2022. április 4. hétfő

ápr. 4
13:59
Először debütált magyar borászat a párizsi borexpón (vg.hu)
A Jammertal Borbirtok azzal érdemelte ki a meghívást a versenyre, hogy tavaly Luxemburgban egy megmérettetésen tarolt a vörösborok kategóriájában.
ápr. 4
14:00
Nem elég buborékokban nyerni – így látják külföldön az ellenzék bukását (Privátbankár)
Orbán Viktor egyértelmű győzelmet aratott tegnap, ugyanakkor óriási feladatok várnak rá a közeljövőben. Az alternatívák csak „buborékokban” fejlődtek ki, csupán ezekben jelent meg a siker illúziója, a társadalmi valóság ezeket kvázi kipukkasztotta. Német, osztrák és svájci sajtóvisszhangokból válogattunk.
ápr. 4
14:00
Meg is volt az első kormányülés a parlamenti választás után (Portfolio)
A kormánypártok vasárnap este ünnepeltek azok után, hogy fölényesen megnyerték a választásokat. Délben viszont kormányülés volt.
ápr. 4
14:06
A világ legérdekesebb csődje (Piac és Profit)
Annyi pert indítottak a kárt szenvedett páciensek az elektrosokk-gépeket gyártó MECTA cég ellen, hogy az nem tudott felelősségbiztosítást kötni a gépeikre, így végül csődeljárást kezdeményezett. A cég a kritikusait okolja a csőd miatt, miközben készülékeik súlyos és maradandó károkat okoztak embereknek világszerte.
ápr. 4
14:06
Brutális áremelkedésre számítanak az építőiparban dolgozó cégek (Portfolio)
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) tagszervezeteit és az építőipar további jelentős szereplőit, 400 céget megkeresve felmérte, hogy 2021-ben milyen változásokat hoztak a piaci körülmények, illetve a cégek milyen várakozásokkal tekintenek a 2022. évre a háborús konfliktus árnyékában. Az építőanyagok árát tekintve az alábbi eredmé
ápr. 4
14:06
Akár 40 százalékkal is eshet az ukrán GDP idén (hirado.hu)
Az első negyedévben az ukrán gazdaság kibocsátása 16 százalékkal esett vissza.
ápr. 4
14:08
Kijött az első negyedéves ukrán GDP-adat: nagy visszaesést hozott a háború (Portfolio)
Az ukrán gazdasági minisztérium 16 százalékra becsüli a háború sújtotta  ország gazdasági teljesítménycsökkenését az idei első negyedévben a tavalyi első negyedévvel összevetve. A minisztérium nem zárja ki, hogy idén akár 40 százalékkal is zsugorodhat a GDP.
ápr. 4
14:09
Durván visszalökte az ukrán GDP-t a háború (vg.hu)
.
ápr. 4
14:12
Elon Musk a Twitter legnagyobb részvényese lett (Portfolio)
Elon Musk 9,2 százalékos részesedést szerzett a Twitterben és ezzel a platform legnagyobb részvényesévé vált, mindezt egy héttel azután, hogy felvetette a közösségi média iparág megreformálásának szükségességét. A Twitter részvénye több mint 20 százalékos pluszban indíthatja a mai kereskedést.
ápr. 4
14:12
Díjazták a legjobb e-sportolókat (MMonline)
A K&H Az Év Esportolója 2021 díjak nyerteseit 2022. április 2-án ismét élő díjátadó gálán hirdették ki az Országos Gaming Expo rendezvény budapesti eseményén. A 22 díjazottat a szakmai zsűri választotta ki a közel 200 jelölt közül, a közösségi szavazatok, valamint szakmai szempontok alapján. A díjazottak elismerésének indoklásában nemzetközi és haz
ápr. 4
14:12
A jó napraforgó indítás már fél siker (Mezőhír)
Mezőgazdaságban is fontos a kezdő lépések, jó alapok esetén nagyobb lehet a termés.
ápr. 4
14:12
Most még elkerülheti a bírságot (Magyar Mezőgazdaság)
A naptári éves adózóknak 2022. május 31-ig kell a 2021-es társasági adót, a helyi iparűzési adót és az innovációs járulékbevallást benyújtaniuk a transzferár-nyilvántartással együtt. A nyilvántartás határidőre történő elkészítésének elmulasztása 2 millió forintos bírságot is vonhat maga után, ennek elkerülése érdekében a Mazars szakértői összegyűjt
ápr. 4
14:12
Uniós milliárdok a lakhatási szegénység elleni küzdelemben (Üzletem)
A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „Szociális lakások építése, felújítása, lakhatási körülmények javítása” című (RRF – 3.3.1-22) felhívás.
