Vargha Tamás országgyűlési képviselő és Cser-Palkovics András polgármester közös Facebook-videóban jelentette be vasárnap délután, hogy a kormány biztosítja a szükséges forrást, ezzel indulhat a Multicsarnok építése.
A kórházban ápoltak, lélegeztetőgépen lévők és az elhunytak között nagyon alacsony az oltottak száma - mondta Rusvai Miklós. A virológus szerint 400 ezer 60 évnél idősebb ember nem oltatta be magát Magyarországon.
A tőzsde a fiatalok szórakozása lett. Az Egyesült Államokban a tizenéves korosztály, pláne most a covid alatt nagyon nagy számban kezdett tőzsdézésbe. Nemrégiben egy fiatal öngyilkos lett, mert téves értesítést kapott brókercégétől. Mikor engedjük meg, hogy gyermekünk részvényeket adjon-vegyen? Melyek a leggyakoribb hibák, melyeket egy kezdő tőzsdé
A BNPL (buy-now-pay-later) egy fizetési megoldás, ami éppen azt ígéri, ami a nevében is benne van: „vásárolj most, fizess később!”. Az új fintech őrület a Covid-válságban lett igazán népszerű, annyira, hogy a tavalyi évben megnégyszereződött a szektorban kezelt tranzakciók értéke. A fizetési megoldás az e-kereskedelem berobbanásával lett igazán nép
Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetének (CSFK FGI) munkatársai vezetésével nemzetközi kutatócsoport vizsgálta az utolsó jégkorszak őshőmérsékleti és csapadékviszonyait a Kárpát-medence déli részén.
Egyre többen fordulnak orvoshoz Covid-gyanús tünetekkel, az allergia és az őszi felső légúti vírusok okozta megbetegedések jelentősen megnehezítik a koronavírus diagnosztizálását. Ugyanakkor már egy antigén teszt 1000-2000 forint körül van, ez nem egy horribilis összeg, ráadásul 10 perc alatt van eredménye. Ezt tömegével kellene árulni, esetleg ing
Az utóbbi időkben elszaporodtak azok az NFT projektek, amik a CryptoPunks mintájára 10 ezer darabos, limitált kollekciót dobnak a piacra. Ezek a gyűjtemények rendre vagy az Ethereum vagy főleg mostanság a Solana láncon kerülnek mintelésre. Egy új trend következtében, leginkább…
A támogató és együttműködő partnerek páratlan összefogásának köszönhetően igazi szakmai csúcstalálkozó volt az idei Marketing Summit, ahol közel 100 előadó közreműködésével mutatták be a marketing gazdaságot motorizáló szerepeit. Az eseményt több mint 500 szakember részvételével múlt hét csütörtökön, szeptember 16-án szervezték a festői szépségű H
Stella Vita – úgy hangzik, mint valami luxusszálloda neve, vagy egy igen drága ásványvíz, pedig valójában egy elektromos, környezetbarát lakókocsi prototípusát hívják így, amit eindhoveni diákok egy csapata épített meg.
Alaposan átírta a lakásvásárlók igényeit a pandémiával együtt járó kényszerű bezártság: azok számára, akik új otthonba költöznének, már nem elég, ha a kiszemelt lakópark közösségi szolgáltatásait csupán egy egyszerű játszótér, vagy a közös kertben elhelyezett néhány pad jelenti. Az új lakást vásárlók körében végzett felmérést a Cordia.
Kis különbséggel a szociáldemokrata párt nyerte a parlamenti választásokat 25,7 százalékos eredménnyel. A CDU/CSU sokat vesztett a népszerűségéből, de még így is 24,1 százalékot szerzett. Jól teljesítettek a Zöldek (14,6%), és a szabaddemokraták (11,5%). Nagy eséllyel az SPD alakíthat kormányt a Zöldekkel és az FDP-vel, de még az sem kizárt, hogy
Amíg a nagyvárosi szállodák csak a következő évekre várják a turizmus teljes (járvány előtti szintre való) visszatérését, addig a vidéki vendéglátóhelyek alig győzik fogadni a vendégeket, különösen egy-egy kiemelt, vízparti helyszínen. A nyári szezon értékelését adta közre az Accent Hotels, amely 20 magyarországi szállodát üzemeltet köztük vidéki w
Jelentős torlódásra kell számítani a 10-es út pilisvörösvári szakaszának egy részén felújítás miatt hétfő reggeltől, aki teheti kerülje el ezt a szakaszt - írta a Pilisvörösvár polgármesteri hivatala közleményben vasárnap este az MTI-nek.
A digitális fordulat az utolsó esély Magyarország számára, ezért társadalmi összefogásra szólít fel az IVSZ – Szövetség a digitális gazdaságért a MENTA konferencián nyilvánosságra hozott kiáltványában. A digitalizáció minden magyar ember életét, minden hazai vállalat és intézmény működését jelentősen megváltoztatja, és a következő években alapjaiba
Bergendy Péter Post Mortem című alkotása a legjobb film díját, Krasznahorkai Balázs Hasadék című filmje a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést kapta a hétvégén a pármai nemzetközi filmfesztiválon - tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) vasárnap az MTI-t.
A Nemzeti Gárda egészségügyi végzettséggel rendelkező tagjaival, valamint más államokból származó egészségügyi szakemberekkel és nyugdíjas ápolókkal pótolná a be nem oltott kórházi dolgozókat Kathy Hochul, Nem York-i kormányzó - jelentette vasárnap az amerikai sajtó.
A németországi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás eredményétől függetlenül ismét kormányalakításra készül a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) a pártszövetség kancellárjelöltjének vasárnap este tett bejelentése szerint.