2021. szeptember 7. kedd

szept. 7
9:27
Megszólalt Soros György a kínai befektetéssel kapcsolatban (Portfolio)
Soros György milliárdos befektető a Wall Street Journalban megjelent véleménycikkében úgy fogalmazott, hogy a BlackRock részéről "tragikus hiba", hogy dollármilliárdokat fektetnek most Kínába, és valószínűleg komoly pénzt veszít a vagyonkezelő az ügyfelei számára.
szept. 7
9:33
Jelentősen nőtt az ipari termelés júliusban (Adózóna)
Júliusban 8 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál. A munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt az éves növekedés a harmadik negyedév első hónapjában – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
szept. 7
9:33
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
szept. 7
9:39
Történelmi csúcson a magyar tőzsde, folytatódik a sztárrészvény szárnyalása (Portfolio)
Tegnap a tengerentúlon zárva tartottak részvénypiacok a Labor Day miatt. Az ázsiai tőzsdéken ma leginkább jó hangulatban telt a kereskedés, többnyire negatív hangulatú piacnyitást láthattunk azonban Európában - vélhetően a fontos gazdasági adatot várhatják feszülten a befektetők, az Eurostat ugyanis nemsokára a második negyedéves GDP részletes adat
szept. 7
9:39
Kiderült, mennyit ér a magyar sajt (Agroinform)
43 termelő 94 termékmintája nevezett a IX. Magyar Sajtmustrára. 11 arany, 12 ezüst és 6 bronz minősítés született.
szept. 7
9:41
Rengeteg a hiba az online fizetéseknél, mutatjuk a legnagyobb hiányosságokat (Portfolio)
Van még hova fejlődniük az e-kereskedelmi társaságoknak, ha a fizetési folyamathoz kapcsolt ügyfélélményről van szó. Erre mutatott rá a Edgar, Dunn & Company pénzügyi tanácsadó cég és a Stripe pénzügyi szolgáltató közös kutatása, amelyben összegyűjtötték a fizetési felületeken előforduló legdurvább hiányosságokat, amelyek a vásárlási kedvre is drám
szept. 7
9:42
Új nézőpontok a tendereztetéshez (Transpack)
Targonca beszerzésnél már nem csak az ajánlat összege számít! Új nézőpontok tendereztetéshez.
szept. 7
9:45
Karbonsemlegesek lesznek a Portfolio konferenciái (Portfolio)
A klímaváltozás döbbenetes károkat okoz, ezért rendkívül fontos, hogy a cégek, iparági szereplők felismerjék felelősségüket és minél gyorsabban meghatározzák és megvalósítsák fenntarthatósági célkitűzéseiket. A Portfolio eddig is nagy figyelmet fordított a környezeti terhelés minimalizálására, most pedig, a karbonlábnyom kiszámítása után, a Strive
szept. 7
9:45
RTL Klub: Jubileumi évaddal tér vissza az X-Faktor (Márkamonitor)
Magyarország legkedveltebb tehetségkutatója 2021-ben két egyedülálló kisérő műsorral kezdődik szeptember 25-én. Október 9-én pedig indul a 10. évad az első válogató adással.   Az X-Faktor jubileumi évada szeptember 25-én és október 2-án az X-Faktor nagy pillanatait felidéző különleges adásokkal veszi kezdetét. “Az X-Faktor sztori” a régebbi és jele
szept. 7
9:48
Nagyon megszaporodtak az adathalász támadások (MMonline)
A szervezeteket célzó adathalász támadások száma jelentősen megnőtt a világjárvány alatt, mivel milliónyi otthonról dolgozó alkalmazott vált a támadók elsődleges célpontjává – derül ki a Sophos elemzéséből. Az IT csapatok döntő többsége (70%) nyilatkozta azt, hogy az alkalmazottak által kapott adathalász e-mailek száma nőtt 2020-ban. Ez a szám 82
szept. 7
10:03
Okex: DeFi Hub és Nft piactér (Kripto Akadémia)
Az OKEx bővíti decentralizált pénzügyi szolgáltatásait egy DeFi Hub és egy NFT-k létrehozására és eladására szolgáló piactérrel. Egy múlt csütörtöki bejelentés szerint a kripto spot és derivatív tőzsde két kezdeti eszközével, az NFT Marketplace és a DeFi Dashboard segítségével indította…
szept. 7
10:03
Csökkent a munkanélküliség Svájcban (ProfitLine)
Svájcban csökkent a munkanélküliség augusztusban az elemzők által várt stagnálás helyett, a ráta tavaly február óta a legalacsonyabb szintre süllyedt.
