A hazai gazdaság zsugorodását várja 2023-ra őszi elemzésében az Atradius hitelbiztosító. A tanulmány szerint idén még pozitív lesz a magyar GDP, de jövőre recesszióval számolnak az elemzők.
A Twitter elutasította Elon Musk megújított 44 milliárd dolláros vételi ajánlatát a közösségi médiavállalatra - közölték a milliárdos vállalkozó ügyvédei csütörtökön, akik azt kérik, hogy a Delaware állambeli bíróság függessze fel az adásvétel körülményei miatt indított eljárást. Az AP összefoglalója szerint az ügyvédek azért kérik a tárgyalás elna
Rövidesen bezár a város egyetlen múzeuma is. „Tőlünk független külső körülmények kedvezőtlen alakulása végleg térdre kényszerít bennünket” – kezdi közleményét a háromcsillagos soproni Lövér szálloda. Közös megegyezéssel meg is szüntették a tulajdonos Danubius Hotels és az bérlő/üzemeltető Bartha Hotel Kft. közötti szerződést, a hotel 39 év után, 20
Míg szeptemberben több európai fővárosban is jelentősen emelkedtek a háztartásokat terhelő rezsiköltségek, addig a meghatározott éves átlagfogyasztással rendelkező magyar háztartások továbbra is kedvező áron juthattak földgázhoz és villamos energiához - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (Mekh) az MTI-vel pénteken.
A havonta készülő Turizmus Konjunktura Index alapján szeptemberben némileg javultak a turisztikai cégek kilátásai. A kép azonban csalóka, nem jelent valódi javulást Gál Pál Zoltán, a Turisztikai és Vendéglátó-munkaadók Országos Szövetségének elnöke szerint.
Az FKF kukásautói a megszokott rend szerint minden telephelyről kivonultak, hogy begyűjtsék a hulladékot Budapesten. Az elmaradást az alábbiak szerint fogják bepótolni a Budapesti Közművek munkatársai.
Az elmúlt 2-3 évben olyan változások mentek végbe a világgazdaságban, amelyekre korábban évtizedekig nem volt példa. A covid-járvány, az energiaválság és az általános recessziós félelmek egymást erősítve gyakorolnak hatást a befektetői piacokra. Míg a pénzbőség időszakában egy erőteljes "tőkekihelyezési kényszer" jellemezte a befektetőket, ma már m
Nyílt levélben fordult a megélhetési válság miatt Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) és a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF). A szervezetek javaslataik figyelembevételével mielőbbi intézkedést követelnek a kormánytól – közölte az MTI.
Az omikron-mutációk növekedésével a szakértők jelentős hullámtól tartanak idén ősszel, bár Jakab Ferenc virológus úgy látja, sokkal inkább az influenzavírustól kell tartani.
A Magyar Nemzeti Bank (Mnb) megtartotta első hosszú futamidejű betéti tenderét, amelyen 2093 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat; ezzel az Mnb megkezdte a likviditás érdemi szűkítését, folytatva a monetáris szigorítást - közölte a jegybank.
Egyszeri büntetéssel ösztönzi a kormány a SZÉP-kártyásokat arra, hogy mielőbb költsék el a munkáltatójuktól kapott juttatást. Az erről szóló új rendelet határidejét elmulasztók bukják a pénzük 15 százalékát – írja a Bank360.hu.
Az év első felében tapasztalt erőteljes növekedés után az év második felében lendületet veszített és a visszaesés fázisába esett az osztrák gazdaság, ami a makacsul magas inflációval együtt a stagfláció kialakulását jelzi előre a Wifo gazdaságkutató intézet pénteken publikált 2022-2023-as őszi prognózisa szerint.
A brit kormányfő megakadályozta, hogy energiatakarékossági felvilágosítási programot hirdessenek, annak ellenére, hogy a télen napi háromórás áramkimaradások lehetnek, hanem lesz elég gáz.
A hazai cégvilág az energiakrízis nyomán nemcsak egekbe emelkedő energiaszámlákkal szembesül, hanem azzal is, hogy az energiakereskedő cégek a likviditáshiányos helyzetből fakadó egyre nagyobb kockázataikat elkezdték rájuk áthárítani. Az állam ezt a problémát felismerve avatkozott be, és ebből a 2 szereplős modellből 4 szereplős modellt csinált Lóg
Jövőre Szlovákiában átfogó nyugdíjreform lép életbe, bevezetik az úgynevezett szülői bónuszt, kitolódik a nyugdíjkorhatár, továbbá lehetővé teszik a 40 aktív ledolgozott év utáni korkedvezményes nyugdíjat.
Vannak területek, ahol a tervezett lomtalanítást el kell halasztani. A megállapodás eredményeként október 7-én pénteken az FKF kukásautói a megszokott rend szerint minden telephelyről kivonultak, hogy begyűjtsék a pénteki gyűjtési napon esedékes területeken a hulladékot – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. péntek délelőtt a Forbes.hu-val.
2022 augusztusában a kereskedelmi szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,9 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Az invazív fajnak számító fekete törpeharcsa balatoni állományának növekedése miatt a halfaj elterjedésének feltérképezését szolgáló kérdőív kitöltésére kérik a horgászokat az Elkh Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (Blki) munkatársai.
A SZÉP-kártyára utalt, egy éven belül el nem költött összegek után 15 százalék díj felszámítására jogosítja fel a kártyakibocsátókat a Magyar Közlöny 162. számában kihirdetett, a Széchenyi Pihenő Kártya felhasználásának veszélyhelyzeti szabályairól szóló 381/2022. kormányrendelet.
A rekordmértékű infláció a baba- és csecsemőtápszerek egy részét elkerülte – eddig. Nemrég több termék ára is csaknem a duplájára nőtt hirtelen. A gyártók szerint a drágulást a kedvezőtlen gazdasági helyzet és a forintárfolyam alakulása indokolta. A szülőknek viszont azért is kell többet fizetniük, mert az emeléssel együtt csökkentették a tb-támoga
Az év első felében tapasztalt erőteljes növekedés után az év második felében lendületet veszített és a visszaesés fázisába esett az osztrák gazdaság, ami a makacsul magas inflációval együtt a stagfláció kialakulását jelzi előre a Wifo gazdaságkutató intézet 2022-2023-as őszi prognózisa szerint.
Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik – jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern.
A dél-koreai hatóságok csütörtökön megkezdték a Terraform Labs alapítójának, Do Kwonnak az útlevelének érvénytelenítését. A dél-koreai külügyminisztérium felszólította Kwont, hogy
A magyar eszközök ellentétesen teljesítenek a hét utolsó kereskedési napján, hiszen miközben a tőzsde az OTP vezetésével erősödik, addig a forint továbbra sem tud erőt mutatni, az euróval szemben például 423 felett van.
Az OMV schwechati finomítójában júniusban történt incidens után a finomító most ismét teljes kapacitással működik - jelentette be pénteken a honlapján az osztrák olajipari konszern.
Minimálisan emelkedett a babaváró kölcsönök jegyzése augusztusban, de a számokból jól látszik, hogy enyhül a roham ezért a kedvezményes hitelért. A legnagyobb baj, hogy a maximálisan megkapható tízmillió forint már bőven nem ér ugyanannyit, mint három évvel ezelőtt, mert az infláció sajnos ebbe is keményen beleszólt - benéztünk a számok mögé, és me