A célzott támogatásoknak köszönhetően növekszik a beruházási kedv az állattartásban - jelentette ki az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára kedden Kisteleken, az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázatok támogatói okiratainak átadásán.
Húszmilliárd forintos fejlesztési program beindítására tett javaslatot a kormánynak a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ), a pénzt elsősorban a sportág népszerűsítésére, utánpótlásnevelésre, illetve vidéki teniszcentrumok létrehozására fordítanák - közölte kedden Zalaegerszegen Lázár János, az MTSZ elnöke, fideszes országgyűlési képviselő, amikor átadta
Egyszerűbb ügyintézésre nyílik lehetőség a kormányablakokban az új típusú, aláírásminta alapú hitelesítéssel - közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.
A szeptemberi iskolanyitással kapcsolatosan több szakember is arra figyelmeztet, hogy csak korlátozott ideig számíthatunk a teljes részvételi oktatásra. A járványhelyzet erősödésével a távoktatás valószínűsége is nő, amelyik intézmény nem készül fel időben a váltásra, nagy nehézségekkel nézhet szembe. Egy felmérés alapján a nemzetközi oktatási inté
A bruttó 200 ezer forintos minimálbér eléréséről szervezett konferenciát a Munkástanácsok Országos Szövetsége. A fórumon a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) szereplői is részt vettek, akik eltérő állásponton voltak a béremelés mértéke és ütemezése kapcsán.
A Budapesti Értéktőzsde oldalán közölte a befektetőkkel a Gloster, hogy bejegyezte a cégbíróság a társaság törzsrészvényeinek tizedeléssel történő, egyenként 10 forint névértékű dematerializált törzsrészvénnyé való átalakítását. Az átalakítás folyamata automatikus, a részvényeseknek az eseménnyel összefüggésben nincs tennivalója.
Miközben a hortobágyi pusztán tikkadt szöcskenyájak legelésztek, egy kackiás bajszú legény vágtatott lovon a gémeskutak mellett. Megérkezett a nádtetős házhoz, ahol rózsája már csak reá várt. Mielőtt belépett volna az ajtón egy turulmadár szállt le a füstölgő kéményre, a legény elmosolyodott és kacsintott rá egyet. Amint belépett az ajtón lerúgta m
ATM-eket telepít és bitcoint vásárol El Salvador, az első ország, amely hivatásos fizetőeszközzé akarja tenni a kriptovalutát. Egyedül a nép nem nagyon vágyik erre.
Idén ősszel ismét egyetemisták jelentkezését várja a Market Építő Zrt. a Market 21 Days elnevezésű szakmai kihívásra. A kifejezetten mérnökhallgatóknak kiírt pályázat keretében egy maximum 100 négyzetméter területű, meghatározott funkciójú épületet kell BIM rendszert alkalmazva megalkotniuk a résztvevőknek. A pályázat szeptember 27. és október 17.
Az OTP Bank most induló, innovatív OTP OpenBank szolgáltatása lehetővé teszi, hogy a más bankoknál vezetett számlák egyenlegét is megtekinthessék a bank ügyfelei. Így egyetlen felületről kontrollálhatóak a pénzügyek: elég csak az OTP Bank új internetbankjába vagy mobilalkalmazásába bejelentkezni és máris követhető, mennyi pénz van a más bankoknál v
Telenor OtthonNet néven otthoni internetszolgáltatást indít szeptember 14-től lakossági ügyfeleinek a Telenor Magyarország, vezeték nélküli hálózatán, belépve az otthoni szolgáltatások területére. A korlátlan adatforgalom mellett otthoni internetezést kínáló szolgáltatás a bevezetésekor is már több mint 1 millió háztartás számára érhető el, és a fe
Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta a NextGenerationEU finanszírozására szolgáló zöldkötvény-kibocsátás keretrendszerét, melyet független szakértők értékeltek ki - jelentette be a brüsszeli testület. Ez újabb lépést jelent azoknak a zöldkötvényeknek a kibocsátása felé vezető úton, melyek értéke a 250 milliárd eurót is elérheti, és amelyek a
A Doktor24 és az Union Vienna Insurance Group Zrt. közös vállalata megvásárolta a Közép-Dunántúl régió meghatározó magánegészségügyi szolgáltatóját - jelentették be a felek kedden. A két vásárló tehát beindította az országos hálózatépítést, amelyet a Portfolio-nak adott interjúban jelentettek be először, közös vállalatuk, az Első Magánegészségügyi
Százhúsz vádlottat ítélt el a Monori Járásbíróság: a nem jogerős ítélet szerint együttműködve – vizsgánként 150 ezer és 800 ezer forint közötti összegért – adták el a nyelvvizsgamegoldásokat ügyfeleiknek, így több ezren jutottak vesztegetés útján nyelvvizsga-bizonyítványhoz – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Egyre több vállalat foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival, azonban az erről szóló beszámolók még mindig nem elég részletesek – állapítja meg az EY legfrissebb klímakockázati barométere, ami 42 országból több mint 1100 cég pénzügyi jelentését elemezte.
Jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. 327 forintos vételi ajánlatát a CIG részvények felvásárlására. A CIG Pannonia Életbiztosító igazgatósága azonban nem javasolja az ajánlat elfogadását – közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Hasznos lehet áttekinteni, hogy a legnagyobb cégvezérek melyik főiskolára, egyetemre jártak – sokak szerint a megfelelő felsőoktatási intézmény kiválasztása nagy szerepet játszhat abban, hogy elsajátítsuk a megfelelő alapokat, amelyek aztán nagy jelentőséggel bírnak a siker szempontjából. Hol tanult Warren Buffett, Jeff Bezos, vagy éppen Elon Musk?
A gyerekeket is érinti a koronavírus-fertőzés, azonban náluk a tünetek nem olyan súlyosak, mint a felnőtteknél. Több, mint 4,7 millió orvosi esettanulmány azt mutatja, hogy a vizsgált gyerekek mindössze két százaléka került kórházba Covid -19 fertőzéssel. Azonban, ahogy a felnőtteknél, úgy a gyerekeknél is kérdéses, hogy melyek a koronavírus-fertőz
Az Európai Bizottság a mai napon elfogadta a NextGenerationEU finanszírozására szolgáló zöldkötvény-kibocsátás keretrendszerét, melyet független szakértők értékeltek ki - jelentette be a brüsszeli testület. Ez újabb lépést jelent azoknak a zöldkötvényeknek a kibocsátása felé vezető úton, melyek értéke a 250 milliárd eurót is elérheti, és amelyek a
A késődélutáni órákra alaposan elromlott a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly mínuszokat láthatunk mind a bitcoin, az ether és a dogecoin jegyzésénél is. Vélhetően spekulatív jellegű lefordulásról beszélhetünk, a kriptopiacot érintő fontosabb negatív hírről ugyanis nem tudunk beszámolni.
Az elmúlt napok legnagyobb sztárja volt a magyar tőzsdén a 4iG, a részvény árfolyama valósággal felrobbant miután a cég bejelentette, hogy egy távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állammal karöltve. A meredek emelkedést ma délután profitrealizálás követte, ráadásul nem kicsi: 27 százalékot zuhant az árfolyam a csúcsról.
Már közel 15 ezermilliárd forintnyi megtakarítást tartanak a magyarok állampapírokban, befektetési alapokban és részvényekben. Ezek közül a részvények mentek óriásit, a benne kezelt vagyon ötödét idén szerezte meg a kategória. Az MNB adatai arra is rávilágítanak, hogy a kedvező részvénypiaci hangulat az olyan megtakarítások vagyongyarapodására is p
Elképsztő lusxusautókat árverez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Hamarosan olyan Lamborghini, Bentley és Porsche kocsik kerülnek kalapács alá, amelyeknek tulajdonosai több milliárd forintnyi áfát csaltak el.
