A Berkenye Hűtőház Kft. adott otthont az étkezési alma szakmai napnak, ahol a termesztés korszerű módszereit, környezetkímélő védekezési lehetőségeit és a fajtahasználat változásait járták körül az előadók.
Mint minden évben, most is egyre többen keresik fel orvosukat meghűlés vagy egyéb, köhögéssel, náthával járó fertőzések miatt. A megelőzésnek nagy szerepe van, így a fokozott vitaminbevitel is igencsak felértékelődik ezekben a hónapokban. Mielőtt úgy döntenénk, hogy a szükséges vitaminokat kapszulák formájában juttatjuk a szervezetünkbe, menjünk ki
Szerdán jelenik meg Karikó Katalinnak, az orvosi-élettani Nobel-díj egyik idei kitüntetettjének önéletrajza Áttörések - Életem és a tudomány címmel a Helikon Kiadó gondozásában. A világhírű magyar kutató könyve arról szól, hogyan vezetett egy kisújszállási lány útja a Kádár-kor Magyarországáról az emberiség sorsát alakító, elsőrangú tudósok élvonal
Újabb módosításon esett át a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer működésének részletes szabályairól szóló 80/2023 kormányrendeletet (EPR-rendelet), amely komoly segítséget jelenthet a gépjárműgyártóknak és a forgalmazóknak, olvasható az Andersen Magyarország honlapján megjelent elemzésben.
Franciaország a hírek szerint habozik elhalasztani a Nagy-Britannia és az Európai Unió között forgalmazott elektromos járművekre kivetett Brexit utáni vámokat, annak ellenére, hogy ez mindkét régió autógyártóit érintheti – írja a Reuters.
Moldova nem vesz többé földgázt a Gazprom orosz gázipari óriásvállalattól - közölte hétfőn Victor Parlicov moldovai energiaügyi miniszter. Ezzel újabb európai ország jelentette be, hogy leválik az orosz gázról.
Rekordösszeggel, 8,5 millió forinttal támogatja az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját a Szerencsejáték Zrt. a Szuperkoncert résztvevőinek köszönhetően.
Alig egy nappal azután, hogy 23 éves történelmi csúcsra emelkedett, a 30 éves jelzáloghitelek kamatlábai pénteken közel három tized százalékpontot zuhantak, és március eleje óta a legnagyobb egynapos csökkenést mutatták - számol be az Investopedia. Az összes hiteltípus átlaga csökkent pénteken, a legtöbb esetben több mint 10 bázispontot.
Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél. Egyre fogy azon párok ideje, akik még idén kihasználhatnák a lehetőséget – írják összefoglalójukban a Bankmonitor szakértői.
Vlagyimir Putyin, orosz elnök atomriadót rendelt el október 3-ra, azaz holnapra. A lakosságot arra készíti fel a gyarolat, ha kitörne egy nukleáris konfliktus. Ez az első ilyen gyakorlat, amit Oroszországban végrehajtanak - írta a Metro. A gyakorlatot négy nappal az orosz elnök 71. születésnapja előtt tartják.
Az első háromnegyedévben végrehajtott adósságkezelési műveletek eredményeként a 2023. évre vonatkozó szeptemberben módosított kibocsátási terv 84 százalékban teljesült.
A Federal Reserve (Fed) vezető tisztviselője, Michael Barr amellett érvelt, hogy a központi banknak nem szabadna a monetáris politikát a pénzügyi stabilitással kapcsolatos aggályok kezelésére használnia. Ehelyett azt javasolta, hogy a Fednek a pénzügyi cégek agresszív felügyeletére kellene összpontosítania a fenyegető kockázatok mérséklése érdekébe
Az MKIF kommunikációs igazgatója szerint továbbra sem mindenki örül az úthálózat minőségi javulásának: gyakori, hogy megdobálják, vagy leköpik az utak mentén dolgozó munkásokat.
Komoly szigorítás lép életbe 2024-től a Babaváró hiteleknél: ekkortól a feleség nem lehet 30 évesnél idősebb az igénylés időpontjában. Kivéve akkor, ha már úton van a baba, ebben az esetben még a jelenleg is érvényes 41 év lesz a felső korhatár jövőre. A módosítás miatt sokan eleshetnek a lehetőségtől, ugyanis az MNB adatai szerint a Babaváró hitel
A részvénypiacok szempontjából jelenleg az egyik legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a jegybankok a vártnál szigorúbbak lesznek és a jelenlegi relatíve magas kamatokat a vártnál tovább tartják fent, főleg, ha esetleg még további emelésre is kényszerülnek. Ezért érdemes olyan befektetésekben gondolkodni, amik képesek lehetnek profitálni az emelkedő
Több helyen is módosult a fizetési meghagyásos eljárásról szóló törvény október 1-jétől. Az elektronikus ügyintézésre kötelezettek, például a gazdálkodó szervezetek számára teljesen elektronikussá vált az eljárás. Ha velük szemben fizetési meghagyást bocsátanak ki, akkor azt az elektronikus tárhelyükre kézbesítik, emiatt tovább gyorsul a folyamat -
Az amerikai feldolgozóipar a fellendülés jeleit mutatja, a termelés és a foglalkoztatás szeptemberben emelkedett egy friss felmérés szerint. Az Institute for Supply Management (ISM) a harmadik egymást követő hónapban jelentett javulást, ami megerősítette a közgazdászok előrejelzését, miszerint a harmadik negyedévben a magasabb kamatlábak ellenére i
Azt szeretnék elérni, hogy az állami, uniós ösztönzők segítségével évente 30-50 ezer lakásban sikerüljön kicserélni az elavult fűtésrendszert korszerűbbre.
Gyakorló felületet alakított ki az elektronikus gazdálkodási naplóhoz (eGN) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A fejlesztés nagy segítséget jelent a gazdálkodóknak a naplóvezetésben: általa megismerhetik az eGN felépítését, az elérhető műveleteket, továbbá maga az adatrögzítés is kockázatmentesen gyakorolható, olvasható a Nébih ho
Az egyik leggyakoribb öröklődő tárolási betegség a Gaucher-kór, amelyet a változatos tünetek miatt nehezen diagnosztizálnak, és nehéz vele együtt élni.
A Covid19 modern vakcinákban használt módosított hírvivő RNS feltalálójaként kapta meg Karikó Katalin és Drew Weissman a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat. Karikó Katalin, az Szte kutatóprofesszora, jelenünk egyik legbefolyásosabb természettudósa Nobel-díjának 2023. október 2-i bejelentése büszkeséggel tölti el alma matere, a Szegedi Tudomá
Az amerikai tízéves kötvény hozama az előző hetek emelkedése után ma átvitte a 4,7%-os szintet. Az amerikai hozamemelkedés nyomást helyez a feltörekvő devizákra, így a magas bétájú forintra is.
Az Apple és a Huawei jogosulti képviselői kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését egy magyar telefonalkatrész-kereskedő ellenőrzésében. Szlovéniában bukott meg először egy szállítmány, ahol több ezer hamis telefontartozékot semmisített meg a külföldi hatóság, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.