2021. szeptember 29. szerda

szept. 29
6:15
„Kifizeti a szerencsétlen cégvezető a valag pénzt a bullshitért” – interjú Nemes Orsolya generációkutatóval (Forbes)
Nemes Orsolya szerint a generációkat nem a múlt, hanem a jövő, nem a konfliktust kiváltó sztereotípiák, hanem az együttműködés lehetőségei alapján érdemes kutatnunk.
szept. 29
6:24
Revolut: már hazánkban is aktiválható a 100 000 euróig garantált számlavédelem (Kripto Akadémia)
A hazánkban is rendkívül népszerű, több mint 500 000 felhasználóval rendelkező Revolut Magyarországon is elindította a Revolut Bank nevű szolgáltatást. Az erre átjelentkező felhasználók 100 000 eurós összegig (~35 millió forintig) garantált betétbiztositásra lesznek jogosultak, később pedig másféle banki, például…
szept. 29
6:24
Importszigorral védekezne az ellenőrizetlen áruk ellen a baromfiszektor (vg.hu)
Az uniós környezetvédelmi intézkedéseknek megvan az a veszélyük, hogy ellehetetlenítik az európai baromfihús-termelőket, és utat nyitnak az ellenőrizetlen körülmények között előállított importárunak – hívta fel a figyelmet az uniós baromfi-feldolgozók szövetsége. A hazai terméktanács is hasonlóan látja a helyzetet.
szept. 29
6:27
Halálos: a konzervipart is magával ránthatja a zöldborsó (Mezőhír)
A hazai mezőgazdaság egyik legfontosabb szegmense ez – és nagyon nagy bajban van miatta a konzervipar is.
szept. 29
6:30
Változnak a Ptk. cégjogi szabályai: így lehet ügyvezető a bt. kültagja (Adózóna)
Lényegesen megváltozik a jövő évtől a Polgári törvénykönyv társaságokra vonatkozó szabályozása. 2022 januárjától egészen 2022. nyár végéig, különböző időpontokban lépnek hatályba a változásokkal érintett szakaszok.
szept. 29
6:42
Steakborsot hív vissza az Aldi (ProfitLine)
Szalmonella szennyezettség miatt az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. visszahívja és a forgalomból is kivonja 95 grammos kiszerelésű BBQ borsdaráló steakbors elnevezésű termékét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.
szept. 29
6:45
Hitelminősítés - Megerősítette Budapest besorolását a Moody's, stabilra módosította a kilátást (Növekedés)
Megerősítette Budapest rövid és hosszú távú forint- és devizaadósság-kötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's Investors Service.
szept. 29
6:48
Mennyit ér egy gyerek az Orbán-kormánynak? (Azenpenzem)
Sokaknak okozhat keserű csalódást, hogy kimaradnak a választás előtti nagy pénzszórásból. A miniszterelnök által bejelentett szja-visszatérítés a gyerekesek számára ugyanis azt jelenti, hogy sok családban gyerekenként nulla forintot kapnak majd, míg a jól keresők egy gyerek után 1,55 millió forintot tehetnek zsebre.
szept. 29
6:48
Fejlődik a hazai! – Cikkíró pályázatot és gyakornoki programot hirdetett a Makronóm Intézet egyetemistáknak (Márkamonitor)
A tavaly létrehozott Makronóm Intézet egyik célja a patrióta gazdaságpolitikai szemlélet megalapozása és kiterjesztése hazánkban, melynek részeként a szervezet a Makronom.hu-val karöltve egyetemistáknak szóló cikkíró- és gyakornoki pályázatot hirdet „Fejlődik a hazai!” címmel. A jelentkezőknek egy sikeres hazai céget, üzletet, innovációt vagy fejle
szept. 29
6:48
Egy horvátországi gazdaság „hotelt” kínál a méheknek (Agrofórum)
Domagoj Balja olyan vállalkozást indított, amely egyfajta „méhhotelként” működik azok számára, akiknek nincs elég idejük a méhészetre, de szeretnének méh-tulajdonosok lenni. Az ötlet reagál a méz iránti növekvő érdeklődésre annak elkészítéséről, abban az időben, amikor a méhészetben problémákat okoz a méhpopuláció globális csökkenése.
szept. 29
6:48
2021-ben is Nyíregyháza a Marketing Fővárosa (KKV Magazin)
Immár hetedik alkalommal hirdette meg a Magyar Marketing Szövetség és a Miskolci Egyetem Marketing és Turizmus Intézete a Városmarketing Gyémánt Díj pályázatot, amelynek díjátadójára 2021. szeptember 16-án, a Marketing Summit Hungary konferencián - a marketing szakma csúcstalálkozóján - került sor.
