és a növekedési kilátásokról is beszélgettünk Szekeres Viktorral, a társaság igazgatótanácsának elnökével a Világgazdaság podcastsorozatában.
aug. 5
8:00
Ismét rekordot döntött az új fertőzések száma az olimpián (vg.hu)
A játékokon eddig több mint 350 pozitív esetet regisztráltak.
aug. 5
8:06
Még lehet jelentkezni az ingyenes informatikusképzésre (ProfitLine)
Augusztus 9-ig lehet jelentkezni a 100 százalékban államilag támogatott informatikusképzésre, amelyet az Újratervezés Programban második alkalommal indított el idén nyáron az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) - közölték a program lebonyolításában résztvevő programozóiskolák az MTI-vel.
aug. 5
8:06
Rihanna is dollármilliárdos lett, egyben pedig a leggazdagabb énekesnő (444.hu)
Miközben öt éve nem adott ki új albumot.
aug. 5
8:12
Meghaladta a 200 milliót a fertőzöttek száma (vg.hu)
A járvány halálos áldozatainak száma 4,2 millió felett van.
aug. 5
8:12
Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból (Növekedés)
A kínálati piac alapján kirajzolódó trendeket igazolják a legfrissebb hivatalos lakáspiaci adatok. A járvány miatti megtorpanás után számottevően, 15 százalékkal nőtt a forgalom, azaz az adásvételek száma. Mindez a használt lakások piacán nem járt a pandémia előtti évekre jellemző két számjegyű drágulással, az átlagos áremelkedés éves szinten 5 szá
aug. 5
8:15
Verseny nélkül nyert a T-Systems a BKK-nál (Menedzsment Fórum)
A T-Systems ingyen ad új szoftvert a BKK-nak a jegyautomata-rendszerhez, ugyanakkor verseny nélkül megkapja az automaták felújításáról szóló 735 milliós megbízást.
aug. 5
8:18
Minimális forintmozgás reggel (vg.hu)
Az eurót 354,59 forinton jegyezték reggel nyolc órakor.
aug. 5
8:18
Az építőanyag-forgalmazók közel kétharmadánál talált jogsértést a fogyasztóvédelem (Növekedés)
Július elejétől a fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába. A hatóság a helyszíni ellenőrzések első négy hetében a forgalmazók 61 százalékánál tárt fel jogsértést – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese hozzátette,
aug. 5
8:18
Úszó napelemfarm is termel áramot Hollandiában (Transpack)
Európa legnagyobb úszó napelemfarmja Hollandiában található, amit egy 18 hektáros tóra telepítettek.
aug. 5
8:24
Már több mint 200 millió embernél mutatták ki a koronavírust (Portfolio)
A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint ma reggelre lépte át a 200 milliót a koronavírus fertőzöttjeinek száma a világon. Csütörtöki koronavírushíreink ebben a cikkben követhetők nyomon a nap folyamán.
aug. 5
8:24
A Skandináv lottó nyerőszámai a 31. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Skandináv lottó 2021/31. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem született telitalálatos szelvény, így a jövő heti várható főnyeremény 161 milió forint.
aug. 5
8:24
Az építőanyag-forgalmazók kétharmadának vaj van a füle mögött (vg.hu)
A fogyasztóvédelem is bekapcsolódott az építőipari alapanyagok piacán tapasztalható visszás jelenségek fokozott vizsgálatába.
aug. 5
8:24
Belkar™ – egyedi hatásmechanizmusú, őszi posztemergens repce gyomirtó szer (Agrárágazat)
Hivatásunk a mezőgazdaság! Belkar™: kiváló hatású gyomirtó szer repcében, az ősszel megjelenő gyomfajok és a keresztes virágú gyomnövények ellen
aug. 5
8:30
Kedvezőtlen gazdasági adatok után új impulzusra várnak a tőzsdék (Portfolio)
Felemás teljesítményt mutattak tegnap az amerikai tőzsdék, a Dow Jones és az S&P 500 lejjebb került, míg a Nasdaq enyhén emelkedett. A kedvezőtlen kereskedési hangulat annak volt köszönhető, hogy a Fed egy befolyásos döntéshozója szerint 2023-ban már kamatemelés jöhet, illetve az is csalódást okozott, hogy a vártnál kevesebb álláshely született az
aug. 5
8:30
Különvált az új és a használt lakások piaca (vg.hu)
Növekvő forgalom mellett is lassult a drágulás a használt lakások piacán, miközben az új lakások területén töretlen a növekedés üteme. Budapesten egyre nehezebb, a városokban egyre könnyebb eladni egy lakást.
