2021. szeptember 24. péntek

szept. 24
14:39
Napokon belül megjelenik két új sokmilliárdos pályázat (Agroinform)
A magas hozzáadott értéket előállító, végtermékeiben minőségi magyar mezőgazdaság születhet a következő tíz évben.
szept. 24
14:51
Hetvenmilliós támogatást kapnak a közösségi tévék és rádiók (MMonline)
Tizenkilenc közösségi televízió, rádió és kisközösségi rádió közel 70 millió forintot kap műszaki fejlesztésekre a Médiatanács döntésének köszönhetően. A közösségi médiaszolgáltatók támogatására kiírt műszaki pályázat idei első fordulójában a nyertesek összesen 69,78 millió forintot fordíthatnak stúdió-, hang-, fénytechnikai berendezések és műsorje
szept. 24
14:54
Varga Mihály elárulta, mit vár idén a magyar gazdaságtól (Piac és Profit)
A pénzügyminiszter úgy látja, az újraindítás célja nem a 2019-es szint, hanem a koronavírus kitörése előtti lendület elérése.
szept. 24
15:00
Bizonytalan koalíciós politikát hozhat a vasárnapi német választás (Privátbankár)
Három párt esetén a kormányalakító tárgyalások az eddigieknél is bonyolultabbak lesznek, hiszen a három formáció bel- és külpolitikájában érzékelhető távolságok vannak. Párizsban növekszik a félelem a hárompárti koalícióval meggyengülő Németországtól. Káncz Csaba jegyzete.
szept. 24
15:00
Újabb európai ország győzte le a koronavírust (Portfolio)
561 napja vezettük be a legszigorúbb intézkedéseket, amelyek Norvégiában valaha is békeidőben életben voltak. Most elérkezett az idő, hogy visszatérjünk a normális mindennapi élethez - jelentette be Erna Solberg miniszterelnök sajtótájékoztatón.
szept. 24
15:09
Vadiúj Pioneer vetőmagok és növényvédelmi újdonságok a Cortevától (Agroinform)
A legfrissebb mezőgazdasági innovációkkal találkozhattak a gazdálkodók a Corteva Agriscience bemutatóin.
szept. 24
15:09
Magyarország Európa egyik legsikeresebb befektetési célországává válik (Demokrata)
Sztáray Péter külügyi államtitkár az egyik legfontosabb iparágnak nevezte a szolgáltató szektort.
szept. 24
15:12
Crypto.com logo a Philadelphia 76ers mezein (Kripto Akadémia)
Az NBA soron következő szezonja a jövő hónapban kezdődik és rögtön nem egy, hanem két csapat is kriptoval kapcsolatos reklámhirdetést fog viselni a mezein. A Philadelphia 76ers szerdán jelentette be, hogy a Crypto.com logója fogja díszíteni a csapat összes mezét.…
szept. 24
15:12
Javította az OTP orosz leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját a Fitch Ratings (ProfitLine)
Javította az OTP Bank oroszországi leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját csütörtökön a Fitch Ratings, elsősorban az orosz OTP-érdekeltség megfelelő tőkehelyzetével indokolva a lépést.
szept. 24
15:12
Februárban pénzeső érkezik a családoknak - Az szja-visszatérítés minden kérdésére válaszolunk (Portfolio)
Nagyon fontos részletkérdéseket és alapfeltételeket tisztáztak a héten a kormány képviselői a 2022 februárjában tervezett szja-visszatérítéssel kapcsolatban. Az RSM adószakértőjének segítségével elemezzük a friss bejelentéseket.
szept. 24
15:12
Fő hidakat zárnak le részlegesen Budapesten: erre kell figyelni szeptember utolsó hétvégéjén (Pénzcentrum)
Az FKF Köztisztasági Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy 2021. szeptember 25-én szombaton 06.30 órától – 15.30 óráig a Margit híd, valamint 2021. szeptember 26-án vasárnap 06.30 órától – 15.30 óráig a Petőfi híd kézi és gépi mosását végzi el környezetkímélő technológiával egy forgalmi sáv részleges lezárása mellett.
szept. 24
15:21
Ez a fejessaláta-termesztés sikerének a kulcsa (Agroinform)
A nemesítés sokat lépett előre, az utóbbi években a piacra kerülő fajták legtöbbje jelentős peronoszpórarezisztenciával rendelkezik, és a többsége ellenálló a salátamozaik-vírussal szemben is.
