2022. április 14. csütörtök

ápr. 14
6:48
Ennyit kapnak az OTP részvényesei (Azenpenzem)
Az OTP csoport rekordnyereséget ért el 2021-ben, a bank tegnapi közgyűlése részvényenként 429,46 forint osztalékot szavazott meg. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató hangsúlyozta, hogy a háború nem veszélyezteti az OTP stabilitását, a jövedelmezőségére azonban hatással van. Oroszországból akkor vonulnának ki, ha értékelhető üzleti ajánlatot kapnának.
ápr. 14
6:48
Három új Oppo okostelefon mutatkozik be a magyar piacon (Márkamonitor)
Az Oppo áprilistól három új okostelefonnal és egy vezeték nélküli fülhallgatóval bővíti kínálatát Magyarországon. Néhány nap eltéréssel kereskedelmi forgalomba kerül a márka februárban bemutatott felsőkategóriás csúcskészüléke, a Find X5 Pro, valamint a Reno széria két legújabb modellje, a Reno7 5G és a Reno7 Lite 5G.   A februárban bejelentett Fin
ápr. 14
6:48
Már háromhetes csúcson a búza ára (Agrofórum)
Kicsit megtorpant az árak emelkedése a terménypiacokon. Chicagóban a búza 1 százalékkal, a kukorica 1,1 százalékkal, a szójabab pedig 0,5 százalékkal drágult, miközben a repce kurzusa 0,8 százalékkal csökkent. Európában a malmi búza 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,1 százalékkal került többe, mint előző nap. A kukorica árszintje 1,2 százalékkal ker
ápr. 14
6:48
Különleges üvegoptikás nyílászárót fejlesztett családi házakra egy magyar cég (KKV Magazin)
Egy magyar kisvállalkozás mérnökcsapata hazánkban egyedülálló módon, családi házakra fejlesztett üvegoptikás alumínium nyílászárót. A rendszer különlegessége, hogy a keret egy síkban helyezkedik el az üveggel, amit a bukó-nyíló funkciójú ablak- és erkélyajtó szerkezet teljes újragondolásával értek el. A jelenlegi építési trendekre reflektáló megold
ápr. 14
6:48
Összeállt a Pepsi a Schneider Electric-kel (newtechnology.hu)
Hiába szeretne egyre több kis- és középvállalkozás megújuló forrásból származó energiát vásárolni a piacon, sokszor már az első lépésnél elbuknak. Egyes szervezetek nem elég nagyok ahhoz, hogy önállóan intézzék a beszerzést, vagy oktatásra, útmutatásra lenne szükségük a megújulóenergia-ügyletek sajátos mechanizmusairól. A PepsiCo és a Schneider Ele
ápr. 14
7:00
A britek újabb kemény pofonokat osztottak ki Oroszországnak (Piac és Profit)
Az ukrán szeparatista térségek vezető személyiségei és kétszáznál több támogatójuk ellen léptetett érvénybe szerdán új szankciókat a brit kormány. Az érintettek között van az orosz külügyminiszter felesége is.
ápr. 14
7:00
720 négyzetméteres liftes villába költözik Áder János (444.hu)
Egy kormányrendelettel elintézték, hogy nagyobb legyen, mint lehetne.
ápr. 14
7:18
Egy hét, és eltűnik a műanyagzacskó az Auchanból (Márkamonitor)
Az Auchan áruházakból egy hét múlva eltűnnek a gurigáról letéphető nejlonzacskók. Az áruházlánc elsőként vonja ki a zöldség-gyümölcs osztályokról és a pékáru részlegekről a környezetszennyező, egyszer használatos műanyagokat, amivel évi 172 tonna műanyaghulladék spórolható majd meg.   Helyettük csak a többször használatos, vagy komposztálható és le
ápr. 14
7:18
money.hu: Így változhat a Zöld hitel feltételrendszere (Növekedés)
A money.hu szakértői szerint könnyen előfordulhat, hogy az MNB új Zöld hitel programja már a valóban aszkétának nevezhető, AA energetikai besorolás feltételeit tartalmazó ingatlanok finanszírozását segíti majd olcsó kamatozású kölcsönnel. A jegybanknak ugyanakkor a már befogadott Zöld hitel kérelmek sorsáról is döntenie kell.
ápr. 14
7:24
A digitalizáció formálja a jövőt (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország településfejlesztése szempontjából kiemelten fontos a vidék és a fenntartható, jó minőségű vidéki élet megteremtése. A Digitális Jólét Program keretében ennek érdekében indították el 2021-ben a kistelepülések vonzerejét és élhetőségét digitális és „okos” megoldásokkal segítő Digitális Falu Programot.