aug. 5
8:30
Szántás, vagy forgatás nélküli talajművelés: Lemken (GépMax)
Új technikai megoldásokat mutatott be a Lemken a szántásos és a forgatás nélküli talajművelésben Mezőfalván.
aug. 5
8:32
Most bárki bepillanthat az MNB szupertitkos páncéltermébe – Ilyen képet még biztos nem láttál a magyar aranytartalékról (Portfolio)
Az MNB Facebook-oldalának köszönhetően végre bárki betekinthet a jegybank páncéltermébe, ahol az ország aranytartalékát őrzik. Emellett bejegyzésében az MNB eddig nem ismert információkat is megosztott Magyarország aranytartalékáról.
aug. 5
8:33
Kezd elegük lenni a vevőknek a lakásdrágulásból (TőzsdeFórum)
Rendhagyó eredményeket produkált a magyarországi lakáspiac az idén. Külön utakon jár az új és használt lakások piaca, előbbieknél folytatódott a drágulás, utóbbiaknál lelassult.
aug. 5
8:34
Megvan Áder János utódja (Portfolio)
Trócsányi László EP-képviselőt, korábbi igazságügyi minisztert jelölik a kormánypártok Áder János köztársasági elnök utódául – értesült a Népszava, amelynek információit fideszes politikusok is megerősítették.
aug. 5
8:35
IHS Markit: alaposan begyorsított az euróövezet (TőzsdeFórum)
Az utóbbi 15 év leggyorsabb ütemével nőtt az euróövezet magánszektorának teljesítménye júliusban, amikor is a feldolgozóipar termelésének meredek emelkedése a kulcsfontosságú szolgáltatási szektor felívelésével párosult - ez derült ki az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport beszerzésimenedzser-indexeinek végleges,
aug. 5
8:36
Enyhe forinterősödés reggel (ProfitLine)
Alig változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzésekhez képest.
aug. 5
8:36
Megugrottak a német gyáripari megrendelések (Portfolio)
Az előzetesen várt emelkedésnél is nagyobb ütemben bővült a német feldolgozóipar rendelésállománya júniusban - derül ki a ma reggeli közlésből.
aug. 5
8:36
Érthetetlen: több tízezer magyarnak vonták be a védettségi igazolványát (Pénzcentrum)
Majdnem 100 ezer magyarnak lett érvénytelen a védettségi igazolványa a közelmúltban, mert nem vették fel a második oltást. Kiderült, hogy arányaiban a legtöbben a Sinopharmot nem kérték. Magyarországon vakcinabőség van, 9,77 millió magyarból 9,725 milliót be is tudnánk oltani, ami 99,6 százalékos arányt jelent.
aug. 5
8:36
Biztató előrejelzés érkezett a globális gazdaságról (MMonline)
A világgazdaság 5,6 százalékkal növekedhet az idén, szemben a korábban várt 5,1 százalékkal – derül ki a Coface hitelbiztosító legfrissebb előrejelzéséből. A kedvezőbb kilátások nem a világgazdaság egészének köszönhetőek, sokkal inkább annak, hogy az amerikai gazdaság jobban szerepelhet a korábban vártnál. A világkereskedelem 2021-ben ledolgozhatja
aug. 5
8:36
Roskadásig tele kajszival a gyümölcsösük (videóval) (Mezőhír)
Megvédték a fagytól a barackost. Most roskadásig tele vannak az ágak kajszival Makaiék szentesi gyümölcsösében.

Keresés