Vlagyimir Putyin orosz elnök kijelentette, hogy Oroszországnak stabil élelmiszertartalékokat kell fenntartania, szükség esetén bizonyos export korlátozásával, de konkrét részleteket nem közölt.
Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega. A Darmstadtot ellátó vállalat a villamos energia árát csaknem 25 százalékkal, a földgáz árát 30 százalékkal csökkenti áprilistól az egyetemes szolgáltatási területen. Az év második felében
Átmenetileg spontán információcsereként valósul meg az Amerikai Egyesült Államok és Magyarország között 2022 végén született közös nyilatkozat alapján a multinacionális vállalatcsoportok 2021-ben kezdődő pénzügyi évekre vonatkozó országonkénti (CbC) jelentéseinek cseréje – közölte a Pénzügyminisztérium és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös tájékozt
Jelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.
Az Erste legutóbbi elemzése óta 33%-ot esett a Tesla részvénye, és ezzel együtt bő kétéves mélypontját is elérte az árfolyam. A továbbiakban azt próbáljuk megvizsgálni, hogy merre haladhat a közeljövőben az utóbbi évek egyik sztár technológiai papírja.
Bizonytalan gazdasági kilátások, magas infláció, dráguló termékek és szolgáltatások, egekbe szökő kamatok. Ilyen helyzetben érdemes a cégeknek megvizsgálni, hogy a korábbi beruházási tervek még reálisan teljesíthetőek-e. Amennyiben nem, akkor már csak pár napjuk van lépni a vállalkozások, hogy milliókat spóroljanak a fel nem használt fejlesztési ta
Ismét névleges teljesítményén üzemel a paksi atomerőmű 3. blokkja. A blokk teljesítménye csütörtökön a generátorvédelem áramváltójának hibája miatt csökkent 50 százalékra.
A művelet hatodik napján, hétfőn ért véget Németországban a kiürítés egy lignitbánya bővítése miatt lebontásra váró településen, amelyet megszállva tartottak klímaaktivisták.
Peren kívüli egyezséggel zárult a magyar állam és két francia cafeteriacég immár tíz éve tartó jogi vitája, és csak egy harmadiknak kellett bírósági ítélet alapján fizetnie az államnak – írja a Telex. Magyarországnak végül csak a töredékét kellett kifizetnie a vártnak.
Hirtelen eltörölték a gabonaexportra vonatkozó bejelentési kötelezettséget, a kormány döntésének hátteréről a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnökét, Petőházi Tamást kérdeztük.
Peren kívüli egyezséggel zárult a magyar állam és két francia cafeteriacég immár tíz éve tartó jogi vitája, és csak egy harmadiknak kellett bírósági ítélet alapján fizetnie az államnak – írja a Telex. Magyarországnak végül csak a töredékét kellett kifizetnie a vártnak.
Kis Tünde, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) korábbi vezérigazgató-helyettese 2023. január 1-jével igazgatóként csatlakozott a PwC Magyarországhoz. Új pozíciójában feladata a jelentős beruházásokhoz kapcsolódó tanácsadási projektek vezetése, valamint a szolgáltató- és K+F központok helyszínválasztásához és megvalósításához kapcsolódó komplex t
Három és fél millió eurós befektetésről döntött a hazai chatbot piacot megteremtő Talk-A-Bot számára a Széchenyi Alapok. A közel egymilliárd forintos invesztíciót a vállalat exportpiaci terjeszkedésre, valamint a hazai kkv szektor digitalizációs fejlesztésére fordítja. A Talk-A-Bot az elmúlt években fejlett mesterséges intelligencia alapú rendszert
A Mol a BÉT oldalán tájékoztatta a befektetőket, hogy Ratatics Péter, a vállalat fogyasztói szolgáltatásokért felelős ügyvezető igazgatója 2023. január 18-án Mol részvényeket adott el.
Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád vármegyében csütörtüktől felügyeleti (megfigyelési) körzetek nagy részét feloldotta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A baromfik betelepítése és újratelepítése szigorú feltételek mellett megkezdődhet az érintett országrészben.
