Hírarchívum - Gazdaság - 2024 október 15.

2024. október 15. kedd

okt. 15
7:24
Új edukatív platformot indít a Sudocrem (Márkamonitor)
2001-ben lépett be a magyar piacra a Sudocrem, az elmúlt két évtizedben pedig hazánkban is az egyik legnépszerűbb bőrápoló krémmé nőtte ki magát. A márka képviselői az elmúlt időszakban úgy érezték, hogy annak ellenére, hogy számos helyről érkezik segítség a frissen sült szülőknek, még mindig akadnak olyan témák, amelyekről kevés helyen lehet igazá
okt. 15
7:24
Kettészakad ma az ország időjárás tekintetében (Agrotrend)
Főként hazánk északi és keleti felében indul erősen felhősen vagy borultan a nap, és még elszórtan – de egyre kevesebb helyen – előfordulhat eső, záporeső. Napközben e tájakon nagyrészt szakadozik, csökken a felhőzet, de néhol maradhatnak tartósan felhős körzetek. Összességében a fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás napsütésre van kilá
okt. 15
7:27
Kvíz: Valóban a világ ura lehet Elon Musk? Te mit tudsz a milliárdos üzletemberről, feltalálóról? (Pénzcentrum)
Nemrégiben Elon Musk vált a világ leggazdagabb emberévé, és bár a verseny szoros, az egyik leghíresebb feltalálónk sikert sikerre halmoz. Na de mégis, mi mindent érdemes tudni Elon Muskról azon kívül, hogy ő a Tesla első embere? Te tudod, hány éves, honnan származik, vagy hogy hány gyereke van? Mi volt az első nagysikerű vállalkozása, mikor vásárol
okt. 15
7:27
Mi várható ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Tegnap Amerikában történelmi csúcsokat láthattunk a tőzsdén, a Dow Jones és az S&P 500 részvényindexek mellett az Nvidia részvényei is történelmi csúcsra emelkedtek, melynek hatására emelkednek a chipgyártók ma reggel Ázsiában, ahol az emelkedést a japán Nikkei vezeti. Európában is jó hangulatban indulhat majd a kereskedés. Gazdasági események szem
okt. 15
7:30
2024. október 15. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
okt. 15
7:33
Nem bír 400 alá erősödni a forint (Portfolio)
Ezt a hetet is 400 felett kezdte a forint, és meg is rekedt a fontos szint felett, hétfőn sem tudott ez alá erősödni az euróval szemben. Kedd reggel 400 forint 90 fillérbe kerül az euró, egyelőre nem látunk nagy mozgást. A hét második felében jönnek fontos makroadatok és események, ezek megmozgathatják a devizapiacot. Csütörtökön tartjuk a Budapest
okt. 15
7:36
Újabb üzletet nyitott a Penny – ez már a sokadik a városban (vg.hu)
Az új Penny 18 főnek biztosít munkalehetőséget, de továbbra is van nyitott pozíció.
okt. 15
7:45
Súlyos elérejelzés az IMF-től: csúnyán eladósodik a világ (Portfolio)
A globális államadósság várhatóan idén először lépi át a 100 milliárd dolláros határt, és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a növekedés üteme akár gyorsabb is lehet az előrejelzettnél. Az IMF legfrissebb Fiscal Monitor jelentése rámutat, hogy a politikai hangulat a magasabb kiadásoknak kedvez, miközben a lassú gazdasági növekedés felerősíti a h
okt. 15
7:48
Tippek a biztonságos netezéshez (MMonline)
A kiberbiztonsági tudatosság hónap alkalmából íme néhány tipp a Sophos kiberbiztonsági vállalattól az online biztonság megőrzéséhez.Az arcszkennelés és ujjlenyomatok biztonságosabbak, mint a jelszavak: Amennyire csak lehetséges, használj olyan biometrikus funkciókat eszközeidhez, mint a Face ID vagy az ujjlenyomat-leolvasás! Ezek biztonságosabbak,
okt. 15
7:48
Belép a magyar piacra az egyik legnagyobb kínai mobilgyártó (Forbes)
Október végétől lesz kapható több modelljük is hazánkban, azonban a vadonatúj széria még várat magára. Mi történt? Magyarországon is elérhető lesz október végétől a Vivo, Kína legnagyobb telefongyártója. Ráadásul az új X200-as szériát is bejelentette a cég a pekingi sajtóbemutatón. Melyik modelleket lehet majd itthon kapni? Elsőként a V40, V40SE 4G
okt. 15
7:48
Kijött a lista, milyen felújításokra tenné felhasználhatóvá a kormány az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő pénzt (Telex)
Fűtés, ablak, klíma mehet, de van több megkötés is.
