Az egyik legfontosabb kommunikációs díjon, a párizsi központú Epica Awardson Recreation & Leisure kategóriában ezüstérmet nyertek az Innocean Berlin hirdetései, amelyeket Capa Központban megnyílt Robert Capa, a tudósító című kiállításhoz készítettek. A kampány Robert Capa fényképeit állítja szembe a mesterséges intelligencia vezérelt képgenerátorok
A minimálbér és a garantált bérminimum december 1-jei emelkedésével az adókötelezettségek is változnak – írja honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Több mint 1,4 milliárd forintból korszerűsítették a Véső út térségét Szolnokon, az elhanyagolt barnamezős területet rehabilitálták és korszerű szabadidős, közösségi funkcióknak helyszínt adó városi környezetet hoztak létre - közölte a projekt kommunikációját végző Szolnoki Városfejlesztő Nonprofit Zrt. az MTI-vel.
Napjainkra nem csak Magyarországon, de Európa és a világ más országaiban is a villamosenergia-hálózatok fejlesztésének lassúsága vált a zöld energiaátállás fő akadályává. A beruházások elégtelensége miatt sok országban a hálózat már képtelen megfelelni az új naperőművek, elektromos töltők vagy hőszivattyúk telepítésére vonatkozó igényeknek, sőt, el
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.
Mezőgazdasági vállalkozás alapításához, földterület vásárlásához, sőt, örökléshez és mezőgazdasági gépek kezeléséhez is szükség lesz a végzettségre, amit gyakorlatorientált módon, viszonylag rövid idő alatt megszerezhetnek az érdeklődők.
Ha egy cég saját munkavállalóinak 6 óránál hosszabb belső képzést tart, 2020 óta a felnőttképzési törvény hatálya alá esik. Ehhez pedig regisztrációs, adminisztrációs és adatszolgáltatási kötelezettségek társulnak. Melyek is ezek? Mire figyeljünk, hogy megfeleljünk a jogszabályoknak? Pádár Tivadar felnőttképzési rendszerfejlesztő írása.
Egy ma, december 20-án aláírt megállapodás értelmében az MVM Zöld Generáció Kft. megvásárolja a "HO-ME 2000" Vagyonkezelő Kft., a MASPED Első Magyar Általános Szállítmányozási Zrt. és a MET Green Asset Holding AG tulajdonában lévő 63 MWp beépített teljesítményű tázlári napelemes erőművet - derült ki az MVM Csoport közleményéből. A tranzakció várhat
Az ingatlanunk értéke változik, a lakásunkat, házunkat modernizáljuk, bővítjük. Ha azonban ezeket a változásokat nem követjük a lakásbiztosításunkban, akkor kellemetlen meglepetés érhet egy váratlanul bekövetkező kár esetén.
Az Országgyűlés által idén nyáron elfogadott panasztörvény értelmében a legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások 2023. december 17-éig kötelesek voltak létrehozni saját belső visszaélés-bejelentési rendszerüket. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) olyan rendszert alakított ki, amely megteremti a lehetőséget a vállalkozások számára a jo
Az elmúlt napokban gyengült a forint az euróval szemben, így már nem a 380-as szint határozza meg a kereskedést, hanem feljebb került az árfolyam. Tegnap és tegnapelőtt 385 körül is járt az euró árfolyama, egyelőre a jelek szerint ott lehet a következő komolyabb ellenállás.
Az Európai Unió Bírósága ítéletében fenntartotta a Roman Abramovics orosz milliárdos ellen Ukrajna orosz megtámadását követően bevezetett uniós szankciókat - közölte a luxembourgi székhelyű testület.
Az ma már alapvető elvárás egy vállalatirányítási rendszerrel szemben, hogy felhőalapon működjön. Így ugyanis az otthonról dolgozók is könnyen használni tudják anélkül, hogy bármilyen programot is telepíteniük kellene a számítógépükre.
Az Országgyűlés megszavazta, így hamarosan életbe lép a digitális államról és digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló törvény (DÁP törvény), amely az elektronikus ügyintézési törvény (Eüsztv.) helyébe lép.
Az online Árfigyelőben található 62 termékkategória több mint 80 százalékában csökkentek árak, és hamarosan újabb termékekkel bővül a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által működtetett rendszer. Az online Árfigyelő segít abban, hogy a magyar családok pénzt és időt spóroljanak a karácsonyi nagybevásárlásaik során. Az Árfigyelő versenyélénkítő hatása p
Elkezdődhetnek a kifizetések az ügyben, amelyben a Binance-t 1,35 milliárd dollárnyi nem jogosan megszerzett tranzakciós jutalék visszafizetésére, valamint további 1,35 milliárd dollárnyi bírság megfizetésére kötelezték.
Az Európai Unióban elsőként Magyarország vezetett be állatjóléti támogatást a méhészek számára, melyet 890 ezer méhcsalád után igényeltek a gazdálkodók.
