Hírarchívum - Gazdaság - 2024 október 10.

2024. október 10. csütörtök

okt. 10
13:39
Új idősávos villamosenergia-tarifatípust vezetnek be Magyarországon! (Portfolio)
Az év végén a kisfeszültségen feltelepített okos mérők száma országosan már megközelíti a 800 ezer darabot, így a hatályos jogszabályokból eredő feladaton túl időszerű is, hogy bevezessünk egy olyan új tarifatípust, amely kihasználja az ezen eszközökből eredő előnyöket - mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
okt. 10
13:42
Magyar cégvezető a vietnámi vendégmunkásokról: egyszerűen nem volt más lehetőségünk (vg.hu)
A helyieknek is feltűnt, hogy egyre többen érkeznek egzotikus országokból.
okt. 10
13:45
Elképesztő ütemben változott a liszt ára! (Agroinform)
A KSH közzétette a szeptemberi inflációs adatokat.
okt. 10
13:48
Komoly témák kerülnek vászonra a Verzió Filmfesztiválon (MMonline)
A Verzió Dokumentumfilm Fesztivál kínálatában idén is kiemelt helyet foglalnak el a magyar filmek. A Magyar versenyben idén hat olyan új alkotás lesz látható, melyek nemzetközi szinten sorra halmozzák az elismeréseket, itthon pedig a Verzión mutatkoznak be először. Szerről lejövő sziklamászók, szokatlan gyermekvállalás és speciális igényű emberek n
okt. 10
13:51
Mennyit lehet keresni a gyógyszeriparban? (HR Portál)
A legkeresettebbek pozíciók közé tartozik többek között a gyógyszerész és az orvoslátogató. Legjobban fizetettek egyebek mellett az orvosigazgatók és az orvostechnikai eszközök értékesítésének vezetői. Bár az orvoshiány az egészségügyben komoly probléma, az élettudományok területén működő cégek leginkább az orvostechnikában jártas mérnököt, és szof
okt. 10
13:51
Szürreális videó az M4-esről: leesik az állad, ha megtudod, mivel közlekedett valaki az autópályán (Pénzcentrum)
Egy idős férfi nemrég elektromos kerekesszékkel rótta az M4-es autópályát, amellyel komoly fejtörést okozott a mellette elhaladó autóknak, kamionoknak. Az esetről a TV2 Tények közölt egy videót.
okt. 10
13:54
DéliBux 2024 október 10. – Lefelé fordult a tőzsde (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,57 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt. A BUX 11.30 órakor 73 809,33 ponton állt, ami a szerdai záróértékéhez képest 202,34 pontos, 0,27 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 202,91 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 0,7 milliárd forint volt, a vezető részvények
okt. 10
13:54
Hódít a qvik fizetési rendszer (Mínuszos)
Az elmúlt egy hónapban több ezer qvik-tranzakciót bonyolítottak le a SimplePay rendszerein keresztül. Az OTP Bank és a fizetési szolgáltatók eddigi tapasztalatai alapján az új fizetési rendszer a kereskedők számára kedvező árazású, a felhasználóknak pedig kényelmes és biztonságos. Miben különbözik a qvik az eddigi fizetési rendszerektől? A legfonto
okt. 10
13:54
Tovább csökkentette árait az IKEA (Növekedés)
Ma az Ingka Csoport 39,6 milliárd eurós 1 IKEA kiskereskedelmi forgalomról adott hírt a 2024-es üzleti évre 2 vonatkozóan, ami 5 százalékos csökkenést jelent a tavalyi évhez képest (41,7 milliárd euró a 2023-as pénzügyi évben). A vállalat több mint 2,1 milliárd eurót fektetett be több ezer termék árának csökkentésébe minden piacán annak érdekében,
okt. 10
13:54
Katonai titkokat szivárogtattak ki a dél-koreai hadseregből kriptóért cserébe (BitcoinBázis)
A dél-koreai kormány vizsgálatot indított azokkal a katonákkal kapcsolatban, akik állítólag a hadseregben használt jelszavaikat hitelfedezetként használták kriptó vásárlásához, így potenciálisan katonai titkokat szivárogtattak ki. Emellett 29 további esetet is feltártak, amikor a fegyveres erők bizalmas információi veszélybe kerültek. Ezek közé tar
okt. 10
13:54
A Google feldarabolására készül az amerikai kormány (business2community)
Az AT&T négy évtizeddel ezelőtti, Baby Bellsre történő szétdarabolása óta először fordul elő, hogy az amerikai kormány mérlegelni
okt. 10
13:56
Nem várt veszély leselkedik az ausztrál homárokra (TőzsdeFórum)
Az év végéig Kína eltörli az ausztrál homárra kivetett dömpingellenes vámokat – közölte Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök, ezzel megszüntetve a két ország között négy éve fennálló az ausztrál gazdaságnak több tízmilliárd dollárba kerülő kereskedelmi akadályokat. Albanese elmondta, hogy a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) külügymini
okt. 10
13:57
Kétmilliárdos adócsalás miatt vettek őrizetbe öt embert (Adózóna)
Több mint kétmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a cégláncolat, amelynek működését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a közelmúltban felszámolta, az országos akcióban 49 helyszínen kutattak, 29 gyanúsítottat hallgattak ki és 5 embert vettek őrizetbe a pénzügyi nyomozók.
