Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be a pénzügyminiszter péntek reggeli videójában. A döntés tartalmaz újdonságokat is.
Ukrajna gabonaállománya szeptember 1-jén 24,2 millió tonnát tett ki, ami 7 millió tonnával több, mint 2020 azonos időszakában - közölte a kijevi Állami Statisztikai Szolgálat.
Csaknem 850 millió forintból bővítette gépparkját a fémmegmunkálással és fúrószárgyártással foglalkozó nagyszénási Toolex Kft. - közölte a vállalat üzemvezetője csütörtökön az MTI-vel.
Több tucat hajléktalan tüntető rövid időre elfoglalta csütörtökön a brazíliai Sao Paulo, Latin-Amerika legnagyobb tőzsdéjét, hogy elítéljék az országban egyre növekvő egyenlőtlenséget.
Harmadik évadjával startol az első hazai történetmesélős podcast műsor, az Egyszer lent. Az új szériában összesen nyolc rész lesz, amelyekben Lovas Rozi vendégei életük legsötétebb pillanataiba avatják be a hallgatókat, elárulva azt is, hogyan sikerült visszatérniük a gödör legmélyéről. A Betone Studio podcastja kéthetente jelentkezik majd új része
A magas önköltség, a szigorodó környezeti követelmények és az alacsony jövedelmezőségű tejfeldolgozás is komoly kihívást jelent a tejágazat számára. Az Otp Agrár szakértőinek termékpálya-elemzése a tejfeldolgozást fejlesztő beruházási támogatások haszna mellett ezek kockázataira is felhívja a figyelmet.
Az Egyesült Királyság baromfitermelői sürgősségi intézkedéseket kezdeményeznek a vágásra szánt madarak kábítására használt szén-dioxid-gáz megtakarítása érdekében. A gázhiány egyre súlyosabb veszélyt jelent a húsellátó beszállítói láncra.
Az elmúlt legnagyobb botrányát a nyugati világban ismét az Egyesült Államok okozta. A Kína elleni szövetkezés jegyében Ausztráliával és Nagy-Britanniával új együttműködést kezdett, amelynek első áldozata nem Peking, hanem Párizs lett. Canberra új, nukleáris tengeralattjárókat vásárol majd, amelyek bár drágábbak lesz, de Ausztrália új katonai képess
A Futureal csaknem 50 millió euró (mintegy 17 milliárd forint) értékű, több mint 15 éves futamidőre szóló hitelszerződést írt alá az MKB Bankkal a Budapest ONE irodapark 3. ütemének megvalósítására és üzemeltetésének finanszírozása - közölte az irodapark fejlesztője a Futureal csütörtökön az MTI-vel.
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A Városliget felújítása sokáig húzódott a politikai csatározás frontvonalában. A nagy társadalmi visszhang ellenére a projekt azonban töretlenül halad és ahogy teltek az évek úgy az emberek is egyre elfogadóbbak lettek a fejlesztés kapcsán. Jelinek Balázs, a Városliget Zrt. működési vezérigazgató-helyettese Portfolio Property Investment Forum 2021
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Pénteken reggel ismét interjút ad Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak és a legfontosabb elhangzó információkat alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.
Pénteken reggel ismét interjút ad Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak és a legfontosabb elhangzó információkat alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.
A globális nyersanyag-kereskedő, a Cargill Inc. bejelentette, hogy szén-dioxid-gazdálkodási programot indít a 2022-es gazdálkodási szezonra, amely megfizeti a termelőknek azokat a termelési gyakorlatokat, amelyekkel csökkentik a kibocsátást.
Döntött a kormány a családi adó-visszatérítés részleteiről – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Döntés született arról, hogy a gyermeküket nevelő kisvállalkozók is visszakaphatják a befizetett adójuk egy részét. A kisvállalatok a megemelt minimálbér fizetéséhez kaphatnak adókedvezményt - jelentette be a kormányfő a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában.
Pénteken reggel ismét interjút ad Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádiónak és a legfontosabb elhangzó információkat alábbi hírfolyamunkban tudósítjuk.
A negyedik előválogató során sem kímélték a séfek a versenyzőket. Idézd fel a legjobb és legmegosztóbb pillanatokat! Ajándékkal készült a séfeknek a targoncás lány, aki még egy szkanderversenyre is igent mondott Ördög Nórának. Krausz Gábor és Wolf András egy pillanatig sem érettek egyet a versenyző kilétét illetően, ami egy parázs vitához vezet
Azért küzdök, hogy a csak négy év alatt odaadni tervezett teljes 13. havi nyugdíjat már 2022-ben, azaz felgyorsítva odaadjuk az érintetteknek – jelentette be új intézkedési tervként a Kossuth Rádió péntek reggeli adásában Orbán Viktor. A kormányfő azt is jelezte, hogy a gyors minimálbér-emelést körültekintően, a cégek kompenzálásán keresztül kell m
A lakóingatlan-piac számos meglepetést tartogatott az idei évben: míg januárban a legfőbb kérdés az volt, hogy meddig csökkenhetnek az árak, ősszel már ismét azt kellett latolgatni, hogy meddig drágulhatnak még az ingatlanok. A folyamat azonban korántsem példa nélküli, az elmúlt tíz évben számos alkalommal gondolhattunk arra, hogy már tényleg nincs
Döntött a kormány a családi adóvisszatérítés részleteiről - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter péntek reggel a közösségi oldalára feltöltött videóban.
A legrégebbi desszertjeink egyike, amit ma már egészen másként készítünk. Sokan nem szeretik, pedig valaha a magyar desszertek királynőjeként emlegették az aranygaluskát.