ápr. 14
7:30
Új eszközöket vetnek be az oroszok Mariupolban, mobil krematóriumokat (Piac és Profit)
Áttörték az orosz csapatok blokádját az ukrán 36. tengerészgyalogos dandár katonái az Azovi-tengerparti Mariupolban - állította szerdán Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója a Facebookon. Korábban Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője viszont azt jelentette be, hogy az ukrán tengerészgyal
ápr. 14
7:30
Trump lebombázná Oroszországot, Putyin emberei mégis kedvelik (Növekedés)
Az orosz állami propaganda jóbarátként kezeli az előző amerikai elnököt, annak ellenére, hogy Trump saját bevallása szerint atommal fenyegetné Vlagyimir Putyint.
ápr. 14
7:36
Változnak a Protonmail működési feltételei, ne veszítsd el a fiókodat (Kripto Akadémia)
Habár a Gmail népszerűségével nem ér fel, mégis sok kriptós használja a felhasználói biztonságra fókuszáló Protonmail-t, ahol pillanatok alatt, telefonszám megadása nélkül is létrehozható egy újabb email cím. Ez többek között akkor lehet hasznos, ha egy újabb appot, vagy tőzsdét szeretnénk kipróbálni, aminek összekötése a fő fiókunkkal biztonsági k
ápr. 14
7:42
Még csak most jön az igazi globális logisztikai válság (Infostart)
A világgazdaság számára is komoly problémákat jelenthet majd a Kínában jelenleg zajló koronavírus-kitörések miatt az ázsiai országban ragadó nagy mennyiségű áru. Az ukrajnai háború is ront a helyzeten.
ápr. 14
7:42
A magyar családok 5000 forintnál többet költenek húsvéti ajándékra gyermekenként (ProfitLine)
Magyarországon idén húsvétkor a nagyszülők és a szülők többsége 5000 forintnál többet költene ajándékra gyermekenként - derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. friss, online felméréséből, amelyet szerdán juttattak el az MTI-nek.
ápr. 14
7:45
Tovább erősödik a forint, távolodik a 380-tól (Portfolio)
Csütörtök reggelre ismét erősödött a forint az euróval szemben, így már 377 alatt jár a jegyzés. Vagyis a napokig meghatározó 380-as lélektani szinttől sikerült eltávolodnia a magyar devizának. Persze azt továbbra is nehéz megmondani, mennyire lesz ez tartós, hiszen a háborús hírek mellett ma az EKB kamatdöntésére is figyelnek a befektetők.
ápr. 14
7:48
Húszmillió hibridet értékesített világszerte a Toyota (Márkamonitor)
Ez nagyságrendileg mintegy 160 millió tonna széndioxid-kibocsátás megtakarítást tett lehetővé.   A japán autógyártó nagy utat járt be: az első évben, 1997-ben világszerte alig több, mint 400 darab Toyota hibridet vásároltak, az első 1 millió darab hibrid eladásához 10 év kellett, tavaly pedig már egyetlen évben 2,6 millió részben vagy teljesen elek
ápr. 14
7:48
Mire van szüksége a szobanövényeknek? (Agrofórum)
Minden növény életfeltétele azonos, vagyis szükségük van fényre, vízre, tápanyagokra és megfelelő hőmérsékletre is, viszont ezek mértéke, aránya és időbeni eloszlása fajonként, sőt fajtánként is eltérő lehet.
ápr. 14
7:48
Abramovics hétmilliárd dollárnyi vagyonát zárolták Jersey szigetén (Forbes)
Átfogó razziát tartott a helyi rendőrség Abramovicshoz köthető ingatlanokban, és az orosz oligarcha vagyonából jó nagy falatot zároltak.
ápr. 14
7:51
Nagyüzemben rendelte a hamis dollárt egy budapesti férfi: milliárd forintnyi hamis valutával kapták el (Pénzcentrum)
A fővárosi rendőrök pénzhamisítással gyanúsítanak egy férfit, aki több mint egymilliárd forint értékű hamis valutát rendelt külföldről - írja a Police.hu
ápr. 14
7:51
Kiderült, mi várható a boltokban a hosszú hétvégén (Portfolio)
Erős húsvéti forgalomra számítanak, ugyanakkor az olcsóbb és az akciós termékek iránti élénkülő érdeklődésről számoltak be az MTI-nek nyilatkozó áruházláncok.
