2022. október 7. péntek

okt. 7
0:09
Az ipari termelés jól tartja magát, de a boltok forgalmán már látható a lassulás (Növekedés)
Az ipari termelés volumene a munkanaphatással igazított adatok szerint augusztusban 9,3 százalékkal nőtt éves szinten. Havi szinten a termelés minimálisan, 0,1 százalékkal nőtt a szezonálisan és a munkanaphatással igazított adatok szerint. Nyolc hónap alatt 6,1 százalékkal nőtt a termelés.
okt. 7
0:09
Csercseszov: A 11-es után megtörtünk, nem lett volna szabad, hogy így legyen (Magyar Nemzet)
A Fradi edzőjét nem lepte meg a csapatát az Európa-ligában 4-1-re legyőző Crvena zvezda.
okt. 7
0:09
Ettől retteg most az ukrán elnök (Helló Magyar)
Külső segítség nélkül pedig a szakértők egyetértenek abban, hogy Ukrajna és a front is összeomlana rövid időn belül.
okt. 7
0:09
Kiderült, hányan vettek részt a tegnapi diáktüntetésen (Nyugati Fény)
Ez bizony a Holdról is látszott.
okt. 7
0:09
A Track Pack új szintre emeli a Focus St vezetési élményét (Autószektor)
A Ford Performance által kifejlesztett, és a Ford próbapályáin, illetve a híres Nürburgring Nordschleife pályán tesztelt, gyárilag átalakított Track Pack kivitel kizárólag az ötajtós ferdehátú, hatfokozatú manuális sebességváltóval szerelt modellekhez rendelhető meg. Az 5,7 másodperces gyorsulást és 250 km/órás végsebességet biztosító, 280 lóerős,
okt. 7
0:12
Erdélyi Dóra elemző: jövőre is két számjegyű inflációra számítunk (Infostart)
Akár stagfláció is lehet Magyarországon az év negyedik negyedévében és jövő év elején. Ez akkor történik, amikor lassul a gazdaság, az infláció azonban nő.
okt. 7
0:12
Budapesten újabb útlezárás lesz - érdemes tájékozódni (Infostart)
Zuglóban kell számítani a forgalom korlátozásra és változik a buszok, trolibuszok útvonala is.
okt. 7
0:12
Nagy a baj, Justin Bieber lemondta budapesti koncertjét (Infostart)
Március 11-én lépett volna fel a a Papp László Budapest Sportarénában.
okt. 7
0:12
Kelemen Hunor: újévtől a schengeni övezet része lehet Románia (Infostart)
Románia miniszterelnök-helyettese szerint az Európai Unió csak technikai feltételektől teszi függővé a schengeni csatlakozást, és országa ezeket a feltételeket már 2011-ben teljesítette.
okt. 7
0:12
Magyar magyar ellen – Holman Dávid kontra Szalai Ádám (Infostart)
A magyar válogatottból szeptember végén visszavonult Szalai Ádámot is foglalkoztató FC Basel a keresztszalag-szakadásból lábadozó Holman Dávid csapatát, a Slovan Bratislavát fogadja a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének csütörtöki harmadik fordulójában.
okt. 7
0:12
Diákoknak indít interaktív koncertsorozatot a Liszt Ferenc Kamarazenekar októbertől (hirado.hu)
A program december végéig tartó első szakasza után a zenekar a tervek szerint vidéki oktatási intézményekbe is ellátogat majd.
okt. 7
0:12
Máris megtalálta a tankerület azokat a tanárokat, akik részt vettek a szerdai tiltakozásban (444.hu)
A Karinthy gimnázium 24 tanárának az igazgatóval szalajtott levelet a tankerület vezetője, de nem vették át tőle, mivel nem ő a munkáltatójuk.
okt. 7
0:12
Kaprunban friss hóval kezdődik a szezon október 7-én (Síelők)
A tiroli gleccsernyitások után nyit Salzburg is, Kaprunban pénteken, azaz október 7-én kezdetét veszi a szezon. A sípályákat már beratrakolták, minden kész a startra.
