A rádiós piac lehetőségeiről, jövőjéről, hirdetésekről is szó lesz a Business Lounge mai adásában, a műsor vendége lesz Nagy Marcell, a MiértRádió iparági összefogás projektvezetője. A műsor második részében pedig Guzsaly Péterrel, a Skool márkakapcsolati vezetőjével arról beszélgetnek majd, hogy miért fontos, hogy egyre több nő dolgozzon az inform
Nagy forgalomra számítanak az idei karácsonyi szezonban is a hazai játékpiac szereplői, bár az idén eddig némi visszaesés, legjobb esetben is stagnálás jellemezte ezt az ágazatot. A fogyasztói szokások változóban vannak: később indul be a vásárlási láz, és az emberek inkább az olcsóbb termékeket keresik. A magyar játékpiac jelenleg mintegy 100 mill
Bár az egy évvel korábbihoz képest javult a helyzet, a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idei második negyedév végén még mindig mintegy 80 ezer üres álláshely volt Magyarországon. 18 ezer betöltetlen pozícióval toronymagasan vezet a feldolgozóipar, de nagy szükség van termék- és villamosberendezés-összeszerelőkre, takarítókra és kiseg
Az ünnepi időszakban változik a gyógyszertárak nyitva tartása - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A vasárnapokon és ünnepnapokon is gyógyszertárak december 24-én csak déli 12 óráig fogják biztosítani az ellátást, és az ügyeletes gyógyszertárak szenteste is nyitva lesznek majd.
Az ünnepnapokhoz igazítja a lottózói nyitvatartást és a sorsolási időpontokat a Szerencsejáték Zrt. Az elektronikus fogadási rendszer folyamatosan üzemel, azaz az ünnepi időszakban is elérhető. Karácsonykor és szilveszterkor módosulnak egyes játékba küldési határidők és sorsolások időpontjai.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz) becslése szerint 2023-ban a magyar építőipari cégek 15-20 ezer külföldi munkavállalót foglalkoztattak - közölte a szakszövetség kedden az MTI-vel.
December elejéig meghaladta a 250 ezret a legfeljebb 50 kilowattos kiserőművek száma Magyarországon, csak idén többet telepítettek belőlük, mint amennyit 2020-ig összesen - tette közé az Energiaügyi Minisztérium (EM) legfrissebb Facebook-bejegyzésében csütörtökön.
Nagy Zsófia, a Corteva Agriscience globális mezőgazdasági vállalat TalentA 2021-22 oktatási és támogatási programjának nyertese Fűszer Arborétumot hozott létre, ahol maga termeszti a Magyarországon megtermelhető fűszernövények többségét.
A háztartások az eddig megszokott minőségben, és továbbra is rezsivédett árakon vehetik igénybe a víziközmű-szolgáltatást, a jövő évtől életbe lépő új díjak nem érintik a lakossági felhasználókat - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön miután Juhász Edit, a hivatal elnöke tájékoztatót tartott a víziközmű-szol
A keddi emelkedést csak minimális süllyedés követi szerdán a tőzsdéken, a BUX index pedig új történelmi csúcson van, miután minden fontosabb részvényünk emelkedik. A forint viszont inkább a gyengülő pályán halad tovább, a kamatdöntés sem változtatott ezen. Több hónapos csúcson a réz, biztatóak az autóeladások, itt az új Binance kártya.
A tagok szavazata alapján az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke irányíthatja egy éven át elnökként a Közép- és Kelet-Európai Bankfelügyelők Csoportját (KKBCS). Az Európai Bankhatóság igazgatótanácsi tagi posztjának elnyerését követően így ismét rangos európai megtiszteltetésben részesült a magyar jegybank. A KKBCS elnökség – amelynek kere
A 2023. december 20-án aláírt megállapodás értelmében az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a „HO-ME 2000” Vagyonkezelő Kft., a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. és a MET Green Asset Holding AG tulajdonában lévő, 63 MWp beépített teljesítményű tázlári naperőművet. Az erőműben a MET-nek 20 százalékos részesedése van. Szerkesztőség
Tiltakozó akciót kezdtek a korábbi lengyel kormányzó, jelenleg ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt képviselői szerdára virradó éjjel a közszolgálati televízió (TVP) varsói székháza előtt "a demokrácia védelmében".
Több száz mázsa halat szállítanak decemberben naponta az üzletekbe a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. telelőtavaiból - közölte a társaság vezérigazgatója az MTI-vel.
