Október 9-től elstartolt az önkéntes kamatplafon, amelyhez minden nagyobb pénzintézet csatlakozott, vagy az ígéretek szerint csatlakozni fog. Ez azt jelenti, hogy ezek a bankok nem nyújthatnak 8,5%-nál magasabb THM érték mellett lakáshitelt. A Bankmonitor elemzése szerint a kérdéses bankoknál érdemi kamatcsökkenéssel találkozhatunk: van, ahol a leg
Claudia Goldin amerikai gazdaságtörténésznek ítélte oda idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémia, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.
"Az energiatárolás kulcsszerepet játszik a szén-dioxid-semleges, azaz zöld gazdaságra való áttérésben" - hangsúlyozta Fábián Gergely, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Budapesten megrendezett Akkumulátor világtalálkozón elmondott nyitóbeszédében.
A feltörekvő piaci univerzumban izgalmas Dél-Afrika, ahol a külkereskedelmi mérleg nem volt olyan jó állapotban az elmúlt 10 évben, mint most, de Dél-Korea és Tajvan is érdekes, főleg a technológiai szektor magas súlya miatt, India pedig sikeres növekedési sztori, jó demográfiával és kiszámítható a politikával, az új sztárpiac azonban a közel-kelet
Claudia Goldin amerikai gazdaságtörténésznek ítélte oda idén a közgazdaságtudományi Nobel-emlékdíjat a Svéd Tudományos Akadémia, amely hétfőn jelentette be döntését Stockholmban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folyamatos felügyeleti tevékenysége során ellenőrizte a lakossági előtörlesztésekhez kapcsolódó hitelintézeti gyakorlatot. A jegybank ennek során négy banknál is a fogyasztók széles körét érintő, jelentős hiányosságokat tárt fel, s ennek nyomán összesen 27 millió forint bírságot szabott ki az érintett piaci szereplőkre,
Augusztusban történt először olyan, hogy több megtakarítást tartott a magyar lakosság állampapírokban, mint bankbetétekben. Voltak más mérföldkövek is: miközben a kötvényalapokban kezelt lakossági vagyon átlépte a 3000 milliárd forintot, a DKJ-kereslet láthatóan visszaesett. A befektetési alapok állampapír-állománya pedig folyamatosan nő a kötelező
A kormánypártok súlyos veszteségeket szenvedtek el a magyar gazdaság szempontjából fontos Bajorországban és Hessenben, miközben az AfD erősödése mindenkit meglepett.
Az építőipari segédanyagokat és szigetelő rendszereket gyártó Mapei Kft. 26 milliárd forintos belföldi forgalmat ért el az idei harmadik negyedévben, ami 1,1%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A vállalat sikeresen fékezte meg az év első felében tapasztalt forgalomcsökkenést.
Az MBH Bank vezető elemzője szerint bár most még az energiaárak esése és a belső kereslet csökkenése okozta a javulást, de a közeljövőben az exportkapacitások növekedése is hozzájárulhat az egyensúly helyrebillenéséhez.
A koronavírus-járványból való kilábalás során ismét növekszik a leggazdagabbak jövedelmének és vagyonának aránya a népességen belül, annak ellenére, hogy egyesek szerint a válság által előidézett szűkös munkaerőpiacnak és a jelentős béremelkedésnek csökkentenie kellett volna a szegények és a gazdagok közötti szakadékot.
Október 17-én tartja őszi gazdasági csúcskonferenciáját a Portfolio, a Budapest Economic Forumon idén is szóba kerül minden forró téma a gazdasággal kapcsolatban, naprakész hazai és nemzetközi szakértőkkel és vállalatvezetőkkel beszélgetünk arról, merre tart Magyarország.
Az OPEC hétfőn megemelte a globális olajkeresletre vonatkozó közép- és hosszú távú előrejelzését. Az olajkartell szerint pedig a nyersolajszektornak még a megújuló energiaforrásokat hasznosító technológiák gyors terjedése ellenére is legalább 14 billió dollárnyi beruházásra lenne szüksége ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a kereslet növekedésével -
A fenntarthatóság része mindennapjainknak, a témában megfogalmazott keretek és konkrét intézkedések a teljes élelmiszerláncra hatással vannak. Szükséges a kapcsolódó folyamatok nyomon követése és minden érintett szereplő bevonása a döntések előkészítésébe és adaptálásába – mondta Felkai Beáta Olga Tapolcán, a Business Days 2023 Konferencián tartott
Két év alatt nagyot romlott a magyar lakosság fizetőképessége egy friss felmérés szerint: 33-ról 53 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek.