szept. 24
15:21
A büdzsé nem fontosabb a munkahelyeknél (MMonline)
Horváth Magyary NóraK&H Csoport, kommunikációs ügyvezető igazgató - Van olyan dolog, amit ebben az időszakban biztosan megtanult minden marketing-döntéshozó?- Nincs az a marketingbüdzsé, amiből ne lehetne valamit csinálni, nincs az a marketingbüdzsé, amifontosabb a kollégák munkahelyeinél.- Mire a legbüszkébb, ha 2020 márciusáig visszatekint?- A cs
szept. 24
15:21
Telekom vezér: a mesterséges intelligencia sokat segíthet a cégeknek (Növekedés)
A mesterséges intelligenciának hála a rendelkezésre álló nagymennyiségű adatból a másodperc töredéke alatt olyan értékes információkat lehet kinyerni, amelyek segítenek a döntéshozásban – mondta el Rékasi Tibor a Magyar Telekom Nyrt. vezérigazgatója. az 59. Közgazdász-vándorgyűlésen.
szept. 24
15:23
Lokális tartalmakkal bővül a Viber (MMonline)
A Plus Creative Agency a Viber új együttműködő partnere a Viber mintegy 1 millió tagot számláló hivatalos magyar közösségének helyi tartalmakkal való ellátásában. 2021 áprilisában a Viber és a Plus Creative úgy döntött, hogy szoros együttműködésbe kezd a világ egyik vezető kommunikációs alkalmazás közösségének – a Viber Magyarországnak – helyi tart
szept. 24
15:27
Nyolcszor drágább lesz Mészáros Déli Körvasútjának egyetlen kilométere, mint a francia TGV-jé (Forbes)
Összesen 12,7 kilométernyi vasúti pályát és két megállót épít Ferencváros és Kelenföld között Mészáros Lőrinc vállalkozása, de Bécsben ekkora összegből egy új főpályaudvarra is futotta. Közel 338 milliárd forintot fog
szept. 24
15:30
A július-augusztusi aszály miatt még bizonytalanok a terméseredmények (Adózóna)
Megkezdődtek az őszi betakarítási munkák, a július-augusztusi aszály miatt még bizonytalanok a terméseredmények – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Betakarítási Koordinációs Bizottság pénteki budapesti ülése után.
szept. 24
15:33
Lila vagy lila? A Milka a csomagolás miatt perelne egy vegán csokigyártót (Forbes)
Lila és lila között is van különbség.
szept. 24
15:36
Nem elég az energiakrízis, már benzinhiány is fenyegeti Nagy-Britanniát (Menedzsment Fórum)
Nincs elég kamionsofőr, hogy szállítsa a naftát, ezért a nagy olajcégek elkezdték bezárni a töltőállomásokat. A helyzet még nem teljesen tragikus, de az ország kollektív emlékezetében már most bizonyos, huszonegy évvel ezelőtti rémképeket idéz fel.
szept. 24
15:36
A következő évben ekkora összeg használható fel a Magyar falu programban (ProfitLine)
A jövő évi költségvetésből, már mintegy 270 milliárd forint használható fel a Magyar falu program működtetésére - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Leányfalun.
szept. 24
15:45
Reklámozás és korhatáros műsorok jelzése miatt vizsgálódik a Médiatanács (MMonline)
Az RTL Klub és a Duna televízió műsorait kifogásoló bejelentések alaptalannak bizonyultak, a Kölcsey TV, a Somony TV és a hatoscsatorna ellen viszont eljárást indított a Médiatanács. Nem indít eljárást a testület egy júliusban a Duna televízión 21 óra után, 12-es karikával sugárzott reklámblokk miatt, mert a kifogásolt szpotok – melyekben rágógumit
szept. 24
15:45
Nem az olcsóság és a külföldi cégek, hanem az oktatás erősítése a versenyképesség kulcsa (Növekedés)
Nem az olcsósággal lehet versenyképességet emelni, a világ legversenyképesebb országai sem olcsók. A hazai versenyképességet az oktatás színvonalának növelésével, a digitalizáció erősítésével, valamint az egészségben eltöltött évek számának emelésével lehetne segíteni - hangzott el a Közgazdász Vándorgyűlés Makrogazdasági Kerekasztalán.
szept. 24
15:45
Lájkok mellett már jattot is lehet gyűjteni Twitteren – akár bitcoinnal is (Forbes)
Elérhetővé tette a Twitter a borravaló-funkcióját az Apple-felhasználók számára, később az Androidról is lehet használni az alkalmazást, írja a The Hollywood Reporter. Bitcoint is küldhetünk a követettjeinknek. Az év elején
szept. 24
15:57
Mostantól illegálisak Kínában a kriptós tranzakciók (FinTechRadar)
Féltik az állami pénzügyi rendszert.