szept. 7
10:03
Bombahír érkezett, történelmi csúcson a Masterplast árfolyama (Portfolio)
Kifejezetten magas forgalom mellett zsákolják a befektetők a Masterplast részvényét, miután a cég bejelentette, hogy a bevételprognózist 25 százalékkal, a profitvárakozást pedig közel 50 százalékkal megemelik az idei évre vonatkozóan. A mai ralinak köszönhetően új történelmi csúcson van a vállalat részvénye.
szept. 7
10:06
Elhunyt 4 koronavírusos beteg (Menedzsment Fórum)
Valamint 130 újabb fertőzöttet azonosítottak egy napon belül.
szept. 7
10:06
Gerendai Károly cége 500 milliós mínuszban, mégis nagy kő esett le a szívéről (Forbes)
Cégcsoportja viszont több mint 500 millió forintos mínusszal zárja az elmúlt másfél évet, a Costes éttermekre hitelt kellett felvenni.
szept. 7
10:15
Széttépik a magyar tőzsde sztárpapírját, több mint két éves csúcson az árfolyam (Portfolio)
Nincs megállás, ma is tovább ralizik a 4iG árfolyama, a jegyzés ma több mint 10 százalékkal került feljebb, így már 67 százalékot emelkedett az árfolyam két hét leforgása alatt.
szept. 7
10:15
30. Budapest Borfesztivál (Pénzcentrum)
Harminc éve a borkultúráért. 1991-ben nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország ikonikus borfesztiválja a Vörösmarty téren, az akkor még csak néhány száz kíváncsiskodó fővárosi előtt.
szept. 7
10:18
Zöld projektben a K (MMonline)
A napelem beruházások finanszírozásával a K&H is részt vesz az MNB zöld tőkekövetelmény-kedvezmény programjában. Egyúttal támogatja azt a változást, hogy a program kibővül az elektromobilitást és a fenntartható agráriumot és élelmiszeripart szolgáló fejlesztések finanszírozására. Az MNB bejelentette zöld vállalati és önkormányzati tőkekövetelmény-
szept. 7
10:21
Kiderült: 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek és a hitelmoratóriumnak (Portfolio)
A jelenlegi járványadatok egyáltalán nem indokolják szigorítások bevezetését – jelezte Novák Katalin egy keddi sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott az is, hogy a most lezárult nemzeti konzultáció alapján 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek és a hitelmoratórium meghosszabbításának. Konkrét intézkedé
szept. 7
10:24
Drágulhat a tojás az európai ketrecháború miatt (Növekedés)
Az étkezési tojások jelentős drágulására kell számítaniuk a fogyasztóknak, ha az Európai Bizottság (EB) betiltja az unióban a ketreces haszonállattartást. A ketrecek felszámolását az EB-nél egy polgári kezdeményezés szorgalmazta, de most megtartásukért is aláírásgyűjtés indulhat.
szept. 7
10:30
Erdogan nem nyugszik: Közép-Ázsiában terjesztené az iszlamizmust (Privátbankár)
Recep Tayyip Erdogan török elnök és nacionalista szövetségesei Afganisztánra úgy tekintenek, mint amelyen keresztül ki lehet terjeszteni a török befolyást Közép-Ázsiában. Az elnök támaszkodhat a mélyállam azon iszlamista „vállalataira”, amelyek a szürke biztonságpolitikai zónában, letagadható módon tevékenykednek. Káncz Csaba jegyzete.
szept. 7
10:33
Kiderült: 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek és az szja-visszatérítésnek (Portfolio)
A jelenlegi járványadatok egyáltalán nem indokolják szigorítások bevezetését – jelezte Novák Katalin egy keddi sajtótájékoztatón. Az eseményen elhangzott az is, hogy a most lezárult nemzeti konzultáció alapján 90% feletti a támogatottsága a 200 ezres minimálbérnek, az szja-visszatérítésnek és a hitelmoratórium meghosszabbításának. Konkrét intézkedé
szept. 7
10:33
Új magyar találmány segít megelőzni a vadbaleseteket (ProfitLine)
Haszontalan az autóra felszerelhető vadsípok többsége – állítják az évek alatt készült kutatások. Kiderült ugyanis, hogy sok esetben az állatok elriasztására szolgáló ultrahangokat egyáltalán nem adják ki, ezért döntött úgy Koltai Viktor feltaláló, hogy a balesetek elkerülése érdekében elkészíti a leghatásosabb vadriasztó rendszert.
szept. 7
10:35
Az új kínai törvény e-sportolók ezreinek karrierjébe kerülhet (Portfolio)
Az új, videójáték függőség ellen hozott, kínai törvények alááshatják az egyébként virágzó kínai e-sport üzletágat, ezzel több ezer tehetséges sportoló karrierjét törhetik derékba. A kínai hatóságok, úgy tűnik, nem törődnek a következményekkel.
