A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa nem változtatott keddi ülésén az alapkamaton, amely így változatlanul 6,5 százalék, nem változott a kamatfolyosó két széle sem.
A befektetők - pontosabban a szemük - túl nagy súlyt helyeznek a legfrissebb megfigyelésekre és jelentős figyelmet fordítanak a szélsőséges negatív hozamokra.
Kandrács Csaba MNB-alelnök úgy vélte, hogy október 22-én egyetlen opció volt: a kamatok szinten tartása. A Monetáris Tanács erről egyhangúlag döntött, pedig nem volt könnyű helyzetben, a csökkentés mellett is szóltak volna érvek.
Társadalmi egyeztetésre bocsátották azt a jogszabálytervezetet, amely a fővárosi Airbnb szolgáltatás szigorításáról szól. Két éven keresztül valóban nem jelenhetne meg új szereplő a rövid bérleti piacon Budapesten, illetve az átalányadózók terhei közel négyszeresére emelkedhetnek a jövő évtől. De tényleg csak Budapestet érintik a változások?
Ahogy a kriptovaluták világa fejlődik, új altcoinok jelennek meg. Ezek közül van egy pár, amiknek a növekedése 2025-re meghaladhatják az olyan bevált tokenek eredményét is, mint a Ripple . Ezek a digitális eszközök innovatív tulajdonságaik és jelentős növekedési potenciáljuk miatt vonzzák magukra a figyelmet. Az egyik ilyen kiemelkedő token az XYZV
Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke sajtótájékoztatón ismertette a mai kamatdöntés hátterét - írja a Portfolio. A jegybank a mai ülésén nem csökkentette a kamatokat, és az MNB alelnöke a háttérbeszélgetésen elmondta, hogy akár huzamosabb ideig ezen a szinten maradhat a kamat, ezzel biztosítva a forintkamatok relatív felárának növekedését
A kriptovaluta-piac bő 15 éves története során jelentős változásokkal kellett szembenézni. Az egyetlen állandósága negyedik negyedév, ami a legjelentősebb az eszközök felértékelődése szempontjából. Ráfordulva az utolsó negyedévre – amikor a bitcoin átlagosan 81%-os növekedést produkált a historikus adatok alapján – a befektetői közösség a bálnák –
Egységes döntést hozott a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi döntésén a kamattartásról, más opció fel sem merült. A jelenlegi kamatszintet akár hosszabb időtávon is vállalja a jegybank a hazai kamatfelár relatív növekedésének ódiumával együtt. Kamatemelésről szó sincs, és nem indokolt a forintárfolyamba történő beavatkozás sem. A Monetáris
Az idén augusztusban az átlagkereset nem csak a júliusitól, hanem a tavaszi hónapokban mérttől is elmaradt – derítette ki az Azénpénzem a KSH statisztikáiból. Az egy évvel korábbi értékhez mérten azonban így is jelentős növekedést mutattak ki.