szept. 29
6:48
A sokoldalú robotikai kiegészítők gyorsabb megtérülést eredményeznek (New Technology)
Az EoAT (End-of-Arm-Tooling), azaz az okos és sokoldalú robotra szerelhető végszerszámok, például a szenzorok, gripperek és gyorscserélők lehetővé teszik a robotok számára, hogy azok adaptív és nagy pontosságot megkövetelő alkalmazásokat végezhessenek el, amiknek automatizálása korábban túl komplikáltnak tűnhetett. Ezek a fejlett eszközök felhaszná
szept. 29
6:54
Babis ugrása a sötétbe: Csehország választ (vg.hu)
Andrej Babis centrista ANO pártja nyerheti a jövő heti csehországi parlamenti választásokat a közvélemény-kutatások szerint, de még akkor is elveszítheti a miniszterelnöki széket. Merre mennek a csehek, és az élen kivel, ez a visegrádi együttműködés számára sem mindegy, és az Európai Uniónak sem, amelynek elnökségét jövőre a közép-európai ország v
szept. 29
6:54
Egyre nagyobb üzlet a borsó (Agrofórum)
A francia Roquette vállalat áremelkedésre figyelmeztetett a növényi alapú élelmiszerek piacán. A borsóárak globális megugrását az alacsony kínálat és a növekvő növényi fehérje iránti kereslet okozta, ezek miatt elkerülhetetlenül át kell hárítani a vásárlókra az árak emelkedését. Ebbe beleértik az alternatív élelmiszerek, például a húsmentes hamburg
szept. 29
6:57
Mennyit kóstál az egyetemi lét? (Piac és Profit)
Összeszámoltuk, körülbelül mennyibe kerül ma egy diáknak egyetemre járnia, valahol laknia, néha jót is ennie, nagy ritkán pedig még kicsit szórakoznia is. A számok alapján kisebb magyar csoda, ha ezt több-kevesebb sikerrel meg is tudják valósítani a fiatalok.
szept. 29
7:06
A felnőttek majdnem háromnegyede megkapta már a teljes védőoltást Németországban (ProfitLine)
A felnőttek csaknem háromnegyede megkapta már a teljes védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen Németországban a kedden közölt hivatalos adatok szerint.
szept. 29
7:06
Milliós fizetésű dolgozóktól várják a magyar állami tesztpálya megtérülését (G7)
A német beszállítók hazai fejlesztéseit pörgetnék fel a zalai autós próbapálya-beruházással. Kell még pár év, hogy kiderüljön, sikerül-e több száz új munkahelyet létrehozni.
szept. 29
7:09
GKI: a negyedik hullám visszafoghatja a magyar GDP növekedését (Menedzsment Fórum)
Továbbra is 7 százalék körüli gazdasági növekedést vár erre az évre szerdán kiadott legfrissebb negyedéves előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató. A korábban gondoltnál gyorsabb második negyedévi növekedést a járvány negyedik hulláma ellentételezi - jegyezte meg a kutató.
szept. 29
7:09
A negyedik hullám felemészti a tavaszi meglepetést (Infostart)
Továbbra is 7 százalék körüli gazdasági növekedést vár erre az évre legfrissebb negyedéves előrejelzésében a GKI Gazdaságkutató.
szept. 29
7:09
Megerősítette Budapest besorolását a Moody's (Privátbankár)
Megerősítette Budapest rövid és hosszú távú forint- és devizaadósság-kötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's Investors Service.
szept. 29
7:12
Megújul a Vodafone vezetékes internet és TV portfoliója (Márkamonitor)
A magyar piacon végzett átfogó kutatás alapján a Vodafone Magyarország új vezetékes szolgáltatásportfólióval várja új és meglévő ügyfeleit. A különböző internetezési és tartalomfogyasztási szokásokhoz igazodva a szolgáltató a megújult portfólió által korszerűbb, átláthatóbb és szélesebb körben képes kiszolgálni az ügyféligényeket.   A Vodafone TV t
szept. 29
7:12
Mennyibe kerül a kötelező és a casco a legnépszerűbb kocsikra? (Bank360 blog)
Hiába a kilábalás a válságból, a személygépkocsi-értékesítést a nyáron még egyáltalán nem érte el ez a fellendülési hullám.
szept. 29
7:15
Lebénítják a dugók a fővárost - A taxisok a káosz egyik legnagyobb áldozatai (Növekedés)
Mint a taxisok elpanaszolták: oda, ahova eddig úgy 5 perc volt az út, most a kiszállás akár 20 percig is eltarthat. Emiatt sok megrendelést elbuknak.
