2023. január 21. szombat

jan. 21
6:18
A GVH gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tejpiacon (ProfitLine)
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal, a szervezet gyanúja szerint a verseny korlátozása vagy torzulása is hozzájárulhatott az árak emelkedéséhez - közölte a GVH a Facebook-oldalán pénteken.
jan. 21
6:21
A Toyota koncepciók és versenygépek sorával jelentkezett a Tokiói Autószalonon (Márkamonitor)
A japán autógyártó standján komoly szerepet kaptak versenyistállója, a tavaly a Rally Világbajnokságon, a Hosszútávú Világbajnokságon és a Dakaron is első helyen végző Toyota Gazoo Racing modelljei.   A Toyota standján különböző tematikák szerint jelentek meg a modellek, amelyek az alábbiak voltak: Karbonsemlegesség a hőn szeretett autóink védelméé
jan. 21
6:21
Ha jól van a vezető, fejlődik a cége is (KKV Magazin)
Nagyfokú bizonytalanság jellemzi most a mindennapjainkat. Nem csak azt nem tudjuk, mit hozhat számunkra a távoli jövő, de túlzás nélkül, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit tartogat a holnap. A bizonytalanság félelmet szül, a félelem pedig, amellett, hogy gátat szab kreativitásunk és hatékonyságunk szárnyalásának, komoly betegségeket is szülh
jan. 21
6:21
Új szabályok szerint lehet lekérni az ingatlanok tulajdoni lapját (Bank360 blog)
Megváltoztak az ingatlanok adatait tartalmazó tulajdoni lap lekérésének szabályai. 2023-tól már csak hiteles másolatot adnak, de évente kettő abból is ingyenes, és online is beszerezhető.
jan. 21
6:21
A vásárlók fele spórol (Magyar Mezőgazdaság)
A növekvő költségek miatt Németországban már a fogyasztók 64%-a aggódik pénzügyi helyzete miatt.Ez derül ki a Capgemini Kutatóintézet fogyasztói trendekről szóló jelentéséből. A tanulmány egyebek mellett azt is vizsgálta, hogy az áremelkedések milyen hatással vannak a fogyasztók vásárlási szokásaira.
jan. 21
6:30
Vásárolható-e sportszer, sportruházat SZÉP-kártyával? (Adózóna)
2022. december hónapban módosították a SZÉP-kártya felhasználást, összevonták a zsebeket és csak egy zseb maradt meg, a „szabadidő". Az lenne a kérdésem, hogy a felhasználásnál csak szolgáltatásokat lehet fizetni SZÉP-kártyával? A bolti vásárlások fedezetére nem használható? Például sportszer, sportruházat vásárlása esetén sem, csak kimondottan köl
jan. 21
6:36
Sztrájkhullámot robbantott ki a nyugdíjreform Franciaországban (vg.hu)
A munkabeszüntetések január végén kezdődnek, de már csütörtökön is nagy megmozdulások voltak a nyugdíjreform ellen.
jan. 21
6:48
Fellendülő magyar traktorgyártás és egy meglepő titok az első vezető nélküli traktorról (Agroinform)
Egyre magasabbra tör a magyar traktorgyártás; találd ki, mikor és hol dolgozott az első vezető nélküli traktor; minden tudnivaló az AGROmashEXPO-ról.
jan. 21
6:48
Magyarországnak egy átalakuló világrendben kell helytállnia (vg.hu)
Minden nemzetközi példa azt bizonyítja, hogy azok az országok sikeresek, amelyek nyitottak más országok és külpiacok felé, ahelyett, hogy bezárkóztak volna.
jan. 21
6:51
A Deutsche Telekom a legértékesebb márka Európában (Márkamonitor)
A Brand Finance független tanácsadó cég évente felméri és rangsorolja a világ 500 legértékesebb márkáját. A frissen publikált eredmények szerint a Deutsche Telekom márka értéke 2020 óta 58%-kal nőtt, jelenlegi 62,9 milliárd Usd márkaértékével világszinten tizenegyedik, Európában pedig a legértékesebb márka.   “A Telekom ismét ott van a világ legjob
jan. 21
6:51
Egészségvédő tejtermékeket fejlesztettek ki (Agrofórum)
Egészségvédő sajtot, sajtkrémet és joghurtot is kifejlesztettek a Mate Kaposvári Campusa és a Fino Food Kft. közös projektje keretében. A három éven át tartó program 1,8 milliárd forintból, döntő részben európai uniós támogatásból valósult meg, az innovatív, egészségvédő tejtermékek pedig legkésőbb 2024-ben a boltok polcain lehetnek.