szept. 24
16:00
Az MVM fontolgatja a paksi atomerőmű üzemidejének hosszabbítását (Infostart)
A geopolitikai helyzet megváltozásának köszönhetően felvetődött, hogy a paksi 1-es blokk 2032-ben lejáró üzemidejét meghosszabbítsák – mondta egy lapinterjúban Kóbor György, az MVM elnök-vezérigazgatója.
szept. 24
16:06
Megint összerándult a világ gyomra a csőd peremén billegő kínai óriáscég miatt (Infostart)
A világ legeladósodottabb ingatlanfejlesztője 305 milliárd dollárral tartozik hitelezőinek, és kifogyott a készpénzből. Egyfajta Damoklész kardjaként lebeg a világgazdaság fölött, és most eggyel lejjebb ereszkedett.
szept. 24
16:06
Minuszban nyitottak az amerikai tőzsdék (ProfitLine)
Az előző napi nagy nyereségek negatív korrekciójával indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
szept. 24
16:06
Egyes kínai bankok elárulták, mennyivel tartozik nekik az Evergrande (Portfolio)
Egyes kínai bankok pénteken nyilvánosságra hozták, hogy mennyival tartozik nekik az eladósodott China Evergrande Group.
szept. 24
16:09
Idén a Mapfre lett a legjobb biztosító (Azenpenzem)
Az alkuszok szavazatai alapján idén a Mapfre Asistencia Magyarországi Fióktelepe kapta meg a legszínvonalasabb szolgáltatást nyújtó biztosítónak járó Biztosításszakmai Nívódíját – adta hírül a szövetség.
szept. 24
16:12
Újabb meglepő dolog derült ki a COVID-oltásokról: ezeknek a magyaroknak külnösen fontos tudni róla (Pénzcentrum)
A koronavírus elleni védőoltásban részesült várandós kismamák átadják a védelmet újszülöttjeiknek - állapította meg egy szerdán közzétett új tanulmány.
szept. 24
16:24
Bolt helyett online: ennyire jött be a fiataloknak a netes vásárlás (Piac és Profit)
A fiatalok 86 százaléka vásárolt, valamint az utóbbi egy évben az interneten. 23 százalékuk számít rendszeres online vásárlónak – derül ki a K&H ifjúsági indexéhez készült reprezentatív kutatásból, amely választ adott arra is, hogy a nők vagy a férfiak részesítik előnyben a netes vásárlást. A K&H összefoglalója bemutatja azt is, hogyan lett a kiske
szept. 24
16:36
Az Evergrande-nak 30 napja van a csődig (ProfitLine)
Az Evergrande sztori tökéletes példája annak, hogy mennyire össze vannak kötve a világ pénzügyi piacai.
szept. 24
16:36
Hihetetlen, mivé változhat a rettegett új koronavírus: erre készülnek a szakemberek (Pénzcentrum)
Az Oxford/AstraZeneca-oltás vezető fejlesztői szerint a mostani koronavírus-járványt okozó Sars-CoV-2 típusú vírus hatása hamarosan a náthát is okozó szezonális koronavírusfajtákéhoz lesz hasonló.
szept. 24
16:39
Keserves év az idei a gazdálkodóknak, mégis megkezdték az őszi vetést (Agroinform)
Ősszel a gazdák 1 millió 571 ezer hektáron terveznek vetni, de a száraz idő nagyon megnehezíti a munkákat.
szept. 24
16:54
Enyhült a szabályozás a nitrátérzékeny területen gazdálkodók esetében (Adózóna)
A nitrátrendelet módosításának köszönhetően egy hónappal rövidült a trágyázási tilalmi időszak. A kedvezőbb szabályozás elősegíti a nitrátérzékeny területen gazdálkodók termésmennyiségének és -minőségének javítását, ezáltal pozitívan befolyásolja a versenyképességüket, valamint a hazai növénytermesztés eredményességét – írja honlapján a Nemzeti Éle
szept. 24
16:54
Megerősítették: ezek az iPhone-ok mehetnek a kukába, nincs több frissítés (Pénzcentrum)
Megérkezett a legújabb iPhone-frissítés, a felhasználók már hozzáférnek az iOS 15-höz. Kiderült többek között az is, hogy az iPhoneosok túlnyomó többsége élvezheti majd az új operációs rendszert, azt ugyanis 2015-ig minden eddig készüléket támogatja. Ezzel a 6s és 6s Plus-ok már a hetedik nagyfrissítést kapják meg.
szept. 24
17:00
Zártkörű kötvénykibocsátás 4iG-nél (Portfolio)
Zártkörű kötvénykibocsátást hajtott végre a 4iG, melynek keretében 100 milliárd forint értékben jegyeztek le kötvényeket.
