Egyre-másra jönnek a felmérések, amelyek szerint a munkavállalók ma már otthonról szeretnének dolgozni, és alig állnak szóba azokkal a cégekkel, ahol nincs home office/hibrid munkavégzés. A valóság azonban hazánkban kissé más képet fest: a Covid-járvány kétségtelenül áttörést hozott az otthoni munkavégzésben, forradalomról azonban aligha beszélhetü
Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.
Az egy évvel korábbi 9,7 milliárd forint után 35,8 milliárd forintos adózás utáni nyereséggel zárta a K&H Bank az első félévet, pedig az extraprofitadó szabályozása rendkívül kedvezőtlenül változott áprilisban a pénzügyi csoport számára. Hatalmasat mentek a vállalati hitelezésben: itt 30%-kal nőtt egy év alatt az állományuk, miközben a lakossági hi
A Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) üdvözli, hogy marad az éves elszámolás a napelemekre beruházó családok számára - olvasható a szervezetnek az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Minden eddiginél látványosabb Szuperkoncertre készül a nemzeti lottótársaság. Szeptember 23-án a Halott Pénz, a ByeAlex és a Slepp, valamint Dr Brs és vendégei exkluzív környezetben, rendhagyó látványvilággal lépnek színpadra. A Szerencsejáték Zrt. a korábbi évekhez hasonlóan idén is akadálymentes lelátóval várja a fogyatékossággal élőket. 130 ha
Gyerekprogramokkal, nosztalgia-gőzmozdonyos kirándulással, kiállításokkal várja a természetkedvelőket szombaton a Gemenc Zrt., a gemenci erdei vasút napján.
Szeptembertől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10 százalékkal megemelik. 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállók esetében jelentős mértékben, 21-43 százalék között növekedtek az alapbérek.
A Lidl Magyarország újabb béremelésről döntött, amelynek értelmében szeptembertől többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét további 10%-kal megemelik. A vállalatnál 9 hónap leforgása alatt a fizikai munkavállók esetében jelentős mértékben, 21-43% között növekedtek az alapbérek - közölte a vállalat.
Ön tudja, mitől lesz egy autó dörzsölés nélkül tiszta? Vagy hogy pusztán hőszivattyúval fel lehet fűteni a vizet akár 85 fokra? És hogy melyik helyszínen milyen forgalomra lehet számítani? A Kvantnál tudják, és érdemes tőlük megkérdezni, ha valaki egy egyedi befektetési lehetőséget keres. A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben sokan keresne
Az európaiak nagy többsége szerint az ukrajnai háború rávilágított arra, hogy az EU-nak gondoskodnia kell energia- és gazdasági biztonságáról (85 százalék), valamint fokoznia kell a tagállamok közötti katonai együttműködést (75 százalék), miközben továbbra is szolidaritást kell tanúsítania Ukrajnával (71 százalék).
Nyereségességben az OTP sehol sem volt a versenytársakhoz képest tavaly a jegybank Aranykönyve szerint, a Magyar Bankholding leányai, az Unicredit és a Raiffeisen szedték össze a magyarországi bankprofit legnagyobb hányadát - írja a Bank360.hu.
Jelentős béremelést hajtott végre szeptembertől a Lidl: többek között az áruházi és raktári dolgozók bérét emelik meg további 10 %-kal. A Lidl idén eddig a fizikai munkavállalók alapbérét jelentős mértékben, 21-43 % között növelte.
Bár a tőzsdén jegyzett nagyvállalatok már aktívan foglalkoznak a fenntarthatósági kérdésekkel, arra mindeddig várni kellett, hogy a beszámolási kötelezettség tartalma, valamint formája kidolgozásra és elfogadásra kerüljön. Július végén azonban a Bizottság elfogadta az Európai Fenntarthatósági Jelentési Szabványokat (ESRS) - áll az MN6 Energiaügynök
A Covid-járvány előtt havi néhány nap home office még a munkavállalóknak biztosított kedvezménynek számított, mára viszont számos ágazatban a dolgozók megtartását, a hatékonyság növelését támogató, széles körben alkalmazott megoldássá vált, ami gyökeresen átalakította az irodahasználati szokásokat. A Catapult Research & Design Lab 2023 első negyedé
Elena Naveriani grúz rendező Rigó, rigó, szederinda című filmje kapta a 19. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, a Pressburger Imre-díjat. A fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat a neves finn rendező, Aki Kaurismäki Hulló levelek című alkotásának ítélte oda a zsűri. A filmmustra szombati záróünnepségén a közönségdíjat Tóth Barnabá
Az oktatási intézmény a neves nemzetközi rangsorban, egyetlen magyar intézményként csaknem két évtizede szerepel, idén az összesített 94. helyen, ár-érték arányban a 17. helyen.
Nem tekinthető helyi közügynek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé minősített ügy – szögezi le az Alkotmánybíróság IV/1115/2023. számú, bírói döntést megsemmisítő határozatában, olvasható a Jogi Fórum oldalán.
A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. közösen együttműködve egyedi támogatási lehetőséget hirdet önkormányzatok, illetve önkormányzati tulajdonban álló szervezetek számára az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap megszervezéséhez.
Úgy tűnik, hogy megszületett a vezető a magyar piacon. Pénteken a Richter kitört a bázisból, amely ráadásul – jóindulattal, s nem túl szigorúan véve – egy váll-fej alakzatnak tekinthető.
A Tesla által kifejlesztett Dojo szuperszámítógép a Morgan Stanley elemzői szerint közel 600 milliárd dollárral növelheti a vállalat piaci értékét. A szuperszámítógépet az autonóm járművekhez szükséges mesterséges intelligencia modellek betanítására tervezték, és várhatóan fokozza a robottaxik és a szoftveres szolgáltatások elterjedését.
A mezőgazdaságot digitális eszközökkel fejlesztő AgroVIR Kft.-t mutatta be Áder János korábbi köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
A rizs és cukor kivételével mérséklődtek a nemzetközi élelmiszer-alapanyagok árai augusztusban – jelentette az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete, a FAO.
A Bitcoin filozófiai alapjainak megértése értékes perspektívát nyújthat a pénzügyek és a technológia világában betöltött jelentőségükkel kapcsolatban. Az ősi filozófiai
Fokozódhat a háziorvosok túlterheltsége, mivel egy rendeletmódosítás szerint szeptember elsejétől az orvosnak ki kell állítania a gyermekek számára azt az igazolást is - az adott intézmény kérésére, - hogy a gyermek már meggyógyult és visszamehet az iskolába vagy óvodába.
Külföldről származó olcsó baromfihúsok is megjelentek a Lidl magyarországi bolthálózatában – hívja fel a figyelmet a Baromfi Termék Tanács (BTT). A szakmai szervezet szerint az üzletlánc korábbi vállalását sértő magatartásával károkat okoz beszállítóinak, a baromfipiac hazai szereplőinek.
A Qualcomm bejelentette, hogy új megállapodást kötött az Apple-lel, amelynek értelmében legalább 2026-ig 5G chipeket szállít az iPhone-okhoz. A bejelentés hatására a Qualcomm árfolyama közel 5 százalékot emelkedett a nyitás előtti kereskedésben. Ez a megállapodás a két technológiai óriás korábbi, 2019-ben aláírt megállapodását követi, amelyet egy h