szept. 7
10:37
Törlesztési moratórium: 1,3 millióan támogatták a hosszabbítást, sorsdöntő lépés jön (Portfolio)
A törlesztési moratórium meghosszabbítása várható 2022 júliusáig, de csak a rászorulók számára, mai bejelentés szerint ezt a megoldást támogatta ugyanis a Nemzeti Konzultációban véleményt nyilvánítók 91%-a, vagyis 1,3 millió ember támogatta.
szept. 7
10:39
Széttépik a 4iG-t, több mint két éves csúcson az árfolyam (Portfolio)
Nincs megállás, ma is tovább ralizik a 4iG árfolyama, a jegyzés ma több mint 10 százalékkal került feljebb, így már 67 százalékot emelkedett az árfolyam két hét leforgása alatt.
szept. 7
10:39
Szarvasbika kószál a Gellért-hegyen (Agroinform)
Arra kérik a lakosságot, hogy a Gellért-hegy térségében fokozott óvatossággal kiránduljanak.
szept. 7
10:45
Törlesztési moratórium: 1,3 millióan támogatták a hosszabbítást - Megvan, kik élhetnek vele (Portfolio)
A törlesztési moratórium meghosszabbítása várható 2022 júliusáig, de csak a rászorulók számára, mai bejelentés szerint ezt a megoldást támogatta ugyanis a Nemzeti Konzultációban véleményt nyilvánítók 91%-a, vagyis 1,3 millió ember. Nekünk is megerősített lapértesülés alapján már döntött is a kormány: a nyugdíjasok és a gyermekesek mellett azok kérh
szept. 7
10:45
Fontos változás a használtautó-piacon: durván eshet az ilyen kocsik értéke (Pénzcentrum)
A Levegő Munkacsoport már jövőre megkezdené az elavult dízelek kitiltását a fővárosból. Az egyik használtautó hirdetési oldal megnézte, hogy a javaslat milyen autókat érinthet, és azt is, hogy azokból mennyi található a hazai piacon, beleértve a használtautó-importot.
szept. 7
10:48
Nagy a baj, az alkatrészek hiánya már most odavert a magyar cégeknek (Menedzsment Fórum)
Ha a kedden publikált ipari termelés volumenére ránézünk, akkor elsőre biztatónak tűnhet a 8 százalékos növekedés. Kevésbé pozitív a kép, ha figyelembe vesszük az egy évvel korábbi alacsonyabb bázist, és azt, hogy a magyar ipar zászlóshajója, a járműgyártás visszaesett.
szept. 7
10:48
Focival és országos sorozatpremierrel indítja az őszt az RTL (MMonline)
Magyarországon elsőként látható amerikai drámasorozat, népszerű kasszasikerek, imádott klasszikusok, és foci újra, minden mennyiségben. Többek között ezek szerepelnek az RTL Magyarország kábelcsatornáinak szeptemberi kínálatában. Országos premierként szeptember 18-án indul az RTL Klubon, majd még aznap a Cool-on folytatódik a második résszel a Red
szept. 7
10:48
Agrárkamara: a hazai boltokban csak magyar előállítású friss sertéshúst kellene árulni (Növekedés)
A hazai élelmiszerellátási lánc szereplőinek és a fogyasztóknak is előnyös lenne, ha Magyarországon csak magyar előállítású friss sertéshúst árulnának - olvasható a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara sajtóközleményében.
szept. 7
10:48
Hamis könyvelés miatt 62 millió dollárra büntették a Heinzt (Forbes)
208 millió dollár értékű költségmegtakarítást tüntetek fel könyvelésükben, hogy vonzóbbak legyenek befektetőik előtt.
szept. 7
10:51
Hogy teljesített a magyar ipar? Megérkeztek a számok (Piac és Profit)
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál.
szept. 7
10:51
Ezek a változtatások mindenképpen szükségesek ahhoz, hogy elérjük a nettó nulla kibocsátást (NRGreport)
Az IPCC legfrissebb jelentése szerint muszáj 2050-ig elérnünk a nettó nulla kibocsátást, ha nem akarjuk, hogy klímakatasztrófa következzen be. Az alábbi viselkedésbeli változtatások nélkül azonban esélyünk sincs a sikerre.
szept. 7
10:53
Kúsznak felfelé az adatok: tovább nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Piac és Profit)
Újabb elhunytakat és fertőzötteket hozott az elmúlt 24 óra.
szept. 7
11:03
Korrupció miatt vádat emeltek egy vezető beosztású NAV-os ellen (Adózóna)
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat hét, köztük egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) vezető beosztásban dolgozó ember ellen a Központi Nyomozó Főügyészség a Fővárosi Törvényszéken.
