A júliusi inflációs adatokat tette közzé ma reggel a KSH. A fogyasztói árak havi szinten 0,3 százalékkal emelkedtek, az éves infláció ezzel 17,6 százalékra mérséklődött a megelőző havi 20,1 százalékról. A maginflációs mutató 0,2 százalékkal emelkedett havi alapon és így az éves index 17,5 százalékon állt az előző hónapban. Hosszú idő után először c
Kötelező hajtómű-ellenőrzés miatt Ideiglenesen törli néhány járatát ősszel a Wizz Air - közölte a társaság, megjegyezve, az egyeztetések folynak, így egyelőre nem ismert, hogy mely járatok maradnak ki.
Kötelező hajtómű-ellenőrzés miatt Ideiglenesen törli néhány járatát ősszel a Wizz Air - közölte a társaság kedden az MTI-vel, megjegyezve, az egyeztetések folynak, így egyelőre nem ismert, hogy mely járatok maradnak ki.
Egykor csak úgy emlegették, hogy San Francisco belvárosa, mostanra viszont a turisták által látogatott negyedek tőszomszédságában lévő gettó. Tenderloin egy negyed, amelyet egyszerre tett tönkre a koronavírus-járvány és az Egyesült Államokat sújtó ópiátválság. Hatékony megoldása egyelőre senkinek nincs a hajléktalan- és drogkrízisre, de a helyiek s
A Taiwan Semiconductor Manufacturing (TSMC) bejelentette, hogy 3,5 milliárd eurós (3,8 milliárd dolláros) beruházást hajt végre első európai gyárának megépítésére Németországban, miután az igazgatótanács jóváhagyta azt. A világ legnagyobb chipgyártója 2021 óta folytat tárgyalásokat a németországi Szászország tartományban egy drezdai gyártóüzem felé
Miközben a fogyasztói árak az előző hónaphoz képest is nőttek még valamelyest, az éves infláció a júniusihoz képest júliusban nagyot csökkent. Hogyan lehet ez, és miért lesz szinte biztosan egy számjegyű az infláció az év végére?
Tovább emelkedett a minisztériumi vesztegetési botrány gyanúsítottjainak száma: pályázatírók és elsősorban olyan gazdasági társaságok vezetői érintettek, akik sikerrel jutottak pályázati forrásokhoz.
Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Bár még nem minden társaság adatai állnak a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) rendelkezésére, de az már így is kirajzolódik, hogy rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat.
Kötelező hajtómű-ellenőrzés miatt Ideiglenesen törli néhány járatát ősszel a Wizz Air - közölte a társaság kedden az MTI-vel, megjegyezve, az egyeztetések folynak, így egyelőre nem ismert, hogy mely járatok maradnak ki.
Új bank vagyunk, a modern banki imázsunk építésének nagyon fontos fejezete az idei nyár – mondta el Pataky Piroska. Az MBH Bank marketingigazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy miért jelennek meg szponzorként a Szigeten, milyen aktivitásaik lesznek a fesztiválon, miért fontos számukra a fiatalok megszólítása és elárulta a
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére ma is határozott emelkedésben van a magyar tőzsde. A kereskedési idő felénél az OTP részvényei már 3 százalékot emelkedtek, de jól teljesít a Richter és a Magyar Telekom is.
A Deloitte felmérése szerint a válaszadók 98 százaléka tervezi a felhő használatát, ezért a társaság szakértői a különböző átalakítási modelleket vizsgálta meg.
Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Bár még nem minden társaság adatai állnak a a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) rendelkezésére, de az már így is kirajzolódik, hogy rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat.
Felnőttkorú lett Magyarország vezető fintech vállalata: 18 évvel ezelőtt, 2005 nyarán garázscégként indult útjára a Számlázz.hu. A mostani születésnapon már több mint 600 000 ügyféllel rendelkezik a cég, akik évente több mint 100 millió számlát állítanak ki a Számlázz.hu rendszerén keresztül. A cég azzal a céllal jött létre, hogy időt spóroljon a v
17,4 millió forint bírságot szabtak ki a HOLD Alapkezelőre és 12,3 millió forint büntetést az ADALFA Alapkezelőre, egyebek közt azért, mert javadalmazási modelljük – és ezen belül a változó javadalmazásnak minősülő osztalékkifizetés – túlzott kockázatvállalásra, a kezelt alapok és a befektetők érdekével ellentétes lépésekre ösztönözhette az osztalé
A Bitcoin Spark a legújabb projekt, amely nagy figyelmet és érdeklődést ébresztett a kriptoközösségben. Ahhoz hasonló lehetőséget kínál, mintha alacsonyabb
2023. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 17,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3 százalékkal nőttek, ezen belül viszont a ruházkodási cikkek 1,4, az élelmiszerek 0,9, a tartós fogyasztási cikkek ped
A múlt héten a Fitch Ratings leminősítésének és az amerikai adósságkibocsátásnak a hírére emelkedtek a hosszú hozamok, de mára az akkori emelkedésnek már semmi nyoma nem maradt.
Az árbevétel 11 százalékos, az üzemi eredmény pedig 41,6 százalékos növekedést mutat az előző év azonos időszakához képest A Hankook prémium márkastratégiája a nagy hozzáadott értékű termékek bővítésére és az elektromos gumiabroncs-iparban való piaci részesedés növelésére összpontosít, ami jelentős piaci részesedést eredményezett a vállalat számára
Az MNB 17,4 millió forint bírságot szabott ki a Hold Alapkezelőre és 12,3 millió forint büntetést az Adalfa Alapkezelőre, egyebek közt azért, mert javadalmazási modelljük – és ezen belül a változó javadalmazásnak minősülő osztalékkifizetés – túlzott kockázatvállalásra, a kezelt alapok és a befektetők érdekével ellentétes lépésekre ösztönözhette az
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint júliusban 17,6 százalékos volt az éves infláció. A Portfolio elemzője szerint valójában alacsonyabb is lehetett volna az adat.
Elérhetetlenné váltak egyes szlovéniai turisztikai célpontok a súlyos árvizek miatt, ezért a Szlovén Turisztikai Hivatal azt javasolja, hogy indulás előtt mindenki ellenőrizze az úti cél weboldalát, a közösségi média csatornáit, beszéljen a szállásadójával.
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas Tátrában pedig ki is öntött több patak, ezért számos turistaösvény járhatatlanná vált - jelentették a szlovák hatóságok hétfőn.
Rekordösszegű, akár a 4,5 milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhatnak a biztosítók a múlt heti viharok miatt - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
A mesterséges intelligenciáról rengeteg vízió és spekuláció szárnyra kapott már. Sok közülük ijesztő jövőképet fest elénk, pedig a A.I. (Artificial Intelligence) már most is ott van a mindennapjainkban – még ha jelenleg nem is félelmeket ébresztő, hanem hasznos, és életünket megkönnyítő formában. Azt például tudtad, hogy te is mindennap használod a
2023. júniusban az export euróban számított értéke 11%-kal nagyobb, míg az importé 4,7%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,9 milliárd euróval javult. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 2,9, az importoldalon 0,2%-kal nőtt adta hírül a KSH.