Mégsem ül be a Twitter igazgatótanácsába Elon Musk, az elektromos gépkocsik gyártásáról híres Tesla cég vezérigazgatója - derül ki a Twitter technológiai igazgatójának hétfői mikroblog-üzenetéből.
A Boston Dynamics mérnöki és robotikai tervező vállalat fejlesztette ki a Spot névre keresztelt robotkutyát, amely mindenféle terepen képes közlekedni.
Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Kínában márciusban az ország több részét sújtó, újabb koronavírus-járványhullám hatásaira, miközben a termelői árak növekedése tovább enyhült.
Európa igazából csak az elmúlt évtizedben kapcsolódott be a globális cseppfolyósított földgáz (LNG - Liquified Natural Gas) kereskedelembe. A beérkező mennyiségek azóta folyamatosan emelkedtek annak ellenére, hogy az exportáló országok, közülük elsősorban az USA világosan érzékelték, hogy a vezetéken érkező versenyképes árú orosz gáz jelenlétében a
A jegybank múlt heti kommentárjait követően a bitcoin meggyengülve fut neki a húsvétot felvezető 4 napos rövid hétnek, ami a közelgő ünnepek ellenére is mozgalmas lehet. Holnap, vagyis kedd délután, magyar idő szerint 14:30-kor hozzák nyilvánosságra az Egyesült Államokban mért márciusi inflációs adatokat. Az elmúlt hónapok során egyre csak romló mu
Rekord számokat közölt az infokomunikációs cég, és friss tőkét vontak be a társaságba. Nem áll meg a növekedés, a bevételi szerkezetben egyre több lesz a folyamatos szerződéseken alapuló, külföldről származó pénz – mondta a társaság igazgatóságának elnöke a VG Podcastnak.
Trópusi világba kalauzolja el a látogatókat a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt!” program keretében megvalósuló 18. befogadó játszótere. A győri Kálvária utcai közösségi park átadása során azonban nemcsak a legújabb inkluzív teret ismerhette meg a közönség, hanem bemutatkozott a nemzeti lottótársaság „A játék összeköt!” játszótérépítési program
Az élelmiszerek ára 13,0 százalékkal nőtt, ezen belül a margariné 33,6, a kenyéré 27,9, a sajté 21,8, a baromfihúsé 21,4, a péksüteményeké 18,7, a tejtermékeké 18,2, az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 17,9 , a büféáruké 14,2, a szalámi, szárazkolbász és sonkáé 3,8, a sertéshúsé 3,5, a cukoré 3
Soha nem látott mértékű felmondási hullám söpör végig a világon, a szakértők már nevet is adtak a jelenségnek: Great Resignation vagyis a „Nagy felmondás”. Hogy a jelenséget a járványhatás váltotta ki, vagy mindez már a felszín alatt forrt, a szakértők sem tudják, egy azonban biztos: a fluktuáció Magyarországon is rendkívüli méreteket ölt, és a köv
Ukrajna gazdasága 45,1 százalékkal fog zsugorodni az idén tekintettel az orosz invázió nyomán bezárt vállalkozásokra, megszakadt exportokra és a megsemmisült termelőeszközökre - ismertette vasárnap a Világbank a háború gazdasági hatásait vizsgáló elemzésében. A Világbank szerint Oroszország hazai összterméke (GDP) 11,2 százalékot fog esni 2022-ben
Át kell gondolni az adatmenedzsment stratégiát, hogy profitáljunk az elmúlt két év digitális befektetéseiből – állapítja meg „The Data Imperative” felmérésében a Kmpg. A pandémia alatt ez a terület háttérbe szorult, a vállalatok inkább a digitális átalakulásra összpontosítottak.
Putyinnal egyeztet hétfőn az osztrák kancellár. Moszkvába látogat hétfőn az osztrák kancellár, Karl Nehammer, írja a Telex.hu a Welt német lapra hivatkozva. A politikus szombaton az ukrán elnökkel, Volodimir Zelenszkijjel
Liu Shaoang az 500 és az 1500 után 1000 méteren is győzött vasárnap a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságán, így mindhárom egyéni távon aranyérmes lett, egyúttal megvédte címét összetettben is.
Az Európai Parlament támogatja az európai stratégiai földgáztárolók feltöltésének felgyorsítását annak érdekében, hogy a következő fűtési szezonban elég gáz álljon rendelkezésre a háztartások és a vállalatok számára - írta a testület csütörtöki sajtóközleménye.