szept. 7
11:03
Nincs megállás: tovább drágulhatnak a lakásárak az ingatlanpiacon (ProfitLine)
A lassan másfél éve kitörő világjárvány következtében a hazai ingatlanpiacon a kettősség volt a kulcsszó. Egyrészt megnövekedett a kínálat a piacon, a kereslet pedig mélypontra süllyedt, amely az ingatlanárak csökkenését idézte elő. Ezzel szemben a 2021-es év nem várt fordulatokat hozott az ingatlanpiacra. Januárban rekordszámú adásvétel történt, é
szept. 7
11:03
Beatriz Yordi: a klímasemlegesség elérését úgy kell megvalósítani, hogy senkit sem hagyunk hátra (Portfolio)
Az Európai Bizottság még július 14-én mutatta be az új uniós klímacsomagot, amely számos javaslatot tartalmazott arra vonatkozóan, hogy hogyan lehetne elérni 2030-ra a korábban kitűzött 55 százalékos kibocsátáscsökkentést. Ehhez számos területen szükséges a szigorítás beleértve a villamosenergia-termelést, a közlekedést, a fűtést és az ipari termel
szept. 7
11:06
Rekord nézőszám az új helyszínen megrendezett MVM ZENERGIA koncerten (x) (MMonline)
Hatodik alkalommal hívta életre az MVM ZENERGIA elnevezésű nagyszabású koncertet az MVM. Idén minden eddiginél több támogatói jegyet vásároltak a nézők. Új helyszínen, a Budapest Kongresszusi Központban ülve és online közvetítést nézve mintegy háromezer néző követte figyelemmel az egyedülálló kulturális programot. A legismertebb hazai zeneművészeke
szept. 7
11:09
Itt a fény az alagút végén? Remekeltek a kínai tech-óriások (Portfolio)
A legjelentősebb kínai technológiai vállalatok részvényeinek teljesítményét követő Hang Seng Tech Index több mint egy hónapos csúcsra emelkedett, miután a Tencent újabb részvény-visszavásárlási akciójának köszönhetően jelentősen javult a piaci hangulat.
szept. 7
11:09
Sátáni: Vemhes teheneket csonkítottak meg Amerikában (Agroinform)
Az ijesztő eset nem példa nélküli, a 70-es években rengeteg hasonló szörnyűségről szóltak a híradások. 58 állat pusztult el.
szept. 7
11:12
Megjött az újabb Pfizer-rakomány (Menedzsment Fórum)
A szokásos, 250 ezernél is több dózissal.
szept. 7
11:15
Rengeteg magyar marad le az ingyenmilliókról: ha nem sietnek, végleg lecsúszhatnak (Pénzcentrum)
Folyamatos növekedés magyarországon a házasságkötések számát tekintve. Mindemellett júliusban kevesebben éltek a babaváró támogatással, mint az előző hónapban. A babaváró iránti kereslet ettől függetlenül továbbra is magas. Népszerűségének fenntartásában az elképesztően kapós felújítási támogatás is segíthet. De vajon az egyre közelgő hitelfelvétel
szept. 7
11:18
KSH: 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés júliusban (Növekedés)
Júliusban 8,0 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz képest, amikor 7,7 százalékkal alacsonyabb volt a termelés a 2019. júliusinál. A munkanaphatástól megtisztítva 10,2 százalékos volt az éves növekedés a harmadik negyedév első hónapjában - közölte kedden első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
szept. 7
11:21
Magyar disznót a magyaroknak – megnevezték a követendő példát (Piac és Profit)
Az Agrárkamara szerint a német REWE-csoport vállalása követendő példa lenne itthon is.
szept. 7
11:21
Hiányos pénzügyi edukáció miatt szenved a brit open banking (FinTechRadar)
Kijózanító felméréssel álltak elő a britek. Az Ecommpay által készített felmérés szerint a brit vásárlóknak csak 14 százaléka érti, hogy az open banking valójában mit is jelent.
szept. 7
11:21
Nem éri hátrány a napelemes háztartásokat a szolgáltatóváltás miatt, ígéri az MVM NEXT (Tiszta Jövő)
Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. szeptember 1-jétől megkezdte a korábban az Elmű-Émász által ellátott ügyfelek számára az áramszolgáltatás biztosítását; a napelemes ügyfeleket sem éri hátrány - tájékoztatott közös közleményében az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., az EON Hungária csoport és a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (M
szept. 7
11:24
Az évszázad vasúti beruházását nyerték el Mészárosék, 338 milliárdért (Forbes)
Alvállalkozóként Mészáros Lőrinc öccse is megjelenik a projektben.
szept. 7
11:27
Vállalkozás indítása: A legjobb idő arra, hogy elkezdd! (ProfitLine)
Az internet megjelenésével elkezdett növekedni azon üzletemberek száma, akik online vállalkozás indításával gazdagodnak meg. Miért?

Keresés