ápr. 4
14:15
Eltűnt egy magyar barlangi búvár a hétvégén (vg.hu)
Tegnap délelőtt merülés közben eltűnt egy barlangi búvár a Jósvafő határában nyíló Kossuth-barlangban.
ápr. 4
14:24
A kinti magyarok 88 százaléka szavazott tegnap a külképviseleteken (Privátbankár)
A külképviseleteken 88 százalékos volt a részvétel az országgyűlési választáson és az országos népszavazáson - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) hétfő reggeli adataiból.
ápr. 4
14:24
Alábbhagyott a lelkesedés a magyar tőzsdén (Portfolio)
Lefordult az OTP, a hazai blue chipek közül a Mol teljesít a legjobban.
ápr. 4
14:24
Elindult a paradicsomszezon! Már kapható magyar paradicsom az áruházakban (Agroinform)
A magyar növényházakban főként paradicsom, paprika, uborka és saláta terem.
ápr. 4
14:26
Itt az újabb Fidesz kétharmad - Mi jön most a tőzsdéken? (Portfolio)
Vasárnap lezajlott a választás, amely végül a Fidesz-KDNP győzelmével zárult, ma pedig megérkeztek az első tőzsdei reakciók, amelyek a 2018-as választásokhoz képest meglehetősen visszafogottak voltak. Ennek részben az az oka, hogy továbbra is nagy a bizonytalanság a költségvetés konszolidációját illetően - mondták el a Portfolio-nak a hazai profi b
ápr. 4
14:30
A bucsai vérengzés már elég lehet az orosz energia embargójához (Menedzsment Fórum)
Ezt helyezte kilátásba Macron francia elnök, de a japánokat is elborzasztották a hírek. Még az orosz hatóságok is nyomoznak az ügyben - hamis információk terjesztése miatt.
ápr. 4
14:30
Speciális sertésólban válik ízletessé a szlavón fekete disznók húsa (Agroinform)
A különleges húsminőség az átlagosnál jóval lassúbb hizlalási időszaknak és az állatok számára biztosított nagy mozgásterének köszönhető.
ápr. 4
14:33
Aranyalapra helyezné a rubelt Moszkva (vg.hu)
Az amerikai olaj- és aranykereskedelmi korlátozások nyomán Moszkva egy lépéssel közelebb juthatott az aranystandard bevezetéséhez.
ápr. 4
14:36
A hidrogén fénykorát hozhatja el az energiaválság? (NRGreport)
Nem igényel különösebb magyarázatot, milyen mértékben írja át Európa és az egész világ energiával összefüggő elképzeléseit az ukrajnai háború. Miközben nehezebben elérhetővé teszi a kontinens 2050-re kitűzött klímasemlegességét, a mostani helyzet minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amely hozzájárul Európa minél magasabb fokú önellátás
ápr. 4
14:36
Új adatátviteli technológiát vezet be a Vodafone (MMonline)
A Vodafone hazánkban elsők között vezet be országos szinten egy forradalmian új adatátviteli technológiát, a CAT-M hálózatot. A CAT-M hálózat a NarrowBand IoT-hez hasonlóan egy új, modern, alacsony fogyasztású mobil hálózat, melynek előnye, hogy képes a bázisállomások közötti mozgást megszakítás nélkül kezelni. A CAT-M technológia fontos szerepet j
ápr. 4
14:42
Ez lesz a magyar boltok sorsa 2022-ben: nem lesz egyszerű sora a vásárlók kedvenceinek (Pénzcentrum)
Jönnek az újabb piaci nehézségek: de mik a kilátások a  boltos vásárlásoknál? Az elmúlt években ugyanis számos boltos regulát szabtak. A legfontosabbakat szakértők gyűjtötték össze: mennek? Maradnak? Változnak? Mikor szűnik meg az árstop?
ápr. 4
14:51
Választás 2022: megérkeztek az első külföldön leadott szavazatok (vg.hu)
A 145 külképviseleten szombaton és vasárnap 57 623, magyarországi lakcímmel rendelkező választópolgár voksolt.