A miniszterelnök még nem látja a pontos megoldást, de mindent megtesz azért, hogy a 13. havi nyugdíjakat a tervezettnél gyorsabban kifizessék, és az érintettek még a választások előtt megkapják a pénzt.
Emelkedéssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, ami egyben azt is jelentette, hogy a hétfői csúnya esést gyakorlatilag teljesen ledolgozták a hét eleji esést. Ázsiában ezek után felemás volt a kereskedés képe, az Evergrande-el kapcsolatos bizonytalanság és a koronavírusos esetszámok emelkedése nyomta rá a bélyegét a piaci hangulatra.
18 startuppal bővül Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátora, a Start it @K&H. Az idén kiemelten fenntarthatósági szempontok mentén is, rekorszámú jelentkező közül kiválasztott új csapatok innovatív ötleteikkel hatékonyan hozzájárulnak a szemléletformáláshoz, valamint a társadalmi és környezeti értékek megóvásához. A 6 hónapos fejlesztő pro
Már az uniós járványtérképen is szépen látszik, hogy romlik a helyzet Magyarországon, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb térképén Budapest mellett hat megye is elvesztette a zöld besorolást.
Még inkább fókuszba kerülnek a jövőben a fenntarthatósági célú finanszírozások Magyarországon, miután a nemzetközi zöld szabályozás hullámai a hazai pénzügyi szektort is elérték – vélik a DLA Piper Hungary szakértői. A környezetvédelmi szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek és beruházások finanszírozását a szabályozói elvárásokon felül tá
A világon 230 564 441 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 728 410 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint péntek reggeli adatai szerint.
Minden elektronikus mobil eszközt egyforma töltőtípussal lehet majd újratölteni, ráadásul az új eszközök dobozaiban nem lesznek töltőegységek. Kétéves türelmi időt hagynak majd a gyártóknak az átállásra. Akár 2024-től minden mobil
A tetőablakok piacán vezető VELUX Cégcsoport, valamint az energiakezelés és az automatizáció terén végbemenő digitális átállásában érdekelt világvezető vállalat, a Schneider Electric a mai napon bejelentette partnerkapcsolatuk bővítését, amelynek célja, hogy lehetővé tegye a VELUX Cégcsoport számára a karbonsemlegességi vállalásainak elérését 2030-
Az EKB szorosan követi az Evergrande-dal kapcsolatos eseményeket, de az ingatlanfejlesztő esetleges csődjének csak korlátozott hatása lenne az eurózónára - mondta Christine Lagarde EKB elnök pénteken a CNBC-nek.
A vakcinák jelentik az egyedüli megoldást és tudják megvédeni az emberiséget a világjárvánnyal szemben - jelentette ki felszólalásában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján New Yorkban.
Öt év alatt egy 50 négyzetméteres fővárosi használt lakás ára 98 százalékkal 38,7 millióra emelkedett a kínálati piacon. A megyeszékhelyeken 105 százalékos emelkedéssel 20,85 millióra drágult egy azonos méretű lakóingatlan. Közben az országos átlagos nettó bérek visszafogottabban, 66 százalékkal 172 ezerről 285 ezer forintra nőttek. A lakáspiac sz
A 31. Marketing Summiton közel 100 előadó közreműködésével mutatták be a marketing gazdaságot motorizáló szerepeit. Az eseményt több mint 500 szakember részvételével múlt hét csütörtökön, szeptember 16-án szervezték a festői szépségű Haris Parkban. A marketing gazdaságot átszövő szerepein túl az eseményen posztumusz életműdíjat kapott Tonk Emil, a
Javította az OTP Bank oroszországi leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját csütörtökön a Fitch Ratings, elsősorban az orosz OTP-érdekeltség megfelelő tőkehelyzetével indokolva a lépést.
Egy hét alatt egy százalékkal, egy hónap alatt pedig 2,3 százalékkal gyengült a forint az euróval szemben, amivel alulteljesítő volt a régióban. A magyar deviza vesszőfutása egyelőre nem ért véget, a pénteki napot már 356 felett kezdi a jegyzés.
Az ipari forradalom óta az ember élete felgyorsult. Időről időre újabb technikai felfedezések látnak napvilágot, ami megváltoztatja a hétköznapi munkába állás fogalmát is. Míg korábban a kétkezi munkáké volt a főszerep, mára az IT szektor kap reflektorfényt.
Az Evergrande pénteken közelebb került a potenciális csődhöz, mivel elmulasztotta a csütörtöki fizetési határidőt, ami az egyik legvilágosabb jele annak, hogy az ingatlanfejlesztő, akinek adósságküzdelmei megrengették a piacokat, súlyos bajban van.
Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában jelezte: „harcol” azért, hogy a nyugdíjasok 2022-ben ne a tervezett kétheti, hanem teljes havi plusz járandóságot kapjanak. A pénzügyminiszter közben bejelentette, hogy döntött a kormány a nagy adóvisszatérítésről.
Egy hét alatt egy százalékkal, egy hónap alatt pedig 2,3 százalékkal gyengült a forint az euróval szemben, amivel alulteljesítő volt a régióban. A magyar deviza vesszőfutása egyelőre nem ért véget, a pénteki napot már 356 felett kezdi a jegyzés.
Több neves gumiabroncsgyártó cég évek óta folytat kísérleteket az úgynevezett levegőmentes kerekekkel, ahol az abroncsfal és az abroncsban lévő levegő adta kedvező futási tulajdonságokat speciális, rugalmas és gyakran bonyolult kerékszerkezettel kívánják helyettesíteni.