Jó hírt kaptak ma a kriptobefektetők, hiszen a Walmart bejelentette, hogy együtt működik a Litecoin Alapítvánnyal és október 1-től elfogadja a litcoint fizetőeszközként az üzleteiben. A befektetők kedvezően fogadták a hírt, hiszen a litecoin árfolyama gyakorlatilag percek leforgása alatt 37 százalékot emelkedett. Ezek után viszont hamar megfordult
A pénzügyminiszter közösségi oldalán közzétett videójából kiderült: a hitelmoratórium többszöri hosszabbításának hosszabbítását tovább hosszabbítják. Október végétől azonban már tényleg feltételessé válik a segítség.
A digitalizáció utat tör magának a magánegészségügyi ellátások piacán is, és ennek a trendnek vannak vezéralakjai. Ezek azok a cégek, amelyek megkönnyítik a magánszolgáltatók és a betegek dolgát, más szektorokban már ismert digitális megoldásokkal. Cikkünkben arra vállalkozunk, hogy az utóbbi időszakban pezsdülésnek indult digitális egészségügyi sz
Látszólag jó hírt kaptak ma a kriptobefektetők, hiszen a Walmart bejelentette, hogy együttműködik a Litecoin Alapítvánnyal és október 1-től elfogadja a litcoint fizetőeszközként az üzleteiben. A befektetők kedvezően fogadták a hírt, hiszen a litecoin árfolyama gyakorlatilag percek leforgása alatt 37 százalékot emelkedett. Ezek után viszont hamar me
Az Egyesült Királyság négy nemzetének tisztifőorvosai közös hétfői közleményükben javasolták, hogy a 12-15 éves korosztály egészséges tagjai is megkapják a koronavírus elleni oltás legalább egy dózisát.
Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró gázbeszerzési szerződést, gázellátását nem oroszországi forrásokból kívánja fedezni - közölte hétfőn a stratégiai lengyel energetikai hálózatért felelős kormánybiztos, Piotr Naimski.
Lengyelország nem hosszabbítja meg a Gazprom orosz gázipari céggel kötött, jövő év végén lejáró gázbeszerzési szerződést, gázellátását nem oroszországi forrásokból kívánja fedezni - közölte hétfőn a stratégiai lengyel energetikai hálózatért felelős kormánybiztos, Piotr Naimski.
Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban - jelentette ki a t
Beindult az ipar a kézműves szakmákban, a lakossági szolgáltatásokban is, és tekintettel az átoltottságra remélhetően a jövőben nem lesz olyan helyzet, ami miatt újra be kellene zárni a vállalkozásoknak - mondta Németh László, az Ipartestületek Országos Szövetsége (Iposz) elnöke az MTI-nek, miután a szövetség legutóbbi közgyűlésén értékelte a mikro
Ma hajnalban gazdára találtak a népszerű zenecsatorna asztronautás szobrai. Az MTV VMA díjátadó közönsége a New York-i Barclays Centerben láthatta a legnagyobb nemzetközi popsztárok világszínvonalú performanszait. A gála egyik nagy győztese a 22 éves rapper, Lil Nas X volt, aki szürreális klipjéért kapott elismerését az LMBTQ+ közösségnek ajánlotta
Több mint 250 milliárd forintot fordított idén a kormány a vidéken élők életminőségének javítására - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten.
A Volkswagen konszern üzembe helyezte saját, a későbbiekben tömegtermelésben gyártani tervezett akkumulátor cellái kifejlesztésére létesített kutatóközpontját. A laboratóriumot a konszern technológiai igazgatója, Thomas Schmall nyitotta meg hétfőn.
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
Tavaly sokkal gyorsabban nőttek a koronavírusos esetszámok Magyarországon, mint most, viszont ugyanannyi beteg van kórházban most, mint akkor. Kevesebb az igazolt fertőzött, mégis ugyanakkora a kórházak terhelése; vagyis arányaiban többen kerülnek kórházba az új igazolt esetekből. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szeri
A katasztrofális 2020-as évet követően lassan talpra áll a világgazdaság. Vannak országok, amelyek a koronavírus-járványt is jól vészelték át, és most még nagyobb tempóra kapcsoltak, Öt kontinens hat, teljesen eltérő fejlettségű és hátterű ország példáján keresztül mutatták be a kitörési pontokat.
Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó, 97 ezer négyzetméteres szeparátorfólia-gyártó üzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a váro
Hat és fél éve tart az extrém áremelkedés a hazai ingatlanpiacon, melyet mára rekord szintre emelkedő hitelezés és európai szinten kiugróan magas, családok számára elérhető állami támogatások kísérnek. Jogosan merülnek fel a kritikus kérdések. Érdemes most ingatlant vásárolni? Újra kritikus szintet ért el a hitelezés és közel az összeomlás? Van-e é
Több város légterében hajtanak végre délutáni és éjszakai repüléseket a Magyar Honvédség Gripenjei a napokban. Az érintett térségekben emiatt fokozott hanghatásra kell számítani.
A környezeti, társadalmi szempontok jelentősége folyamatosan nő akkor is, amikor a befektetések közül választunk. A fenntartható alapokban tartott megtakarítások értéke globálisan elérte a 2300 milliárd dollárt 2021 második negyedévében. Zöld kötvényből pedig idén eddig majdnem annyit bocsátottak ki világszerte, mint tavaly egész évben. A K&H is el
Ha jelenleg még nem is küzdünk magas vérnyomással, a stressz és az idegeskedés emelheti ennek kockázatát a követekző tíz évben. A stresszhormonjaink növekedésével ugyanis növeljük az esélyét a szív-és érrendszeri megbetegedéseknek. Hazánkban is komoly problémát jelentenek ezek a betegségek, az érintettek egy része nem is tudja, hogy beteg.
A pénzügyi döntések előtt nem árt alaposan körbejárni a különböző lehetőségeket, hiszen a finanszírozás módja meghatározó a vállalkozások növekedése szempontjából. Az őszi szezonban a számtalan akcióval járó kuponnapok miatt a legtöbb cég esetében kulcsfontosságú a raktárkészlet feltöltése, amihez megfelelő finanszírozásra van szükség. A Péntech le
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 167,04 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 52 922,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Ausztrália nagyon megúszós kibocsátás-csökkentési vállalalásokat tett, és bár megígérte, hogy a novemberi klímacsúcs előtt előáll ambiciózusabb célkitűzésekkel, azoknak egyelőre se híre, se hamva. És szeptemberben két olyan eset is történt, ami azt jelzi, hogy a világ egyik legnagyobb szénexportőrének és -égetőjének valójában esze ágában sincs érde
A szürkezónás műveletek egyre gyakrabban váltanak ki diplomáciai viharokat. A NATO főtitkára két éve hangsúlyozta, hogy egy súlyos kibertámadás az 5. cikkely rendelkezése alá esik. Káncz Csaba jegyzete
Szintet lépett a mezőgazdaság egy magyar fejlesztésnek köszönhetően: a földeken dolgozó high-tech agrárgépek ugyanis ezentúl még pontosabban „közlekedhetnek”. Az Európai Űrügynökség támogatásával elindult szolgáltatással most centiméter pontossá válik a műholdas helymeghatározás, hiszen valamennyi globális műholdas helymeghatározó rendszer jelei fo
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő ma, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
A Financial Times minden szeptemberben kiadja a világ 100 legjobb menedzsment képzését listázó rangsorát A listán 12 éve folyamatosan szerepel a Corvinus Vezetés és szervezés mesterszakja, amely idén a rangsor 91. helyén végzett
A szél helyett a szén volt Németország legfontosabb energiaforrása az év első felében, miközben heves viták dúltak az éghajlatváltozás elleni küzdelemről a szeptemberi parlamenti választásokra készülődve.
Ismét a Sztárban sztár leszek bizonyult a hét legnézettebb műsorának. Viszont az RTL Klub összességében megint nyerte a hetet, hétköznapokon kifejezetten nagy előnnyel. Az elmúlt hét napban egy kicsit csökkent az RTL Klub és a TV2 közötti főműsoridős különbség. Előbbi 14,9, utóbbi 10,5 százalékos közönségarányt hozott össze, azaz a differencia 4,4
Drámai mértékben nőhetnek jövőre a repülőjegy árak - vetíti előre Michael O'Leary. A Ryanair diszkont légitársaság főnöke szerint a drágulás hátterében pedig a kevesebb légi járat, az infláció és a környezetvédelmi adók állnak.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) fokozott óvatosságra int mindenkit, aki meg szeretne válni az üdülési jogától, ugyanis újra félrevezető tájékoztatásokkal keresik fel az üdülési jog tulajdonosokat. Komoly csapdába eshetnek azok, akik nem körültekintőek az üdülési joguk eladásánál.
Horvátország felkészült arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót - mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő hétfőn, az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács 11. ülésén, amelyen részt vett Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság (EB) ügyvezető alelnöke is.
Németország azt szeretné, ha a Nyugat-Balkán is az Európai Unió része lenne, de a térségbeli országok előtt még hosszú út áll a teljes jogú tagság elnyerése előtt - hangsúlyozta Angela Merkel német kancellár hétfőn Belgrádban.