Egyik sajátos gazdasági helyzet a másik után: járvány után háborúk, infláció. Vajon hogyan tudnak erre reagálni a hazai cégek, vállalkozások? Tihanyi Nikolett, a csődvédelem.hu ügyvezetője szerint jelenleg több szektorban, de főként a kereskedelmi ágazatban egy olyan negatív spirál lehetősége rajzolódhat ki, melynek elkerüléséhez a fogyasztói magat
Mind magánemberként, mind vállalkozóként erős a magyarországi kis- és középvállalkozások (kkv-k) felelősségtudata a fenntarthatósági kérdéseket illetően, ugyanakkor nem tudatosan vagy stratégiába építetten foglalkoznak ezekkel, hanem többnyire külső kényszer hatására – állapította meg kutatásában a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Fenntarthatóság
Elkészült az idei technikumi rangsor Top 100-as listája. A legjobb technikumokat tartalmazó lista a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal (Nszfh) és az Oktatási Hivatal (OH)közhiteles adatai alapján, a tanulók bemeneti és képzési-kimeneti teljesítményének, az intézmények oktatói létszámának és digitális ellátottságának figyelembevételével
Kreatív problémamegoldás, kritikus gondolkodás, kezdeményezőkészség, csapatmunka – többek mellett ezen képességek fejlesztéséhez szükségesek a hazai oktatásban is egyre inkább teret nyerő digitális alkotóműhelyek. Magyarországon ma már többszáz modern eszközökkel felszerelt műhely áll az iskolák rendelkezésére, egyre több intézmény ismeri fel bennü
Az ATM-en való készpénzbefizetések száma tovább növekedett, darabszámra már 34 százalékkal meghaladva a pénztárakban történt befizetéseket. Értékben is növekszik az automatás befizetések száma, azonban a nagyobb összegeket még mindig a pénztárakba viszik az ügyfelek, az automatás befizetések értékben mindössze 30 százalék a pénztári befizetésekhez
Németországban a termelői árak éves szinten 7,9 százalékkal csökkentek novemberben, ez némileg meghaladta a 7,5 százalékos piaci várakozást, de kisebb volt az októberi 11 százalékos esésnél - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdán.
Még tart lapunk akciója, melynek keretében 33% kedvezménnyel, 19 900 forintért lehet előfizetni egy évre a Portfolio Signature programra, így más szolgáltatások mellett hozzáférhetővé válnak kiemelt elemzéseink, lapunk cikkarchívuma és online Signature-klubjaink.
A kriptopénzek piaca mindig is dinamikusan és gyorsan fejlődő terep volt. Míg a bitcoin gyakran piacvezetőként és trendteremtőként kerül reflektorfénybe,
2024 közepére halasztotta el a SEC a spot Ethereum ETF-ekkel kapcsolatos döntést Az Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) ismét elhalasztotta döntését arról, hogy jóváhagyja-e vagy sem a Hashdex Nasdaq Ethereum ETF-et. Az Ethereum ETF-et még október 3-án tették közzé véleményezésre, a SEC azonban úgy döntött, hogy meghosszabbítja az értékelési idős
A szalma többféleképpen hasznosítható, kétségkívül az egyik legismertebb ezek közül az almozás. Amikor beköszönt a hideg idő, egyre nagyobb igény mutatkozik a szalmabálákra.
A budapesti repülőtér az izgalommal teli várakozások, a nagy találkozások és a rég várt ölelések helyszíne, ahol barátok, családok, szerelmesek borulhatnak ismét egymás karjaiba. Az ünnepi időszakban a megszokottnál is több érzelmes pillanatnak lehetnek szemtanúi azok, akik megfordulnak a légikikötőben. Ilyen volt a Kanadában élő Marcsi és rég nem
Miközben egy recessziós évet kell zárni, a kormányzat annyira eltökéltnek látszik a budapesti reptér feletti irányítás átvételében, hogy a korábban kulcsfontosságú vagyontárgyait is kiszórja, kell a fedezet az ügyletre. A kormány eddig több szektorba bevásárolta magát, de jelenleg egymás után válik meg az állami tulajdonrészektől.
Wellneszközpontú luxusszállodává alakítja át az ázsiai gyökerekből multinacionális vállalattá fejlődött Mandarin Oriental Hotel Group a budapesi Gellért Szállót - írja a Telex.
Utolsó pillanatos utazások, a karácsonyi vakáció alatt settenkedő betörők, elcserélt lakás egy új ismerőssel, kigyulladt karácsonyfa, háztetőn landoló űrlények. A filmekből jól tudjuk, hogy bármi megtörténhet az ünnepek alatt ahogy az év többi részében is , amikor bizony jól jön, ha van biztosításunk. A közelgő ünnepi időszak alkalmából az Allianz
Január 1-jétől megszűnik a bírósági eljárási illeték illetékbélyeggel történő megfizetésének lehetősége – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben szerdán.
Kreatív problémamegoldás, kritikus gondolkodás, kezdeményezőkészség, csapatmunka – többek mellett ezen képességek fejlesztéséhez szükségesek a hazai oktatásban is egyre inkább teret nyerő digitális alkotóműhelyek. Magyarországon ma már többszáz modern eszközökkel felszerelt műhely áll az iskolák rendelkezésére, egyre több intézmény ismeri fel bennü
Az előző télhez képest javuló ellátásbiztonsági kilátásokkal köszöntött be az idei hideg évszak az európai villamosenergia-rendszerben, ezzel együtt korlátozottan fennállnak téli villamosenergia-ellátási kockázatok a kontinens egyes országaiban. A magyarországi villamosenergia-ellátás biztonsága várhatóan biztosított lesz, de az olajembargó és egy