A háztartások és a vállalkozások konjunktúraérzete is érdemben javult, de még mindig negatív tartományban van, a lakosságnál az előző havi csökkenés után jelentősen, -8,2 pontról -2,9-re emelkedett, a vállalkozásoknál -7,4 pontról -3,0 pontra javult a -100 és +100 közötti skálán - közölte a Századvég Gazdaságkutató. Kiemelték, a javuló konjunktúraé
A törlesztési moratórium novembertől már mind a lakosság, mind a vállalkozások számára feltételekhez kötött, és a tervezet szerint csak meghatározott rászoruló rétegek számára marad elérhető. Eddig több szó esett a lakossági feltételekről, pedig a vállalkozások esetében is jelentős korlátozásokat léptettek életbe.
Nemzetbiztonságilag és gazdaságilag is kiemelt ágazatként tekint a kormány a védelmi iparra - mondta az innovációs és technológiai miniszter az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján kedden Budapesten.
A Pfizer/BioNTech bejelentette, hogy az általuk fejlesztett vakcina biztonságos az 5-11 éves gyermekeknél, és kellő immunválaszt adott a klinikai kísérletek során.
Az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő e hétre várható csődjével kapcsolatos nagyfokú piaci félelmek világszerte felerősítették a kockázatkerülést és így hétfő estére hathetes mélypontra, 354,5-ig esett a forint, de kedden délelőtt a megnyugvás jelei kezdenek látszani, így erősödni kezdett a forint. Az MNB mai kamatdöntése kapcsán tehát még inkább „
Szeptember végétől minden benzinkútnál fel kell tüntetni, hogy az adott üzemanyagfajtából mennyibe kerül 100 kilométernyi út megtétele. Az új, kötelező érvényű rendszer dízel- és benzinhajtású gépjárművek mellett az elektromos autókra is vonatkozik majd– derül ki a Jövő Mobilitása Szövetség szerkesztőségünknek eljuttatott közleményéből.
Az elmúlt héten tovább folytatódott a későnyári, csendes időjárás. A nappali maximum hőmérséklet 25-30 Celsius fok körül alakult, éjszakánként viszont időnként 10 fok alá is csökkent a hőmérséklet. Csapadék csupán az ország nyugati tájain esett, másutt továbbra is a szárazság az úr. A napraforgó és a kukorica betakarítása párhuzamosan zajlik, a lea
A tegnapi csúnya esések és pánikba hajló hangulat után ma ismét zöldbe borultak a tőzsdék, a tegnapi esés felét is ledolgozták, az árupiacokon is a drágulás dominál. A folytatás is izgalmas, a magyar jegybank ma ülésezik, holnap a Fed követi, és a héten eldőlhet a kínai Evergrande sorsa, amelyet a tegnapi esésért leginkább hibáztatnak.
Mit bírnak még el a lakásvásárlók? Egyre szigorúbb a szabályozás, drágul a kivitelezés, lassan lejár a moratórium, illetve az állami ingyen milliók és ösztönzők időszaka. Mi lesz a hazai lakáspiacon? Merre mennek az árak? Hogy alakulnak a bérleti díjak? Van bármi esély, hogy itthon is kialakuljon a bérlakásszektor, bővítve ezzel a bérlési lehetőség
A koronavírus elleni vakcinát is kifejlesztő Karikó-Türeci-Şahin kutatói hármas az mRNS-terápia fejlesztése terén elért eredményeikért kapták a díjat. Paul Ehrlich és Ludwig Darmstaedler-díj 70 éve Németország legmagasabban jegyzett tudományos elismerése,
Az elmúlt időszakban egyre több jelzés érkezik a hazai pénzintézetekhez arról, hogy csalók próbálnak meg – magukat ügyintézőnek kiadva – telefonon megszerezni bizalmas banki adatokat. A CIB Bank is értesült hasonló próbálkozásokról: a pénzintézet ennek kapcsán közleményében nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy soha nem kér telefonon vagy má
Az elmúlt évek folyamatainak eredményeképpen újra a 2010 közeli szintre, 60 ezer fölé emelkedett az építőipari vállalkozások száma, de a kényszertörlési eljárások újraindulásának következtében komoly cégtörlési hullám várható az építőiparban is.
Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden a Karmelita kolostorban fogadta a Belső Macedón Forradalmi Szervezet - Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetőségét, Hrisztijan Mickoszki elnököt és Alekszandar Nikoloszki alelnököt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Már jövőre nettó karbonsemleges lenne az OTP Bank Magyarországon, az ezt szolgáló kreditek vásárlására évi 50 milliót költene a pénzintézet. Az OTP egyúttal 100 ezer euróval csatlakozott a Mastercard Priceless Planet Coalition kezdeményezéséhez, amelynek tagjai öt év alatt 100 millió fa elültetését támogatnák világszerte.
A mai videóban arra a kérdésre kerestem a választ, hogy miért esik a Bitcoin árfolyama. Sokszor lehet hallani olyan fundamentális híreket, amelyek megmozgatják a Bitcoin és vele együtt a teljes kriptopiac árfolyamát. De mi van, ha nincs hír? Mi történik…
A demokraták tervei szerint a héten egy csomagban szavazhat a Képviselőház a hitelplafon felfüggesztéséről, a szeptemberben lejáró költségvetés meghosszabbításáról és a természeti katasztrófák sújtotta térségek helyreállításáról.
Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot – mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat – kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján. A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely – vállalati támogatással – e
A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten – jelentette be az átadó rendezvényen a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Számos kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy ha a munkavállaló megbetegszik, akkor milyen lehetőségei, a munkáltatónak pedig milyen kötelezettségei vannak a gyógyuláshoz szükséges idő biztosítására.
Egyre több jelzés érkezik a hazai pénzintézetekhez arról, hogy csalók próbálnak meg – magukat ügyintézőnek kiadva – telefonon megszerezni bizalmas banki adatokat.
A minimálbér emelésével nőne a gyermekgondozási díj (gyed), a hallgatói gyed és a gyermekek otthongondozási díja (gyod) is - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Paprika- és gumilövedékkel oszlatta fel a rendőrség kedden Melbourne-ben a koronavírus-világjárvány miatt elrendelt korlátozások ellen tiltakozó rendbontókat.
A Knorr-Bremse 2,5 milliárd forintból vasúti szervizközpontot hozott létre Budapesten - jelentette be a keddi átadó rendezvényen a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára.
Egyre népszerűbbek hazánkban az elektromos autók, köszönhető ez a növekvő környezettudatosságnak, állami támogatásoknak és az egyre nagyobb töltő hálózatnak is. A SentiOne e-autó Social Indexe szerint idén eddig 114 000 alkalommal beszélgettek az internetezők az elektromos autózásról, megszületett a „hatótávpara” kifejezés, a középkategóriás e-autó
Augusztusban a világ hitetlenkedve követte a felgyorsult afganisztáni eseményeket: egy húszéves rend omlott össze pillanatok alatt. A tőkepiacon is gyakran fordul elő, hogy az egyik pillanatról a másikra alapjaiban változik meg a világ rendje. Két ilyen tőkepiaci Kabul pillanatot mutat be a mai írás.
Csak nézzük a videót, és nem értjük mi történik. Egy tökéletes válogatás, amiben főszerepet kapnak a „nem ért hozzá” és az „inkább ne is csinálja” jelzők.
Október 9-től új időpontban, szombat esténként indul rendhagyó jövőutazásra Friderikusz Sándor. Az Életünk története harmadik évadában újabb sztárpárok vállalkoznak ara, hogy szembesüljenek azzal: mi vár rájuk 20 vagy akár 40 év múlva. Az október 9-től szombat esténként látható műsor új évadában ezúttal is hat ismert házaspár, testvérpár, illetve a
Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházása indult a Fejér megyei Iváncsán idén tavasszal: a dél-koreai tulajdonú SK Innovation 681 milliárd forint összértékű akkumulátorgyárat hoz létre a településen, a Market Építő Zrt. kivitelezésében. A 135 hektáron elhelyezkedő új létesítmény a koreai vállalat legnagyobb európai gyáraként épül me
Mi is csak tegnap láthattuk először, úgy örültünk a szoboravatón készült drónfotónak, mint gyerek a szánkónak karácsonykor! Nem titok, hogy az ötlet miszerint a “We are all Satoshi!” jelmondatot egy legifotóval jelenítsük meg, amin a testünkkel írjuk ki a “SATOSHI”…
Az új típusú koronavírustól valószínűleg nem lehet véglegesen megszabadulni, de kiterjedt oltási kampányokkal a minimálisra lehet csökkenteni az emberiségre gyakorolt hatását - mondta kedden a BBC rádiónak Anthony Fauci, Joe Biden amerikai elnök járványügyi főtanácsadója.
Már leleplezték az eddigi legnagyobb és legújabb vontatott permetezőgépet a John Deere kínálatában, az R975i típust, amely jövő évtől kerül piaci bevezetésre az R900i széria negyedik tagjaként. Tartálya 7500 literes, amely az eddigi 4400; 5200 és 6200 literes kivitelekhez társul.
A Budapest Airport 1,53 millió euró értékben valósíthat meg fejlesztéseket, amelynek 70 százalékát az Európai Unió biztosítja, a fennmaradó összeget pedig a Budapest Airport állja - közölte a repülőtér üzemeltetője kedden az MTI-vel.
A Microsoft eddig is folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy támogathassa a magyarországi startup-közösséget, de a Microsoft for Startups Program elindításával még magasabb fokozatba kapcsolt a vállalat itthon és világszerte. A programba a vállalatirányítási rendszerekkel foglalkozó startupok közül elsőként és eddig egyedüliként egy ígéretes magya
Az elmúlt időszakban egyre több jelzés érkezik a hazai pénzintézetekhez arról, hogy csalók próbálnak meg – magukat ügyintézőnek kiadva – telefonon megszerezni bizalmas banki adatokat. A CIB Bank is értesült hasonló próbálkozásokról: a pénzintézet ennek kapcsán nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy soha nem kér telefonon vagy más kommunikáció
A törlesztési moratórium novembertől már mind a lakosság, mind a vállalkozások számára feltételekhez kötött, és a tervezet szerint csak, meghatározott rászoruló rétegek számára marad elérhető. Nemcsak a lakosság, hanem a vállalkozások esetében is jelentős korlátozások lépnek életbe. Közül ugyanis csak azok maradhatnak bent a programban, akiknek csö
Az EU vezetése azt mérlegeli, hogy elhalasztja a szeptember 29-re tervezett EU-Amerika Kereskedelmi és Technológiai Tanács ülését, megtorlásként arra, hogy egy több tízmilliárd eurós tengeralattjáró megbízást váratlanul lemondtak a múlt héten az ausztrálok és összefogtak az amerikaiakkal és a britekkel Kína ellen. Francia nyomásra emiatt az EU-Ausz