Egy vállalkozás hatékony működéséhez szükség van a vállalat szerződéseire és egyéb pénzügyi kötelezettségeire vonatkozó garanciákra. A Magyarországon még kevésbé ismert kezesi biztosítás, azaz bond előnye, hogy használatával jelentős tőke szabadul fel, nem csökken a hitelfelvételi kapacitás és jóval költséghatékonyabb is a bankgaranciákhoz képest.
Lassan kezdetét veheti az ünnepi készülődés, az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a karácsonyi időszak idén azonban különösen sok kiadással járhat. Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban. Idén a Nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer f
A korhatár-besorolás és a közzététel időpontja is jogsértőnek bizonyult a TV2 több műsorában és a Tények.hu lekérhető médiaszolgáltatás felületén is több ízben közzétett tartalom esetében. A Médiatanács ezenkívül a Hír TV és egy helyi rádió heti adásmenetében is hiányosságokat tárt föl. Állampolgári bejelentés nyomán indított hatósági eljárást a Mé
A német kormány még 2021-ben 60 milliárd eurót fordított a Covid kapcsán gazdaságvédelmi intézkedésekre, melyeket a rendkívüli helyzet miatt költségvetésen kívüli tételnek minősített, ezzel megkerülve az adósságszabályokat.
A magisztrális gyógyszerek körül a napokban nagy vita alakult ki Novák Hunor gyerekorvos egy bejegyzése miatt. Az díjak több mint húsz év után emelkednek.
A helyben összeállított gyógyszereknek akár háromszorosára nőhet az ára a patikákban. Ezekkel a termékekkel eleve bajok vannak, sok gyógyszerész is kritizálja a befásult gyakorlatokat.
A mögöttünk álló hetekben nagyot zuhant a benzin és a dízel ára a hazai benzinkutakon, szeptember végéhez képest már több, mint 10 százalékos az áresés mértéke. De pontosan milyen tényezők állnak a jelenlegi dinamika mögött, és hol állunk a régiós üzemanyagár-rangsoban? Ami pedig talán a legfontosabb: hogyan alakulhat jövőre a benzin ára?
Mostantól a BitcoinBázis webshopjában számos kriptós ajándéktárgy mellett egy Tangem hardvertárcát is a kosárba dobhatsz, amelynek a BitcoinBázis lett a
Ha december közepéig nem tudják jóváhagyni vagy elutasítani a javaslatot, az Európai Bizottság zöld utat adna a szernek, így is kell majd nemzeti engedély.
A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint a valós gazdasági folyamatokhoz kell igazítani a valós gazdasági teljesítményeket. Krisán László az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: nem a statisztikák, hanem a vállalkozók által közölt információk alapján reagálnak a felmerülő problémákra.
Az IT szakemberek toborzása és kiválasztása napjainkban egyre inkább stratégiai jelentőségű a közép- és nagyvállalatok számára. Legfrissebb cikkünkben megvizsgáljuk, hogy ebben a gyorsan változó technológiai világban hogyan segíthetik az IT fejvadász cégek a legmegfelelőbb jelöltek megtalálását.
Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét azonosította a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Az összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.
Közös érdekünk, hogy a vízminőséget minél jobb állapotban tartsuk, környezetünket, teremtett világunkat megóvjuk – mondta Nagy István agrárminiszter „a Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című projektátadó rendezvényen.
A panellakók, kertes házban élők mindennapjaiban az ősszel a szobákba behúzódni kívánó poloskák igencsak sok kellemetlenséget, míg a mezőgazdasági területeken hatalmas károkat okoznak.
A cégek a kuponok átadásával, a pontgyűjtő akciókkal, az ingyenes szolgáltatásokkal vagy kedvezményekkel, amelyekkel a fogyasztóikat igyekeznek motiválni, elkötelezettségüket erősíteni, sokszor komoly adókockázatoknak is kiteszik magukat – hívják fel a figyelmet az RSM Hungary adótanácsadói.
A hivatalos megnyitó ünnepség egyben új korszakot is fémjelez, amelyben az üzem már optimális hatékonysággal és emisszióval működik; mindez újabb mérföldkövet jelent a Ford Otosan karbonsemlegesség felé vezető útján.
Elérhetővé vált mind a hat MVM Future Talks-dokumentumfilm, amelyben hazai hírességek mutatják be az emberiséget és bolygónkat érintő legégetőbb globális kihívásokat, valamint azok tudományos megoldásait. A filmek közül a nézők szavazhatják meg, hogy mely három témát látnák leginkább viszont a sorozat hetedik részét jelentő tudományos talk show-ban
Újabb kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarországgal szemben az Európai Unió. Ebben sok más tagállam is érintett, viszont ha nincs megfelelő válasz, bíróságra mennek az ügyek.