ápr. 4
14:57
Padlóra küldené a német gazdaságot az orosz gáz elzárása (vg.hu)
A bucsai borzalmak után egyre több ország gondolkozott el az orosz gázra kivetett embargó ötletén.
ápr. 4
15:00
Úgy tűnik, Márki-Zay Péter parlamenti képviselő sem lesz (Menedzsment Fórum)
Hódmezővásárhelyre fog koncentrálni.
ápr. 4
15:00
Az ukrajnai háború miatt recesszió lesz az eurózónában (Piac és Profit)
Recessziót valószínűsítő mértékben zuhant a német Sentix gazdaságkutató és befektetési tanácsadó cég áprilisra vonatkozó euróövezeti befektetői hangulatindexe a hétfőn publikált kimutatás szerint.
ápr. 4
15:00
Nincs megállás a török inflációban (Portfolio)
Törökországban márciusban a fogyasztói árak  61,14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben, 2002 márciusa óta a legnagyobb ütemben - közölte a török statisztikai hivatal hétfőn.
ápr. 4
15:00
Díjazták a legszebb természetfotókat (MMonline)
Az Uránia Nemzeti Filmszínház impozáns falai között rendezték meg a magyar természetfotó nagydíjának díjátadó ünnepségét, mely egyben a 2021-es fotópályázati évad legszebb fotóiból készült kiállítás nyitórendezvénye is volt.Az est házigazdája Puskás-Dallos Péter, a VM-hez több szálon is kapcsolódó, maga is természetvédelmi tevékenységeket felkaroló
ápr. 4
15:00
Nagy gáz Németországban: 50%-os áremelkedést várnak a boltokban (BitcoinBázis)
Alig néhány nappal azután, hogy Németország eddigi legmagasabb inflációját jelentette be, a helyiek pedig komoly ellátási lánc problémákról számoltak be,
ápr. 4
15:02
Szerdától jelentősen csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára (Portfolio)
A hatósági árak miatt ez a kiskereskedelmi árakat még nem érinti.
ápr. 4
15:06
A román és az észt kormány is erősebb szankciókat akar Oroszországra (Portfolio)
A Kijev melletti Bucsánál elkövetett vérengzés kivizsgálását és az Oroszország elleni nemzetközi szankciók szigorítását sürgette a hétfői bukaresti megbeszélését követő közös sajtóértekezletén Bogdan Aurescu román és Eva-Maria Liimets észt külügyminiszter.
ápr. 4
15:06
Faanyag-kereskedelem: Magyarországot is érintik az új szankciók (Üzletem)
A faanyagok kereskedelmét is nagyban érintik az ukrán válság nyomán bevezetett korlátozó intézkedések. Ezek részleteit egyeztették a tagállami szakérők az EU Bizottság EUTR munkacsoportja 2022. március 16-i ülésén. Az aktuális tudnivalókat a Nébih szakértői foglalták össze.
ápr. 4
15:08
2020 óta nem látott szintre esett a befektetői hangulat az euróövezetben (Portfolio)
Az elemzői várakozásoknál is jelentősebben romlott áprilisban a befektetői hangulat az euróövezetben a frankfurti Sentix gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
ápr. 4
15:12
Orbán Viktor egyik szövetségesének már sikerült 61 százalék fölé vinni az inflációt (Privátbankár)
Törökországban 61,14 százalékos volt a márciusi infláció tavaly ilyenkorhoz képest, de sok alapvető szükséglet még ennél is nagyobbat drágult.
ápr. 4
15:12
A hidrogén fénykorát hozhatja el az energiaválság? (ProfitLine)
Nem igényel különösebb magyarázatot, milyen mértékben írja át Európa és az egész világ energiával összefüggő elképzeléseit az ukrajnai háború. Miközben nehezebben elérhetővé teszi a kontinens 2050-re kitűzött klímasemlegességét, a mostani helyzet minden olyan energiaformának javítja az esélyeit, amely hozzájárul Európa minél magasabb fokú önellátás
ápr. 4
15:12
Oroszország megszünteti az utazási korlátozásokat a „barátságos” országokkal szemben (Portfolio)
Oroszország miniszterelnöke, Mihail Misusztyin bejelentette, hogy az ország megszünteti a koronavírus miatti utazási korlátozásokat a „barátságos” országokkal szemben – írja a Sky News.
