Pár hete arról cikkeztünk, hogy a Brit Pénzügyi Felügyelet (FCA) kötelezte a bitcoin automaták üzemeltetőit, hogy azonnal állítsák le a gépeiket, ellenkező esetben jogi eszközökkel fog fellépni. Pár napra rá az is kiderült, hogy tizenhat kriptotársaság kényszerülhet bezárásra az Egyesült Királyságban az elhúzódó regisztrációs folyamatok miatt. Mind
Óriási a tétje a lakáskölcsönt felvevők számára a monetáris tanács ma várható döntésének a zöld hitelekről. A mostani kamatok mellett ez a lehetőség már annyira kedvezményes, hogy egy 30 milliós hitelen 15 milliót is spórolhat a visszafizetés alatt az, akinek még sikerül kapnia a kimerülő keretből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
Egyre inverzebb az amerikai hozamgörbe, immáron a legfontosabbnak tartott szakaszon, 2 és 10 év között is csökkenő hozamokat látunk, de az 5 éves hozam is magasabb, mint a 30 éves. A hozamgörbe inverzzé válását eddig minden esetben recesszió követte a következő 1-3 évben. A befektetőket ezúttal alighanem az infláció és a Fed erre adott válasza agga
Kedd reggel továbbra is 369 felett jár kicsivel az euró jegyzése, vagyis a múlt heti erősödés megint korlátba ütközött a forint esetében. Úgy tűnik, hogy a 370 alatti szint már túlzás a magyar devizának, amíg a háborúval kapcsolatban nem jönnek kedvező hírek, addig itt torpanhat meg az árfolyam.
Az RTL Klub nagysikerű társkereső realityje immáron az ötödik évaddal jelentkezik 2022-ben. Hamarosan pedig bemutatkoznak a párra váró gazdasszonyok és gazdák. Április 24-én, vasárnap este 19:50-től az RTL Klubon 3 nő és 5 férfi mutatkozik be, akik szeretnék a mindennapjaikat megosztani egy olyan társsal, akihez közel áll a vidéki élet romantikus
Négy izgalmas ízzel debütál a Guarana No Sleep energiaital, a Szentkirályi Magyarország italportfóliójának legújabb terméke. A vásárlók az összes nagyobb üzletlánc polcain farkasszemet nézhetnek a fekete bagollyal, amely éjjel-nappal éberen figyel az italok csomagolásán. Funkcionális összetevőkkel dúsított energiaitalokkal bővíti italportfólióját
A tej hatóságiáron forgalmazott termék, így a fogyasztók nem érzékelik a drágulását. Számos olyan cikk van, amelynek alapanyaga, ezek ára viszont elszállt.
Hatalmasat esett az orosz szolgáltatóipar teljesítménye februárhoz képest márciusban, amikor már tartott az Ukrajna elleni orosz háború és a Nyugat számos büntető intézkedést vezetett be Moszkvával szemben.
Hatalmasat esett az orosz szolgáltatóipar teljesítménye februárhoz képest márciusban, amikor már tartott az Ukrajna elleni orosz háború és a Nyugat számos büntető intézkedést vezetett be Moszkvával szemben.
Riporter címmel adott ki cikkválogatást a 24.hu, bookazine formájában. A látványosan illusztrált kiadványban olyan riportok, beszélgetések és fényképes beszámolók kaptak helyet, amelyek évek múltán is mesélnek majd napjaink Magyarországáról, és életünk időtálló lenyomatai lesznek. A 144 oldalas kiadványban többek között a Velencei-tó és a kisoroszi
A Coca-Cola Magyarország több mint 800 millió forintos beruházással éves szinten közel 230 tonnával csökkenti a műanyagfelhasználását az országban - közölte a vállalat az MTI-vel.
Közzétette ma reggel a KSH a februári ipari termelési adatokat. Meglepetésre a szektor kibocsátása 1,6 százalékkal nőtt havi szinten. Így az éves volumenindex is kedvezőbb képet mutatott az előzetesen gondoltnál: munkanaphatástól megtisztítva 4,5 százalékkal emelkedett az ipar teljesítménye az év második hónapjában, ami az első havi biztató évkezde
A keddtől csütörtökig tartó ellenőrzéssorozatban a közlekedésbiztonsági kockázatot jelentő személy- és áruszállító járműveket szűrik ki és szankcionálják. A fővárosi és megyei kormányhivatalok az országos akcióban a teherautók és autóbuszok műszaki állapotát, menetíró berendezéseit, a rakomány rögzítését vizsgálják. A közlekedési hatóság a kockázat
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Agrárcenzus 2020 sorozatának részeként megjelent a vidékfejlesztési támogatások összesítése - közölte a KSH az MTI-vel.
Kifejezetten a property technology ágazatot felkaroló inkubációs programot indított az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és a ProptechZoom. A program végén a legjobbnak választott csapatok a Proptech Hungary Konferencián mutatkozhatnak be a szakmának, továbbá gyorsított befektetési lehetőséget kapnak.