Néhány hét múlva indul a korábban a Viasat3-on Feleségek luxuskivitelben címmel ismert formátum új, immáron RTL-es évada A Város Királynői – The Real Housewives of Budapest címmel. Az RTL megmutatta, kik lesznek azok a dúsgazdag, sikeres nők, akiknek az életébe beleláthatlak majd a nézők a reality-ben.
Az Alteo újabb két villamos fűtésű kazánt integrált Szabályozási Központjába, amelyek lehetővé teszik a megújuló energiaforrásokkal megtermelt villamosenergia hővé alakítását is.
A holland kormány ideiglenesen megtiltaná a köztisztviselőknek, hogy mesterséges intelligenciával (MI) működő szoftvereket használjanak, mint a ChatGPT és a Bard chatbotok vagy a Dall-E és a Midjourney képgeneráló programok - derül ki Alexandra van Huffelen digitális ügyekért felelős államtitkár javaslattervéből, amelyet csütörtökön ismertetett a V
Közös érdek a vízminőséget minél jobb állapotban megtartani, a környezetet és a teremtett világot megóvni - mondta Nagy István "A Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című keddi projektátadó rendezvényen az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) mai ülésén megállapodtak a munkaadók és a munkavállalók, hogy már 2023 decemberében érvénybe lép a béremelés. Így decembertől a minimálbér 15 százalékkal, 266,8 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal, 326 ezer forintra nő.
Az organikus fejlődés, amiben nem csak az innováció, hanem a rendszer központi irányítása is fontos, stabilitást ad egy több generációs sikeres vállalkozásnak. A friss és eredeti tudás azonban elengedhetetlen.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség nem írta alá az egyezséget a minimálbérről és a bérminimumról. Érvelésük szerint a szakmunkás minimálbért nagyobb mértékben kellett volna emelni.
A mechanikai gyomirtás a hannoveri Agritechnica kiállításon is slágertémának számít. Egy ezzel kapcsolatos gépújdonságot a Kverneland standján is megmutattak Baklanov Szandra kolleginánknak.
Veszettségben pusztult el egy legeltetett hízómarha 2023. november 13-án, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A fertőzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma is igazolta. A veszettségre a vadon élő és házi emlősállatok egyaránt fogékonyak, ezért a Nébih ismételten felhívja az állattartók figyelmét, hogy legyenek körült
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium friss bejelentése szerint 2023 decemberétől a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 10 százalékkal emelkedhet. A minimálbér emelése okán összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat: mennyi a minimálbér és garantált bérminimum összege; mennyi a nettó minimálbér és mennyi a garantált bérminimum nettój
Újabb kötelezettségszegési eljárásokat indított Magyarországgal szemben az Európai Unió. Ebben sok más tagállam is érintett, viszont ha nincs megfelelő válasz, bíróságra mennek az ügyek.
Jóváhagyta a Beruházási és Fejlesztési Bank (BID) alapító okiratának tervezetét csütörtöki ülésén a román kormány - számolt be az Agerpres hírügynökség.
A mellékállású egyéni vállalkozók - köztük az átalányadózók - százalékos járulékterheit egy tételes, havi 13 ezer forintos járulékösszeggel váltanák ki, aminek kapcsán azonban számos téves értelmezés látott napvilágot - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön a kormány adócsomagja kapcsán.
Az energiaátmenetre való törekvés az elmúlt néhány év egyértelmű történése a világban. A nukleáris energia szinte biztosan a része ennek a folyamatnak.
A kormány friss törvényjavaslatának preambuluma szerint csak annyi külföldi jöhet dolgozni Magyarországra, ahány betöltetlen pozíciót nem tudnak magyarokkal feltölteni. Megnéztük, melyik szektorban hány üres álláshely van jelenleg.
Az Egyesült Államokban a globálisnál nagyobb mértékben emelkedik az átlaghőmérséklet és a jövőben is ez várható - állapítja meg az 5. Országos Éghajlati Értékelés című jelentés, amely kedden jelent meg.
A kulacsok iránti keresletnövekedés körülbelül 10 éve kezdődött Magyarországon, köszönhetően a környezettudatos szemléletmód terjedésének, valamint az egészséges életmód népszerűvé válásának.
Több újdonsággal is jelentkezett a Corteva, amelyeket országjáró körútján mutatott be. Örülhetnek a kukorica- és napraforgó termesztők: tavasztól nem csak új hibridek, hanem innovatív növényvédelmi megoldások is elérhetők lesznek a gazdák számára.