ápr. 4
15:14
Folytatódik a választási utáni felfutás a magyar piacon? (Portfolio)
A választások után néhány részvény esetén igen erős árfolyam reakciókat látunk a hazai tőzsdén, de még több nagy blue chip-et is befolyásolt a vasárnapi szavazás legtöbbek számára meglepő eredménye, legalábbis ami a kormánypárt győzelmének nagyságát jelenti. Az előbbieknél a részben a közbeszerzések továbbra is magas árbevételt biztosító hatása, il
ápr. 4
15:18
Gyomnövények: az aranyosaktól a pszichopatákig (Magyar Mezőgazdaság)
Így tavasz táján nem csak kertünk kultúrnövényei, hanem a nemkívánatos gyomok is életre kelnek, „támadásba lendülnek”. Ezek a kultúrnövényekkel konkurálnak, vizet-, tápanyagokat vonnak ki a talajból a zöldségeink, dísznövényeink rovására.
ápr. 4
15:24
Új podcast platformot építenek YouTube-on (MMonline)
Az Apple és a Spotify mellett a Google is versenybe száll a podcast hirdetési piac súlyos dollármillióiért. A YouTube-on építenek új podcast platformot, integrálják a hirdetési rendszerükbe, sőt, akár többszázezer dollárral tömik ki a podcast készítőket. Mikor lép vajon a Facebook?A YouTube Music zenei streaming app megjelenése után a podcast piaco
ápr. 4
15:27
Milliárdokat költünk húsvéti sonkára és édességre (vg.hu)
Leginkább önkiszolgálópultból vásárolnak sonkát a fogyasztók, az eladások 67 százalékát ilyen termékek adják.
ápr. 4
15:30
Újabb 80 tisztán elektromos autóval bővül Magyarország közösségi flottája (Piac és Profit)
Tovább növelte a kizárólag villanyautókból álló flottáját a GreenGo: áprilistól már több mint 400 jármű várja a felhasználókat. A cégnél az elmúlt öt és fél évben a szolgáltatási terület mérete megháromszorozódott, és tavaly a nagyobb csomagok szállítására alkalmas kisteherjárművek is megjelentek a flottában.
ápr. 4
15:30
Böcskei Balázs: Márki-Zay Péter kiszámíthatatlan miniszterelnök-jelölt volt (Privátbankár)
Böcskei Balázs politológus szerint az ellenzék nem tudott annyi szavazót mozgósítani mint négy évvel ezelőtt.
ápr. 4
15:30
Bekeményít a „barátságtalan” országokkal szemben Putyin: vízumkorlátozást vezet be (Portfolio)
Vlagyimir Putyin egy hétfői rendelet szerint vízumkorlátozást vezetett be azon országok állampolgáraival szemben, amelyeket Moszkva "barátságtalannak" tart, válaszul az Ukrajna miatti szankciókra – számol be a hírről a Reuters.
ápr. 4
15:39
Nagyot nőttek az Exxon Mobil eredményei (vg.hu)
Hétéves rekordot dönthetnek az Exxon Mobil első negyedéves termelési eredményei.
ápr. 4
15:42
Fontos mobilos kérdésben döntött az Európai Unió Tanácsa: ez fog történni a roamingdíjakkal (Pénzcentrum)
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta, hogy a következő tíz évben is többletköltségek nélkül legyen használható a mobiltelefon az Európai Unión belül tett utazások során - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
ápr. 4
15:42
Hamarosan itt van napi podcastünk Bod Péter Ákossal (Portfolio)
Délután 5 körül meghallgatható lesz a Portfolio Checklist mai adása, melyben Bod Péter Ákos lesz a vendégünk, akivel a magyar gazdaság belső és külső körülményeinek változásáról beszélünk majd. A volt jegybankár arról is elmondja véleményét, hogy miért nem mehetnek mostantól úgy a dolgok, mint eddig. A műsor második részében az agro-food szektor ki
ápr. 4
15:45
Harminchárom éves hidegrekord dőlt meg (vg.hu)
Tegnap Kékestetőn mínusz 2,2 fokot mértek.
ápr. 4
15:48
EU: felelni fognak a bucsai mészárlás felelősei (Privátbankár)
További szankciókat is kivethetnek Oroszországra, nemcsak a katonai, de a politikai felelősöket is elszámoltatná az Unió.

Keresés