okt. 15
7:51
Nagy levegőt vett a forint, de le tud bukni a lélektani határ alá? (Menedzsment Fórum)
Távolodik vagy közeledik a 400-as szint?
okt. 15
7:51
Van megoldás az égető szakemberhiányra? (Behaviour)
Kevés komolyabb kihívás leselkedik manapság a cégekre a szakképzett munkaerő hiányánál: hiába toboroznak ugyanis gőzerővel, sokszor nagyítóval kell keresni a számukra megfelelő jelölteket. Ideális megoldás lehet a munkaerő-kölcsönzés, viszont nem illeszthető mindenhová ez az atipikus foglalkoztatási forma. Milyen kihívásokat jelent mindez a vállala
okt. 15
7:51
Adózási határidők október 21. és 27. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
okt. 15
7:51
Végre helyes úton jár a török gazdaságpolitika, de a késlekedésnek megfizetik az árát (Portfolio)
A török gazdaság növekedése várhatóan elmarad a kormányzati előrejelzésektől, miközben az ország küzd az infláció megfékezésével - derül ki a Reuters legfrissebb felméréséből. A közgazdászok szerint a szigorú monetáris politika és a fiskális intézkedések hatására lassulhat a gazdasági bővülés, ugyanakkor az infláció is mérséklődhet a következő évek
okt. 15
7:51
Újabb áttörés a NASA projektben: hihetetlenül izgalmas infók derültek ki a Jupiterről (Pénzcentrum)
A Jupiter Európa nevű holdjának kutatására indult a világűrbe hétfőn az amerikai űrhajózási hivatal (NASA) Europa Clipper űrszondája és ezzel megkezdte 3 milliárd kilométeres, 10 évig tartó küldetését.
okt. 15
7:53
Az elmúlt 6 év legnagyobb IPO-ja jön Japánban (Portfolio)
A Tokyo Metro részvényeinek IPO-ja a várakozások szerint mintegy 348,6 milliárd jenes bevételt hozhat a vállalatnak, miután az árazás a korábban meghatározott tartomány felső határán történt meg, így ez lesz az elmúlt 6 év legnagyobb tőzsdei bevezetése Japánban.
okt. 15
7:54
Német Szilárd: Európában idén télen is a magyar családok fűthetnek a legolcsóbban (vg.hu)
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerint Magyarországon biztonságban van az energiaellátás.
okt. 15
7:54
Az ABB bejelentette a OneTouch érintőképernyős kezelőpanel piacra dobását (Márkamonitor)
A OneTouch okosotthon-vezérlőközpont integrálja a System Access Pointot, biztosítja a könnyű csatlakozást az Abb-free@home® vezeték nélküli és a Matter-kompatibilis eszközökhöz – mindezt egyetlen panelről kezelve. Emellett megjeleníti és vezérli az Abb-free@home® vezetékes eszközeit, egy érintéssel elérhetővé teszi az intelligens otthon összes elem
okt. 15
7:54
Marad a Graphisoft Parkban az SAP Hungary (Mínuszos)
Az SAP Hungary több mint 18 ezer négyzetméteren újította meg irodabérleti szerződését a Graphisoft Parkban, mely jól mutatja a vállalat hosszú távú elkötelezettségét magyarországi tevékenysége mellett, és amelynek már 18 éve az üzleti park ad otthont. A tranzakció során az SAP-t a Colliers képviselte. A több mint 80 ezer négyzetméter
okt. 15
7:54
25 éves a Schaeffler kuplungkinyomó rendszer gyártási területe (New Technology)
Az innovatív termékekről és úttörő megoldásokról ismert Schaeffler-csoport világszerte az elmúlt 25 évben 300 millió kuplungkinyomó rendszert gyártott. A 300 millió darab termékhez a világ minden részérén hozzájárultak kollegáink: Magyarország,
okt. 15
7:54
Éves mélypontra esett a Bitcoin keresések száma, de a mémcoin keresések szárnyalnak (BitcoinBázis)
A mémcoin kifejezésre történő keresések száma kétszámjegyű növekedést ért el 2024 szeptemberében, elsősorban a Solana és a Tron hálózatokon történő új tokenek létrehozásának köszönhetően. A Bitcoin kifejezésre vonatkozó Google keresések volumene a 2024. október 12-vel végződő héten 1 éves mélypontra zuhant. Egy 100-as skálán a keresőkifejezés iránt
okt. 15
7:54
Már felnőtt betegségek esetén is használható a Semmelweis HELP (Helló Sajtó!)