ápr. 14
7:51
Minimum egymilliárd euró a veszteség (Agroinform)
Az exportra szánt gyümölcsök tonnaszámra rothadtak el a fokvárosi kikötőben.
ápr. 14
7:54
Hirtelen készséges lett Mészáros Lőrinc alkusz cége (Menedzsment Fórum)
Állami és fővárosi cégek biztosítását intézné.
ápr. 14
7:54
Rossz hír húsvétra: megint beköszönhet az omikron (Privátbankár)
Két vakcina már nem sokat ér.
ápr. 14
7:54
Hatékonyabban készülhet biogáz a sertéstrágyából (Agrofórum)
A gazdálkodók több mint 20 éve használnak hígtrágyát és egyéb maradványokat biogázüzemekben energia előállítására. Egy új kutatási projekt célja a hatékonyság növelése és a metánkibocsátás minimalizálása a sertéstrágya tárolása során.
ápr. 14
8:00
Az elszabadult beszerzési árak miatt nem fizet osztalékot a legendás magyar járműgyártó (Piac és Profit)
A Rába Nyrt. nem fizet osztalékot, eredménytartalékba helyezték a cég 2021-ben elért eredményét - közölte a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
ápr. 14
8:00
Megnyílt Európa legnagyobb kétoldalas napelemparkja (NRGreport)
Görögország ad otthont az eddigi legnagyobb kétoldalas napelemparknak Európában: a 204 megawattos létesítményt Kozani városa mellett az ország legnagyobb olajfinomító vállalata, a Hellenic Petroleum építette. Ahogy az orosz-ukrán háború miatt egyre inkább előtérbe kerül a fosszilis üzemanyagoktól való minél teljesebb elhatárolódás, úgy haladnak jó
ápr. 14
8:00
A bankszektort nem rengetné meg a kamatstop meghosszabbítása (Demokrata)
Az adósoknak továbbra is nagy segítséget jelentene a kamatstop – írja a Világgazdaság.
ápr. 14
8:03
Folytatódnak a harcok Ukrajnában, iránykereséssel nyithat Európa (Portfolio)
Leginkább visszafogott mozgásokat láthattunk a héten a vezető európai és a tengerentúli tőzsdéken is, továbbra is a háborús fejlemények mozgatják elsősorban a piacokat. Gazdasági adatok tekintetében az MNB a szokásos egyhetes betéti tender mellett fizetési mérlegstatisztikát is közöl ma, ami pedig a nemzetközi eseményeket illeti, ugyancsak ma tartj
ápr. 14
8:12
Az olcsó csoki nyúl veri a jó sonkát is (Menedzsment Fórum)
Az infláció óvatosabbá teszi a vásárlókat a szakszövetség szerint.
ápr. 14
8:12
Erősödött reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 14
8:12
A befektetők a Párizsi Megállapodás betartását követelik a Total-tól (NRGreport)
Egy hollandiai székhelyű befektetői csoport a TotalEnergies május 25-i részvényesi közgyűlése előtt határozatot nyújtott be, amelyben követeli, hogy a francia olajipari vállalat kibocsátási céljait igazítsák a párizsi klímaegyezményben foglaltakhoz.
ápr. 14
8:18
Összeállt a Pepsi és a Schneider Electric (Márkamonitor)
Komoly előrelépést jelenthet a fenntarthatóbb élelmiszeripar és italgyártás felé a PepsiCo és a Schneider Electric új kezdeményezése, melynek révén könnyebben juthatnak megújuló energiához a világ egyik legismertebb üdítőitalgyártójának partnerei.   A PepsiCo már korábban bejelentette, hogy 2040-re szeretné elérni a nettó zéró-kibocsátást. Ezt a cé
ápr. 14
8:18
Kereskedelmi Világszervezet: el kell kerülni az élelmiszer-lázadásokat (Agrofórum)
A Kereskedelmi Világszervezet (Wto) az orosz-ukrán háború hatásai miatt 4,7 százalékról 3 százalékra módosította a világkereskedelem idei növekedésére vonatkozó előrejelzését, és figyelmeztetett egy lehetséges élelmiszerválságra, amit az árak megugrása okozhat.
ápr. 14
8:18
Árthat az MKB hírnevének Marine Le Pen hitelezése (Forbes)
Kínos reputációs kockázatot vállalat az MKB azzal, hogy négymilliárd forintnyi euróval hitelezte Marine Le Pen francia politikusnő elnökjelölti kampányát.
