Pár évente kimondjuk a kártyatársaságok halálát, távközlési cégek, fintechek, big techek pályáztak a piacukra, aztán valahogy mégis mindig túlélik - véli Gauder Milán, jövő heti Future of Finance konferenciánk egyik kiemelt előadója. A payment piac elismert szakértője, a Mastercard korábbi globális executive alelnöke szerint a tranzakciós illeték e
Egy jogszabály.módosítás értelmében az adózók a társaságiadó-fizetési kötelezettségüknek amerikai dollárban és euróban is eleget tehetnek. Cikkünkben a devizában történő adófizetés szabályait ismertetjük.
Közép-Európa sokkal jobban rá van szorulva az orosz gázra, mint az Unió nyugati tagjai. Az orosz gáz olcsósága miatt nem épült meg az azeri és iráni gázt Európába szállító Nabucco vezeték és számos LNG-terminál sem - hangzott el a közgazdász vándorgyűlés uniós szakosztályának szekciójában.
Két lényeges döntést hozott szerdai ülésén a kormány - derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A pedagógusok első ránézésre kedvező híreket kaptak, mert az eddig tervezettnél nagyobb béremelést ígért nekik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (igaz, csak 2024-25-ben lehet okuk az igazi örömre), a napelemet telepíteni tervezőket és a napelemes piacot
Donald Trump előző amerikai elnököt is beidézi a 2021. január 6-án, a Capitoliumnál történt zavargásokat vizsgáló képviselőházi bizottság - erről döntött a testület ülésén, amelyen bizonyítékul szolgáló felvételeket hallgattak meg és összegezték a 16 hónapja tartó munkájuk eredményét.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vizsgálja a DatAdat Proffessional Kft. könyvelési anyagait, miután azok jelentős részét a könyvelést végző egyéni vállalkozó be nem jelentett irodájából sikerült lefoglalniuk a nyomozóknak - közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel.
Szeptemberben is a jegybankok infláció elleni küzdelme, azaz a kamatemelések határozták meg az állampapír-piaci és részvénypiaci mozgásokat. Az állampapírok hozamai nőttek, a tőzsdék pedig eséssel reagáltak – derül ki az OTP Alapkezelő legfrissebb portfoliójelentéséből. A magyar referenciahozamok emelkedése egészen drámai volt.
Október 7-én díjátadóval zárult a CheckINN és a MOME elhagyatott vagy funkciójukat vesztett ingatlanok turisztikai újrahasznosítására kiírt hallgatói ötletpályázata, a CheckINN Revitalizátor. Köszöntőjében Kun Zsuzsanna, a MOME vezérigazgatója kiemelte a verseny sokszínűségét, hiszen a CheckINN Revitalizátor többek között szociológus, építész, bö
2021 novemberétől a cseh központú Közép-európai Automatizálási Holdinghoz immár három vállalat is tartozik, amelyek egymással párhuzamos működésre képesek. A csoporthoz tartozó cégek olyan módon egészítik ki egymást, hogy megbízhatóan és gyorsan végzik el a nagyobb projekteket is. Jelenleg ezt a szinergiát mélyítik. Az Automa cseh vállalat célgépek
A tojás világnapja alkalmából Molnár Györgyi, a Tojásszövetség titkára foglalta össze a magyar tojástermelés alakulását az elmúlt egy évben. Tavalyi elemzése ellenére az inputköltségek minden képzeletet felülmúló drágulása sem nyitott utat a harmadik országokból származó tojás importjának.
A Worldskillst idén 15 különböző helyszínen rendezik meg világszerte, a Robot System Integration versenyét Luxemburgban tartják meg. A helyi Fanuc leányvállalat és a japán gyártó európai központja is támogatja az eseményt, a magyarországi Fanuc csapat pedig a hazai fiatalok felkészülését koordinálja. A koronavírus-járvány miatt a Shanghai-ba tervez
A Budapesten is jelen lévő ESSCA budapesti intézményében a hallgatók angol nyelvű képzésben részesülnek és francia diplomát kapnak. Mindemellett az üzleti tudományok egyetemének vezetősége az egyik kiemelt missziójának tekinti, hogy a fenntarthatósági kritériumok szerint szervezzék a tevékenységeiket. A fenntartható fejlődés és a társadalmi felel
Az Európai Unióban a rekordmagas cukorárakat a szélsőséges időjárás és az energiaköltségek megugrása okozták. Az egy évvel ezelőtti szintek közel háromszorosára ugrott az ár.
2022 eddig kiemelkedően nehéz év volt a könyvelő szakma számára, ám a Kulcs-Soft Nyrt. mégis úgy véli, hogy ez az esztendő a könyvelők éve lehet. A cég által kialakított Partner Program, amelyben máris több ezer könyvelő vesz részt, ugyanis azt a célt szolgálja, hogy ez a szakmai kör naprakész tudást kapjon – az idén megdöbbentően alacsony áron. A
A borászat nem működhetett volna a kiváló kádármesterek nélkül, akik értették a szakmájukat, és egyrészt jó, másrészt szép hordókat készítettek, hangzott el Reziben a hagyományos betakarítónapi rendezvényen, amin a helyi Kádármúzeumot is felavatták.
Két lényeges döntést hozott szerdai ülésén a kormány - derült ki a csütörtöki Kormányinfón. A pedagógusok első ránézésre kedvező híreket kaptak, mert az eddig tervezettnél nagyobb béremelést ígért nekik a Miniszterelnökséget vezető miniszter (igaz, csak 2024-25-ben lehet okuk az igazi örömre), a napelemet telepíteni tervezőket és a napelemes piacot
Virág Barnabás, a jegybank alelnöke online háttérbeszélgetés tart a monetáris politika aktuális kérdéseiről ma 8:30-kor - jelezte reggeli közleményében a Magyar Nemzeti Bank.