Mától felnőtt betegségek kapcsán is használható a Semmelweis Egyetem ingyenes, tünetellenőrző alkalmazása, a Semmelweis HELP. Az alkalmazás abban nyújt segítséget, hogy a felhasználó betegsége vagy balesete esetén mikor kell elindulni az ügyeletre, a kórházba, a szakorvoshoz, illetve otthon hogyan enyhíthetők az észlelt tünetek.
okt. 15
7:57
A válogatott nyert, de a forint megint összetöri a szívünket? (Privátbankár)
Hiába várjuk a jó híreket?
okt. 15
7:57
Felmérték, hány ember tölti fedél nélkül az éjszakát Budapest belsejében (HR Portál)
Összesen 461 hajléktalan embert regisztráltak Budapest közterületein október 11-én - mondta Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke a fővárosi hajléktalanszámlálás első eredményeiről tartott sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
okt. 15
7:57
Masszív élénkítésbe kezd a japán kormány (Portfolio)
A japán kormány a tavalyinál nagyobb pótköltségvetést tervez a gazdaság élénkítésére és a megélhetési költségek emelkedésének ellensúlyozására. Shigeru Ishiba miniszterelnök bejelentette, hogy a csomag meghaladja majd a tavalyi keretet, és elsősorban az alacsony jövedelmű háztartásokat, valamint a helyi önkormányzatokat célozza meg.
okt. 15
7:59
Szembe megy a piaccal Warren Buffett (Portfolio)
A Berkshire Hathaway növelte részesedését a SiriusXM-ben, így Warren Buffették a műholdas rádiótársaság részvényeinek immár 32 százalékát birtokolják - számolt be a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
okt. 15
8:00
Vámháború: az EU beismerte, totális csőd, amit eddig művelt, most mégis tovább súlyosbítaná a helyzetet (vg.hu)
Az elemző szerint a vámoknak jólétcsökkentő hatásuk van.
okt. 15
8:00
Csökkenő búzaárak a minimális exportárak hatására (Agrofórum)
Alapvetően árcsökkenéssel indul a hét a terménypiacokon. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt.
okt. 15
8:00
Retail Media Kalauzt adott ki az Iab Hungary (Digital Hungary)
Már elérhető az IAB Hungary tavasszal megalakult Retail Media Munkacsoportjának első, a retail media gyakorlati alkalmazásáról szóló útmutatója, amelyet az IAB Europe Retail Media 101 guide fordításából, a magyar piac sajátosságainak figyelembevételével készítettek.
okt. 15
8:03
Szembemegy a piaccal Warren Buffett (Portfolio)
A Berkshire Hathaway növelte részesedését a SiriusXM-ben, így Warren Buffették a műholdas rádiótársaság részvényeinek immár 32 százalékát birtokolják - számolt be a CNBC. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.
okt. 15
8:05
Milliárdos támogatások a járásoknak – fontos részleteket ismertetett Navracsics Tibor (Portfolio)
Az Erasmus-ügyben az Európai Bizottság szerinte "túszul ejtette" a magyar diákokat, de remélhetőleg 2025 őszétől újra hozzáférhetővé válik a program a magyar hallgatók számára – ismertette Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az I/I AzurákCsabával podcast szerdán megjelenő adásában. Emellett részletesen beszélt a a Verseny
okt. 15
8:15
Itt a lista: ilyen lakásfelújításokra vehetők fel a nyugdíjpénzek 2025-ben (ProfitLine)
Közzétették azt a jogszabálytervezetet, amely részletesen szabályozza, hogy 2025-ben mire és hogyan használhatók fel az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarítások lakáscélra adómentesen. Ez alapján kiderült, milyen lakásfelújítási munkák valósíthatók meg ebből a pénzből. Lakásvásárlásra csak hitelfelvételnél használható fel a nyugdíjpénz - ír
okt. 15
8:15
Máris jött egy erős jelzés a Fedtől, ami biztos nem tesz majd jót az eurónak (Portfolio)
A Federal Reserve egyik vezető tisztviselője szerint a jövőbeli kamatcsökkentések üteme lassulhat az amerikai gazdaság várakozásoknál erősebb teljesítménye miatt. Az euró épp gyengül, mivel a piac szerint az európai kamatcsökkentések üteme meghaladhatja az amerikait, Waller megjegyzései pedig alighanem megerősítik ezt a vélekedést.
okt. 15
8:17
Hasít az 5G, mindenkit meglepett az Ericsson (Portfolio)
A vártnál jobb eredményekről számolt be az Ericsson a harmadik negyedévben. A cég sikerét elsősorban az észak-amerikai 5G-eszközök iránti kereslet fellendülésének köszönheti, ami ellensúlyozta a más régiókban tapasztalt visszaesést. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel
okt. 15
8:18
A titkosszolgálat állítja: Oroszország katonai összecsapásra készül a NATO-val (vg.hu)
"A Kreml ellenségként tekint a Nyugatra, így Németországra is" – közölte a német szövetségi hírszerző szolgálat vezetője.