ápr. 14
8:18
A katonai konfliktus és a gyenge forint szorítja az agráriumot (Magyar Mezőgazdaság)
Az ukrajnai események és a gyengélkedő forint miatt különösen fontos, hogy hatékonyabb legyen a mezőgazdaság. Az ágazat jó irányba halad: a gazdaságok átlagos mérete növekszik, a magasabb bevételekből hatékonyabb gépeket tudnak vásárolni, ezért a hektáronkénti hozamok is emelkednek, tudtuk meg a K&H Agrár Klub legutóbbi eseményén.
ápr. 14
8:21
A globális nyersanyagkereskedők hamarosan leállítják az orosz olaj vásárlását (Portfolio)
A nagy globális nyersanyagkereskedők azt tervezik, hogy már május 15-től csökkentik az orosz állami olajvállalatoktól vásárolt nyersolaj- és üzemanyagmennyiséget, hogy elkerüljék az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankcióit, írja a Reuters.
ápr. 14
8:24
Permetezőgépek üzemeltetése (Agrárágazat)
Egyszerű mezőgazdasági feladatnak tartják, de a hatékonyság érdekében hosszú a csekklista, amit végig kell csinálni.
ápr. 14
8:24
A tavalyi rekordtermés feleződhet, ennyi lesz az export (Mezőhír)
Kisebb terület és kisebb terméspotenciál várható idén Ukrajnában. Európa ennyi terményre számíthat.
ápr. 14
8:24
Balra kanyarodó traktornak ütközött (GépMax)
Ráelőzött a mezőgazdasági erőgépre, tört mindkettő.
ápr. 14
8:24
A világgazdaság leggyengébb pontja a tengeri szállítmányozás (Transpack)
Tízszeresére nőtt a tengeri szállítmányozás költsége, és a zavar a nemzetközi kereskedelemben legalább 2023-ig tart.
ápr. 14
8:24
Csúcsot döntött a rajongói tokenek értékesítése márciusban (BitcoinBázis)
Március kemény hónapnak bizonyult az NFT-k uralta piaci szegmensben, ugyanis a globális NFT eladások száma nagyon bezuhant. Szerencsére az egyik
ápr. 14
8:27
Koronavírus a nagyvilágban: félmilliárd felett a hivatalos fertőzöttek száma (Portfolio)
501,9 millió fertőzöttet, 6,19 millió halálesetet és 11,13 milliárd beadott vakcinadózist tartanak nyilván a világon a Johns Hopkins Egyetem reggeli adatai szerint. Csütörtöki járványhíreink ebben a cikkben olvashatók egy helyen.
ápr. 14
8:30
Elszállítja a hulladékot az FKF a húsvéti ünnepek alatt (Adózóna)
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzi a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió a húsvéti ünnep alatt, a lakossági hulladékudvarok és az ügyfélszolgálati irodák azonban zárva tartanak – közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő társaság csütörtökön az MTI-vel.
ápr. 14
8:36
A kamatstop költségeit visszahozzák a bankok az alacsony betéti kamatokon (Privátbankár)
Az adósoknak viszont továbbra is nagy segítséget jelentene, így indokolt lehet az intézkedés fenntartása - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
ápr. 14
8:36
Egy hét múlva eltűnik a műanyagzacskó az Auchanból (MMonline)
Az Auchan áruházakból egy hét múlva eltűnnek a gurigáról letéphető nejlonzacskók. Az áruházlánc elsőként vonja ki a zöldség-gyümölcs osztályokról és a pékáru részlegekről ezeket a súlyosan környezetszennyező, egyszer használatos műanyagokat, amivel évi 172 tonna műanyaghulladék spórolható majd meg. Helyettük csak a többször használatos, vagy kompos
ápr. 14
8:36
Több mint 9 milliárd forintnyi összeget költöttek tavaly Zuckerberg védelmére (Forbes)
édelem költségei évek óta folyamatosan nőnek: 2019-ben 23 millió dollárt tettek ki, 2020-ban 25 millió dollárt, és tavaly már csaknem 27 millió dollárt.
ápr. 14
8:36
2022. április 14. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
ápr. 14
8:39
A magyar Telekom anyavállalata tovább növelte részesedését az amerikai cégében (Portfolio)
A Deutsche Telekom 48,4 százalékra növelte részesedését amerikai leánycéhgében, a T-Mobile US-ben, ezzel újabb lépést tett a szolgáltató többségi tulajdonának megszerzése felé.
ápr. 14
8:42
Budapesti szemétszállítás a húsvéti ünnepek idején (ProfitLine)
A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió tájékoztatja a lakosságot, hogy a húsvéti ünnephez kapcsolódóan munkarendje az alábbiak szerint alakul:

Keresés