szept. 24
17:06
Rosszak a kilátások a Nike-nál (ProfitLine)
A tegnapi első negyedéves jelentést követően a Nike részvényei közel 4%-os mínuszban voltak zárás után, miután a vállalat azt nyilatkozta, hogy az ellátási lánc-beli problémák sokkal nagyobb mértékben rontják a vállalati teljesítményét, mint azt előzetesen gondolták.
szept. 24
17:18
Egyes kínai bankok elárulták, mennyivel tartozik nekik az Evergrande (Portfolio)
Egyes kínai bankok pénteken nyilvánosságra hozták, hogy mennyival tartozik nekik az eladósodott China Evergrande Group.
szept. 24
17:24
Megvan, mennyibe kerül Orbán Viktor legújabb ígérete (Portfolio)
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában újabb váratlan bejelentést tett, ami érinti a költségvetés kiadási oldalát, még a 2022-es választások előtt. Jövő februárban a 13. havi nyugdíj maradék fennálló 3 heti részletét is odaadná a nyugdíjasoknak.
szept. 24
17:30
Megvan, mennyibe kerül Orbán Viktor legújabb ígérete, a 13. havi nyugdíj korai kifizetése (Portfolio)
Orbán Viktor péntek reggeli rádióinterjújában újabb váratlan bejelentést tett, ami érinti a költségvetés kiadási oldalát, még a 2022-es választások előtt. Jövő februárban a 13. havi nyugdíj maradék fennálló 3 heti részletét is odaadná a nyugdíjasoknak. Összefoglaltuk, mit okozhat ez a költségvetésnek és mit jelent ez az átlagnyugdíj összegének szin
szept. 24
17:36
Beindult a jogsigyár: ennyien akartak már idén volán mögé ülni (Pénzcentrum)
A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) Nonprofit Kft. munkatársai januártól augusztusig közel 560 ezer közlekedési vizsga, vizsgálat és utánképzés lebonyolításában vettek részt. A vizsgáztatást idén tavasszal rövidebb időre kellett csak felfüggeszteni a járványhelyzet miatt, ennek is köszönhető, hogy az első nyolc havi adat 13 százalékka
szept. 24
17:39
Kerti kavicsburkolatok tisztítása (Agrofórum)
Ahány kert, annyi burkolt felület. A legtöbb esetben viszont a fenntartásra nem gondolunk még a telepítés előtt. A kerti kavicsburkolatok gondos ápolást igényelhetnek, főleg, ha a fehér színekben gondolkodunk.
szept. 24
17:48
Lagarde bizakodó az inflációval kapcsolatban (Portfolio)
Átmenetinek tartja az euróövezeti infláció számos hajtóerejét az Európai Központi Bank (EKB) elnöke Christine Lagarde, és véleménye szerint ezek a rendkívüli hatások jövőre már el fognak csitulni.
szept. 24
17:54
Fontolgatják a Paksi Atomerőmű üzemidejének hosszabbítását - az alkatrészek bírnák (Menedzsment Fórum)
Kóbor György, az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója interjút adott, amelyben azt is megindokolta, hogy miért lehet hosszabbításra szükség Pakson.
szept. 24
18:15
Tippek a szamóca tartósításához – nem kell többé választanunk a tápanyag és az íz között! (Agroinform)
Az egészséges életmód szerves része a gyümölcsökben gazdag táplálkozás, mely többek között magas vitamin- és antioxidáns-tartalommal járul hozzá szervezetünk működéséhez.
szept. 24
18:21
Az ősz nagy dobása: 400 milliárd Akg és Öko támogatásra (Mezőhír)
Az év hátralévő részében 527 milliárd forint összegben írnak ki pályázati felhívásokat.
szept. 24
18:24
Kötvényeket hozott forgalomba a 4iG (Privátbankár)
A cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján tette közzé az erről szóló tájékoztatást.
szept. 24
18:30
Tovább drágulnak az élelmiszerek (Adózóna)
Nőtt a lakosság inflációs várakozása és okkal: az MNB szerint is a vártnál lassabban csökken az infláció, de az élelmiszerek esetében még gyorsulás is várható – írja a nepszava.hu.
szept. 24
18:33
Lassult az albérletpiaci drágulás - Debrecen beérte Csepelt (KKV Magazin)
Tovább drágultak az albérletek. Országosan 1,1 százalékos volt a havi emelkedés augusztusban, éves szinten pedig 3,7 százalékos drágultak a kiadó lakások. Míg Budapesten az éves drágulás 2,8 százalékos volt, addig a Dél-Alföldön 8 százalék feletti emelkedés következett be. A budapesti kínálati piacon szeptember közepén az átlagos bérleti díjak elér

Keresés