okt. 10
13:57
Véget ért az olcsó energia kora Európában (Portfolio)
Szabó Gergely az európai energiarendszer ellentmondásairól és az energiaválságra adott reakciókról, illetve a dekarbonizációs célokkal kapcsolatos kihívásokról beszélt ma a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján. A szakember többek között kiemelte: véget ért az olcsó energia kora Európában és visszaesett az energiaintenzív iparágak v
okt. 10
13:58
Ázsia – Erősödtek az ázsiai tőzsdék (TőzsdeFórum)
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön. A térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 0,29 százalékos emelkedéssel 39 414 ponton zárt, a részvények szélesebb körét összefogó Topix index 0,15 százalékkal nőtt. A csütörtökön már szintén bezárt ausztrál tőzsde irányadó mutatója 0,43 százalék pluszban fejezte be a napot. Nemzeti ün
okt. 10
14:00
Chery: made in Russia - a kínai gyártó üzemet nyit Oroszországban (vg.hu)
Az elhagyott oroszországi Mercedes-, Volkswagen-, Nissan-üzemeket vásárolja fel a kínai autógyár.
okt. 10
14:00
Megtorpanás nélkül dolgoznak: körbejártuk a Kühne nehéz tárcsásboronáit (Agrofórum)
Tarlóhántásra és szántás-elmunkálásra kiválóan alkalmasak a Kühne nehéz tárcsásboronái, különösen a kötött, sok szármaradvánnyal borított földeken.
okt. 10
14:00
Egyre kevesebben mennek be vásárolni az IKEA-ba (Forbes)
Bár a betérők száma nőtt, a vásárlások egyre inkább áthelyeződnek az online IKEA áruházba.
okt. 10
14:00
Megújítja az állattenyésztést az EuroTier 2024, megvan a részletes program Hannoverben (Magro)
A 2024-es év novemberében az EuroTier, a világ vezető szakmai állattenyésztési és állattartási szakvására kiállítással és sok technikai programmal, számos piacvezető és vezető iparági szakértővel várja az érdeklődőket.
okt. 10
14:03
Energiaügyi Minisztérium: ötödével több a hazai naperőművi összteljesítmény a 2030-ra vártnál (Alternatív Energia)
A stratégiai előrejelzések a következő évtized elejére számoltak 6000 megawattnyi napelemes kapacitás kiépülésével Magyarországon.
okt. 10
14:06
Soha nem volt gond a kénnel, most miért hiányzik? Mi változott 15 év alatt? (Agrotrend)
A kén növények számára felvehető formája kimosódó tápelem, ezért hasonlóan a nitráthoz a csapadék mennyisége és a talaj kötöttségének függvényében lemosódik a talajban. A kimosódáson túlmenően a terméssel is sok ként learatunk a területről, hiszen aminosavak alkotójaként sok mindenbe beépülnek, így például a sikér is ciszteint tartalmaz. De a legtö
okt. 10
14:09
Nem gond a kormányzati korrupció ott, ahol van egy független profi ügyészség (Piac és Profit)
Korrupciógyanúval indult nyomozás Romániában Nelu Tataru parlamenti képviselő, volt egészségügyi miniszter ellen, ezért pártja, a bukaresti kormányban részt vevő Nemzeti Liberális Párt (PNL), azonnal leváltotta őt a Vaslui megyei szervezet éléről.
okt. 10
14:12
Ellenőrzést tartott a kormányhivatal a debreceni CATL akkugyárban, ahol egy dolgozó szerint munkavégzésre alkalmatlan körülmények vannak (Telex)
A Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal munkavédelmi szakemberei bejelentés után mentek ki a telephelyre.
okt. 10
14:15
Egészséges étkezés költséghatékonyan (ProfitLine)
Ma már egyre többen törekszünk arra, hogy tudatosan egészségesen étkezzünk. Azonban sokszor szembesülünk azzal, hogy az egészséges ételek hozzávalói költségesek lehetnek. Ebben a cikkünkben adunk néhány tippet, hogyan oldható meg az egészséges táplálkozás úgy, hogy közben a családi kasszát sem terhelje meg különösebben.