okt. 7
0:12
Halfesztivált rendeznek Siófokon (hirado.hu)
A fesztivál mintegy húsz programja között lesz halpiknik, főzőverseny, játszóház, interaktív halas mese foglalkozás, több táncbemutató és táncház is.
okt. 7
0:12
Világszínvonalú eljárással gyógyítottak Debrecenben (hirado.hu)
A debreceni kardiológiai és szívsebészeti klinikán eddig két betegnél alkalmazták az eljárást.
okt. 7
0:12
Novák Katalin: Európa célja az energiafüggetlenség (hirado.hu)
A magyar államfő úgy fogalmazott, hogy Európa ebben a helyzetben nem eshet térdre, mert térdelve nem lehet erőt mutatni.
okt. 7
0:12
Egyszerűsített havi bevallást kínál az adóhatóság az átalányadózóknak (hirado.hu)
Közölték: egyszerűsített bevallást az a nem kiegészítő tevékenységet végző egyéni vállalkozó nyújthat be, aki a katából kikerülve az átalányadózást választotta.
okt. 7
0:12
Daniel Barenboim világhírű karmester egészségi állapota miatt visszavonul (hirado.hu)
A BBC News emlékeztetett rá, hogy a 79 éves, Berlinben élő karmester már hónapokkal ezelőtt lemondta tervezett koncertjeit az egészségi állapota miatt.
okt. 7
0:12
Készülhetünk! Mutatjuk, mikor érkezhet az első havazás (hirado.hu)
A korábbi évek adatai alapján hamarosan figyelhetjük a webkamerákat, hogy mikor vegyülnek hópelyhek az esőbe.
okt. 7
0:12
A IMF igazgatója szerint a világ egyre instabilabb (444.hu)
Csökkentik a jövő évi növekedési előrejelzéseket.
okt. 7
0:12
Oroszország arany- és devizatartaléka 89,8 milliárd dollárral csökkent az év vége óta (444.hu)
És ez csak annyi, amit az orosz jegybank bevallott.
okt. 7
0:12
Nagyon sok bolt zárhat be (Azenpenzem)
A legfrissebb adatok szerint augusztusban is alig nőtt a kiskereskedelmi forgalom, de elemzők szerint még az idén lesz ez sokkal rosszabb is. Sokan jelezték, hogy számos boltból szinte elfogytak a vevők. Közben pedig az üzletek költségei nőnek.
okt. 7
0:12
Nehezen hiszik el az emberek, hogyan zajlanak a kivégzések a japán börtönökben (Noizz)
2022-ben még mindig 55 országban alkalmazzák a halálbüntetést büntetési formaként, de valószínűleg azt gondolod, hogy Japán nem tartozik közéjük. Pedig de. Az ország 2021-ben egy majdnem kétéves kivégzési szünetet tört meg, amikor három férfit sújtottak a lehető legsúlyosabb büntetéssel, 2022 első kivégzésére pedig júliusban került sor, amikor fela
okt. 7
0:12
Közzétette közgyűlési előterjesztéseit a Navigator (vg.hu)
.
okt. 7
0:12
Könyvek, amelyek bebizonyítják, hogy a nők bármire képesek (Glamour)
Cikkünkben olyan könyveket válogattunk össze számodra, amelyek egytől-egyig inspirálni fognak. Válaszd ki a kedvencedet, főzz egy nyugtató teát és kapcsolj ki egy kicsit!
okt. 7
0:13
Áttörést hoz a Nobel-díjas felfedezés több betegség gyógyításában (Növekedés)
A kémiai Nobel-díjra a szakértők Karikó Katalint is esélyesnek tartották, így megkülönböztetett figyelem kísérte a svédországi eredményhirdetést a Szegedi Tudományegyetem és a sajtó részéről is.
okt. 7
0:13
A háború ma: újabb EU szankciók, növekvő EU-s katonai segítség Ukrajnának, öngyilkos lesz az orosz védelmi miniszter? (Helló Magyar)
Egyre több a belső kritika az orosz miniszterekkel, tábornokokkal szemben, miközben az EU elkötelezettnek tűnik Ukrajna támogatásában.
okt. 7
0:13
Kövér László úgy tudja, hogy az agresszor Oroszországnak legitim igényei vannak (Nyugati Fény)
Ilyen egy szuverenitást védő politikus.
okt. 7
0:13
Gen.Travel: önvezető tanulmányautó a Volkswagentől (Autószektor)
A Volkswagen Csoport autonóm (önvezető) járművet mutatott be a Chantilly Arts & Elegance kiállításon Párizsban. A tanulmányautó a következő évtized mobilitásáról ad kitekintést. Fotók: Volkswagen Szeptember 24-én a Párizs melletti Chantilly Arts & Elegance részeként a Volkswagen-csoport bemutatott egy innovatív tervezési tanulmányt, amely újradefi
okt. 7
0:15
A Kreml szerint Zelenszkij a világháború kirobbanását kockáztatja (TőzsdeFórum)
Dmitry Peskov a Kreml szóvivője csütörtök este azt mondta, hogy Zelenszkij ukrán elnök Moszkva elleni „megelőző csapás” mellett szólalt fel, melyet az orosz vezetőség fenyegetésnek tekint.
okt. 7
0:16
Extra nyugdíj - Van, aki egyetlen forintot sem kap, elmagyarázzuk, miért (Infostart)
87 ezer forint plusz pénzre számíthat novemberben az "átlagnyugdíjas". A nyugellátási pénzeket emelik, de érkezik prémium és utólagos kiegészítés is. Van, aki viszont semmit kap, de ennek is megvan az oka.
okt. 7
0:16
Kiderült a nemzeti konzultáció újabb kérdése (Infostart)
A nemzeti konzultációban a nukleáris energiát érintő szankciókról is várja a magyarok véleményét a kormány.
okt. 7
0:16
Meghalt Kuti László (Infostart)
Életének 76. évében elhunyt Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke.
okt. 7
0:16
Ukrán közlés: már Herszon megyében is nagy területet szabadítottak fel – térképek (Infostart)
Az Azov ezred négy parancsnoka szerint az orosz katonai hírszerzés a Mariupolban fogságba esett katonáikat megpróbálta beszervezni – sikertelenül.
okt. 7
0:16
Mi sajnos nem a foci miatt jöttünk – Szijjártó Péter belgrádi bejelentkezése a Ferencváros meccse előtt (Infostart)
1500 Fradi-szurkolót várnak Belgrádba a mai Európa-liga mérkőzésére. A magyar szurkolókat a szabadkai főkonzulátus négy munkatársa segíti a határátkelőhelyen.
okt. 7
0:16
Különleges gazdasági övezet – Több mint egymilliárd forint támogatás Rácalmásnak (hirado.hu)
A különleges gazdasági övezetek célja, hogy egy adott területen sikeresen valósulhassanak meg a kiemelt beruházások. Az innen befolyó adóbevételek az érintett települések fejlesztésére fordíthatók.
okt. 7
0:16
A Budapesti Közművek megállapodott a kukások képviselőivel, újraindul a szemétszállítás (444.hu)
A munkavállalók azért álltak le a munkával, mert az első számláikon azt látták, hogy a januári béremelésüket az infláció és a rezsinövelés felemésztette.
okt. 7
0:16
Forradalmi ötletének hála, mindenki ezzel a brit sráccal szeretne randizni (hirado.hu)
Forradalmi ötlete végül sikeresen bizonyult.
okt. 7
0:16
Prágából jelentjük: pénteken az energiaválságról tárgyalnak az unió vezetői (hirado.hu)
Csütörtöktől Prágában tartják az Európai Politikai Közösség első találkozóját, amelyen az uniós tagországok vezetői mellett részt vesz a brit miniszterelnök, valamint a török és a szerb elnök is.