jan. 21
6:51
Prieger Zsolt: Azért lettem tanár, mert nem szerettem a diákéveket (Forbes)
30 éves az Anima Sound System, Prieger Zsolt egyik legfontosabb, de nem egyetlen szerelemgyermeke. Interjú a folyamatos megújulásról, a 360 fokos pedagógiáról, a Stockholm-szindróma előnyeiről és a szeretetteljes gyereknevelésről.
jan. 21
6:51
Liverpool – Chelsea esélyek, fogadási tippek (BitcoinBázis)
Szombaton hazai pályán várja a Liverpool a Chelsea csapatát 13:30-as kezdéssel a Premier League soron következő mérkőzésén. Elmondjuk milyen esélyekkel
jan. 21
6:53
„Hogy a kötöttről ne a nagymama kardigánja jusson eszünkbe” – a magyar Süel vagányságból épített kötött birodalmat (Forbes)
Egy pécsi, majd keszthelyi kis üzletből nőtte ki magát a Csillag család vállalkozása, a Süel. Az édesanyát a vendéglátás, lányát a marketing területéről csábították el a kötött ruhák.
jan. 21
6:57
Most aztán ámulhat – Ezek a legdrágább eladó lakások a magyar nagyvárosokban (Növekedés)
Kíváncsi rá, hogy Budapesten, Győrben vagy Debrecenben melyik lakást árulják a legmagasabb áron? Mutatjuk, hogy miként festenek a hazai nagyvárosok legborsosabb otthonai.
jan. 21
7:03
PM: A háború és a szankciós válság ellenére is befektetésre ajánlja Magyarországot a Fitch Ratings (hirado.hu)
A hitelminősítő az elmúlt évek során pozitívan nyilatkozott Magyarország gazdasági alapjainak erősségéről és ellenállóképességéről.
jan. 21
7:12
Kézilabda-világbajnokság január 21 tippek: Nehéz helyzetben USA (business2community)
Szombaton, január 21-én tovább dübörög a Lengyelország és Svédország által közösen szervezett kézilabda-világbajnokság. Bár több szoros mérkőzést is
jan. 21
7:18
Nft-sítik a futballlabdát a Socios-nál (Kripto Akadémia)
A Socios.com, a vezető futballszurkolói hűségrendszer ezentúl lehetőséget kínál a rajongóknak, hogy NFT-ként begyűjtsék azokat a labdákat, amikkel egy adott meccsen gólt szereztek. Az első ilyen tárgyakat a január 18-án megrendezett AC Milan-Inter Milan Szuperkupa-döntő mérkőzésen mutatták be. A Socios.com-al társult csapatok mérkőzései során minde
jan. 21
7:18
Új területek felé fordul a BKV (Portfolio)
Új tevékenységi köröket vesz fel a BKV Zrt., ha rábólint a Fővárosi Közgyűlés is. A cél, hogy a vállalat hatékonyabban tudja kihasználni az eszközállományát.
jan. 21
7:21
Elismert szakemberek a Mazars új partnerei (Márkamonitor)
A Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat bejelentette, hogy Molnár Andreát és dr. H. Nagy Dánielt partnerré nevezték ki.   Molnár Andreát a 15 évet meghaladó elkötelezett és eredményes munkája, valamint több, közérdeklődésre számot tartó gazdálkodó könyvvizsgálatának elismeréseként nevezte ki a Mazars-csoport. H. Nagy Dániel adótanác
jan. 21
7:21
Már nem kell nyelvvizsga a diplomához, de az érvényesüléshez igen (KKV Magazin)
Megszavazták a nyelvvizsga-amnesztiát, így többé már nem lesz kötelező a nyelvvizsga a diploma megszerzéséhez. Ez azonban nem jelenti, hogy mostantól kisebb teher hárulna a diákokra, hiszen már az egyetemre kerülés előtt megrostálhatják őket a plusz pontokkal. Egyre többen iratkoznak be a nyelvvizsga-előkészítőre, hiszen a közoktatás nem mindig seg
jan. 21
7:21
Tényleg zöld és pénztárcabarát az ablakba is kitehető mobil napelem? (Forbes)
Ingyen termel zöldenergiát, legalábbis ezt állítják a RealPower SP-30 E mobil napelemről. Kipróbáltuk.
