A Jpmorgan amerikai bank nemrég leállította az Orosz Mezőgazdasági Bank kifizetéseinek feldolgozását – közölte Oroszország, miközben hangsúlyozta, hogy nem ígéreteket, hanem konkrét lépéseket követelt Washingtontól az orosz gabona és műtrágya globális piacokra való juttatása témakörében.
A román kormányfő szerint hazája az EU egyetlen tagállama, amely megállapodást kötött a hiánycélról; állami takarékossági intézkedésekre és adókedvezmények megszüntetésére készül a kabinet.
Szerdán sincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében, bár most a benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek. A gázolaj nagykereskedelmi ára fog emelkedni a hét közepén bruttó 15 forinttal, ami a kiskereskedelmi árakban várhatóan meg fog jelenni. A benzin beszerzési ára szerdán nem változik, írja a holtankoljak.hu.
Az Mfor Nyugdíjas Árkosár-felméréséből derült ki, hogy milyen nagy mértékben sújtja az árstop eltörlése a nyugdíjasokat. Erről és az infláció várható alakulásáról beszélgetett felelős szerkesztőnk Székely Sarolta és Szabó Anna, a Növekedés.hu vezető szerkesztője az ATV Start című reggeli műsorában.
Júliusban mérséklődött az infláció Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi, végleges adatokon alapuló jelentése alapján. Az infláció motorja továbbra is elsősorban az élelmiszerek áremelkedése.
Magyarország vállalta, hogy 2050-re nettó nullára csökkenti az üvegházgáz-kibocsátásait, vagyis csak annyit bocsát ki, amennyit semlegesíteni is tud, például erdőkkel vagy mesterséges széndioxid-megkötési technológiákkal. Ez ma már nem "csak" klímapolitikai szempontból húsbavágó, hanem energiabiztonsági megfontolásokból is. A nehézipar nélkül pedig
A Momentum képviselője azért fordult a Számvevőszékhez, mert szerinte a fideszes propagandagyárak a jogszabályokat kijátszva támogatták a kormánypártok választási kampányát. Most az ellenzéki politikus tudatta, milyen választ kapott az Állami Számvevőszék elnökétől.
Újabb hónap telt el a legutóbbi bitcoinbányászrészvény-jelentésünk óta. A Kripto Akadémia által figyelt bányászcégek részvényeinek teljesítményét vizsgáljuk meg az elmúlt hetek történései alapján. Június végét 30000 dollár felett zárta a BTC és nagy reményekkel futhatott neki a júliusnak. Hó közepén újabb csúcsot sikerült döntenie, egészen a 31600
A Generali Biztosítóhoz a múltheti, főként a hétvégi viharok nyomán már közel 7000 kárbejelentés érkezett, a károk értéke megközelítőleg 2 milliárd forint. A villámlás, felhőszakadás, jégeső, illetve beázások okozta károk nem egy helyen pincéket, utakat árasztott el a víz, és a fakidőlések száma is jelentős volt. Az elmúlt napok heves esőzései miat
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közel 30 millió forintos bírságot szabott ki két alapkezelőre, mert javadalmazási modelljük túlzott kockázatvállalásra ösztönözhette az osztalékra jogosult azon munkavállalókat, akik egyben az alapkezelők tulajdonosai - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
Alice Stanton, az ír Királyi Sebészkollégium munkatársa szerint nem a vörös hús a rák, az elhízás és a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának fő oka.
Az utánpótláskorúak világbajnokságán, Portugáliában a magyar sporthorgász-válogatott csapatok mindhárom korosztályban dobogóra állhattak, így Magyarország lett a második legeredményesebb a jövőt jelentő sportszakmai építkezésben. Ráadásul az U25-ös Takács Martin egyben egyéni ezüstérmet is szerzett.
A 3. Nemzeti Biodiverzitás Stratégia átfogó keretet biztosít a hazai élővilág, a természeti erőforrások hosszú távú fennmaradásához és meghatározza a 2030-ig elérendő célkitűzéseket.