A napokban került, illetve kerül sor a céges karácsonyi, illetve évzáró vacsorákra, rendezvényekre. Ilyenkor a kötetlen beszélgetések mellé jólesik egy pohár ital, sőt, korcsolya mellé a forralt bor egyenesen kötelező. Renitensek is mindig akadnak. Hogyan kell értékelni az ittasan kiabáló, zaklató, netán másokat lehányó kolléga viselkedését vagy az
Január 1-jétől megszűnik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége - közölte a Fővárosi Törvényszék közleményben szerdán.
A Duna Televízió Család-barát magazinja Berend Ferencnél, a Somogyi Kószáló Farm tulajdonosánál, a no-till technológia egyik hazai apostolánál forgatott.
Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni vagy önkénteskedni; a legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék - derült ki a Yettel és a KézenFogva Alapítvány közös kutatásából.
A búza Chicagóban 1,1 százalékkal, a repce pedig 1 százalékkal drágult, miközben a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab pedig 1 százalékkal került kevesebbe. Európában a malmi búza és a repce olcsóbb lett, a kukorica árszintje maradt az előző napi, a takarmánybúza pedig drágább lett.
Tízből négyen terveznek idén karácsonykor adományozni és/vagy önkénteskedni; a legtöbben az állatmenhelyeket, az állami gondozásban élő gyerekeket és a mélyszegénységben élőket segítenék – derült ki a Yettel kutatásából. A fogyatékos személyek számára csupán tízből egy ember jótékonykodna, pedig ma Magyarországon minden 20. ember él valamilyen fogy
Duna House (DH) becslése szerint a növekvő érdeklődés ellenére mintegy negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárja az évet a hazai ingatlanpiac, az országos adásvételek száma a 2022 január-novemberi 118 ezerről 2023 január-novemberben 83 ezerre csökkent.
A Magyar Nemzeti Bank 13 millió forint bírságot szabott ki az UniCredit Bankra a folyósítási kontrollfolyamataiban és a felügyeleti adatszolgáltatásaiban feltárt hiányosságok miatt.
Az alvási nehézség jelenti a vezető egészségügyi problémát a Huawei és az Ipsos nyolc európai országban végzett kutatása szerint. A megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Bár az alvásmonitorozásban nagy segítséget nyújthatnak a viselhető okoseszközök , a kutatás szerint az okosór
A kereskedési idő felénél egyre határozottabb emelkedésben van a BUX: a magyar index felülteljesítő a nemzetközi átlaghoz képest. A raliból kiveszik a részüket a blue chipek is, legnagyobb mértékben a Magyar Telekom részvényei emelkedtek a kereskedés eddigi részében.
A Binance 2,7 milliárd dollárt fizet a Határidős Árutőzsdei Kereskedési Bizottság-nak (CFTC) és ezzel lezárul a szabályozó hatóság végrehajtási eljárása a legnagyobb kriptotőzsde ellen. A Binance alapítója és korábbi vezérigazgatója, Changpeng Zhao (CZ) szintén 150 millió dollárt fizet a szabályozó hatóságnak. A CFTC 2023. december 18-i sajtóközlem
Duna House (DH) becslése szerint a növekvő érdeklődés ellenére mintegy negyedével kevesebb tranzakciószámmal zárja az évet a hazai ingatlanpiac, az országos adásvételek száma a 2022 január-novemberi 118 ezerről 2023 január-novemberben 83 ezerre csökkent.
A háború utáni és kortárs magyar képzőművészeti szcéna sztárjait vonultatta fel a Virág Judit Galéria december 19-én este, a Kongresszusi Központban tartott aukciója. Reigl Judit egyik festménye 44 millió forintért kelt el, Keserü Ilona alkotásáért 19 millió forintot, Fajó János Piskóták III. című művéért pedig 18 millió forintot fizettek.
Az Agrárszaktanácsadók Egyesülete javaslatcsomagot állít össze annak érdekében, hogy a támogatási rendszer adminisztrációs kihívásaiban segítséget kaphassanak a gazdák.
A nem kevés havidíjért cserébe a felhasználók olyan lehetőséget kapnak, hogy olyanoknak is üzenhetnek majd, akikkel korábban nem választották ki kölcsönösen egymást.
Véget értek a budai és a XIII. kerületi közútfejlesztési munkák, aminek eredményeként biztonságosabban lehet kerékpárral közlekedni a környéken, közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerdán.