Az RTL vezérigazgatója végérvényesen eloszlatta a zavart a fejekben a Bajnokok Ligája közvetítéséről. Nem azért vették meg a sorozat jogait, hogy a tévében adják a meccseket.
Egyre valószínűbb, hogy az október 15-i parlamenti választások után Donald Tusk lesz Lengyelország miniszterelnöke. A posztot 2007 és 2014 között már betöltő politikus egyik legfontosabb feladatának a jelenleg elzárt uniós pénzcsapok megnyitását nevezte meg, és már Brüsszelbe is ellátogatott ennek érdekében, ahol tárgyalást folytatott Ursula von de
Jelentések szerint a Google 2021-ben mintegy 18 milliárd dollárt fizetett az Apple-nek azért, hogy továbbra is az alapértelmezett keresőmotor maradjon a készülékein - írta meg a The Verge.
Burkolatjavítás miatt lezárják az M0-s autóút és az M7-es autópálya csomópontjában lévő csomóponti ágat szombaton – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A magyarországi iparvállalatok négyötöde igénybe veszi fenntarthatósági szakember segítségét zöld céljai megvalósítása érdekében. A fenntarthatóságot erősítő tevékenységek pedig leginkább a hulladékkezelésre (95 százalék) az energiahatékonyságra (85 százalék) és a vízgazdálkodásra (78 százalék) irányulnak – derül ki a Siemens Zrt. friss kutatásából
Kiállítással ünnepli születésnapját a legrégebben jogfolytonosan működő magyar pénzügyi vállalat. A BÁV jogelődjét még Mária Terézia alapította, ez az eredeti dokumentum is megtekinthető a kiállításon, akárcsak a magyar koronázási palást egy darabja.
Átalakul a temetők nyitvatartása október 28. és november 1. között. Emellett a legtöbb temetőhöz külön buszjárattal mehetnek ki az emberek a Halottak napja alkalmából.
A Hungaropharma által megvalósított, 6,2 milliárd forint összértékű beruházással egy 3.000 m2 alapterületű, teljesen automatizált magasraktár jött létre Budapesten.
A tévézési szokásokról, trendekről, a siker titkáról, a streaming helyzetéről és a piacvezető pozícióig tartó tudatosan épített útról is beszélt a Big Picture konferencián Pavel Stanchev és Fischer Gábor. A TV2 Csoport programigazgatója prezentációjában részletesen ismertette a TV2 és a csatornaportfólió nézettségi eredményeit, melyből kiderült, ho
Megérkezett a számla az adófizetőkhöz a Puskás Aréna nyári rendezvényei után. A Valton-Sec a havi átalánydíján felül olyan rendezvények biztosítását is kiszámlázta, mint a Rammstein vagy a Guns ’n’ Roses telt házas koncertjei.
Az elmúlt évek válságai során bebizonyosodott, hogy a gazdaságpolitika szuverenitásának és az önellátás erősítésének kulcsszerepe van a sikeres kilábalásban – jelentette ki Varga Mihály a Hungaropharma Zrt. automatizált magasraktárának csütörtöki átadóján, Budapesten.
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben éves összevetésben a csütörtökön publikált első becslés alapján.
Az elmúlt években kifejezetten komoly információs hadviseléssel vagyunk kénytelenek szembenézni. Nem igazán könnyű eldönteni, hogy kinek lehet hinni és kinek
Kiírták a közbeszerzést a Szolnokot tehermentesítő út kiviteli terveire, ez tartalmazza egy új Tisza-híd építését is. A munka 2025-ben kezdődhet és 2027-ben fejeződhet be - írja a Világgazdaság.
A közelgő mindenszentek és halottak napja miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek érvényben péntektől november 3-áig a fővárosi temetők környékén – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu honlapon.
Új kilátót adtak át a Zselic legmagasabb pontján, a baranyai Bakóca község szomszédságában található Hollófészek (358 méter) elnevezésű magaslaton csütörtökön.