A belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 17%-kal csökkent 2021 augusztusához viszonyítva. A külföldi turisták mentették a szezont, ők 60%-kal több éjszakát töltöttek el magyar szálláshelyeken, mint tavaly azonos időszakban…
Idén nyáron országosan 17,5 százalékkal nőtt a bruttó szobaárbevétel tavalyhoz képest, a foglalások darabszáma 7,4 százalékkal gyarapodott a Szallas.hu adatai szerint. A szállásfoglaló oldal legfrissebb elemzése szerint nyáron egy főnek egy éjszaka átlagosan 11 ezer forintba került, 11,4 százalékkal többe, mint egy éve. A bruttó szobaárbevétel a já
George Russell és Sebastian Vettel mellett többen is arra kérték az FIA-t, hogy többet ne küldjék be a beavatkozó járművet, míg a versenyzők is a pályán vannak. Carlos Sainz az első körben falnak csapta a Ferrariját a vizes aszfalton, így a sárga zászló után a biztonsági autó is a pályára lépett. Ám amíg a mezőny
Deadwoodot az arany hírére odaözönlő aranyásók alapították a sziú indiánok földjén 1876-ban. A város Amerika egyik leghíresebb történelmi települése, ahol akkoriban ismeretlen fogalom volt a törvény és rend. Az HBO díjnyertes sorozatának valamennyi évada és az azt lezáró játékfilm elérhető az HBO Max streamingoldalon.
Egyre több tanár kapja kézhez az elbocsátásukkal fenyegetőző hivatalos tankerületi levelet, amiért részt vettek az október 5-i tüntetésen. A pedagógusok felháborodtak, hogy postán küldik ki nekik az iratokat, mivel ők személyesen kívánják átvenni azokat.
Idén is átadta a Hangszeresek Országos Szövetsége az Öröm a Zene díjakat 11 kategóriában olyan embereknek, akik sokat tesznek a magyar hangszeres élőzenéért. Az Analog Music Hallban tartott eseményen megtartották az Öröm a Zene tehetségkutató-hálózat nagydöntőjét is, amit a Heavy Brains nyert.
Japán sok síelő bakancslistáján szerepel,, elsősorban a hóban gazdag hegyek miatt. A covid-járvány alatt a japán kormány eléggé szigorú intézkedéseket hozott, amelyek hátrányosan érintették a turizmust. Októbertől ismét érkezhetnek a síelők, akár saját szervezésben is a szigetországba.
Mi is ott voltunk a Magyar Sí Szövetség Szezonnyitó Családi Sportnapján, melyet idén első alkalommal szerveztek meg a Normafa Park Látogatóközpontban. A hagyományteremtő rendezvényen többszázan vettek részt.
A 2021 júniusában induló Noor Fashion magyar márka rövid idő alatt hatalmas sikereket ért el. Nem sokkal alapítása után már üzlet nyílt az Allee-ban, miközben egyre több hölgy lett törzsvásárló, a ruhákra pedig a stylistok és olyan hírességek is felfigyeltek, mint Tóth Vera vagy Ördög Nóra.
A kormány új rendeletet alkotott a SZÉP kártyák felhasználhatóságával kapcsolatban, amelynek néhány pontja komoly változásokat jelent a kártyabirtokosok számára. 15% “büntetőadó” és 1 év után lejáró feltöltések, lássuk mit mond…
Az SOS Gyermekfalvak közel 400 olyan gyereknek tud szerető és biztonságos otthont adni nevelőszülőknél, akikről szüleik valamiért nem tudnak gondoskodni. Többségük elhanyagolás, bántalmazás vagy a szülők szenvedélybetegsége, betegsége, halála miatt került az SOS-be. Nagyjából 23.000 gyermek él ma Magyarországon állami gondoskodásban. Fejlesztőpedag
Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke úgy nyilatkozott, felelősnek érzi magát azért, hogy teljes pontszámokat osztottak a Japán Nagydíj után. A tavalyi Belga Nagydíj után új szabályokat vezetett be a Szövetség. A változtatások értelmében, a biztonsági autó mögött megtett két tiszta kör után jár jutalom. Mivel a pilóták a verseny 50%-át teljesítetté
Jamie Dimon JPMorgan-vezér szerint hat-kilenc hónapon belül recesszióba süllyedhet a világgazdaság, a tőzsdéken pedig akár újabb húsz százalék feletti esés is jöhet.
Az elkövetkező időszakban gyakori adóhatósági ellenőrzésekre számíthatnak az adózók, különösen az általános forgalmi adó (áfa) terén. A Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal jogászai összefoglalták, hogy milyen mértékű szankciókat állapíthat meg az adóhatóság az ellenőrzés során feltárt hiányosságok miatt.„Ha az adóhatóság az ellenőrzés
Jacques Villeneuve szerint tökéletesen ért véget Max Verstappen második világbajnoki címért folytatott küzdelme Japánban. A holland versenyző a Honda hazájában szerezte meg a címet, bár a leintés után még nem számolt azzal, hogy Suzukában ünnepelhet. A tavalyi Belga Nagydíj után bevezetett változtatásokban akadt egy kiskapu, így a versenyzők a telj
Medgyesi Attila személyében új vezérigazgató-helyettest neveztek ki az Opus Global Nyrt. csoportirányítási igazgatósága élére, egyúttal közös megegyezéssel távozott Ódorné Angyal Zsuzsanna csoportirányításért felelős vezérigazgató-helyettes - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A brit királyi család egyik életrajzírója tett egy kijelentést, amelytől felrobbant az internet. Vajon mi köze lehet Meghan Markle-nek Elon Muskhoz? És vajon tényleg oda az idill Harry herceg és a színésznő között?
„Oroszország rakéta- és dróncsapásai mindenekelőtt a polgári lakosságot terrorizálják. Ezért nyújtunk most különleges támogatást légvédelmi fegyverek formájában” – közölte Christine Lambrecht, aki szerint az első egységet már napokon belül elküldik.
Túlzott stressz? Rosszul alkalmazkodó kollégák? A munkahelyi környezet a lelki egészségedre is nagy hatással van. ezt pedig sosem szabadna elhallgatni. Virág története kapcsán végiggondoljuk, mire is kell odafigyelni a munkánkkal kapcsolatban. Ma van a mentális egészség világnapja, légy te is sokkal tudatosabb ebben a kérdésben!
A SUHANJ! Alapítvány és a BMW Group Magyarország kapcsolata immár hét évre nyúlik vissza, amelynek keretében az Alapítvány minden évben lehetőséget kap, hogy részt vehessen fogyatékkal élő futókkal a BMW Berlin Marathonon, melyre csak sorsolás útján lehet bejutni.A SUHANJ! Alapítvány tizenkét éve osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő
A W Series pénzügyi problémák miatt hamarabb fejezi be a szezont, így az eddig domináló Jamie Chadwick otthonról ünnepelhet bajnoki címet. Eléggé komoly vállalással indult neki a női formaautós sorozat az idénynek, Ázsia mellett Amerikába is el terveztek látogatni. Előbbi Szingapúr révén összejött, de az utolsó három versenyre pénzügyi nehézségekke