szept. 29
7:18
Újabb részleteket árult el az szja-visszatérítésről Tállai András (Portfolio)
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
szept. 29
7:21
Hazai tervezésű és gyártású távolsági autóbuszt mutattak be (okosipar.hu)
Ünnepélyes keretek között mutatkozott be Debrecenben az Inter Traction Electrics Kft. Mercedes-Benz REFORM 600 IC normálpadlós távolsági autóbusza szeptember 28-án. A saját fejlesztésű, tervezésű és gyártású, magas hazai hozzáadott értékkel rendelkező autóbusz Euro VI-os motorral szerelt, és 59 utasférőhellyel rendelkezik. A rendezvény során Kossa
szept. 29
7:30
Megerősítette Budapest besorolását a Moody's (Adózóna)
Megerősítette Budapest rövid és hosszú távú forint- és devizaadósság-kötelezettségeinek "Baa3" szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Moody's Investors Service.
szept. 29
7:36
Human Hungary – elindult a visszaszámlálás (Behaviour)
A Behaviour magazin életében az ősz az egyik legizgalmasabb időszak. Kevesebb mint egy hónap múlva rendezzük meg a Human Hungary: FŐNIX konferenciánkat, és elstartolt „Az év HR-vezetője” verseny jelölési időszaka is. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nemcsak nekünk, hanem az üzleti élet valamennyi szereplője számára rendkívül turbulens módon telik az ő
szept. 29
7:36
Segített a kínai állam az Evergrande pénzhez jutásában a mai újabb fontos határidő előtt (Portfolio)
Egy kínai állami tulajdonban lévő pénzügyi vállalat nyújtott segítő kezet a szintén állami hátterű, rendkívül eladósodott Evergrande ingatlanfejlesztőnek, aminek az az eredménye, hogy az ingatlanfejlesztő rövid távon mintegy 1,55 milliárd dollárnyi pénzhez jut. Ez pedig remélhetőleg segít abban, hogy a múlt héten elmaradt 83,5 millió, illetve a ma
szept. 29
7:39
Pörög a vakcinabiznisz – Szlovéniának és Thaiföldnek is adtunk el oltóanyagot (Privátbankár)
A Magyar Közlöny friss számában megjelent rendelet szerint a Szlovén Köztársaság részére Jansen, Thaiföldnek pedig AstraZeneca vakcinát ad el Magyarország.
szept. 29
7:39
Rontotta Budapest kilátásait a Moody's (Demokrata)
A nemzetközi hitelminősítő a magyar főváros besorolásának kilátását az eddigi pozitívról eggyel rosszabbra módosította.
szept. 29
7:39
Több magyar bankot is felminősített a Moody's (Növekedés)
Magyar bankok különböző osztályzatait javította a Moody's Investors Service. A banki felminősítési döntései az MFB-t, az OTP Bankot és az OTP Jelzálogbankot, az Erste Bank Hungaryt, a K&H Bankot és a Raiffeisen Bankot érintik.
szept. 29
7:42
Újabb részleteket árult el az szja-visszatérítésről a kormány (Portfolio)
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
szept. 29
7:42
Az afganisztáni kudarcról beszéltek a tábornokok (vg.hu)
A kongresszusi meghallgatáson a tábornokok arról beszéltek, hogy ők hagytak volna még amerikai csapatokat Afganisztánban, noha Joe Biden augusztusi interjújában ennek az ellenkezőjét állította.
szept. 29
7:42
Újabb vásárlóbarát fejlesztések a dm-ben (Márkamonitor)
A dm Online Shopja immár összekapcsolható az active beauty törzsvásárlói programjával, így a többszörös pont ajánlatok már az online térben vásárlók számára is elérhető, akik a rendelés leadásától számított 3 órán belül a kiválasztott dm üzletben át is vehetik a termékeket.     A drogéria 2018-ban lépett be az online kereskedelem piacára. Az elmúlt
szept. 29
7:51
A szülők többsége automatikusan kapja meg az adóvisszatérítést (Demokrata)
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel – közölte Tállai András.
szept. 29
7:51
Még tovább emelkedhet az étolaj ára, pedig már így is 30 százalékot drágult (Forbes)
A KSH augusztusi jelentése szerint továbbra is kitart az étolaj árának meredek emelkedése, pedig az elmúlt egy évben így is 30 százalékkal lett drágább. Karácsonyig azonban további áremelkedés jöhet. A
szept. 29
7:54
Mi történt a magyar autósokkal? - Drámai változás a traffipaxolásnál (Portfolio)
Jelentősen csökkentek idén a Véda közúti intelligens kamerahálózat felvételeiből származó bevételek: az idei év első hat hónapjában összesen 4,365 milliárd forintra rúgott a kiszabott bírságok összege, ez a felét sem éri el 2019 és 2020 első féléves bevételének, amikor kevéssel több mint 10 milliárd, illetve 9,98 milliárd forint folyt be - derül ki
szept. 29
8:06
A szülők többsége automatikusan kapja vissza a 2021-ben befizetett adóját (ProfitLine)
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
szept. 29
8:09
Lefelé csúszott a kínai iparvállalatok nyereségnövekedése (TőzsdeFórum)
Tovább lassult a kínai iparvállalatok nyereségének növekedése augusztusban az ország egyes részein felbukkanó újabb koronavírus-járványgócok, a növekvő beszerzési árak, illetve árucikkhiány, valamint az elmúlt időszak áramszünetei okozta problémák közepette.