Az amerikai szankciók éles kritikát kaptak Oroszországtól, miután felgyorsították a globális elmozdulást az amerikai dollár használatától. Oroszország vezetője hangsúlyozta, hogy a nemzet kereskedelmének már 95 százalékában nemzeti valutákat alkalmaznak, ezzel elkerülve a dollár dominanciáját. Az orosz gazdaság gyors alkalmazkodást mutatott a válto
Az opciós piaci kereskedők nagy tételben fogadnak arra, hogy a bitcoin november végére eléri a 80 000 dolláros rekordot, függetlenül attól, hogy ki nyeri a november 5-i amerikai elnökválasztást. A kriptoeszközökkel is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentke
Lapunk több forrásból megerősített információi szerint a magyar állam és a MOL közös – közérdekű vagyonkezelő – alapítványa, a MOL – Új Európa Alapítvány levelet írt magyar szerkesztőségeknek, megfenyegetve őket, hogy azonnal, de legkésőbb 24 órán belül töröljék a 444 által a napokban nyilvánosságra hozott, majd több magyar médium által szemlézett
Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek az inaktív szakemberek fontos tartalékot jelenthetnek egy olyan kifeszített munkaerőpiaci környezetben, mint a mostani. A
Az általános forgalmi adóval kapcsolatban 2024 talán legizgalmasabb és legfontosabb újdonsága az adóhatóság eÁfa rendszerének elindulása volt. Az adóhatóság új korszakot nyitott a bevallási kötelezettségek teljesítése terén a rendszer januári bevezetésével és elérhetővé tételével. Legutóbbi online előadásunkon Horváth Tibor, a NAV Központi Irányítá
Izgalmas fejlemények bontakoznak ki a kriptovilágban, világszerte felkeltve az érdeklődést. Egy sikeres token előértékesítés sokakban azt a kérdést fogalmazza meg, hogy vajon ez lehet-e az év meghatározó eseménye. A legfrissebb technológiai elemzések ígéretes trendekre mutatnak, és bizonyos kriptovaluták jelentős növekedés előtt állhatnak. Ahogy a
A keresetek emelkedésének feltétele a gazdaságban végbemenő magasabb növekedési ütem és az infláció kiszámítható szinten tartása; fontos továbbá a pontos fogalmak használata
Kentucky államban, az Appalache-hegység lábánál fekvő Jenkins városában található egy raktárépület, amely egy haloványzöld tetővel ellátott, nagy méretű létesítmény. A raktárat a Mohawk Energy birtokolja, egy cég, amelyet Brandon Smith állami szenátor alapított 2005-ben, eredetileg a szénbányászattal elcsúfított tájak helyreállítására. A cég 2022-b
A SushiSwap legújabb fejlesztési tervei merész átalakítást ígérnek, a „Swap Everything” jelszóval új szintre emelve a platform működését. A decentralizált tőzsde kiemelt figyelmet fordít az új Route Processor technológia bevezetésére, amely a likviditás biztosításának és a felhasználói élmény javításának kulcsfontosságú eleme lesz. Miért fontos a R
Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója szerint Magyarország gazdasági teljesítménye elmarad a régiós országokétól, különösen mióta az EU-transzferek leálltak, és a keletre irányuló gazdasági stratégia nem vált be- derül ki a Portfolio-nak adott interjújából. A munkaerőpiac és a humántőke állapota is gyenge, amit a nem megfelelő oktatási és egé
További félmilliárd forinttal drágult a a sátoraljaújhelyi kötélhíd, a Nemzeti Összetartozás Hídja, ezzel már 4,57 milliárd forintba kerül, írja az mfor.
A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euró ellenében, de a lendülete estére alábbhagyott.
A forint árfolyama jókorát erősödött kedden. Kora délután még a négyszáz forintos szint alá is benézett az euróval szemben, de a lendülete estére alábbhagyott.
A WHO irányelvei szerint minden élelmiszer előlapján kellene feltüntetni a tápérték információkat, hogy a fogyasztók egészségesebb döntéseket hozhassanak. A végleges szabályozás 2025-re várható.
Izgalmas fejlemények bontakoznak ki a kriptovilágban, amelyek komoly érdeklődést vált ki a befektetők részéről is. Egy sikeres token előértékesítés sokakat arra késztethet, hogy elgondolkodjanak azon, hogy ez lehet-e az év meghatározó eseménye. Mivel a legújabb technológiai elemzések ígéretes trendeket mutatnak, bizonyos kriptovaluták jelentős növe
Elon Musk ismét felkavarta az állóvizet a Dogecoin körül, ami új lendületet adott a népszerű mémérmének. Ahogy a piac egyre aktívabbá válik, Musk friss megnyilvánulásai ismét mozgásba hozták a Dogecoin közösségét. Sokan találgatják, hogy vajon ez a friss lendület elegendő lesz-e ahhoz, hogy a Dogecoin elérje a régóta áhított 1 dolláros álomhatárt,