Elkerülhető a befektetések hozamai után kötelezően fizetendő kamatadó? A megtakarításos életbiztosítás esetében igen – a szakértők elmondják, hogyan érhetjük el a teljes kamatadó-mentességet.
A feldolgozóipar napjainkban a szakképzett munkaerő tömeges hiányával néz szembe, és a problémát csak súlyosbították a globális politikai események, a COVID-19 világjárvány, valamint az évek óta kihívásokkal teli világgazdaság és a megszorítások. norelem kiállása a tehetségek fejlesztése és támogatása mellett ékes példája annak, hogy a feldolgozóip
Kettős kiállítás nyílik a Postamúzeumban: az Archivált üzenetek visszaállítása és az UNSEND pályázati válogatás szombattól tekinthető meg – közölték a szervezők az MTI-vel. A Postamúzeum történetében rendhagyó kettős kiállítást Kemény Zsófi író, költő, slammer nyitja meg péntek este. A Postamúzeum tavasszal pályázatot hirdetett pályakezdő képzőmű
Jelentősen drágult a könyv, de még elérhető az emberek számára – állapítja meg Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Azt reméli, hogy karácsonykor sokan vesznek majd könyvet.
Rendkívüli tájékoztatót hirdetett az MNB pénteken reggelre: Virág Barnabás fog beszélni "a monetáris politika aktuális kérdéseiről." A tájékoztatónak vélhetően köze lesz ahhoz, hogy a forint jó ideje mélyrepülésben van.
Egyelőre bizalmatlanul állnak a pedagógusa érdekképviseletek a kormány tegnap bejelentett (feltételes) fizetésemelési terveire. Alapvetően azt nehezményezik, hogy rövid távon nem hoz érdemi javulást a megélhetésükben, és a 2025-ig tartó emelés mértéke nem elégséges a cél elérésée.
Az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb átvitelihálózat-üzemeltetője (AEP) T-Nexus néven létrehozza a teljes hálózatának egységes digitális modelljét, amely minden részlege számára lehetővé teszi a villamosenergia-hálózat megbízható tervezését, üzemeltetését és védelmét. A Siemens PSS CAPE iparágvezető megoldásával az AEP tizenegy államra kiterjedő
Megkértem a jegybankelnököt és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a jövő év végére felezzék meg a jelenlegi inflációt, egyszámjegyű legyen - mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte az Északi Áramlat gázvezeték meglékelése terrorcselekménynek tekinthető, ha ugyanez történik a Török Áramlattal is, akkor terror
A legnagyobb IKEA-kiskereskedő, az Ingka Csoport 39,5 milliárd eurós kiskereskedelmi forgalommal zárta a 2021. szeptember 1-jétől 2022. augusztus 31-ig tartó üzleti évet, ami 5,6 százalékkal több az előző pénzügyi évben elért eredménynél - tájékoztatta a vállalat csütörtökön az MTI-t.
Megkértem a jegybankelnököt és utasítottam a pénzügyminisztert, hogy a jövő év végére felezzék meg a jelenlegi inflációt, egyszámjegyű legyen - mondta péntek reggel a Kossuth Rádióban Orbán Viktor miniszterelnök. Szerinte az Északi Áramlat gázvezeték meglékelése terrorcselekménynek tekinthető, ha ugyanez történik a Török Áramlattal is, akkor a táma
Egy 1373 kilométer hosszú, tenger alatti kábel hozza hamarosan a zöld energiát Egyiptomból Európa villamosenergia-hálózatába. Görögország Európa egyik leginkább ambiciózus energiaprojektjébe kezd azzal, hogy összekapcsolja elektromos hálózatát Egyiptoméval, méghozzá egy tenger alatti kábel segítségével. Ez a víz alatti kábel 3000 MW villamos energ
Napról-napra egyre többet lehet hallani a globális felmelegedés által okozott ökológiai katasztrófákról. A felmelegedés mértékének növekedésében pedig szignifikáns szerepet játszik
A jegybank 7 órakor bejelentette, hogy 8:30-kor rendkívüli háttérbeszélgetést tart, ami felerősítette azokat a várakozásokat, miszerint az MNB nem fogja tétlenül nézni a forint elmúlt napokban látott intenzív leértékelődését.
A PENNY magyarországi leányvállalatát is tulajdonló REWE-csoport határozott klímastratégiai tervvel rendelkezik. Ennek értelmében 2030-ig szén-dioxid-kibocsátását harminc százalékkal csökkenti, 2040-re pedig a teljes karbonsemlegesség elérését tűzte ki. Az Országos Kereskedelmi Szövetség augusztusban több ajánlást is tett arra vonatkozóan, hogyan
Az izraeli Redefine Meat partnerséget kötött a Giraudi Meats importőrrel, hogy elősegítse a 3D nyomtatókon előállított New Meat húshelyettesítő szeleteinek európai forgalmazását.
A tűzifa iránti rendkívül nagy kereslet miatt a csalók is aktívabbá váltak. A fokozott hatósági ellenőrzéseknek köszönhetően a hivatalos hirdetőfelületeken jelentősen szűkült a mozgásterük, ezért egyre többen próbálnak szerencsét a Facebook Market Place-n.
Az előző napot határozott emelkedéssel zárták a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában is kedvező a hangulat, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Európában és Amerikában is folytatódhat az emelkedés. Ma sem maradunk fontos gazdasági adatok nélkül, reggel érkezik az MNB előzetes statisztikai mérlege, amiből többek