okt. 7
0:16
Az IMF rontja a 2023-as világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését (hirado.hu)
Az új előrejelzés a Világbank és az IMF jövő heti őszi ülésszaka előtt lát napvilágot.
okt. 7
0:16
Petőfi ihlette országos kortárs képző- és iparművészeti kiállítás nyílik Kecskeméten (hirado.hu)
Gyergyádesz László művészettörténész, a múzeum osztályvezetője elmondta: a tárlat hangsúlyozottan tartalmi alapú, ugyanis a Petőfi Sándor arcképét megjelenítő művekkel szemben ma is aránytalanul kevés a művészetének tartalmi oldalával, gondolataival, költői képeivel foglalkozó alkotás.
okt. 7
0:16
Már nemcsak élelmiszerből, hanem benzinből is kevesebb fogy (444.hu)
Az infláció miatt elképesztő összegeket hagynak az emberek a boltokban, de összességében kevesebb dolgot vásárolnak. A céges autók kizárása is megtette a hatását.
okt. 7
0:16
Egy kisváros vezetését mészárolta le a drogkartell Nyugat-Mexikóban (444.hu)
Mexikónak ezen a részén nem ritka az erőszak, de ez még a drogkartellektől is kirívóan brutális leszámolás volt. 18 halott.
okt. 7
0:16
Ötszörösére emelik a SZÉP-kártyán maradt pénz sarcát (Azenpenzem)
A járvány idején nem szedhettek díjat a bankok a SZÉP-kártyán két évig felhasználatlanul heverő pénzre. Most azonban a háborúra hivatkozva jókora sarc lehetőségével ellentételezik őket. A korábbi két éves időszak és 3 százalékos díj helyett egyetlen év után a megmaradt pénz 15 százalékát vehetik el. Akár nullára fogyasztva az egyenleget.
okt. 7
0:16
Távozott az OPUS GLOBAL vezérigazgató-helyettese (vg.hu)
.
okt. 7
0:16
Tudd meg, mitől nem vagy jól! Közel 300 élelmiszer és allergén egyetlen vizsgálattal! (Glamour)
Az elhúzódó vagy visszatérő panaszok számos kellemetlenséget okoznak. A hasfájás, puffadás miatt kínosan érezhetjük magunkat a munkahelyi és baráti társaságban. A gyakori fejfájás és ingerlékenység miatt türelmetlenebbek lehetünk a családunkkal. Frusztráló, ha nem ismerjük a bőrkiütések, viszketés okát vagy ha étkezésekhez köthetően jelentkeznek pa
okt. 7
0:17
Fontos könnyítést jelentett be a NAV az átalányadózóknak (Növekedés)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyszerűsített havi adó- és járulékbevallási megoldást kínál az átalányadózó egyéni vállalkozóknak az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA), de már a teljes 2258-as bevallás is elérhető a NAV online nyomtatványitöltőjében - olvasható a NAV közleményében.
okt. 7
0:17
Keményen bírálta Orbánt a friss Nobel-díjas író, a nevét sem volt hajlandó kiejteni (Nyugati Fény)
Ezt nem teszi zsebre a miniszterelnök.
okt. 7
0:17
Mentőhelikopter érkezett a patakba hajtott traktorhoz (Autószektor)
Patakba hajtott és a tetején állt meg egy traktor Ózdon, az Uraj úton. Az ózdi hivatásos tűzoltók egy embert kiemeltek a patakból. Áramtalanították és a kerekeire állították a járművet. Mentőhelikopter is érkezett a helyszínre. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
okt. 7
0:18
Csökkent augusztusban a kiskereskedelmi forgalom az euróövezetben (ProfitLine)
Augusztusban már sorban a harmadik hónapban csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az euróövezetben ismertette csütörtökön az európai unió statisztikai hivatala, az Eurostat.

Keresés