okt. 10
14:21
Egyre fojtogatóbb a gazdasági környezet: hamarosan szünetelhet a kamatcsökkentési ciklus (Pénzcentrum)
A szeptember vége óta bekövetkezett változások nyomán a kamatpolitika módosítására vonatkozó döntési lehetőségek egyértelműen a kamatcsökkentési ciklus felfüggesztése felé tolódtak mondta Virág Barnabás, az MNB alelnöke a Reutersnek adott interjújában.
okt. 10
14:27
Dédapáink már tudták, most kutatók javasolják (Agroinform)
Vissza kellene vezetni a cukorrépát a tejelő szarvasmarhák takarmányozásába?
okt. 10
14:30
Indulhat az őszi vetés, elég nedves a talaj (vg.hu)
Megszűnt az aszály, a harmincnapos csapadékmennyiség a sokéves átlag többszöröse.
okt. 10
14:30
Visszavonul a tenisz villámgyors géniusza (Forbes)
Az idei szezon végén visszavonul Rafael Nadal, minden idők egyik legsikeresebb teniszezője.
okt. 10
14:39
A hadiadó megemeléséről döntött a kijevi parlament (Infostart)
A törvény szerint a lakosságot érintő, már 2014-ben bevezetett hadiadót 1,5 százalékról 5 százalékra emelik. Kivételt képeznek a katonák, számukra továbbra is 1,5 százalék lesz az adó mértéke. Magasabb lesz az egyéni vállalkozók és kisvállalkozások adója, 50 százalékos nyereségadót vetnek ki a bankokra, és 25 százalékos adót a pénzügyi cégek nyeres
okt. 10
14:39
Magyarország biztos léptekkel halad a zöld átállás felé (Behaviour)
Az 1990-es bázisévhez képest 43 százalékkal csökkent az üvegházhatású gázok kibocsátása hazánkban, 2030-ig a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának részaránya pedig 0,1 százalék alá csökken. Európa egésze 7 százalékos részarányt képvisel a globális kibocsátásban – ismertette Lantos Csaba energiaügyi miniszter egy budapesti konferencián.   A La
okt. 10
14:39
Fejlesztésekre van szükség a gázrendszerben (Portfolio)
Ferencz I. Szabolcs, a Földgázszállító Zrt. elnök-vezérigazgatója beszélt ma a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján, a szakember többek között kiemelte, hogy a kiegyenlítő szerepe miatt a földgázrendszer szerepe egyre hangsúlyosabb lesz a jövőben. A magyar földgázrendszer határponti kapacitásairól is beszélt a vezető, elmondta, hog
okt. 10
14:41
Itt a friss inflációs adat – Mennyi lesz a prémium állampapír kamata? (Portfolio)
Friss inflációs adatot közölt ma a KSH, e szerint szeptemberben az egy évre visszatekintő áremelkedés 3% volt, vagyis három és fél után először elérte a jegybanki célt. A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint azonban az év hátralevő részében még emelkedhet az infláció, ha igazuk lesz, az magasabb prémium állampapír-kamatokat is jelenthet jöv
okt. 10
14:42
Járatritkítást jelentett be a Ryanair, később akár több is lehet (vg.hu)
Túl sok díjat kell fizetni az államnak, így kevesebb járatot indít a cég.
okt. 10
14:42
Három jelentős különbség derült ki a Glamour-napok és a Black Friday magyarországi vásárlási szokásaiból (Digital Hungary)
Az e-kereskedelem tovább erősödhet Magyarországon a közelgő nagy akciós időszakok alatt, mint a Glamour-napok és a Black Friday. A Pepita.hu friss felmérése szerint három fő különbség figyelhető meg a vásárlási szokások terén: a nők jelentősen aktívabbak a Glamour-napok alatt, a férfiak inkább a Black Friday-t részesítik előnyben, és a generációk k
okt. 10
14:44
Hárommillió ember maradt áram nélkül a Milton hurrikán után (vg.hu)
Floridában eddig két halálos áldozatot követelt a vihar.