jan. 21
7:23
Bankokról álmodunk, Londonba utazunk (KKV Magazin)
A repülőjegyek iránti erős keresletet támasztja alá az is, hogy közel négyszeresére nőtt a magyarok által a Kiwi.com-on leadott foglalások száma. Az esetek nagy részében jobban jár az, aki minél előbb megveszi a repülőjegyét, ugyanakkor a Kiwi.com szakértője szerint nemcsak az első, hanem a második negyedévben is várhatunk akciókat a diszkont légit
jan. 21
7:27
Háború: az oroszok bevonultak négy ukrán településre (Növekedés)
.
jan. 21
7:27
Erdeink a legjobb kezekben vannak (Magyar Mezőgazdaság)
Az energiaválság miatt a kormány kiviteli tilalmat rendelt el az energiahordozókra, így a tűzifára is, mindezt azután, hogy rendeletben könnyítették meg a fakivágást a hazai erdőkben. A döntés heves indulatokat váltott ki; sokan úgy értelmezték a rendeletet, hogy fát szinte bárki bárhonnan kivághat, és a médiában is számos olyan hírről lehetett olv
jan. 21
7:33
Negatívra módosította a magyar államadósság osztályzatot a Fitch Ratings (444.hu)
A hitelminősítő a politikai vezetés kiszámíthatatlan döntéseivel indokolta a leminősítést.
jan. 21
7:39
Havas eső, majd eső és szél (Agrotrend)
Túlnyomóan borult lesz az ég. Délelőtt dél felől ismét nő a csapadékhajlam, a Tiszántúlon a havas esőnek, esőnek, máshol a havazásnak van nagyobb esélye, majd az esőbe váltás határa a nap során egyre nyugatabbra tolódhat. Az északi, északkeleti szél élénk, a nyugati megyékben erős, olykor viharos lesz. A csúcshőmérséklet 1 és 5 fok között várható.
jan. 21
7:48
A nehézségek ellenére óriási rekordot döntöttek a hazai naperőművek (Portfolio)
2022 végére meghaladta a 4000 MW-ot a naperőművek összesített magyarországi beépített teljesítőképessége, miután 2022-ben 1052 MW-tal, rekord mértékben bővült, az elmúlt két évben pedig lényegében megduplázódott a kapacitás.
jan. 21
7:51
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a GVH a tejpiacon (Márkamonitor)
Gyorsított ágazati vizsgálatot indított a tej és tejtermék piacán a Gazdasági Versenyhivatal, a szervezet gyanúja szerint a verseny korlátozása vagy torzulása is hozzájárulhatott az árak emelkedéséhez – közölte a Gvh.   A közlemény szerint nagymértékben emelkedett a tej- és tejtermékek fogyasztói ára a közelmúltban, és ez a folyamat a mai napig is
jan. 21
7:51
"A szankciós válság ellenére is befektetésre ajánlja Magyarországot a Fitch Ratings" (Növekedés)
Megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását a Fitch Ratings hitelminősítő, a veszélyes nemzetközi környezet miatt ugyanakkor stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást - áll a Pénzügyminisztérium közleményben.
jan. 21
7:54
Reagált a Pénzügyminisztérium a Fitch Ratings lépésére (vg.hu)
PM: háború és a szankciós válság ellenére is befektetésre ajánlja Magyarországot a Fitch Ratings.
jan. 21
7:57
Űrhajóépítés a Marton Genetics-től! (Agrotrend)
Kövesse velünk az építkezést naponta, majd jöjjön el az AGROmash EXPO H pavilonjába és ismerkedjen meg az agrárium űrtechnológiájával.
jan. 21
8:00
Jó évet zárt a magyar piacon a Volkswagen (vg.hu)
A Volkswagen 9,2 százalékos piaci részesedéssel zárta 2022-t Magyarországon.
jan. 21
8:12
Szakértő a kiugróan magas inflációról: a forint a fő bűnös (Infostart)
Elsősorban a forint gyengesége, kevésbé a magyar élelmiszeripar hatékonysága az oka annak, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon csaknem 50 százalékos volt az élelmiszer-infláció tavaly decemberben – véli Raskó György agrárközgazdász. Még a tavaszi aszály hatása is elenyésző.
jan. 21
8:12
Rögzített árakon juthat földgázhoz számos intézmény (ProfitLine)
A kormány lehetőséget teremt a földgázt árindexált, nem fix hirdetményi áron vásárló, többek közt állami és önkormányzati intézmények számára arra, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt földgázkereskedőjüktől - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-t.