szept. 29
8:09
Folytatódik a Budapest-Varsó gyorsvasút előkészítése (vg.hu)
A Budapest-Varsó gyorsvasút a közúti és a légiközlekedésnek is zöld alternatívát biztosít, miközben bekapcsolja Magyarországot a nyugat-európai gyorsvasúti hálózatba is.
szept. 29
8:09
Akár 250-320 km/h-ás sebességgel megy majd Budapest-Varsó gyorsvasút (Növekedés)
Megkezdődött a Budapest-Varsó nagysebességű vasút előkészítésének folytatására szóló feltételes közbeszerzési eljárás. A környezetvédelmi tanulmány többek között részletes talajtani, vízrajzi, élővilággal, zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos felmérések alapján pontosítja a magyarországi szakasz nyomvonalát. A visegrádi országok fővárosai között a
szept. 29
8:11
Zöldinnovációs megállapodások az ingatlanfejlesztésben (TőzsdeFórum)
Felgyorsulhatnak a környezettudatos innovációk az ingatlanfejlesztési szektorban.
szept. 29
8:15
Megint milliárdokat tologatott a kormány az éjszaka (Menedzsment Fórum)
Számos tétel keretében a Központi Maradványelszámolási Alapból, a Gazdaság-újraindítási programok előirányzatból, és a Járvány Elleni Védekezés Központi Tartaléka előirányzatból sokmilliárd forintot csoportosítottak át egy friss kormányrendelet szerint.
szept. 29
8:15
A vágy titokzatos tárgya – avagy hogyan és miért katalizálta a Covid a globális művészeti piacot? (Márkamonitor)
Gondolom, miután 2020 tavaszán kitört a Covid-pandémia, sokan megéltük, hogy jó ideig üzleti téren a fű se nőtt… Nem titok, hogy a kulturális-kreatív szektor, amelyben dolgozom, e téren halmozottan hendikepesnek tűnt. (Kinek van szüksége életveszélyes válsághelyzetben művészetre?) Az ugyan sajtóhír volt akkoriban, hogy Németország, Anglia és az Egy
szept. 29
8:15
Tállai András: a szülők többsége automatikusan kapja vissza a 2021-ben befizetett adóját (Növekedés)
Minden szülő, aki családi pótlékra jogosult, számolhat az adóvisszatérítéssel, így az is, akinek a gyermeke elmúlt 18 éves, de még középiskolában tanul. Az érintettek többségének semmit nem kell tenniük, 2022. február 15-ig automatikusan kézhez is kapják a nekik járó összeget - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
szept. 29
8:18
Terjed a delta variáns a környező országokban, sorra szigorítanak mindenhol (Portfolio)
Terjed a koronavírus a térségünkben, Romániában rekordszámú fertőzöttet találtak, Horvátországban pedig szigorítást jelentettek be. Ukrajnában is gyorsan terjedésnek indult a vírus delta variánsa. Koronavírus híreink percről percre.
szept. 29
8:20
Újabb részletek derültek ki a Budapest-Varsó gyorsvasút fejlesztéséről (Portfolio)
Megkezdődött a Budapest-Varsó nagysebességű vasút előkészítésének folytatására szóló feltételes közbeszerzési eljárás. A környezetvédelmi tanulmány többek között részletes talajtani, vízrajzi, élővilággal, zaj- és rezgésvédelemmel kapcsolatos felmérések alapján pontosítja a magyarországi szakasz nyomvonalát. A visegrádi országok fővárosai között a
szept. 29
8:21
Világrekorder szélerőmű – persze, hogy kínai (Transpack)
A tengeren épül meg a világ legnagyobb szélerőműve – jönnek a döbbenetes paraméterek!
szept. 29
8:21
Nem titok, kimondta a rendőr, milyen kategória kell (GépMax)
Most sokan megtudhatják, mit jelent a mezőgazdasági munkagép hátulján a piros-fehér csíkozású tábla.
szept. 29
8:24
A CIG Pannóniához kerülnek a Dimenzió biztosításai (Portfolio)
A CIG Pannóniára ruházta át biztosítási szerződéses állományát a Dimenzió Kölcsönös Biztosító és Önsegélyező Egyesület. A portfólió méretét és az adásvételi árat egyelőre nem közölték.

Keresés