okt. 10
14:45
Félmillió forint felett a képzett fizikai dolgozók fizetése (ProfitLine)
Az idei jelentős növekedés után jövőre is nagymértékben emelkedhet a kékgalléros munkavállalók fizetése – derült ki a fizikai dolgozók toborzására szakosodott Gi Group kutatásából. A képzett kékgallérosok körében elérkeztünk a bruttó 500 ezer forintos fizetéshez, de a nyelveket beszélő munkavállalók már 1 millió forint közelében is kereshetnek a hi
okt. 10
14:48
A Havas Creative nyerte a CBA és a Príma tenderét (MMonline)
A CBA és a Príma 2024 nyarán meghívásos kreatívügynökségi tendert hirdetett azzal a céllal, hogy mindkét brand számára új kommunikációs és kreatív platform kerüljön kidolgozásra. A tenderfolyamat végén a hazai élelmiszerkereskedelmi lánc vezetősége a Havas Creative-ot választotta mindkét márka lead ügynökségének. Az együttműködés 2024 őszén kezdődi
okt. 10
14:48
Az ír hatóságok nem férnek hozzá 378 millió dollárnyi lefoglalt BTC-hez (BitcoinBázis)
Az ír Criminal Assets Bureau (CAB) még 2019-ben foglalt le jelentős mennyiségű Bitcoin egy kábítószer-kereskedőtől, amihez a szervezet jelenleg nem tud hozzáférni. A lefoglalás időpontjában a BTC értéke 56 millió dollárt tett ki, amit Clifton Collins bűnözőtől tulajdonítottak el. Miután a rendőrség felfedezte, hogy kannabiszt termesztett otthonában
okt. 10
14:51
Zuhannak a BMW kínai eladásai, de a Mercedes-Benz sem néz ki sokkal jobban (Portfolio)
A BMW és a Mercedes-Benz kínai eladásai jelentősen visszaestek a harmadik negyedévben. A gyártók a gyenge fogyasztói hangulat és az elektromos járművek piacán tapasztalható erős verseny miatt szenvednek - jelentette a Bloomberg.
okt. 10
14:51
Erősödött a német kiskereskedelmi forgalom (TőzsdeFórum)
Nőtt a német kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi és éves összevetésben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtöki jelentése szerint. Augusztusban az előzetes adatok alapján reálértéken 1,6 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom júliushoz képest, amikor 1,5 százalékos növekedést regisztráltak. Az augusztusi kiskeres
okt. 10
14:53
Éves infláció Csehországban: 2,6 százalék (TőzsdeFórum)
Szeptemberben gyorsult az infláció Csehországban, a fogyasztói árak éves összehasonlításban 2,6 százalékkal növekedtek az augusztusi 2,2 százalékhoz viszonyítva – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Az éves infláció alakulását elsősorban az élelmiszerek és az üzemanyagok ára befolyásolta. Havi összehasonlításban viszont szepte
okt. 10
14:54
Lehullt a lepel: újabb kínai, de nem elektromos autó kapható Magyarországon (vg.hu)
Budapest mellett négy vidéki városban forgalmazzák.
okt. 10
14:54
MEKH: több mint 60 helyszínen várják a látogatókat az idei Erőművek éjszakáján (Öko-drive)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
okt. 10
14:54
Többfrontos támadást indítottak szinte az egész internet ellen (ICT Global)
Egészen pontosan az Internet Archive ellen, amely az internet egy jelentős részét archiválja.
okt. 10
14:57
MEKH: több mint 60 helyszínen várják a látogatókat az idei Erőművek éjszakáján (Alternatív Energia)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az idén ötödik alkalommal szervezi meg az Erőművek éjszakáját, október 25-én különleges helyszínek és egyedülálló programok várják a látogatókat az ország több mint 60 pontján - közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
okt. 10
15:00
Mik az amerikai elnökjelöltek tervei a mezőgazdaságban? (Agrofórum)
A magasabb élelmiszerárakkal, a Kínával való kereskedelmi kapcsolatokkal és más mezőgazdasági kérdésekkel is egyre többet foglalkoznak az élesedő amerikai kampányban. Az Agriculture Dive cikkében összeszedte, hogy mire lehet számítani a két elnökjelölt mezőgazdasági programjában.
okt. 10
15:03
Bevételszámítás egyéni vállalkozóknál, áfabevallási szigorítások (Adózóna)
Sokan nem tudnak a 2024-ben életbe lépett adószabály-módosításokról, amelyek szigorításokat is hoztak – figyelmeztet egy közleményre hivatkozva az MTI.
okt. 10
15:03
Forradalmi változás a magyarországi munkáknál (Portfolio)
A koronavírus-járvány óta jelentős változások figyelhetők meg az álláshirdetések tartalmában - derül ki a Profession.hu, Magyarország vezető állásportáljának elemzéséből. A módosulások nem korlátozódnak csupán a távmunka lehetőségére, hanem sokkal átfogóbb jellegűek - írta a Népszava.
okt. 10
15:05
Fontos szabályozási változás történt a nagykereskedelmi energiapiacokon - Íme, a részletek! (Portfolio)
A nagykereskedelmi energiapiacok integritásáról és átláthatóságáról szóló európai uniós rendeletről, módosításáról, illetve a REMIT II. magyarországi implementációs irányairól tartott előadást Herczeg Sándor, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal Stratégiai Elemzések Főosztályának vezetője a Portfolio Energy Investment Forumon.
okt. 10
15:06
Hajmeresztő orosz rulettet játszanak a frankfurti tőzsdén a Varta részvényeivel (vg.hu)
Elemében a Varta.

Keresés