Az elmúlt hét viharai nyomán továbbra is folyamatosan érkeznek a bejelentések a biztosítókhoz. Az előzetes adatok alapján rekordösszegű, akár a négy és fél milliárd forintot is meghaladó kárrendezéssel számolhat az ágazat – adta hírül a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Közzétette 2022-2023-as fenntarthatósági jelentését az LG Electronics (LG), amelyben hivatalosan is beszámolt eddig elért eredményeiről és a vállalat működésének hat fő területére vonatkozó stratégiai terveiről. A Jobb élet mindenkinek nevet viselő fenntarthatósági vízió az ügyfelek és a stakeholderek számára fogalmazza meg a jövőbeli terveket.A vá
Az Országos Meteorológiai Szolgálat összesítése szerint Magyarország kibocsátása 2021-hez viszonyítva 7 százalékkal mérséklődött 2022-ben; az előzetes adatok alapján az 1990-es bázisévhez képest ez 37 százalékos csökkenést jelent.
Tavaly február óta 188 terrorcselekményt akadályoztak meg Oroszországban a bűnüldöző szervek és a különleges szolgálatok - közölte a Nemzeti Terrorellenes Bizottság (NAK) tájékoztatási központja kedden a TASZSZ hírügynökséggel.
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó albérletek, ezért nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás szabályait, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Kötelező hajtómű-ellenőrzés miatt Ideiglenesen törli néhány járatát ősszel a Wizz Air - közölte a társaság kedden az MTI-vel, megjegyezve, az egyeztetések folynak, így egyelőre nem ismert, hogy mely járatok maradnak ki.
Az elmúlt évtizedekben visszaszorult az egymástól valóban különböző eszmék és nézőpontok értelmes ütköztetése. Az unortodox gondolkodásmódot egyre inkább elvetik vagy figyelmen kívül hagyják, még akkor is, amikor a fecsegő elitek (chattering class) félelemre és erőre épülő megközelítései ismétlődően alkalmatlannak bizonyulnak arra, hogy kezeljék a
Az ágazat legnagyobb szereplői között számon tartott tajvani Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) a Szászország tartományi Drezdában építi fel első németországi és első európai gyárát, három partnerrel együttműködve. A német Bosch, az ugyancsak német Infenion és a holland NXP egyaránt 10 százalékos tulajdonrészt szerez a közös vállalko
A rossz pénzpiaci hangulat, a magyar gazdasági kilátások és az amerikai vízumkorlátozás egyszerre voltak felelősek abban, hogy a forint az elmúlt időszakban megint jelentősen gyengült a főbb devizákkal szemben. Szakértői körképünkben most igyekeztünk megint utánamenni az okoknak, és a válaszokból egy igen vegyes kép rajzolódik ki.
18 évvel ezelőtt, 2005 nyarán garázscégként indult útjára, mára felnőttkorú lett Magyarország vezető fintech vállalata: a Számlázz.hu. A mostani születésnapon már több mint 600 000 ügyféllel rendelkezik a cég, akik évente több mint 100 millió számlát állítanak ki a Számlázz.hu rendszerén keresztül. A cég azzal a céllal jött létre, hogy időt spórolj
Az Állatorvostudományi Egyetem, a felvételi eljárás lezárulta után megnövelt létszámmal, közel 150 állami ösztöndíjas és mintegy 40 önköltséges állatorvostan-hallgatóval kezdi a 2023/24-es tanévet.
A koronavírus-járvány egyik mellékhatása, hogy a vállalatoknak kevesebb irodára van szükségük, mert munkavállalóik megszokták és igénylik az otthoni munkavégzést. Adódik a kérdés szinte mindenhol, hogy mi legyen a kiürülő irodákkal?
A jövőben lényegében térítésmentessé tenné a kormány a B kategóriás jogosítvány megszerzését a középiskolásoknak és azoknak, akik szakképzésben tanulnak - szúrta ki a HVG.
Thomas Barkin, a reichmondi Fed elnöke kedden kijelentette, hogy a Federal Reserve tisztviselőinek még van idejük elemezni az adatokat, mielőtt döntenének az esetleges további kamatemelésekről - írja a Reuters.
A TSMC tajvani chipgyártó 3,5 milliárd eurót (3,8 milliárd dollárt) ígért egy németországi gyár építésére, és a beruházáshoz a német kormány akár 5 milliárd eurós állami támogatást is adhat - tudta meg a Reuters.