Az ukrajnai háború és a globális recesszió miatti problémák uralták eddig a kedden kezdődött davosi Világgazdasági Fórum éves találkozóját, aminek idei mottója: „az együttműködés lehetőségei egy széttöredezett világban”. Az eseményről Regős Gáborral, a Makronom Intézet makroelemzési vezetőjével beszélgettünk.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Online Számla rendszer és az áfabevallások adatai közötti eltérés alapján rendelt el ellenőrzést egy napelemparkok kivitelezését végző társaságnál.
Január 1-jétől módosult az egészségügyi törvény, amely szerint látogatási időn túl úgynevezett segítő személyek tartózkodhatnak a kórházban a betegek mellett. Cikkünkben a segítő személyről, és ehhez kapcsolódóan a betegek kapcsolattartási jogaira vonatkozó szabályokat foglaltuk össze.
A Netflix részvényei több, mint 7%-kal emelkedtek tegnap, miután a vállalat a vártnál jobb előfizetői számokat közölt a tőzsdezárás után közzétett negyedik negyedéves gyorsjelentésében.
Az Európai Unió hivatalosan elfogadta a belső piacot torzító külföldi támogatásokról szóló új rendeletet, amely várhatóan 2023 második negyedévétől lesz alkalmazható, de 3 évre visszamenőlegesen vizsgálhatják az egyes EU-ba települő cégeket. A rendelet lényegében kiterjeszti az EU állami támogatásokra vonatkozó tilalmát a harmadik országok által ny
A tavalyi év elején 277 fogorvosi körzetben nem volt, aki ellássa a betegeket. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) friss adatai szerint 2023 januárjában 229 praxis volt betöltetlen. A betöltetlen körzetek száma tehát csökkent, ráadásul a számuk már annál is kevesebb, amit 2021-ben számoltunk, amikor 287 üres praxis volt. Bár 2022. év el
Február 13-án először jelentkeznek egy csatornán az ismert műsorvezetők: Vágó Piros, Garami Gábor, Rákóczi Feri, Boros Lajos, Jáksó László – alig néhány példa a magyar rádiózás meghatározó hangjai közül, akik részt vesznek a Mex Rádió által szervezett ünneplésben.Az egész napos rendhagyó adást február 13-án a rádiózás világnapja alkalmából szervezi
Az eurózónában kisebb lett az esélye a recesszió bekövetkeztének a korábban várthoz képest, a gazdaság 0,5 és 1 százalék között növekedhet idén; Magyarországon 2023-ban 1 százalékos bővülés várható - közölték a Raiffeisen Bank elemzői online tartott sajtótájékoztatójukon.
Az első percben ordibálásba és fújolásba fulladt a debreceni CATL akkumulátorgyár környezetvédelmi engedélyeztetéséről szóló közmeghallgatás. A helyiek hevesen kérdőre vonták Rácz Róbert Hajdú-Bihar megyei főispánt.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, előző héten a debreceni déli ipari övezetben felépíteni tervezett kínai CATL akkumulátorgyár beruházásának felfüggesztését javasolta a városvezetésnek a Civil Fórum Debrecen Egyesület, miután az eddigi felmérések és a városban uralkodó közhangulat egyaránt arra utalnak, hogy a lakosság széles körben ellenzi a b
Kína cseppfolyósított és vezetékes földgázimportja Oroszországból több mint megduplázódott értékben tavaly az előző évihez képest a kínai vámhivatal adatai alapján.
Összehívta a sztrájkbizottságot Maruzsa Zoltán. A pedagógusok hétfőtől sztrájkhetet hirdettek. Az államtitkár január 26-án ül le a tanárokkal tárgyalni.
Kína cseppfolyósított és vezetékes földgázimportja Oroszországból több mint megduplázódott értékben tavaly az előző évihez képest a kínai vámhivatal adatai alapján.
Erőteljes Top-End Luxury és tisztán elektromos értékesítéssel zárta 2022-t a vállalat. A Mercedes-Benz Passenger Cars (MBPC) tisztán elektromos járműeladásai (BEV) 2022-ben 124 százalékkal nőttek, több mint 117.800 eladott példánnyal megkétszereződtek. Új, globális, nagyteljesítményű töltőhálózat segíti majd az elektromos stratégia továbblépésétErő
Kína cseppfolyósított és vezetékes földgázimportja Oroszországból több mint megduplázódott értékben tavaly az előző évihez képest a kínai vámhivatal adatai alapján.