jan. 21
8:12
Negatívra rontotta Magyarország kilátását a Fitch: jó ideig velünk maradhat a 20 százalék feletti infláció (Pénzcentrum)
Negatívra módosította az eddigi stabilról a devizában denominált hosszú futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek "BBB" szintű, befektetési ajánlású besorolásának kilátását a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette az osztályzatot. Szerintük 2023 első felében még 20 százalék lesz az infláció Magyarországon, ami 25 s
jan. 21
8:21
A NAV felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről (Márkamonitor)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) felméri az adózók véleményét az online ügyintézésről, a visszajelzések segítik a hivatalt ügyintézői felületeinek fejlesztésében – közölte a hivatal az Mti-vel.   A közleményben kiemelték, a hatóság arra kíváncsi, hogy az ügyfelek milyen ügyeket intéznének online, melyik felületet használnák a legszívesebben, péld
jan. 21
8:21
Az Elliott-hullámelmélet szerint a BTC árfolyama elérheti a 168 ezer dollárt is (BitcoinBázis)
A Bitcoin árfolyama jelenleg a 20.000 dolláros ellenállási szint felett tartja magát. Ez sáv is most sok kereskedő számára a
jan. 21
8:24
Ennyire szeretjük a citrusféléket (Agroinform)
Majdnem annyi citromot fogyasztunk, mint narancsot.
jan. 21
8:24
Egy volt amerikai tengerészgyalogos meghalt Dnyiproban (vg.hu)
A mostani, az iraki és afganisztáni háborút is megjárt katona a hatodik ismert amerikai, aki az ukrán háborúban halt meg.
jan. 21
8:27
Jó hír a magyar autópiacról: itthon lendületes éve volt a Volkswagennek (Növekedés)
Lendületes éve volt a Volkswagen márkának tavaly a magyarországi újautó-piacon: a márkakereskedések 10 311 VW személyautót adtak el, 46 százalékkal többet, mint a megelőző évben - tájékoztatta az importőr Porsche Hungaria az MTI-t.
jan. 21
8:27
Változnak a vetésváltásra vonatkozó szabályok (Agrárágazat)
Talajaink termőképességének megőrzését szolgáló vetésváltási szabályok – kötelezőolvasmány agrártémában.
jan. 21
8:27
Ismét lesz AgrárgépShow és az Axiál sem hiányozhat a rendezvényről! (GépMax)
Az Axiál szeretettel vár mindenkit a magyar agrárium egyik legnagyobb és legnívósabb kiállításán, az AgrárgépShow-n.
jan. 21
8:27
Magyar teatermesztő sikere (Mezőhír)
Lehet hazánkban is teát termeszteni. Varga Marianna váci teakertjében szüreteli a tealeveleket.
jan. 21
8:27
Kína engedélyezte a génmódosított lucerna importját (Magyar Mezőgazdaság)
Nyolc genetikailag módosított (GM) növény behozatalát is engedélyezte Kína, jelentette be nemrég az ország mezőgazdasági minisztériuma. A lépésnek köszönhetően több évtized elteltével lehetségessé vált a genetikailag módosított lucerna exportja az országba.
jan. 21
8:30
Egy nap, amikor közel hatvanmilliárd forint érkezett a gazdákhoz (vg.hu)
59 milliárd forint agrártámogatás érkezett egy nap alatt a gazdálkodókhoz.
jan. 21
8:33
E-matrica: elvesztetted a fonalat? Itt mindig lekérdezheted (Transpack)
Hasznos szolgáltatás a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónál: mostantól lekérdezheted, rendben van-e az e-matricád.
jan. 21
8:39
A szankciós válság ellenére is befektetésre ajánlja hazánkat a Fitch Ratings (Demokrata)
Magyarország továbbra is befektetésre ajánlott kategóriában szerepel mindhárom nagy hitelminősítőnél.
jan. 21
8:45
Amit a pasztinákról tudni érdemes (Agrofórum)
A pasztinák egy Európában őshonos strapabíró gyökérzöldség, amelyet tavasszal vetnek és ősszel, még a talaj megfagyása előtt betakarítanak. A fehérrépának is nevezett pasztinák leveseket és pörkölteket gazdagít, de köretként is fogyasztható.
jan. 21
8:48
Befektetésre ajánlja Magyarországot a Fitch Ratings (Infostart)
Megerősítette Magyarország befektetésre ajánlott besorolását a Fitch Ratings hitelminősítő, a veszélyes nemzetközi környezet miatt ugyanakkor stabilról negatívra változtatta az adósbesoroláshoz tartozó kilátást – áll a Pénzügyminisztérium (PM) közleményben.

Keresés