okt. 15
8:18
Most már tartósan be kell rendeszkedni a mínuszokra (Magro)
Az előttünk álló napokban változékony, de túlnyomórészt száraz időjárásra számíthatunk. A hét elején még több helyen előfordulhat eső, de napközben fokozatosan csökken a felhőzet, és egyre több napsütés várható. A hajnali órákban több helyen pára- és ködfoltok képződhetnek, míg a nappali hőmérsékletek 12 és 21 fok között alakulnak, jelezve az őszie
okt. 15
8:19
Úttörő helyett csak egy fogatlan oroszlán? Csúnyán leszerepelt a Tesla (Portfolio)
A Tesla múlt csütörtöki Robotaxi napja csalódást okozott a befektetők számára. Az önvezető autózásban zajló elképesztő versenyfutásban ugyanis a Tesla még mindig csak az ígéreteknél tart, miközben a Baidu Wuhanban, illetve az Alphabet által tulajdonolt Waymo San Franciscóban már a megvalósításnál tart. Hasonló témákkal is foglalkozunk a november
okt. 15
8:21
Megszólalt a szakember: nem a túl sok turistával, hanem a helyi kormányokkal van baj (Portfolio)
A túlturizmus egyre nagyobb kihívást jelent világszerte, de a megoldás nem a turisták hibáztatásában, hanem a hatékonyabb menedzsmentben rejlik - állítja Randy Durband, a Globális Fenntartható Turizmus Tanács vezérigazgatója – írja a CNBC. A szakember szerint a kormányoknak és a turisztikai szervezeteknek át kell értékelniük szerepüket az ágazat ir
okt. 15
8:21
Ma reggel is 400 forint fölött indul az euró: és még nem látni hogyan alakul a nap (Pénzcentrum)
Vegyesen alakult a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
okt. 15
8:23
Időjárás: kettészakadt az ország, de napközben jön a fordulat (Portfolio)
A HungaroMet közzétette aktuális reggeli időjárás-előrejelzését, valamint frissítette, milyen időjárás várható a héten Magyarországon.
okt. 15
8:24
Napokon belül szankcionálhatják a figyelmetlen hazai cégeket (Márkamonitor)
Pár nap és élesedik a Nis2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, amely több ezer cégre vonatkozik Magyarországon. A regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól. Az érintett vállalkozásoknak az év végéig le kell szerződniük a biztonsági vizsgálatra jogosult auditorral is, ugyanis, ha nem végzik el
okt. 15
8:24
Nyolc páros vette birtokba a Nyerő Páros villáját (Digital Hungary)
Rendhagyó módon Balázs Show-val indult, majd párbajjal folytatódott a duók küzdelme.
okt. 15
8:27
Több idős embert kéne eltiltani a vezetéstől? Nem biztos, hogy elég lesz az orvosi alkalmassági a jogosítvány hosszabbításához (Menedzsment Fórum)
Valós forgalmi szituációkban kéne felmérni az idősek képességeit?
okt. 15
8:30
Az izraeli háború 375. napja – Keményen támadja egymást Izrael és a Hezbollah (vg.hu)
Az izraeli légierő az elmúlt nap folyamán több mint 200 Hezbollahhoz köthető célpontra mért csapást Libanonban.
okt. 15
8:30
Akár válogathatunk a télen virágzó növények közül – itt a lista (Agrofórum)
Sok télen virágzó növény illatos, a legtöbbjük árnyéktűrő, és néhányuk akár cserépben is nevelhető, így az évszaknak megfelelően el is tehetjük, majd elővehetjük őket. Ezeknek az értékes növényeknek a látványa és illata feldobhatja az év legsötétebb időszakát.
okt. 15
8:30
A nők szerepvállalása előmozdíthatja az agrárium fejlődését (Mezőhír)
A Corteva segíti a női gazdálkodókat a vezetői készségeik, pénzügyi és mezőgazdasági ismereteik területén.
okt. 15
8:30
Bemutatkozott a Fiat Professional E-Ducato Cargo Box (GépMax)
A hannoveri kiállításon bemutatott Fiat Professional E-Ducato Cargo Box lenyűgöző, 18,5 m3-es raktérfogatot kínál.
okt. 15
8:30
73%-nál 3,5 millió tonna kukoricánk van, ez nem lesz elég… (Agrárágazat)
73%-os volt 1-jén a kukoricaaratás a mezőgazdaságban, a Magosz táblázata szerint ez nem jót jelent összmennyiségben.
okt. 15
8:30
Fenntartható csomagolást – nem csak papírból (Transpack)
Az amerikai óriásvállalat számos alapanyaggal kísérletezik, hogy újrahasznosítható csomagolást állíthasson elő.

Keresés