Négyévente rendezik meg a Fleurop-Interflora virágkötészeti világbajnokságot, ahol a legkreatívabb és legtehetségesebb virágkötők versenyeznek egyedülálló alkotásaikkal a legjobbnak járó elismerésért.
A Népszava újságírója előre jelezte, hogy ez a téma is szóba fog kerülni az interjú során, és a ferences szerzetesnek ez ellen akkor még semmi kifogása nem volt.
Az MBH Bank vezető elemzője szerint bár most még az energiaárak esése és a belső kereslet csökkenése okozta a javulást, de a közeljövőben az exportkapacitások növekedése is hozzájárulhat az egyensúly helyrebillenéséhez.
Hétfőtől alkalmazzák az önkéntes kamatplafont a bankok, ami a lakáshitelek esetében azt jelenti, hogy legfeljebb 8,50 százalékos teljes hiteldíjmutatóval kínálhatják a kölcsönöket. Az átlag ügyfeleknek átlagos összegre kínált kölcsönök 8 és 8,5 százalékos THM körül sűrűsödtek össze. Van olyan bank, amelynek már az alapajánlata is hetessel kezdődik,
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra; a hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd.
Továbbra is kiemelkedő, a várakozásokat messze meghaladó, 708 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelemben augusztusban, az energiaárak tavalyi szinthez képesti zuhanásának, valamint a belső kereslet mérséklődésének köszönhetően - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
Szólnak a szirénák Izraelben, a hatóságok vizsgálják a helyzetet. Közben már nyolcszáz zsidó állampolgár veszítette életét a terroristák által indított háborúban.
Egy perc nyugodalom nincs Mészáros Lőrinc cégbirodalmában, talán még a felcsúti sikerember sem tudja mindig követni, hogy mi, mikor és miért történik. Most a szállodaipari és a húsipari érdekeltségeit bolygatta meg.
Egyre fontosabb a lakosság számára az egészségügyi öngondoskodás, ezért a magánegészségügy három szereplője, az OTP Egészségpénztár, a Budai Egészségközpont és a Foglaljorvost.hu összefogott, hogy a finanszírozás, az orvoslás és a betegirányítás jobb összehangolásával vonzóbb szolgáltatást tudjanak nyújtani.
Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel felmond a következő egy évben, miközben a cégek többsége arra számít, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY nemzetközi felméréséből.
Állást változtatna a következő egy évben a dolgozók 35 százaléka, miközben a munkáltatók 58 százaléka szerint a lassuló gazdasági növekedés miatt kevesebben mondanak fel - közölte globális kutatása alapján az EY. Május és július között végezték a felmérést, amelybe 18 625 válaszadót (17 050 munkavállalót és 1575 munkáltatót) vontak be 22 országból
Egy év alatt közel 20 százalékponttal nőtt azoknak az aránya Magyarországon, akiknek egyhavi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeiket, és egyhavi megtakarítással sem rendelkeznek – derült ki az Intrum Európai Fogyasztói Fizetési Felméréséből. Nem csoda, hogy a magyar válaszadók Európában a legpesszimistábbak az áremelkedésekkel k
Augusztus végére több állampapírt tartottak a magyar háztartások az értékpapírszámláikon, mint amennyi bankbetétjük volt. Bár a pálya az állam által kibocsátott hitelpapíroknak lejt, a befektetési alapokba is nagyon sok pénz áramlott.
A jövő év elejétől minden visszaváltási jelöléssel ellátott üveg, fém és műanyag palackos italtermék csomagolását vissza lehet majd vinni mintegy 2000 visszaváltási pontra, REpontra; a hálózat új csatlakozókkal folyamatosan bővül majd - tájékoztatta a Mol hétfőn az MTI-t.
Az OpenTrade blokklánc alapú hitelezési és hozamtermelő platform néhány napja vezetett be egy tokenizált amerikai kincstárjegy poolt. A pool ajánlatait egyéni befektetők, szabályozott intézmények, cégek, pénzügyi alapok és decentralizált autonóm szervezetek vehetik igénybe, valamint harmadik fél is integrálhatja az OpenTrade poolját és működtetheti
Minden harmadik munkavállaló nagy valószínűséggel fel fog mondani a következő egy évben, miközben a cégek arra számítanak, hogy könnyebb lesz megtartani a kollégákat a jelenlegi gazdasági helyzetben – derül ki az EY 17 000 foglalkoztatott és közel 1600 munkaadó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. A rugalmas munkavégzés feltételei is feszül