A Fit for 55, azaz az irány az 55 százalék nevű, komplex uniós klímavédelmi javaslatcsomagról rendeztek sikeres egyeztetést a V4 országok - hangsúlyozta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára az egyeztetést követően tartott sajtótájékoztatón k
A társadalombiztosítási hozzájárulás és egyes befektetési tőkejövedelmek adójának emelésével tervezi az állami egészségügyi szolgálat (NHS) és a szociális ellátórendszer finanszírozásának rendkívüli mértékű növelését a brit kormány.
Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket.
A késődélutáni órákra alaposan elromlott a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly mínuszokat láthatunk mind a bitcoin, az ether és a dogecoin jegyzésénél is. Vélhetően spekulatív jellegű lefordulásról beszélhetünk, a kriptopiacot érintő fontosabb negatív hírről ugyanis egyelőre nem tudunk beszámolni.
A világ egyik vezető talajművelő- és vetőgépgyártó vállalatát birtokló Stark család második generációja kapta meg, Skandinávia legnagyobb üzleti magazinja, a Dagens Industri által megítélt “Az év vállalkozója” címet. A díjat évente ítélik oda olyan prominens személyeknek, akik valódi vállalkozói szellemben vezetnek és fejlesztenek sikeres vállalato
Megtalálta álmai új otthonát, rendelkezésre áll az önerő és már a megfelelő hitelkonstrukciót is kiválasztotta a fizetéshez? Ilyenkor sokan fellélegeznek, hogy a nehezén már túl vannak, ám van még pár sarkalatos pontja az ingatlanvásárlásnak. A folyamat következő lépcsője is például ilyen: az értékbecslés.
Idén ősszel már harmadik alkalommal indul el a Hfda Startup Program, amely a legígéretesebb fiatal divat-design startup vállalkozóknak nyújt díjmentes üzletfejlesztési képzést és akár 20 millió forintos befektetési lehetőséget. Elsősorban azokat az egyedi ötleteket keresik a programban, amelyek később nemzetközileg is megállhatják a helyüket.
A késődélutáni órákra alaposan elromlott a hangulat a kriptovaluta-piacon, komoly mínuszokat láthatunk mind a bitcoin, az ether és a dogecoin jegyzésénél is. Vélhetően spekulatív jellegű lefordulásról beszélhetünk, a kriptopiacot érintő fontosabb negatív hírről ugyanis egyelőre nem tudunk beszámolni.
A hazai villamosenergia-termelés 2,3%-kal bővült 2020-ban és folytatódott a megújuló technológiák térnyerése: 2020 végén már több mint 1400 MW kereskedelmi célú naperőmű és 700 MW-ot meghaladó háztartási méretű kiserőművi kapacitás járult hozzá a termeléshez – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2020-as évet összegző
A Nemzetközi Egészségügyi Világszervezet (WHO) június óta egyetlen érdeklődésre számot tartó mutánst kezdett el figyelni, ez pedig a Mu (ejtsd mü). A vicces nevű variáns szülőhelye” pedig Kolumbia.
Kizárta egy újabb országos karantén lehetőségét az osztrák kancellár, aki szerint a kórházak intenzív ágyainak telítettsége fogja meghatározni a szükséges lépéseket.
Egy hét múlva, azaz szeptember 14-én lesz a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának következő ülése, ahol természetesen a központi téma a jövő évtől várható minimálbér összege lesz - tudta meg a Portfolio.
Kevés magyarnak sikerült eddig eljutnia a Pandzsir-völgybe. E sorok írója egyike volt a keveseknek, 2005-ben járt ott az amerikai hadsereg támogatásával, repeszmellényben, (roham)sisakban, egy, az USA légi erejéhez tartozó Black Hawk UH-60-as helikopter fedélzetén utazva. A fotózást abban az időben nem támogatták sem az amerikaiak, sem Pandzsír-völ
Az FTX kriptotőzsde is beáll az NFT piacterekkel rendelkező platformok sorába, a hírre pedig az FTT token – az FTX natív tokenje – új csúcsot döntött. Az FTT, az FTX crypto tőzsde natív tokenje, minden idők új rekordjára, 83 dollárra…