A különleges érme Nyúl Pétert ábrázolja kék kabátban, amint egy vadvirágos réten kel át. A hétfőn kibocsátott érme nem kerül forgalomba, de arany és ezüst kiadásban is megrendelhető a pénzverde honlapján. Az érme tervezője, Ffion Gwillim a Daily Mail című napilapnak elmondta: olyan érmét akart készíteni, amely vidámságot sugároz, de méltó módon e
A hitelkamatok gyors emelkedése miatt a hitelfék szabályok miatt egyre kevesebben vehetnek fel banki kölcsönt. A leggyakoribb esetben a havi törlesztőrészlet nagysága ugyanis nem haladhatja meg a kérelmező havi nettó jövedelmének az 50 százalékát.
A 2018-as választás tapasztalatai alapján arra számíthattunk, hogy nem tart ki sokáig a lendület a részvénypiacokon a magyar államhoz szorosabban kötődő cégeknél és hosszabb távon a nemzetközi hangulat lesz a meghatározó. Ezt alá is támasztják a mai árfolyammozgások, az Opus és a 4iG ma már nagyot esett.
A mérgező mágnesektől kezdve a bőséges fosszilis energia felhasználásával készült akkumulátorokig számos kihívás áll az autógyártók előtt, akik a szabályozó hatóságok és a befektetők kedvéért igyekeznek eltüntetni a szennyezett anyagokat az ellátási láncukból.
Akár hosszabb, akár rövidebb ideig dolgozott valaki Németországban, egy dolog szinte minden munkavállalóra igaz: jogosult lehet a német adóvisszatérítésre. Most megmutatjuk azt, hogyan élhet Ön is ezzel a lehetőséggel, és hogyan juthat hozzá az Önt jogosan megillető összeghez, mely akár 1000 eurós nagyságrendű tétel is lehet.A Németországban dolgoz
Tarasz Viszockij mezőgazdasági miniszter-helyettes közölte, hogy mintegy 400 000 hektáron vetettek be különféle tavaszi növényeket az ukrán gazdálkodók az orosz invázió ellenére.
Az orosz elnök kijelentésével ellentétben Magyarország gyakorlatilag a tőzsdei piaci áron kapja a gázt az új orosz szerződés keretében, ami ősz óta öt-hatszorosa a rezsicsökkentéssel védett itthoni lakossági árnak, és emellett ősz óta beszakadt az orosz gázimport, a gáztárolók pedig többéves mélypontra estek az intenzív kitárolás miatt – rajzolódik
Az amerikai szövetségi bíró elutasított a Binance ellen felhozott vádakat, miszerint be nem jegyzett tokenek eladásával megsértette az amerikai értékpapír-törvényeket.
Alig kezdett el kilábalni a gazdaság a vírusválságból, máris nyakunkon egy újabb krízis, ami láthatóan ismét hatalmas kihívás elé állítja a gazdaság szereplőit. Ebben a környezetben kiemelten fontos, hogy a cégek vezetői, menedzserei állják a sarat és képesek legyenek alkalmazkodni a turbulenciához. Ennek elősegítése érdekében rendezték meg immár m
Az ukrajnai háború elől menekülő, kísérő nélküli kiskorúakat el kell osztani az uniós tagállamok között - jelentette ki Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén kedd délelőtt.
Rekordbüntetést szabott ki a Naih, melyet a március végén megjelent előző évi beszámolójában hozott nyilvánosságra. Amellett, hogy ez az eddigi legmagasabb adatvédelmi büntetés, egyben az első is, mely mesterséges intelligencia jogszerűtlen felhasználásából adódik.
Sok magyar otthonba fogadtak és fogadnak be ukrán menekülteket, akiknek csak nincs elég információjuk a menekültstátusz mibenlétéről, illetve arról, hogy a plasztikkártyával járó státusz milyen jogokkal és állami támogatással jár. Menekültügyi kisokos.
A tőzsdéken enyhe rosszkedv látható, miközben a politikusok új szankciókról beszélnek és az olaj is ismét drágul. Az euró visszatért 370 fölé, az OTP is jócskán esik. Elon Musk megvette a Twitter jelentős pakettjét, kérdés, mi a szándéka vele. Meglepően jól viselte a török líra a 61 százalékos inflációs adatot.
Megjelent a Magyar Közlöny 61. számában a 2022-ben nyugdíjba vonulók ellátásának megállapításához szükséges valorizációs szorzókat tartalmazó 128/2022. kormányrendelet a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény végrehajtásáról szóló 168/1997. kormányrendelet módosításáról.
A money.hu szakértői szerint könnyen előfordulhat, hogy az MNB új Zöld hitel programja már a valóban aszkétának nevezhető, AA energetikai besorolás feltételeit tartalmazó ingatlanok finanszírozását segíti majd olcsó kamatozású kölcsönnel. A jegybanknak ugyanakkor a már befogadott Zöld hitel kérelmek sorsáról is döntenie kell.
Április 24-én este visszatér az RTL Klub társkereső realityje, a Házasodna a gazda a képernyőkre, igaz egyelőre csak a társat kereső gazdák mutatkoznak be. A műsor idén már az ötödik évaddal jelentkezik majd, a műsorvezető ezúttal is Nádai Anikó lesz. Idén már az ötödik évaddal jelentkezik a Házasodna a gazda, április 24-én pedig az RTL