A Borsodi Sörgyár új, alacsony kalóriatartalmú, alkoholmentes termékekkel bővíti Borsodi Friss portfólióját. A görögdinnye-eper és ananász-lime ízű, 0,0%-os alkoholmentes termékek tavasztól már elérhetők a boltok polcain. A Borsodi Sörgyár több mint 11 évvel ezelőtt tette elérhetővé az első hazai ízesített sört, a Borsodi Frisst, ami azóta is egy
Húsz éve nem volt példa arra, amit Liu Shaoang elért vasárnap a montreali világbajnokságon. 4 aranyéremmel zárta a rövidpályás gyorskorcsolyázók montreali világbajnokságát Liu Shaoang. A fiatalabbik Liu 500, 1500 és
Minden korábbinál nagyobb alkalmazkodási készséget követel az orosz–ukrán háború a hazai mezőgazdasági vállalkozásoktól – mondta az InfoRádiónak az MKB Bank és a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene 3,4 százalékkal növekedett. Az élelmiszer-kiskereskedelem 76 százalékát adó élelmiszer jellegű vegyes üzletek értékesítési volumene 3,2 százalékkal, az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké 3,9 százalékkal emelkedett.
Ahogy a nyugati országokhoz képest alacsony forgalmú vállalati kötvénypiac, a globálisan is viszonylag új zöldkötvényszegmens motorjait is a Magyar Nemzeti Bank programjai indították be az elmúlt években. A jegybank szakértői elkészítették az első átfogó értékelést az utóbbiról, és kiderült: gyorsan nagyot sikerült lépni.
A pénzügyek területén is egyre népszerűbbek a lakossági fenntartható megoldások: a társadalmilag felelős befektetések értéke 2021-ben megnégyszereződött és elérte a 60 milliárd forintot a K&H-nál.
Péntek estéhez képest a forint 0,3 százalékkal gyengült az euróval, 0,2 százalékkal a dollárral szemben, de alig változott az árfolyama a svájci frankkal szemben.
Megkezdte magyar tevékenységét a Unifiedpost Group, a világ egyik vezető felhőalapú üzleti platformja. A világon több mint 1 millió KKV és 2500 nagyvállalat adminisztratív és pénzügyi hátterét biztosító cég egy hazai e-számla szolgáltatóval egyesülve lép be a magyar piacra. A First Businesspost Kft. (1stBP) így 2022 április 1-vel Unifiedpost Kft-re
A Duna House első negyedéves tranzakciós adatai alapján a fővárosi panellakások négyzetméterára átlagosan 100ezer forinttal emelkedett az egy évvel ezelőtti értékesítési adatokhoz képest. Budapesten, így az átlagos panellakásár 35,5 millió forint, amely 666ezer forintos négyzetméterárat jelent.
Az elmúlt években a legnagyobb kiberfenyegetések közé emelkedtek a zsarolóvírusok, amelyekkel a támadók óriási károkat okozhatnak a vállalkozásoknak. A Kürt Zsarolóvírus Stop szolgáltatása lehetőséget kínál a cégeknek, hogy felmérjék, mennyire képesek megfelelően kezelni az ilyen jellegű támadásokat és útmutatást is ad ahhoz, hogyan erősíthetik meg
Új műsorvezető érkezik a TV2 piacvezető reggeli magazinműsorába, Iszak Eszter személyében. A rutinos tévésnek számító Eszter április 12-én kezdi meg a munkát, Istenes László mellett. A TV2 reggeli infotainment műsora, a Mokka idén lesz 18 éves, 2004 óta köszönti minden hétköznap reggel a nézőket. Műsorvezetőként rengeteg profi televíziós megfordult
Minden korábbinál nagyobb alkalmazkodási készséget követel az orosz–ukrán háború a hazai mezőgazdasági vállalkozásoktól – mondta az InfoRádiónak az MKB Bank és a Takarékbank agrár üzletágának ügyvezető igazgatója.
Az ázsiai tőzsdék estek hétfőn és az európai piacokon is mérsékelt eséssel indult a nap, miután a befektetők óvatos hangulatban várják a hét hátralévő részét. Erre a hétre több jegybanki ülés van beütemezve, köztük az EKB kamatdöntésére is sor kerül csütörtökön, valamint sorra érkeznek majd az inflációs adatok, melyek közül a amerikai infláció márc
Becslések szerint mintegy 600 ezer robogó közlekedik Magyarországon, ezek közül azonban csak minden hatodikra fizetnek rendszeresen kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb). A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) arra hívja fel a figyelmet, hogy a kategóriától és lakhelytől függően átlagosan 6-8 ezer forintos év
A brit statisztikai hivatal (ONS) hétfői ismertetése szerint jelentősen lassult és a várakozásoktól is elmaradt a brit hazai össztermék (GDP) növekedési üteme februárban.
A Hard Rock márka 50 éve a zene erejével kapcsolja össze az embereket, legyen szó bármilyen zenei stílusról, a poptól a hip-hopon át az indie-n és a jazz-en keresztül a hard rockig. Az 1971-ben alapított Hard Rock International 68 országban, közel 250 helyszínen van már jelen, amelybe beletartoznak a Hard Rock Cafe®-k, hotelek, kaszinók és
Kihelyezett innovációs műhelyt alapított a Mate Szent István Biztonságkutató Központja az Abz Drone Kft. szentendrei központjában. A két fél érdekei közösek, hiszen a legújabb dróntechnológiák szerepe az agráriumban és a biztonságpolitikában egyaránt kiemelkedő.