Érdekesen alakultak a televíziós nézettségi adatok január 2. hetében is, bár milliós nézőszámok továbbra sem voltak, két győztes is született ugyanazon a napon.
Nem lesz szuperpályaudvar a Nyugati Pályaudvar a kormány ugyanis lelőtte a projektet. Az éritnett önkormányzatok az eredeti terveknél így csak egy jóval szolidabb rendezésben gondolkodhatnak.
Az Európai Központi Bank döntéshozói a megbeszéléseiket ismerő tisztviselők szerint lassabb ütemű kamatemeléseket fontolgatnak, mint azt Christine Lagarde elnök decemberben jelezte. Míg az általa jelzett februári 50 bázispontos lépés továbbra is valószínű, addig a következő, márciusi ülésen egy kisebb, 25 pontos emelés lehetősége egyre nagyobb támo
A Nest Communications pr-igazgatójaként folytatja pályafutását. Siklós Erik több mint 35 éve kommunikál hivatásszerűen: riporterként, újságíróként, főszerkesztőként a média minden műfajában alkotott. Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatójaként korábban Magyarország meghatározó vállalataival és kiemelt ügynöksége
A Nest Communications pr-igazgatójaként folytatja pályafutását. Siklós Erik több mint 35 éve kommunikál hivatásszerűen: riporterként, újságíróként, főszerkesztőként a média minden műfajában alkotott. Korábban a Magyar Olimpiai Bizottság marketing és kommunikációs igazgatójaként korábban Magyarország meghatározó vállalataival és kiemelt ügynöksége
Horváth Péter János, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) eddigi elnöke az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójaként felel majd az előkészületben lévő üzemidő-hosszabbítás sikeres végrehajtásáért.
Több olyan zsákfalu is van Magyarországon, ahol nincs mindig tömegközlekedés, így az ottélők csak korlátozottan tudnak eljutni az orvoshoz hallható az RTL riportjában.
A 444 olvasói a vártnál is durvább keresztanyának és keresztapának bizonyultak. Micsoda neveket kaphatna a frissen államosított mobilszolgáltató! A GSMesétől a Teleneren át a Callzultációig.
Magyarország ragaszkodik ahhoz, hogy kilenc embert töröljenek az EU-s korlátozó intézkedések több mint 1300 személyt és 170 szervezetet tartalmazó listájáról - értesült a Szabad Európa.
Új típusú finanszírozási rendszert fogadott el a kormány. Csak az élesítés időpontja kérdéses még – mondta Takács Péter az InfoRádió Aréna című műsorában. A Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára beszélt az új ügyeleti rendszer bevezetésének menetrendjéről, a szakdolgozók bérrendezésének részleteiről és a háziorvosi ellátás átszervezéséről is
Nemrég még a Szlovákiában élők lépték át a déli határt, hogy olcsóbban tankolhassanak az árstopnak köszönhetően, ám most úgy néz ki, fordult a kocka, és egyre több magyar rendszámú autó jelenik meg a szlovák oldalon található benzinkutakon – nem véletlenül, írja az InfoStart.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz) elindította online e-matrica-lekérdező felületét, ahol egy adott járműre érvényes autópálya-matricákról lehet tájékozódni, ezzel a társaság újabb lépést tett az ügyintézési folyamatok digitalizálására - közölte a szolgáltató kedden az MTI-vel.
Novak Djokovic, a világ egyik legelismertebb és legeredményesebb teniszezője ma bejelentette, hogy befektetőként és nagykövetként csatlakozott a waterdrop®-hoz.
Közhasználatú épületekhez fejlesztett levegősterilizáló, csíraszám csökkentő rendszert, és megteremtette gyártásának infrastrukturális feltételeit a GET Gyártó és Szolgáltató Kft. a közelmúltban - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.