Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisz
Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével. A nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz.
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 755,68 ponton zárt pénteken, 500,57 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
A nemzeti konzultáció eredményei alapján olyan döntések születnek majd, amelyek nagy és érezhető segítséget jelentenek több millió embernek. A kormány ezeket a döntéseket már előkészítette és hamarosan meg is hozza - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
A baromfitenyésztés a magyar mezőgazdaság egyik legversenyképesebb és egyik legnagyobb koncentrációval rendelkező ágazata - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Kiskunfélegyházán.
A roncsautó-árverező amerikai vállalat, a Copart a héten tette közzé legfrissebb gyorsjelentését, amiben arról számolt be, hogy az új és használt autók árának idei csillagászati növekedése miatt a roncsautók árai is jelentősen emelkedtek.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! FTX Néhány nappal ezelőtt együttműködési megállapodást kötött az FTX…
A Covid-válság okozta pillanatnyi lefagyás után 2021-ben a fintech szektor újra megmutatta, milyen iszonyatos mennyiségű pénzt képes megmozgatni: még nem ért véget az év, de már így is több gigafelvásárlásra és hatalmas kockázatitőke-befektetésre került sor. Összeszedtük, melyek voltak idén a legnagyobb M&A dealek és kockázatitőke-befektetések.
A nemzeti konzultáció eredményei alapján olyan döntések születnek majd, amelyek nagy és érezhető segítséget jelentenek több millió embernek. A kormány ezeket a döntéseket már előkészítette és hamarosan meg is hozza - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 52 755,68 ponton zárt pénteken, 500,57 ponttal, 0,96 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél. A részvénypiac forgalma 57,94 milliárd forint volt a múlt heti 56,15 milliárd forint után, a vezető részvények ára az OTP kivételével esett.
Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Nyaralni készültünk Egerszalókra, az időjárás végül egy kellemes őszi hosszú hétvégét csinált belőle, és így lett tökéletes. Ha már ott jártunk, Egert sem hagytuk ki. Termálfürdős, városnézős, kirándulós utunk során gyorsan felfedeztük, hogy itt akár egy hetet is el tudnánk tölteni...
A nemzeti konzultáció eredményei alapján olyan döntések születnek majd, amelyek nagy és érezhető segítséget jelentenek több millió embernek. A kormány ezeket a döntéseket már előkészítette és hamarosan meg is hozza - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában
Az elmúlt napokban narancs-színű hátteret használva ígérnek kormánypárti politikusok közel negyedmillió forintos nyugdíjat, melyet az átlagnyugdíjas fog kapni - az ígéret szerint - november hónapban.
Kihalás fenyegeti a világ legfontosabb terményeinek - köztük a burgonya, az avokádó vagy a vanília - több mint 70 vadon élő rokonát a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) marseille-i kongresszusán bemutatott tanulmány szerint.
Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként, a „szokásos” adóterhek mellett mégis különadó-fizetési kötelezettség is terheli őket – derül ki a Moore Hungary és az Opten közös felméréséből.
Kabul eleste arra késztette a szakértőket, hogy párhuzamot vonjanak Afganisztán és a Száhel övezet között. A nigériai elnök figyelmeztette a nemzetközi közösséget, hogy Afrikában a dzsihádnak egy újabb frontja nyílt meg. Káncz Csaba jegyzete
Az építőanyagár-emelkedés megállításának egyik fontos eszköze lehet a szállítmányok vámhivatali ellenőrzése. A pénzügyőrök augusztusban több mint harminc jogsértést tártak fel az ellenőrzésekben - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
Miért fontos minél hamarabb elkezdeni befektetésekkel foglalkozni? Milyen befektetési típusok közül választhatsz? Hogyan alakítsd ki a legjobb befektetési stratégiát a pénzügyi helyzeted, életkorod és kockázattűrő képességed alapján? Ezekre mutatja meg a választ most a Pénzcentrum!
Bár a labdarúgás messze a legnépszerűbb sport a földtekén, és az amerikai foci éppen csak, hogy befér a top 10-be, üzleti szempontból az utóbbi sokkal hatékonyabban használja fel a nézettséget. A héten indult bajnokság alkalmából érdemes végignézni, hogy mitől lett ilyen sikeres a tengerentúli nézők kedvenc sportja, amelynek szurkolói mára korántse
A várható példátlan gazdasági növekedés eredményeként a nyugdíjasok nemcsak a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat kapják vissza, hanem előreláthatólag nagy összegű nyugdíjprémiumban is részesülnek - jelentette ki a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott vasárnap a közösségi oldalán.

Hétfőtől bizonyos helyeken kötelező lesz az orvosi maszk használata a Pécsi Tudományegyetemen. Az intézmény közleménye szerint erre az aktuális járványügyi adatok és a tanévkezdés tapasztalatai adnak okot.
Az eredményes közbeszerzést követően a napokban kötik meg a kivitelezői szerződést a balatoni tókerülő kerékpárút egyetlen még kiépítetlen elemének kivitelezőjével, a nettó 420 millió forintos beruházásban jövő őszre elkészül a mintegy 200 kilométeres Bringakört tényleg összezáró balatonrendesi szakasz - közölte az Innovációs és Technológiai Minisz
A pénzügyekről szóló elavult általános igazságok már nem aktuálisak, hiába adták át ezt a fiatalabb generációk számára. Sokunkat neveltek úgy, hogy a pénzről tabu beszélni, a pénzügyi tudatosság pedig szóba sem jött a családi beszélgetések során.
Vasárnapi brit sajtóértesülés szerint hamarosan enyhülhetnek a külföldről Nagy-Britanniába beutazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei. Sajid Javid brit egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a kormány dolgozik az utazók tesztelési előírásainak enyhítésén, de időpontot nem említett.
Egyelőre nem vezetnek be újabb korlátozásokat Szerbiában a koronavírus-járvány miatt, de a hatályos előírásokat szigorúbban ellenőrzik a jövőben - közölte Branislav Tiodorovic járványügyi szakértő a szerbiai közszolgálati televízió vasárnap reggeli műsorában.
Ferenc pápa repülőgépe vasárnap délután, nem sokkal három óra előtt felszállt Budapestről, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről. A katolikus egyházfő budapesti látogatása után Pozsonyba utazik.
Kihúzták a Hatoslottó 2021/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 37. héten 1 milliárd 520 millió forintért játszhatnak majd a játékosok.
Idén a kitűzött 7,5%-os GDP-arányos hiánycél teljesülni fog a Magyar Nemzeti Bank friss elemzése szerint. A jegybank szakértői arra a következtetésre jutottak, hogy bár a tervezettnél sokkal jobb gazdasági növekedés idén javítja a büdzsé bevételi számait, azonban az így keletkező plusz összegeket a kormány el is költi, főként a gazdaság újraindítás